Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ki az, aki ezek után képes...

Ki az, aki ezek után képes kereszténynek maradni?

Figyelt kérdés

Éppen ma láttam az Agora c. filmet, és nagyon mélyen megérintett a tartalma. Jelenleg úgy érzem, hogy a kereszténység a valaha látott legundorítóbb vallás, amit szívem szerint kiirtanék a világból.

Őszintén, tett valami jót a kereszténység a világgal? Nem hinném. Erőszakosan térítettek, aki nem kereszelkedett meg, vagy kétségbevonta a feljebbvalók tanait, azt megölték, felállították az inkvizíciót, elpusztították a kultúra és a tudomány minden eredményét, valamint ott tettek keresztbe a tudománynak, ott gátolták a fejlődését, ahol csak tudták. Talán csak nem voltak tisztában azzal, hogy a tudomány olan kérdéseket fog felvetni, ami megkérdőjelezi az egész vallás tanait? Még száz évvel ezelőtt is simán börtönre lehetett ítélni embereket "istenkáromlásért". És ez a vallás még mindig létezik! Egyszerűen felháborító...

Valójában már gyerekkorom óta taszít ez a vallás (meg az összes "szent könyves" vallás), de most már tényleg kíváncsi vagyok, kik azok az agymosottak, akik a keresztények által történelem folyamán elkövetett összes bűn ellenére még mindig képesek kiállni az erőszak és a butaság vallása mellett!


2010. ápr. 19. 23:17
❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15
 141/148 A kérdező kommentje:
A pápa azt mondta, hogy ő nem bűnös, tehát ő nem bűnös, igaz? :P
2010. ápr. 24. 08:30
 142/148 anonim ***** válasza:
100%

A 06:13-as megint túl hosszú szöveget írt.

Nem olvastam végig, de az első bekezdések a szívemből szóltak.


És kedves kérdező, ha annyira meg vagy győződve, hogy a papok a papságuk miatt pedofilok, akkor kérlek mutass rá, hogy hol szólít fel a kereszténység gyermekek molesztálására!


L

2010. ápr. 24. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 143/148 anonim ***** válasza:

Nagyszerű, be lett másolva egy kisregény, mert sejthető hogy nem esik neki senki cáfolni, így nyugodt marad lelketek és látszólag meg is védtétek álláspontotokat.


Nem a gyermekek molesztálására szólítsa fel, hanem a cölibátus életmódra, ha pedig megnősültek akkor élete végéig annál az egy nőnél kitartani. Gyermekeket molesztálni tehát nagy bűn a szemünkben, de nem nagyobb az övékben mint megszegni a 'szent' szabályokat...

2010. ápr. 24. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 144/148 anonim ***** válasza:
100%

Nem értem a logikádat. Szóval azért molesztálnak gyerekeket, mert nem nősülhetnek meg?

Már megbocsáss, de ez hülyeség.

Mellesleg halkan megsúgnám, hogy a református lelkészeknél nincs cölibátus. És az ortodox szerzeteseknél sincs. Pedig ők is keresztények. Akkor hogy is van ez?

Több sebből vérzik az elméleted.


L

2010. ápr. 24. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 145/148 anonim ***** válasza:

Na. Látom mégis belementél a vitába, csak előbb összevesztél velem, hogy végső esetben inkább elküldhess a...


Utoljára válaszolok neked, mert -habár ez váratlanul fog érinteni téged úgyhogy kapaszkodj meg, de- én tényleg nem akartam vitázni. Szerettem volna ha kimagyarázod. Nem sikerült. Többit letojom.


"Már megbocsáss, de ez hülyeség." - szerinted.

Nem csak nem nősülhetnek meg, a többire próbálj meg valami szokatlant: gondold csak végig. Egy új világ fog eléd tárulni:)

2010. ápr. 24. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 146/148 anonim ***** válasza:

Nem gondolom végig, mert semmi értelme annak, amit írsz.

A cölibátus arról szól, hogy a papok nem nősülhetnek meg. A házasság előtti szexuális élet pedig ugyebár tilos. Innentől nem értem, hogy hogyan jön ide a pedofília. Egyszerűen nincs értelme.

Beszélj értelmesen, vagy inkább meg se szólalj!


L

2010. ápr. 24. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 147/148 anonim ***** válasza:
100%

1. Érdekes a hangnem amit megejtesz, de gondolom ideges vagy

2. A vallás és az egyház az teljesen más. A vallás lehet szép és jó és hibátlan, de az ember nem az és emiatt lehet úgy érzed, hogy a vallás is bemocskolódott, pedig nem így van!

2010. máj. 11. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 148/148 anonim ***** válasza:

Egy tanmese az erőszakról: Agora, Hüpatia és a felvilágosodott mitológia

[link]

2010. júl. 19. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!