Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ki az, aki ezek után képes...

Ki az, aki ezek után képes kereszténynek maradni?

Figyelt kérdés

Éppen ma láttam az Agora c. filmet, és nagyon mélyen megérintett a tartalma. Jelenleg úgy érzem, hogy a kereszténység a valaha látott legundorítóbb vallás, amit szívem szerint kiirtanék a világból.

Őszintén, tett valami jót a kereszténység a világgal? Nem hinném. Erőszakosan térítettek, aki nem kereszelkedett meg, vagy kétségbevonta a feljebbvalók tanait, azt megölték, felállították az inkvizíciót, elpusztították a kultúra és a tudomány minden eredményét, valamint ott tettek keresztbe a tudománynak, ott gátolták a fejlődését, ahol csak tudták. Talán csak nem voltak tisztában azzal, hogy a tudomány olan kérdéseket fog felvetni, ami megkérdőjelezi az egész vallás tanait? Még száz évvel ezelőtt is simán börtönre lehetett ítélni embereket "istenkáromlásért". És ez a vallás még mindig létezik! Egyszerűen felháborító...

Valójában már gyerekkorom óta taszít ez a vallás (meg az összes "szent könyves" vallás), de most már tényleg kíváncsi vagyok, kik azok az agymosottak, akik a keresztények által történelem folyamán elkövetett összes bűn ellenére még mindig képesek kiállni az erőszak és a butaság vallása mellett!


2010. ápr. 19. 23:17
 101/148 anonim ***** válasza:
87%
Ezt azért ateisták között így önmagában ne hangoztasd! :D
2010. ápr. 22. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/148 anonim ***** válasza:
11%
le vannak szarva az ateisták
2010. ápr. 22. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/148 anonim ***** válasza:
15%

Ezzel csak őket igazolod, ugye tudod?

Azt a képet erősíted bennük, hogy aki nem a te vallásodban hisz, az már nem is ember.

Ezekkel szemben óvatosan kel fogalmazni.


L

2010. ápr. 22. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 104/148 A kérdező kommentje:
Tudod mit, L? Lusta vagyok elolvasni amit írtál, de azt mondom, amit eddig.
2010. ápr. 22. 18:28
 105/148 anonim ***** válasza:

Na látod, pont ez a baj.

Engem szidsz, hogy lusta vagyok, de te is az vagy.

Engem szidsz, hogy nem vagyok hajlandó meghallgatni az érveidet és egy tapodtat sem engedek az álláspontodból, de te ugyanezt csinálod.

És még én vagyok szánalmas?


L

2010. ápr. 22. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/148 anonim ***** válasza:
0%

előbb utóbb úgyis rájönnek, hogy létezik Isten.

saját kárán tanul az ember

2010. ápr. 22. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/148 A kérdező kommentje:
:) :)
2010. ápr. 22. 18:34
 108/148 anonim ***** válasza:
87%

Ezzel én nem értek egyet 18:33-as!

Én hiszem, hogy van Isten, de nem akarom ráerőltetni másra a hitemet.

A kereszténység azt tanítja, hogy ismertesd meg embertársaiddal az "igaz hitet", de ha nem kérnek belőle, hagyd rájuk.

Jézus is azt mondta a tanítványainak, hogy ha valahol nem fogadják őket szívesen, menjenek el onnan és még az út porát is rázzák le a sarujukról.

Azt mondtad, olvastad a Bibliát, kedves kérdező. Akkor ez ismerős kell, hogy legyen.

Én is azt mondom, mindenki úgy szúrja el az életét, ahogy akarja. Amíg másoknak és (evilági) önmagának nem árt vele, addig tegyen és higgyen, amit akar.

Én úgy hiszem, hogy mindenki üdvözül, aki legjobb meggyőződése szerint cselekszik és betartja az alap erkölcsi törvényeket. (Ne lopj, ne ölj, meg hasonlók.)

Kedves kérdező! Ha neked meggyőződésed, hogy a kereszténység rossz és romlott, ám legyen! Ha neked így jó! De ne szóld le a keresztényeket, amiért ők hisznek, mert az eddigiek alapján te sem vagy jobb annál, mint amit leszólsz!


L

2010. ápr. 22. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 109/148 anonim ***** válasza:

18:33 - Ahhoz valódi csoda kellene. Olyanokról pedig mindeddig csak és kizárólag olvasni lehetett.


18:42 - Az itt leírt hozzáállásod kimondottan dicséretes és szimpatikus, és én mondom neked, hogy ateisták és hívők a legnagyobb békességben és szeretetben élhetnének együtt, ha minden hívő így viselkedne, ahogy itt leírtad.

A baj csak az, hogy NAGYON kevés az így gondolkodó hívő.

2010. ápr. 22. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/148 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem egyáltalán nem.

Csak az a baj, hogy az agresszívabb fajta hallat magáról.

Én például nem szeretek a vallásomról beszélni. Történészként még akkor is inkább tárgyilagosan beszélek a kereszténységről, ha mint olyan szóba kerül.

Természetesen egyesek észreveszik, hogy imádkozom evés előtt, de amúgy, hacsak nem kérdeznek rá, vagy nem tudom, hogy a másik is hasonló gondolkodású, inkább szóba sem hozom.

Jehova Tanúi viszont pl. küldetésüknek tekintik a térítést, akkor is, ha az "áldozat" ezt abszolút nem akarja.

Ez olyan, mint a politika. A konzervatívok és a mérsékelt liberálisok többnyire inkább csöndben maradnak és megteszik, amit (szerintük) kell. A radikálisok pedig hangoskodnak, tüntetnek és mivel senki sem mond ellent nekik, mindenki azt hiszi, hogy ők vannak többségben. Még ők is elhiszik magukról.


Sajnos sosem lesz olyan, hogy mindenki elfogadja a másik vallását és egyéb meggyőződését. Ez ellenkezik az alapvető emberi természettel. Aki más mint mi, attól félünk. Akitől félünk, arra haragszunk. Akire haragszunk, azt gyűlöljük. Akit gyűlölünk, azt el akarjuk pusztítani, vagy a saját képünkre formálni.

Én csak azt szeretném elérni, hogy ne általánosítsunk! Én sem mondom, hogy minden ateista véresszájú demagóg, aki el akar tiporni minden vallást. Akkor az ateisták se mondják, hogy minden vallásos őrült hittérítő, aki mindenkit máglyára küld, aki nem ért egyet vele. Mert egyik sem igaz.


L

2010. ápr. 22. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!