Ha ismét lezajlana az evolúció, nagyjából ugyanilyen élőlények alakulnának ki, vagy teljesen eltérőek?
1. Az evolúció folyamatosan zajlik most is, minden fajnál.
2. Nem, teljesen máshogy nézne ki az élővilág. Random mutációk alakították, így más más túlélési eszközök lennének az élőlényeknél.
Természetesen hasonló végeredmény születhet, teljesen más alapokon.
Az evolució most is zajlik, nem egyszer történt,
aztán megállt.
Elvileg az evolució véletlen változások sorozata, ahol mindig egy adott helyzetre nézve a legmegfelelöbb változat szaporodott erösebben, azaz olyan tulajodnságok maradtak meg, amiknek elönye volt, vagy nem volt hátránya.
Ha újra elindulna a kezdetektöl azonos körülmények mellett, akkor a véletlenek nem feltétlen lennének azonosak - ezért véletlenek, mert nincs megelözö ok ezekre -, tehát nem kizárt, hogy lennének az eredményben eltérések, de igazán nem nagyok lennének, mert a körülményeknek a megmaradt változatok voltak a megfelelö válaszok a körülményekre. Ugyanis mindig sok-sok változás keletkezik véletlenül, nem egy vagy kettö, ezért nagy az esély arra, hogy nagyon hasonlóak mindig elöjönnének.
Szóval igen nagy a valószínüsége, hogy a kialakult élölények hasonlóak lennének a már kialakultakhoz.
De mivel újra nem lehet indítani, ezért ez csak játszás a gondolatokkal, nem több.
Egyébként jó kérdés, hogy mit nevezünk hasonlónak?
Ugyanis nézzük meg a bolygón lévő többmillió fajt.
Baktérium, mammutfenyő, cápa, ember, hangya, bélféreg, krumpli stb...
A különbség a fajok között kvázi akkora, mintha egy idegen bolygó lényei lennének. Pedig rengeteg közös génünk van egy krumplival is.
Ebből levezethető, hogy az első osztódó sejttől kezdve gyökeresen eltérő bioszféra fejlődne ki. Ráadásul maga a bioszféra is formálja a környezetet (cianobaktériumok pl). Emiatt teljes földtörténeti korszakok lennének máskor, eltérő hőmérséklettel.
Minden bizonnyal annyi lenne a hasonlóság, mint egy százlábú és egy elefánt között.
Kifejlőd(het)ne, csak nem embernek hívánk, és gyökeresen máshogy nézne ki. Lehet akár egy szárnyas, kisebb méretű faj lenne.
Vagy delfinszerű lény.
Tökéletes példa erre, hogy egyes madarak eléggé más idegrendszerrel, dió méretű aggyal ... emlősöket is megszégyenítő logikával, memóriával és kognitív képességekkel lett ellátva.
Teljesen más úton fejlesztette ki a megfelelő intelligenciát.
Ahogy a delfin is, bár jobban hasonlítanak ránk.
Egyszóval:
Kizárt, hogy az ember ugyan úgy kifejlődne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!