Hogy kezeljem a családi találkozót, úgy hogy az ex is őt van?
Egy éve vagyunk együtt a párommal akinek van 2 gyereke.
Olyan a kapcsolat amilyen igazából nem ez a gond
Hanem a párom családja bármilyen összejövetel van hívják az exét is.
Most is lesz a párom apukájának a 60. születésnapja nagy buli lesz. És az ex is jön.
Őszintén bevallom, nagyon zavar. Főleg, hogy tudom, hogy engem nem bírnak. Mármint nem bunkó senki se, de az exxel kifejezetten másképp bánnak.
Nem tudom, hogy kezeljem. A páromat is zavarja, próbált beszélni a szüleivel, de nem jutott semmire. A szülei szerint nincs ebben semmi kivetnivaló, hogy ezeken az eseményeken ott van.
A szülők ezzel a viselkedésükkel a saját gyerekük döntését kérdőjelezik meg. Jóformán tudomást sem vesznek a válásról, a fiuk barátnőjét nem fogadják el. Egyértelmű, hogy vissza szeretnék állítani a korábbi állapotot, és ezért mindent meg is tesznek. Na többek között ezért nem kellene többgyerekes elvált pasikkal kezdeni.
N
Szerintem meg itt az történhetett. Főleg, hogy azt írtad "bonyolult volt a válás".
Szerintem a párod megcsalhatta a feleségét veled, ezért se beszélsz erről és ködösítesz. Az ex elvált a párodtól és a szülei pedig nyilván az unokákat és az exet bírják. Neki adnak igazat, vele értenek egyet.
Bele trafáltam?
#48 Márpedig ez az egész arra utal, hogy újra együtt szeretnék látni őket, különben miért csinálnák ezt? Miért kezelnek téged kívülállóként? Nagyon sajnálom, de nem sok jövőjét látom ennek a kapcsolatnak. Ha együtt is maradtok, még sokat fogsz szenvedni emiatt.
#52 voltam
Hát nem. Már válófélben voltak mikor össze jöttünk.
Biztosan nem akarják, az ex se akarja. A gyerekek dolgain kívül egyáltalán nem kommunikál a párommal. Akkor is van, hogy inkább a párom anyukájával beszéli meg és ő továbbítja a páromnak a dolgokat.
Hát nem tudom.
Nagyon nehéz, teljesen nem tudjuk hanyagolni ezeket az eseményeket.
Lassan jön a gyerekek születésnapja. Azok is ahogy hallottam a párom szüleinel szoktak lenni megtartva, jön a karácsony.
Azt mondjuk könnyen meg tudjuk oldani, azzal van a legkevesebb gond.
Gyerekek szülinapja és karácsony is nálatok. Négyesben.
Majd anyuka odaviszi az unokákat az öregekhez, ha akarja.
De ehhez a párod elhatározása kell persze, hogy tudja magát függetleníteni a szüleitől.
Tényleg nagyon nehéz helyzet. És te valóban semmit nem tehetsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!