Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nektek ez rosszul esett volna?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nektek ez rosszul esett volna?

Figyelt kérdés

Én 22 éves vagyok, a barátom 23. Egy évnél nézegettünk eljegyzési gyűrűket és mindig felhozza a család témát. 1,5 év múlva fogunk végezni, együtt élünk fél éve és van saját keresetünk. 2 éve vagyunk együtt, felpróbálta a gyűrűmet, gondoltam karácsonyra kapok majd eljegyzési gyűrűt. Tegnap mondta, hogy sokkal nagyobb értékűt fogok most kapni ajándékba, mint eddig és nagyon fogok neki majd örülni. Majd az asztalnál ma ültek anyuval (meglátogattuk őket) és mondta a barátom, hogy na, elmondjuk neki? Legalább kiválassza melyik tetszik majd neki. Én sejtettem mit akar, felcsillant a szemem, vigyorogtam, mondom óóó eljött az idő. Elmondta, hogy kapni fogok gyűrűt és együtt vegyük meg. Én nagyon nagyon örültem neki, mondtam is, hogy óó de jó. Erre mondta anya, hogy NE AGGÓDJAK, nem karika és nem eljegyzési gyűrű. Hát lekonyult a szám, majdnem sírva fakadtam. A barátom mondta, hogy sima gyűrű lenne. Tettetem, hogy örülök neki. Kicsit azért látszott rajtam, hogy szomorú vagyok, megkérdezte a barátom, hogy mi bajom a gyűrűtéma óta, én pedig elmondtam a barátomnak, hogy másra számítottam. Ő pedig csak annyit mondott: Kár volt felhozni a gyűrű témát, de akkor válasszak magamnak más ajándékot! Ezzel csak még jobban elkeserített. Nem vártam, hogy akkor mondja, hogy eljegyzési gyűrűt vesz, mert én így akarom, csak eléggé nyersen fogalmazta. És most gyakran felhozta az esküvőt (én nem akarok még esküvőt, sem gyereket, de egy eljegyzési gyűrű jól esett volna már). Sokan fogjátok írni, hogy fiatalok vagyunk még, hova sietünk stb... De megbeszéltünk mindent, ami a jövővel kapcsolatos.

Nektek rosszul esett volna?



2014. okt. 26. 15:55
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/151 anonim ***** válasza:
18%

Nem minden fiatalon házasodott pasi vágyik több nőre.


Nálunk még csak az sem volt, hogy ultimátumot kapott volna vagy bármi hasonló. Ő hozta fel a házasság témát, nem én, és magától kérte meg a kezem. Ő sose volt az a dugjunk meg minél több nőt típus. Egyszerűen nem ilyen.


Megtehette volna mielőtt megismert, mert csak a 21-et töltötte amikor járni kezdtünk. de nem tette. És nem ő az egyetlen pasi a világon akinek csak 1 nőre van szüksége. Bármennyire hihetetlen, nem érdeklik más nők. Mindig is 1 igazira várt, és megtalálta. Ennyi. Senki nem kényszerítette arra hogy csak velem feküdjön le. Elvégre volt tini is, megfektethetett volna csomó csajt, akik önként és dalolva teszik szét a lábukat minden jöttmentnek, de ő undorodik az ilyenektől. Azt mondja, és bizonyítja is, hogy bennem talált valami különlegeset, amit soha senki másban, pedig mindig voltak lányok a környezetében. A baráti körében is vannak. De velük se akart semmit. Még akkor sem, amikor az egyik bepróbálkozott az esküvőnk előtt.


Egyébként ő fiatalabb is nálam 3 és fél évvel. Én 28 vagyok, ő pedig 25. Nem vagyunk régóta házasok, de ez nem jelent semmit. Keresztülmentünk olyasmin, amin már más párok elváltak volna. (nincs köze megcsaláshoz). Tehát arról sincs szó, hogy a nehézségeket nem bírja ki a kapcsolat.


Ha pedig a kérdező párja másokkal akar dugni, akkor jobb is ha szétmennek. Nem hiszem hogy a kérdező, vagy bárki akiben van egy kis tartás, olyan férfit akar maga mellé aki megcsalja, megalázza. Nem hiszem el, hogy egyesek még támogatják is a pasit abban hogy egy kapcsolat mellett még jó hogy másokkal akar szexelni...

2014. okt. 29. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/151 anonim ***** válasza:
100%
az, hogy a te pasid ilyen, még nem jelenti azt, hogy az a normàlis, ha a férfiak 20 évesen cölibàtust fogadnak.Akkor most szerinted is hülye a kérdezö pasija, mert nem akar 23 évesen hàzasodni?
2014. okt. 29. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/151 anonim ***** válasza:
100%

King!

" És nem ő az egyetlen pasi a világon akinek csak 1 nőre van szüksége. Bármennyire hihetetlen, nem érdeklik más nők."


