Kedves hívők, imádkoznátok az istenetekhez, hogy közölje veletek, mit kellene mondanotok nekem, hogy a ti vallásotokra megtérjek?
#110: Kedves tőled, hogy ajánlottad, de sajnos az ilyen nem nekem való, inkább azoknak, akik már keresztény vallásúak és egy ilyen képzelt adaptáció élményekkel tudja bővíteni a már meglévő hitet.
Ez a sorozat jobban szól arról, hogy a sorozat írói hogyan képzelik el a bibliai Jézus életét, zanzásítva. A kritikusai közt egyaránt vannak olyanok, akik egyszerű propagandának látják és keresztények, akik konkrét hibákra hívják fel a figyelmet. Én nem tudom, mert nem láttam, csak a trailert, abból nem sok derül ki.
A kitalált történetekre épülő sorozatokat amúgy szeretem, de az, hogy mit gondolunk valóságnak nem szabad, hogy egy fikció alapján íródott sorozatra épüljön.
"de az, hogy mit gondolunk valóságnak nem szabad, hogy egy fikció alapján íródott sorozatra épüljön."
Talán, de valójában az egész modern technológiánk és tudományos törekvéseink mind néhány sci-fi író fantáziája következményeként valósultak meg, helyenként túl is szárnyalva az eredeti elképzeléseket. Gondolj csak a mobiltelefonokra vagy a tesla autókra, de akár a holdraszállásra vagy a tengeralattjárókra is. Ha a technológiában működik, tehát a fantáziából pár évtized vagy nemzedék alatt valóság lesz, akkor ugyanez igaz lehet a spiritualitásra is.
Én képtelen vagyok a fentebb említett sorozatot ateista szemmel látni, de szerintem adna egy löketet valamilyen irányba.
A kérdésedre vonatkozóan pedig:
" Azonnal le lehet majd tesztelni az eredményt..."
A legbarátságosabb isten az, amelyik szabadon megengedi, hogy hiszel-e benne vagy sem.
A modern világ fejlődését nem a sci-fi írók vitték előre, hanem a tudósok. Az irodalom mindig lépésekkel előrébb járt, de csak a képzeletben, nem mindig megvalósítható elképzelésekkel. Egyetlen sci-fi íróról tudok, aki vallást alapított, de ha jól sejtem, te mégsem vagy a szcientológia egyházának tagja.
"A legbarátságosabb isten az, amelyik szabadon megengedi, hogy hiszel-e benne vagy sem."
Ha a kereszténység istene halálom után a pokolba küldene örök szenvedésre, csak mert nem hittem benne, akkor nem beszélhetünk valódi szabadságról. Ezért is lenne fontos tudni, létezik-e Isten, hogy tudjuk melyikben kellene hinnünk. Mert ha rosszban hiszel, a valódi még a pokolra vethet.
A te kérdésed alapja a pokoltól való félelem? Úgy tűnik igen.
Nekem úgy tűnik mintha jobban hinnél a pokol létezésében mint Istenben.
Magunkat juttatjuk pokolra, ezt ne felejtsd el.
Viszont Isten a názáreti Jézussal biztosított számomra lehetőséget arra, hogy a már elkövetett bűneimet semmissé tegye Isten szemében.
Kérdező! Én kereszténynek tartom magam, noha templomba nem járok. Nem ítélem el a többi vallást sem és a melegeket sem. Nem ítélek el senkit sem, még a gyilkosokat sem. Nem az én dolgom az ítélkezés és mindig lesznek, akik ítélkeznek. És igen, ha megölnél valakimet, aki nekem fontos, dühös lennék és meg akarnám ölni, bosszúra szomjaznék, de idővel be kellene látnom a saját érdekemben, hogy ezzel csak magamnak ártok és nem a tettesnek. és még ha árthatnék is a tettesnek, akkor azzal sem tehetném jobb hellyé a világot, hanem ha megbocsátok neki. Az ószövetség törvényei nem rám vonatkoznak, hanem a zsidókra. Nekem nem kell 613 törvényt betartanom, hanem csak egyetlen egyet: "Tedd azt másokkal, amit szeretnél, hogy veled is megtegyenek"
Nem vagyok szent ember, hibáztam, hibázok és hibázni is fogok. Ha nem hibáznék, Isten lennék, de nem vagyok Isten. Viszont igyekszem fejlődni.
