Nagy kérés szerintetek, hogy az első hetekben ne legyen itt a párom gyereke?
Egy hónap múlva szülök. A férjemnek van egy 11 éves gyereke, aki minden második hetet nálunk tölt.
Sosem szóltam egy szót sem azért, hogy itt van, végülis miért is tenném, hisz, az ő fia, meg nekem tényleg nem jelentett gondot soha még egy plusz ember itthon. Nem vagyok az a nő, aki fúj az ex gyerekére.
De most ha szülök, legalább az első hetekben szeretnék egy kis nyugit a babával, hogy kialakuljon egy kis rutinunk és ne más óhaját kelljen lesnem. Meg szerintem a kissrác sem arra vágyik, hogy egy újszülött megbolygassa a hétköznapjait. Előre látom, hogy ideges leszek, kimerült és nem fogok tudni mással foglalkozni, csak a saját gyerekemmel. A férjem viszont nem ért meg és szerinte ezt nem is dobhatja be a srác anyjának. Szerinte ő majd elfoglalja a fiát, de én nagyon félek, hogy nem fogom bírni, meg nem akarom, hogy a nyakamon legyenek mások ebben az időszakban. Tényleg csak az első hetekről beszélek.
Nem akarom eltüntetni, csak 1-2 hetet kapni. Szóval, ehhez igazából nem tudott mit szólni, mert nem áll fenn ilyen helyzet.
Arról volt szó, amit a kérdésben leírtam. Ott azt is leírtam, amit a férjem válaszolt, de ezt mind, tök nyugodt hangnemben beszéltük.
Miért szuperanyuság az, hogy nem mindenki pusztul bele a szülésbe? A többség nincs is rosszul, hazamész, egy 1-2 hetes baba még nem is gáz, nagyrészt alszik, pont 4-6 hetes korától kezd majd problémásabb lenni, mikor már ébren van, bejön a hasfájás, stb. A baba 2-3 hetes koráig a legkönnyebb az anyukának, szerintem te túlgondolod azt, ami rád vár, előre bebeszéld, hogy nehéz lesz, pedig az eleje a könnyű.
Egyébként nem értem a sértődést, feltettél egy kérdést, nagy kérés lenne-e, elmondtuk itt 90%-ban, hogy igen, szerintünk nagy kérés, meg ahogy látjuk, a férjed szerint is. Mit akarsz még?
Ti éltek együtt úgyis, vesszél akkor össze vele, rakd ki a gyereket, ha apuka nem úgy látja, mint te, azon az itteni veled egyetértő kommentek sem változtatnak. Max. látod, mit gondol magában a férjed, kb. ugyanezt, aztán eldöntheted, ez alapján mit csinálsz, csak nehogy rosszul döntsd
Érdekes, nálunk a férjem exe mondta, hogy amíg nem jövünk bele, addig inkább ne menjenek a gyerekek (8 és 12 éves fiúk voltak). Ilyen is van. Meglátogatták minket, mikor hazajöttünk a kórházból. Sőt még főztek is nekünk. Mondjuk nekünk jo a kapcsolatunk.
Egyébként jól is jött mert én nagyon rosszul éltem meg az első heteket. Ha meghallom hogy “egy baba csak eszik alszik ilyenkor”, kinyílik a bicska a zsebemben, mert lehet hogy valakinek igen, de másnak nem, mégis úgy állítja be, hogy minden baba ilyen.
Igen,nagy.Remélem a párod nem megy bele.11évest meg nem kell körülugrálni, tud enni önállóan és arra ott az apja.
Hiába bizonygatod, furod a párod gyerekét.Akkor apuka menjen el hétvégre a gyerkőccel valahol, Te meg matadj a babával.Ha így tenne meg ő lenne a szemét.Nem Te vagy az első, hanem a gyereke.
Ehh hagyd őket kérdező, számukra az a jó ha te szenvedsz hisz akkor leszel jó anya. Őket nem érdekli ha fáradt vagy esetleg aranyérrel vagy gatsebbel szenvedsz és jól esne csak a picivel lenni 1-2hetig nem pedig kómásan felelgetni egy 11 éves kérdéseire( mert aludni nem fogsz). Hisz ők együtt ajartak kenni,ők bezzeg bla bla bla. Csak azt nem veszik figyelembe hogy nem mindenki egyforma és nem bírja el ugyanazt mint ők.
Itt a gyerek tud 2 hetet anyával lenni hisz az is az otthona!! Nem csak apa háza az.
Kérj a férjedtől 2 hetet,mert ennél többet tényleg nem tudsz,de fogadd el hogy ezalatt a férjedvuszont elviszi programokra a nagyot és csak 2 hét jár neked.
Az itt károgó anyukákra meg tojj egy nagyot,könnyen mondják a tutit,mert nem nekik kell ezt végigcsinálni,plusz a saját gyerek igenis totál más,ez olyan mintha a régóta ismert/szeretett szomszéd gyereket dobták volna rájuk,szeretik de tuti nem örültek volna neki... azért a saját csemetét jobban el lehet viselni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!