Majd meglátod! Nem állítom hogy nincs olyan férfi aki megáll 1 nőnél, de elég ritka Sőt...! A férjed még most is 25 évesen fiatal lenne nősülni, pedig már 2 éve az. Mondhat akárki akármit, teljesen más kort élünk mint szüleink, nagyanyáink. Egy férfinak 20-25 évesen nagyon korai nősülni, és nem azért mert még élni akar, és kipróbálni más nőket!

2014. okt. 29. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/151 anonim ***** válasza:
86%
azt megkérdezhetem, hogy te, kérdezö, mivel foglakozol?
2014. okt. 29. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/151 anonim ***** válasza:
100%
A kérdező bár azt írja van keresete, de 1,5 év míg végeznek a sulival, szerinte ezután 1-2 év alatt össze is kapják magukat anyagilag, és teljes háttérrel házasodhatnak is kb. 3 év múlva :D
2014. okt. 29. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/151 anonim ***** válasza:
18%

3 éve vagyunk házasok. Illetve december elején töltjük egész pontosan.


Amúgy ki beszélt cölibátusról? Házasság után senki nem szexel vagy mi a szösz? Nem gondolod hogy kicsit vicces ez a megfogalmazás? Hát, ha mások nem is, mi igen, szóval a férjem részesül szexben, amit élvez.


Kinek mi a normális. Ő egyszerűen agyilag és érzelmileg is érettebb mint azok akik ágyról ágyra járnak 30-35 éves korukig, és ennyi. Neki az érzelemmentes idegenekkel való szexelésnél több kellett. Vannak még így páran. De szívesen visszajövök 30-40 év múlva, ha még élek, és még létezik ez az oldal, és leírom, hogy semmi nem változott köztünk.


Az meg egy nagyon szar kifogás ha valaki azzal jön, hogy ő férfi. Na és? A férfi is, meg a nő is ember. Nem különböző faj. Mindkettőnek vannak vágyai. És ha 2 ember azonos vágyakkal találkozik, abból lesznek az élethosszig tartó hűséges házasságok/kapcsolatok.


Az hogy sokan megcsalják a párjukat, az ő szegénységi bizonyítványuk. Az még nem jelenti azt, hogy minden ember csaló. És hogy minden ember egy idő után másra vágyik. Nem mindenki.

2014. okt. 29. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/151 anonim ***** válasza:
83%
a kérdezö kissé el van tàjolva e téren, de most nem is ezért kérdeztem.Hanem mert érdekelne, hogy egyébként mivel foglalkozik, mert normàlis esetben 22 évesen az ember azon töri a fejét, hogy hova menjen dolgozni, hova utazzon, hova iratkozzon be esetleg még tovàbbtanulni, ^stb.Itt viszont ugy tünik, h a kérdezönek a féRjkeresés körül forog az egész élete ami elég gàz sztem ennyi idösen.
2014. okt. 29. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/151 anonim ***** válasza:
Én is 22 vagyok, 6 éve kapcsolatban. Ezt leszámítva teljesen egyetértek veled, utolsó!
2014. okt. 29. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/151 anonim ***** válasza:
18%

Egyébként a kérdező párja sem hülye , ha nem akar 23 évesen házasodni csak éretlen hozzá. Csak akkor a kérdezőt nem kéne hitegetnie, és évekig várakoztatni, ha tudja, hogy nem akar megnősülni. Ha meg más nőket próbál fel mellette akkor meg nem csak hazug, hanem gerinctelen csaló.

Van aki akár hamarabb is, de 1-2 év után azért már egy felnőtt embernek tudnia kell, hogy akarja e a párját hosszútávon vagy sem.

Az megint más kérdés, hogy mikor vallja be az illetőnek, ha nem akarja őt! A pasik szeretik húzni a nők idejét, mert kényelmes amíg nem találnak mást.

2014. okt. 29. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/151 anonim ***** válasza:
100%
ebben igazad vanb, utolso, de ez inkäbb akkor probléma, ha a nök màr harmincon tul vannak, és kb 1o éve kapcsolatban.Akkor jogos ez a fajta pànikolàs, hogy ne hitegessen, ha nem akar semmit.Csakhogy itt két 23 éves emberröl beszélünk, akik azért még nem annyira régota vannak együtt.ok, hogy te megtalàltad elsöre a nagy öt(bàr ezt én is megkérdöjelezem, de ez majd ugyis csak késöbb derül ki)de azéRt làssuk be, nem sok pasi kész arra 23 éves koràban, hogy elkötelezze magàt és igenis van bennük egy egészséges vadàszösztön.Erröl szeretném meggyözni a kérdezöt, hogy ez teljesen normàlis.és az, hogy ennyi idösen nme akarja elvenni a pasija, nem jelenti mindjàRt azt, hogy nem szereti vagy ilyesmi.Adni kéne neki egy kis idöt!Mondjuk màr halàl mindegy, mert ezzel az ultimàtum-dologgal valoszinüleg jol ràijesztett szerencsétlenre.
2014. okt. 29. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!