Azt mondahatnád erre, hogy hiszen ezeket a dolgokat meg lehet tenni Isten és Jézus nélkül is. Meg lehet, persze. De én nem is irogatnék neked itt, ha nem létezett volna jézus. lassan két éve már, hogy majdnem főbe lőttem magam, de véletlenszerűnek tűnő események hatására amikor térdre rogytam tehetetlenségemben és fájdalmamban nem volt mit tennem, csak könyörögnöm és imádkoznom és üvöltöznöm egy láthatatalan talán létező entitáshoz. kérdőre vontam, hogy hogyan engedte meg, hogy idáig sülyedjek? Viszont abban a pillanatban, amikor tudatosult bennem, hogy Isten meg is hallotta a a panaszaimat, valami megmagyarázhatatlan békességet éreztem és azt, hogy nem vagyok egyedül. Éreztem, ahogy Isten vígasztal. A szívemmel éreztem őt. Eddig is ott volt, csak én nem rá figyeltem, hanem magamra. Aznap megmenekültem. Akkor előszőr címeztem Jézushoz az imám vagy a dühömet és mérgemet adtam neki.
Az elmúlt 2 évben viszont már Jézusra figyelek, őt keresem amiben csak lehet. Észrevettem, hogy véletlennek tűnő eseményekben van rendszer, aminek a célja az én megmentésem volt. És ez is 2000 évvel ezelőtt elkezdődött. Valahogy pontosan annyi előképzést kaptam (nem hittan órára gondolok), hogy mindezt felismerhessem.
Elmesélhetem, hogy velem hogyan történt. Tudom, hogy a legtöbben el sem hiszik és azt sem hiszik el, amik ez után történtek velem. Nem is számít, ez nekem számít.
Én azt mondom, hogy legyél, aki vagy. Ne higgy istenekben, szellemekben vagy démonokban. de amikor olyan helyzetbe kerűlsz, hogy úgy érzed, hogy csak Isteni csoda segíthet rajtad, akkor ess térdre és beszélj a szemnek láthatatlanhoz. öntsd ki neki a szíved és légy őszinte vele, nyers, ha arra van szükség. És akkor majd valami lesz.
De kívánom, hogy ne kerülj soha ilyesmi élethelyzetbe.
"Magunkat juttatjuk pokolra"
Ez egy nagyon arrogáns válasz, amit sokszor olvastam vagy hallottam keresztényektől. Ha nagyon akarod, elmagyarázom miért, de ha lehet nem térnék ki rá most.
"Tedd azt másokkal, amit szeretnél, hogy veled is megtegyenek"
Itt biztosan inkább arra gondolhattál, hogy ne tégy másokkal olyat, amit nem szeretnéd ha veled tennének. Ez nem tudom mennyire lenne keresztény *törvény*.
"Azt mondahatnád erre, hogy hiszen ezeket a dolgokat meg lehet tenni Isten és Jézus nélkül is"
Kihagytad a szent lelket. Nem tudom, hogy léteznek-e. A személyes élményed meggyőző lehetett számodra, de senki másnak nem nyújt racionális érvet arra, hogy higgyenek abban amiről beszámoltál. Mert mi nem éltük át. Ha mégis elfogadnánk, akkor el kellene fogadnunk a többi vallás hívőinek is a saját beszámolóját. Ez ahhoz vezetne, hogy egymásnak ellentmondó vallások és istenekek kellene hinnünk egyszerre.
"...csak Isteni csoda segíthet rajtad, akkor ess térdre és beszélj a szemnek láthatatlanhoz. öntsd ki neki a szíved és légy őszinte vele"
Jelen pillanatban, ateistaként, nem tudok semmilyen istenhez sem imádkozni, beszélni, mert nem hiszek benne. Hívőként valószínűleg nem olyan könnyű megérteni, te is csak azóta vagy erre képes, hogy valaki beszélt neked az általad elfogadott Istenről. Ha más földrészre születtél volna, más istenhez imádkoznál magad is. Én több istenségről is olvastam és több elméletet vagy hipotézist is tanulmányoztam a világunkról, számomra nem alapvető az, hogy az ábrahámi Isten létezne.
Akkor így 118 után térjünk vissza az 1es válaszolóhoz ne etessük a trollt.
Kívánom neked hogy halálod után ne bánkódj - erre tudományos kutatások vannak- és ne bándd meg, hogy gondolatodban nem jártam végig hogy mi van ha mégis, minden tárgyias valóságos érzékszervem ellenére is van Isten.
Élj boldogan, sajnálom az azután.
Van egy olyan érzésem, hogy az 1# es válaszoló is a kérdező 😅
Kétszer is regisztrált, biztos ami biztos... 😜😝
Írtam Neki pár napja privát és még csak nem is válaszolt. 🧐
Szóval még nincs mit menteni, segíteni rajta, el van itt az oldalon...
Mindenesetre hallott az Igazságról, a többi az Úr dolga. 😇
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!