Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Nektek ez rosszul esett volna?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nektek ez rosszul esett volna?

Figyelt kérdés

Én 22 éves vagyok, a barátom 23. Egy évnél nézegettünk eljegyzési gyűrűket és mindig felhozza a család témát. 1,5 év múlva fogunk végezni, együtt élünk fél éve és van saját keresetünk. 2 éve vagyunk együtt, felpróbálta a gyűrűmet, gondoltam karácsonyra kapok majd eljegyzési gyűrűt. Tegnap mondta, hogy sokkal nagyobb értékűt fogok most kapni ajándékba, mint eddig és nagyon fogok neki majd örülni. Majd az asztalnál ma ültek anyuval (meglátogattuk őket) és mondta a barátom, hogy na, elmondjuk neki? Legalább kiválassza melyik tetszik majd neki. Én sejtettem mit akar, felcsillant a szemem, vigyorogtam, mondom óóó eljött az idő. Elmondta, hogy kapni fogok gyűrűt és együtt vegyük meg. Én nagyon nagyon örültem neki, mondtam is, hogy óó de jó. Erre mondta anya, hogy NE AGGÓDJAK, nem karika és nem eljegyzési gyűrű. Hát lekonyult a szám, majdnem sírva fakadtam. A barátom mondta, hogy sima gyűrű lenne. Tettetem, hogy örülök neki. Kicsit azért látszott rajtam, hogy szomorú vagyok, megkérdezte a barátom, hogy mi bajom a gyűrűtéma óta, én pedig elmondtam a barátomnak, hogy másra számítottam. Ő pedig csak annyit mondott: Kár volt felhozni a gyűrű témát, de akkor válasszak magamnak más ajándékot! Ezzel csak még jobban elkeserített. Nem vártam, hogy akkor mondja, hogy eljegyzési gyűrűt vesz, mert én így akarom, csak eléggé nyersen fogalmazta. És most gyakran felhozta az esküvőt (én nem akarok még esküvőt, sem gyereket, de egy eljegyzési gyűrű jól esett volna már). Sokan fogjátok írni, hogy fiatalok vagyunk még, hova sietünk stb... De megbeszéltünk mindent, ami a jövővel kapcsolatos.

Nektek rosszul esett volna?



2014. okt. 26. 15:55
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 ... ❯❯
 81/151 A kérdező kommentje:
Látod, felnőtt NŐK ellen is beszélsz, drága kispajti, akik már számodra érettek, szóval magad ellen beszélsz! :) De majd azért kapard össze valahol az állad, ha majd látsz ellenpéldát, jó? :) Bár itt olvashattál, nem hitted el, ha látnál is csak kifogásokat keresnél! :)
2014. okt. 29. 19:32
 82/151 anonim ***** válasza:
100%

Kispajti! Ellenpéldák vannak, de ti nem azok vagytok.

A pasidnak 1 év kikötést adtál, szerinted lesz ebből még valami komoly? Ha el is jegyez, nem biztos hogy el is vesz.

Számomra, a hozzáállásaidból és a válaszaidból ítélve nem úgy tűnik az a pasi mint egy kivétel, mert nem szeret téged eléggé, mert nem akar neked komoly gyűrűt nem 23 évesen, sajnálom ez a tény.

2014. okt. 29. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/151 anonim ***** válasza:
30%

hm.. érdekes, hogy szerinted én "libus" vagyok, mert van egy véleményem, ami ellenkezik a tiéddel. Mégis tudtam kulturált választ adni anélkül, hogy téged bármilyen formában minősítenélek volna. Mint pl libus, hülye, ostoba, vagy bármi más. Mert ez a szó, amit használtál, bizony lekezelő volt.


Szóval a stílusod, ezek után inkább a megmosolyogtató, mint az, hogy nekem van egy átlagtól eltérő véleményem amit tisztán vállalok is, és nem névtelenség mögé bújva osztom az észt, és bólogatok a többségre....


Semmilyen normális érvet nem tudtál felhozni, miért ne lehetne valaki házas 25 éves kora alatt, és miért ne lehetne felnőtt. Csak nekiálltál ÉRETLEN módon személyeskedni, libázni meg ilyenek. Ez aztán marha intelligens dolog...Gratulálok:)

2014. okt. 29. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/151 A kérdező kommentje:
Írtam, hogy az én barátom komoly? Egy szóval se, mivel 2 év alatt se képes eldönteni, hogy velem akarja-e leélni az életét vagy sem, ezért várok még egyet. Ha ekkor sem sikerül, akkor ennyi volt! Mások példájából okulj, akiket leírtunk és egy személyesen is ideírt! :)
2014. okt. 29. 19:42
 85/151 anonim ***** válasza:
jav: minősítettelek volna
2014. okt. 29. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/151 A kérdező kommentje:
Mr King, íme egy éretlen FIÚCSKA, aki még éretlen :)
2014. okt. 29. 19:44
 87/151 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, én nő vagyok, és nő létemre mondtam mindazt, amit mondtam.Hogy 23 évesen egy fiú még nem férfi, nem érett a házasságra.Azzal meg, hogy ultimátumot adtál neki, a lehető legnagyobb hülyeséget követted el, mert így már sarokba van szorítva, és azt a férfiak utálják.De úgy veszem észre, hogy neked tökmindegy, ki, csak vegyen már feleségül valaki.Szóval, ha adhatok egy jó tanácsot, legközelebb ne a 20as éveiben járó fiút szemelj ki, hanem kezdd mondjuk harmincnál, úgy van esélyed.
2014. okt. 29. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/151 A kérdező kommentje:
Leírtam, hogy a harmincasok miért nem jók és nőként eléggé tájékozatlan vagy! :)
2014. okt. 29. 20:28
 89/151 A kérdező kommentje:
Hja és nyilván nem fő életcélom a házasság vagy az eljegyzés! Olvasd el a hozzászólásaimat, rakd össze a képet és azok alapján írj, amiket pedig megválaszoltam kérdéseket, vagy esetleg mondatokat még egyszer ne írd már le! :)
2014. okt. 29. 20:30
 90/151 anonim ***** válasza:
100%

"Ezért kapott tőlem 1 évet: Vagy képes felnőni vagy keresek magamnak egy hasonló korú, de érettebb felfogású pasit."


Magyarul, vagy eljegyez, vagy mehet a levesbe, és keresel egy olyat, aki eljegyez.Érettebb felfogású pasi kivágott volna, mint m-cskát szarni, ha ezt a dumát nyomod neki.

Egyébként meg, ha már annyira nő akarsz lenni, akkor először azt tanuld meg, hogy van női méltóság is, és nem én akaszkodok erőszakkal a pasira, meg zsarolom, hogy jegyezzen el, vagy vége, hanem megvárom, hogy ő akarjon elvenni.

2014. okt. 29. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!