Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nektek ez rosszul esett volna?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nektek ez rosszul esett volna?

Figyelt kérdés

Én 22 éves vagyok, a barátom 23. Egy évnél nézegettünk eljegyzési gyűrűket és mindig felhozza a család témát. 1,5 év múlva fogunk végezni, együtt élünk fél éve és van saját keresetünk. 2 éve vagyunk együtt, felpróbálta a gyűrűmet, gondoltam karácsonyra kapok majd eljegyzési gyűrűt. Tegnap mondta, hogy sokkal nagyobb értékűt fogok most kapni ajándékba, mint eddig és nagyon fogok neki majd örülni. Majd az asztalnál ma ültek anyuval (meglátogattuk őket) és mondta a barátom, hogy na, elmondjuk neki? Legalább kiválassza melyik tetszik majd neki. Én sejtettem mit akar, felcsillant a szemem, vigyorogtam, mondom óóó eljött az idő. Elmondta, hogy kapni fogok gyűrűt és együtt vegyük meg. Én nagyon nagyon örültem neki, mondtam is, hogy óó de jó. Erre mondta anya, hogy NE AGGÓDJAK, nem karika és nem eljegyzési gyűrű. Hát lekonyult a szám, majdnem sírva fakadtam. A barátom mondta, hogy sima gyűrű lenne. Tettetem, hogy örülök neki. Kicsit azért látszott rajtam, hogy szomorú vagyok, megkérdezte a barátom, hogy mi bajom a gyűrűtéma óta, én pedig elmondtam a barátomnak, hogy másra számítottam. Ő pedig csak annyit mondott: Kár volt felhozni a gyűrű témát, de akkor válasszak magamnak más ajándékot! Ezzel csak még jobban elkeserített. Nem vártam, hogy akkor mondja, hogy eljegyzési gyűrűt vesz, mert én így akarom, csak eléggé nyersen fogalmazta. És most gyakran felhozta az esküvőt (én nem akarok még esküvőt, sem gyereket, de egy eljegyzési gyűrű jól esett volna már). Sokan fogjátok írni, hogy fiatalok vagyunk még, hova sietünk stb... De megbeszéltünk mindent, ami a jövővel kapcsolatos.

Nektek rosszul esett volna?



2014. okt. 26. 15:55
 101/151 anonim ***** válasza:
31%

"A szüleim véleménye szerint is bunkóság volt Tőle egy "sima" gyűrűvel előállítania. Egyetlen lányuk vagyok, egyetlen gyerek, nehezen engednek el, de azt mondták, hogy az én döntésem, egyszer úgy is el kell engedniük. Nehezen engedtek összeköltözni is Vele"


Olvasd ezt el mégegyszer légyszíves.


Te még a saját bevallásod szerint is egy kisgyerek vagy, aki bólogat a szülei akaratára, akinek engedély és jóváhagyás kell.


Emellett ha nem értetek egyet a párkapcsolatodban, rohansz apucihoz, anyucihoz önigazolásként, mert nem vagy elég önálló és felnőtt ahhoz, hogy kiállj magadért és vállald a véleményedet.


Fentebb írtad a kérdésben, hogy anyukád is "ne aggódj, nem karika"-ként tüntette fel a gyűrűadást. Most már ott tartasz, hogy ők sem tartják fairnek. Mi az igazság? Magadnak hazudsz, nekünk is.

2014. okt. 30. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 102/151 anonim ***** válasza:
70%
A kérdezőnek fingja nincs már arról, hogy valójában mit akar, hisztizik itt napok óta, mint valami pisis kislány.
2014. okt. 30. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/151 A kérdező kommentje:

Gondolhatnád, ha lenne annyi logikád, hogy elmondták a véleményüket a szüleim, de az akaratuk ellen mentem. Nem kértem ki a véleményüket, bejelentettem, hogy ezt a döntést hoztuk, Ők nem örültek neki. De már igen... :)

Gyűrű: Ha egyszer már gyűrűvel állít elő, akkor ne egy simával! Nem akarják még az eljegyzést, de nem illik csak úgy natúr gyűrűket ajándékozni, mert félreértések és veszekedések lesznek ebből!

Sikerült feldolgoznod? :)

2014. okt. 30. 19:51
 104/151 anonim ***** válasza:
70%
Kérdező, aki itt nagyon buta, az te vagy, de mentségedre legyen mondva,m hogy még nagyon fiatal vagy és semmi élettapasztalatod.
2014. okt. 30. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/151 anonim ***** válasza:
76%

"de nem illik csak úgy natúr gyűrűket ajándékozni, mert félreértések és veszekedések lesznek ebből! "


Valóban - ha az ember még 15 év alatti ill. ezen felüli, de még egyáltalán nem nőtt be a feje lágya.


Felnőtt, értelmes nőknek nem remeg be a suncijuk annak a gondolatától is, hogy kapnak egy fémkarikát, mert ennél stabilabb és reálisabb alapokon nyugszik a kapcsolatuk...

2014. okt. 30. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 106/151 A kérdező kommentje:
Bőven van már élettapasztalatom, ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy több, mint egy átlag 22 évesnek! :) Attól, mert ez így meglepett benneteket azt gondolom, hogy Ti nem tapasztaltatok eleget, legalábbis ilyen téren! :) Ha kicsit körültekintőbbek lennétek (márpedig a büszkeségetek már csak azért sem fogja engedni :D ), akkor másképp vélekednétek! :) Nem kell itt nagy befásulásokba belekezdeni, Ti kiélitek világotokat, agyba-főbe kúrtok, meg megcsaltok mindenkit, én meg haladok a korral, oké? :D
2014. okt. 30. 20:17
 107/151 anonim ***** válasza:
76%
Neked nem élettapasztalatod van, hanem nagy arcod a semmire :).
2014. okt. 30. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 108/151 A kérdező kommentje:
Ismersz? :) Dehogyis, csak alaptalanul dobálózol üres szavakkal, ez már nagy érettségre vall ám.. ;)
2014. okt. 30. 20:20
 109/151 anonim ***** válasza:
70%
ez kezd egyre viccesebb lenni :.))
2014. okt. 30. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/151 anonim ***** válasza:
31%
Én már régóta csak röhögök a kérdésen :D Az a baj, hogy az ilyen hisztis libákkal hiába próbál jóindulatú vagy megértő lenni az ember, nem látják a fától az erdőt, csak vergődnek a saját hisztijükön és közben azt hiszik szegények, hogy mindenki hülye, csak ők helikopterek... aztán közben 20 ember röhög a hátuk mögött rajtuk folyamatosan, de nem gáz.
2014. okt. 30. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!