Meddig vár még? És mindenki más miért nem vár?

Mióta érv két ember kapcsolatában az, hogy mások két év után mit szoktak? És utána ezek közül menyien válnak el?

Mert azok szoktak, akik mindent mások szerint tesznek...

Kiérdemelni egy eljegyzést?! Ez komoly? Ha eléggé jól cselekszel, méltó lesz egy gyűrűre? És az minek a fokmérője?

"22 évesen még gyerek voltam, éretlen. A nagybetűs élet azután kezdődött."

Az egyik válaszoló ezen kijelentésével teljes mértékben egyet értek, bár azt is megértem ha te ezt nem tudod elfogadni/elhinni, majd rájössz pár év múlva te is.

Mi is hat év utan hazasodtunk, őszintén nem is mertem volna ket év utan belevágni. Hat év alatt tényleg megeltunk rengeteg jo es rossz dolgot, balesetet, betegséget, munkahely elvesztését, lattam sok sok reakcióját, nekem ez kellett hogy nyugodt szívvel hozzamenjek. Ezt csak azert írtam le, mert nem értetted mi értelme 6 év együttélésnek. Hat ez az értelme. Es 6 év utan pont olyan romantikus es felemelo érzés volt a lanykeres es az eskuvo, mint 2 év utan lett volna. Szóval semmiről nem vagy lekésve.

Az az érzésem hogy túlságosan rakattantal erre az eskuvo témára, gondolom nem annyira sivár az életed, hogy más ne töltse ki a gondolataidat. Most fogsz diplomázni, utána munkahely keresés, munkahelyen helytállás, ismerkedés stb. Csupa izgalmas dolog! Foglalkozz inkabb ezekkel. Ráér utána a lagzi, ker év az semmi, adj időt magatoknak.

Még valami: miért gondolod azt, hogy bárkinek bármilyen köze, beleszólási joga van a ti kapcsolatotokba?

Ui. a ha felnőtt házas ember szeretnél lenni, akkor úgy is kellene élni. Pl. nem engedni beleszólást a KETTŐTÖK életébe.

67. Válaszoló tökéletesen írta le mi várható.

Ennek fényében várd repesve a lánykérést, a házasságot vele. Ha nem változtattok, akkor még ha el is vesz, pár éven belül elvált, gyerekeit egyedül nevelő nő lesz belőled. Majd akkor fogod fel, hogy kár volt ennyire várnod, hogy méltóztasson megkérni, elvenni. A gondolkodásod alapján gyerek vagy, nem látsz a dolgok mögé, csak a felszín, a a külsőségek fontosak egyenlőre, pedig a kapcsolatotok mármost nem mondható jónak a leírásod alapján.

Nem igazán voltam házasság párti. Alig 21 évesen ismertem meg a férjem, fél év után összeköltöztünk, majd 2012-ben eljegyzés egy évre rá eküvő, egy évvel később meg jött a lányunk :)

Ezt mindenképp a pároddal beszéld meg, hogy neked így nem teljesen egész, főleg, ha készen állsz a házasságra.

Írják, hogy fiatal vagy még, de meddig? Ismerek 1-2 olyan párt akik azért mentek szét, mert nem "haladtak".

Akkor ismerősöm éveket vesztett a volt élettársa mellett, mert csak hitegette és ott van a 30-as éveiben se gyerek, se kapcsolat...

8 év után kérték meg a kezemet. A te hozzáállásodat tekintve megkérdezem már a páromat, hogy mi értelme volt az életünkben annak a 8 évnek.

Tudod, te ezt még most nem érted meg 22 évesen ugyanígy vártam a gyűrűt, a hacacárét mindent. Egy idő után bizony rájöttem, hogy az esküvő csak jogilag ad pluszt a kapcsolatunkhoz. És nem kettőnk között jogilag, hanem az állam szemében. Mi ugyanúgy szeretjük egymást papír nélkül, ugyanúgy közösen veszünk lakást papír nélkül, ugyanúgy vállalunk gy ereket stb. Megkérdezhetem miért ad neked érzelmileg pluszt az, hogy a férjed és nem csak együtt éltek? Mit jelent neked pontosan a házasság? Miért olyan fontos. Ha ezt képes vagy logikus érvekkel megfogalmazni, akkor lehet mások is megértik, hogy neked miért fontos. Én nem ítélem el azt sem aki házasságpárti, azt sem aki nem. Csak legyenek képesek észérvekkel megfogalmazni, és ne az legyen az érv, hogy merthát más már ilyenkor.......

Sajnos ugyanígy voltam, mint te.

Viszont az én párom jóval fiatalabb, tehát nem is volt még igazán aktuális, csak engem is megmérgezett az a (már elnézést) rohadt facebook ahol állandóan láttam, hogy melyik héten épp kit jegyeznek el.

Engem persze nem...

Nálunk azóta megtörtént, nem tudok neked jó orvosságot mondani, valahogy próbálj meg leszokni erről a gondolatról, valószínű a párod tudja, hogy nagyjából mikor szeretné megtenni.

Remélem nem fog túl sokáig várni, bár sose mondtam meg az enyémnek, de ő túl sokáig várt.

Nálam is kb. 2 év után kezdődött el, hogy vártam, mert akkor beleültette a bogarat a fülembe ő maga.. Azzal, hogy azt mondta, legszívesebben már most megkérné a kezemet.

Na nálam akkor kezdődött el minden.

Így utólag bár ne lett volna, mert még tényleg fiatalok voltunk, bár ne mondta volna, lehet, hogy akkor évekig eszembe se jut...

Végül majdnem 5 év kapcsolat után került rá sor. Sose fogom neki megmondani, de eddig átmentem minden perióduson, például úgy éreztem velem van a baj.

