Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ki az, aki ezek után képes...

Ki az, aki ezek után képes kereszténynek maradni?

Figyelt kérdés

Éppen ma láttam az Agora c. filmet, és nagyon mélyen megérintett a tartalma. Jelenleg úgy érzem, hogy a kereszténység a valaha látott legundorítóbb vallás, amit szívem szerint kiirtanék a világból.

Őszintén, tett valami jót a kereszténység a világgal? Nem hinném. Erőszakosan térítettek, aki nem kereszelkedett meg, vagy kétségbevonta a feljebbvalók tanait, azt megölték, felállították az inkvizíciót, elpusztították a kultúra és a tudomány minden eredményét, valamint ott tettek keresztbe a tudománynak, ott gátolták a fejlődését, ahol csak tudták. Talán csak nem voltak tisztában azzal, hogy a tudomány olan kérdéseket fog felvetni, ami megkérdőjelezi az egész vallás tanait? Még száz évvel ezelőtt is simán börtönre lehetett ítélni embereket "istenkáromlásért". És ez a vallás még mindig létezik! Egyszerűen felháborító...

Valójában már gyerekkorom óta taszít ez a vallás (meg az összes "szent könyves" vallás), de most már tényleg kíváncsi vagyok, kik azok az agymosottak, akik a keresztények által történelem folyamán elkövetett összes bűn ellenére még mindig képesek kiállni az erőszak és a butaság vallása mellett!


2010. ápr. 19. 23:17
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯
 51/148 anonim ***** válasza:
63%

"Nem támogatja, hanem eltűri, elfogadja, mint a kor realitását. Azért mert az evangélium nem evilági forradalmat jelent."


Na ez az. Éppen ezért nem isteni. Ha isteni lenne, felszólalna ellene. Milyen szentírás az, aminek az idő előrehaladtával egyre több passzusa válik meghaladottá és kidobhatóvá?

És egyáltalán ki dönti el, milyen alapon, hogy melyik dobható ki, és melyik tartható meg? Abszurdum az egész. Akkor lenne szentírás, ha CSAK ÉS KIZÁRÓLAG örök időkre érvényes, vitathatatlan példákat és parancsolatokat tartalmazna, ez pedig közel sem mondható el róla.

Ha pedig az embernek végső soron magának kell megtalálnia az igai erkölcs, az igazi szeretet, az igazi emberség értékeit, akkor szentírásra semmi szükség, főleg, ha az csak hátráltat és konzerválja egy barbár kor szokásait ahelyett, hogy előremutató értékeket közvetítene.

2010. ápr. 20. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/148 anonim ***** válasza:
100%

"Keresztény vitatechnikai előadást látunk tőled."


Ezt nem értem, de mindegy felteszem kérdésnek, hogy mi a különbség a keresztény,(iszlám,sintoista,buddhista,ateista, stb)" vitatechnikai előadás" között.


Feltettél egy kérdést;

"Ki az, aki ezek után képes kereszténynek maradni?"


Válaszoltam;

Pl. Bőjte Csaba Erdélyben.

Igaz, hogy ő nem az Agorából és a Da Vinci kódból szerezte ismereteit a kereszténységről.

Mivel - mellesleg - történelemszakos tanár vagyok ismereteimet és sem a moziban szerzem, többek között azért sem mert diákjaim - teljes joggal - szemberöhögnének.


A kérdés alatti szöveget átolvastam, de érdemben nem reagáltam rá, hisz te magad is elismerted, hogy gyűlölködő

"Mert te nem gyűlölsz, mi?"


Kérdésem csak egyetlen dologra irányul;


" A negyedik válaszoló pedig képes letagadni az inkvizíciót is, Hypatiát, Giordano Brunót, és másokat. "


Válaszom melyik részére tudod ezt a sunyi és alattomos mocskolódást alapozni?


Ennyi.

OFF Ugye nem baj, hogy történészi diplomámat nem a moziban szereztem?


Becsületes ember - hívő, nem-hívő mindegy - nem mocskolódik az anonimitás fedezékéből.

2010. ápr. 20. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/148 anonim ***** válasza:
90%
Előzőnek...szerintem meg kár a kérdezővel vitatkoznod, tipikus esete a filmekből művelődő konzumidiótának.
2010. ápr. 20. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/148 anonim ***** válasza:
70%
12:03 - Azért elolvashatnád a kérdés kifejtésének az utolsó bekezdését is. A film csak hab volt a tortán, aminek kapcsán kiírta a kérdést; de egyébként már gyerekkora óta taszítja az összes "szent könyves" vallás, ahogy fogalmaz, és a keresztényeknek a történelmen végighúzódó számolatlan gonosz és elmeháborodott tette. Tehát a jelek szerint kellően tanulmányozta a történelmi tényeket is; a film csak megelevenítette előtte mindezt.
2010. ápr. 20. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/148 anonim ***** válasza:
100%
Előzőnek: akkor ezek szerint a kérdező eleve egyoldalúan, más véleményét nem elfogadva vélekedik erről a témáról. Akkor meg miről beszélünk...
2010. ápr. 20. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/148 A kérdező kommentje:
Konkrétan most visítva röhögök az idézgetős bácsin. :) Ehhez tényleg nincs mit hozzátenni. :)
2010. ápr. 20. 13:29
 57/148 A kérdező kommentje:

11:52:

Ugyebár névtelenségbe burkolózva én is mondhatnám azt, hogy történész vagyok. Ennél erősebb érved nincs?

2010. ápr. 20. 13:30
 58/148 A kérdező kommentje:

"A Biblia - az Újszövetség is! - teljes mellszélességgel támogatja a rabszolgatartást és a nők elnyomását. Ezek után senki ne akarja nekem bemesélni, hogy egy ilyen könyvre épülő egyház bármikor is lehetne igazán emberbarát."


Egyetértek minden szinten. De nem csak ezt támogatja, hanem az ellenség legyilkolását is, az pedig, hogy ki az ellenség, már emberek döntik el.

2010. ápr. 20. 13:32
 59/148 A kérdező kommentje:

Idézgetős bácsinak még:

[link]


Ugye, innen másoltad? Egy hittankönyvből, ahol a nagy és okos pap bácsi elmagyarázza a kicsi és tudatlan Pistikének, hogy hogyan kell védekezni a gonosz és csúnya ateistákkal szemben? Magadtól ilyen dolgokra rá sem jöttél volna, mi?


Akkor én is idézek ugyaninnen:


"Ha embertársaink az egyház bûneit – ahogyan gyakran halljuk: egyoldalúan, és hiányos ismeretek alapján – emlegetik, elõször is próbáljuk megérteni õket (mi az, amiben igazuk van!), s fájlalni, hogy az Egyházban (amint a legtöbb emberi közösségben) valóban sok mulasztás történt és történik."


Sok mulasztás történt. Hát persze, ha "mulasztásnak" lehet venni milliók legyilkolását, vagy újabban a pedofilbotrányokat, akkor tényleg "mulasztás". Szerintem a katolikusok által előszeretettel használt "halálos bűn" jobb szó erre. De mégis mit vár az ember a keresztényektől... Mulasztás. Hahaha...

2010. ápr. 20. 13:38
 60/148 anonim ***** válasza:

"Előzőnek...szerintem meg kár a kérdezővel vitatkoznod, tipikus esete a filmekből művelődő konzumidiótának."

Ez a válasz 73%-ban hasznosnak tűnik.

A válasz írója 90%-ban hasznos válaszokat ad.


Igazad van.


Egyetlen kérdést tettem fel neki arra sem válaszolt.

Nem becsületes ember.

2010. ápr. 20. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!