Végül amikor egy utazás keretein belül nem történt meg 4 év körül utána jött a beletörődés érdektelenség. Sajnos bár szép pillanat volt amikor megkért végül, de akkor már abszolút érdektelen voltam a téma iránt. Ez szerintem ilyen védekező mechanizmus lehetett.

Azóta se tudom rendesen a helyére rakni magamban a dolgokat.

Persze nem agyalgok rajta mindennap, ez az egész talán épp most fogalmazódott meg bennem így egészében.

Szóval nem tudok neked jó tanácsot adni, légy türelemmel, és lehet finoman rákérdezhetnél, hogy mégis nagyjából mikor számíthatsz ilyesmire, mert akkor talán megnyugodsz egy kicsit.

És próbálj meg nem foglalkozni másokkal.

No, azt hiszem ez most nagyon őszintére sikeredett. :)

Őszinte leszek, és emiatt lehet, hogy kegyetlennek is tűnök: azért vár még, mert nem biztos magában. A férfiak ilyenek. A nők az anyagiakra gondolnak, de a pasik nem. Ők egyszerűen még nem biztosak benne, hogy azzal a nővel akarják leélni az életüket. Ha majd megbizonyosodik róla, akkor megkér. Addig nem.

Van, akinek ez 1 év, van, akinek 10, embere válogatja.

De ott van a másik lehetőség is, hogy nem házasságpárti. Lehet, hogy neki ez nem fontos. Az ilyen dolgokat jobb mihamarabb megbeszélni, jó tudni, hogy a másiknak mik a meglátásai.

Adok neked hasznos választ ha már ennyire nem tud senki meggyőzni, ugyanis én megkaptam, amit te szerettél volna :)

Pontosan 22 évesen házasodtunk a párommal, 2 év együttélés után.

A házasság után egy darabig nem változott semmi: konkrétan minden pontosan ugyanolyan volt, mint előtte. Egyikünk sem lett sem több, sem kevesebb tőle. Addigra személy szerint én rengeteg sz@ron mentem át, a vele való együttélés közben is, és azután nem sokkal hiába normalizálódtak a körülmények, én maradtam rongálódott, beteg idegekkel és lélekkel. Kiderült, emiatt nem tudok munkába állni, állást megtartani a legnagyobb igyekezetem ellenére sem (ördögi kör, munka közben rosszul vagyok, munka nélkül rosszul vagyok).

Azóta 3 év telt el, én itthon ülök betegen, sokszor még a takarítás is nehezen megy, nem keresek semmit, ő tart el. Ha olyan napom van, képtelen vagyok lemenni a sarki közértbe, vagy egyáltalán kilépni az ajtón. Voltak rettenet nagy hullámvölgyeink, és nem csupán a pénz miatt: saját erőmből hatalmasat javítottam az állapotomon, ekkor rájöttem, hogy nem éltem semmit. Konkrétan megbolondultam, úgy jártam el itthonról, mint valami sértett tini, és ez legalább fél éven keresztül ment, mire rájöttem, hogy ő fontosabb nekem bármi másnál.

Végig kitartott mellettem, de bevallom, magam sem értem, hogy miért. Most boldogabban élünk mint valaha, de rengeteg kínlódás árán, és ebben a 3 évben volt vagy kétmillió "válásgyanús" alkalom, amit valószínűleg átlag ember meg is lépett volna, itt a betegségeim enyhítő körülményként számíthattak.

Az egésszel az volt a probléma, amit fentebb is vázoltak: ha kivárta volna a párom míg befejezem a sulit és munkába állok, tehát látja, mire számíthat a továbbiakban, megúszta volna ezt az egész kalamajkát, dobbanthatott volna időben.

Nálatok szintén robbanhat még a bomba: egy normális állás nem olyan, mint a diákmunka és a suli, azokat én is gond nélkül csináltam, az első években nem ő tartott el. Ezzel nem lehet variálni, van és kész, menni kell ha piros hó esik is. A legtöbb ember viselkedése, hozzáállása megváltozik, és bizony gyerekfejjel élsz te még a világban, tapasztalatból írom: én is elláttam a háztartást, a férjem is dolgozgatott, mégis mindketten hatalmasat változtunk a következő években.

Teljesen felesleges a házasságon lovagolnod addig, míg nem "készen" látjátok egymást. Hogy a kortársaid így meg úgy? Valóban, az én ismerőseim közül is akad olyan, akinek a koromban már 3 gyereke van. Mind boldogtalan, még ha kifelé nem is mutatja. Az egyikük konkrétan már őszül.

Ezt neked kell megbeszélni a barátoddal. Az, hogy megkérdezed, hogy tervez-e házasságot, gyerekeket és ha igen, akkor kb. mikor, az nem nyaggatás, hanem egy teljesen természetes kérdés a jövővel kapcsolatban. Aztán ha kapsz erre választ, akkor hagyd és utána tényleg ne kérdezz rá minden másnap.

"Pedig annyira reménykedem egy meglepetésben..."

Ne a meglepiben reménykedj. Az eljegyzés egy döntés, a pár közös döntése, nem ajándék, vagy meglepi.

Egyébként, kicsit máshogy nézve a dolgokat, ugyan miért is venne el? Feleségként viselkedsz mellette "papír" nélkül is, ráadásul ez így kényelmesebb is, mert semmi kötelezettség, bármikor következmények nélkül kiszállhat, ha valami nem stimmel. Sokan járnak hasonló cipőben, ha itt visszakeresgélsz régebbi kérdéseket: persze, hogy nem mutatnak erre hajlandóságot a férfiak (egy része), mivel már társadalmi nyomás sincs, hogy "muszáj" lenne házasodni, hiszen együtt lehet élni, nem kell elkötelezettség..