Mi várhat ránk a halál után?
Nagyon foglalkoztat ez a téma, egyszerűen ott lapul az agyam végében hogy mi lesz akkor??
Nagyon kiváncsi vagyok rá, nem igazán félek tőle, mert ha tényleg a nagy semmi vár ránk akkor azt úgysem tudjuk feldolgozni, vagy érezni semmiként, de ha mégis van valami ami vár minket mi lehet az?
Nagyon kiváncsi vagyok miként látják ezt mások, miben hisznek, vagyik ki miket hallott, olvasott ezzel kapcsolatban
Joker 2.0, többször is leírtam ebben a témában, hogy a tudomány és Isten nem két különálló dolog. Leírom még egyszer, hogy világos legen: a világegyetemben rend/rendszer van, ez a rendszer/működtető erő az Isten. A tudomány megpróbálja megérteni Istent a maga módján. A tudomány nem tökéletes, folyamatosan fejlődik, mivel a valóság és a rend egyre nagyobb és nagyobb szeletei válnak átláthatóvá előttünk.
Ha nem lenne rend/Isten, tudomány sem lenne. Ha Isten létét tagadod, akkor a tudományt tagadod, ez ilyen egyszerű. A kézzel fogható bizonyíték, amit annyira vágysz, pont a tudomány léte.
"Azért nem, mert az unikornisokat fizikai létezőnek vélték, mint a lovat vagy a kvaggát."
Na ne fárassz!
Pont az a lényeg, hogy létezőnek hitték, ahogy a halál utáni létet is létezőnek hisszük, és ha jobban utána jársz a dolgoknak az unikornis sokkal inkább a természetfelettihez tartozik, mint a fizikaihoz!
"A tudomány még a materiálist sem fejtette meg, miért várnánk azt, hogy kezdeni tud valamit a nem anyagi vetülettel?"
Nem anyagi vetület? Ez valami új fogalom, hogy igazold magad? O.o
"Pontosan. Viszont ha az emberi hozzáállás ennyire félreviszi a tudomány állását bizonyos területeken, nehéz úgy azt abszolútumként értékelni."
Ezzel magadat próbálod nyugtatni?
Én mondom az emberiség megérett a pusztulásra, még a hálat sem tudja elfogadni!
mortymr, pedig ezek két egymástól abszolút különböző fogalmak, és az rend is, csak egy ok-okozat.
"Istent a maga módján. A tudomány nem tökéletes"
Akkor ezek szerint Isten téved, mert az ember nem tökéletes, nem a tudomány, és a tudomány nem fejlődik, hanem az ember tesz előrelépéseket, hogy megismerje a saját világát, melyben él!
aqer: szerintem Istent megszemélyesíteni eléggé lealacsonyító dolog. A "csak" rendező elv az sokkal több, mint egy személy, aminek ego-ja van, haragszik, büntet, stb. Isten nem személy, sokkal több annál, maga az élet.
Szóval pont hogy TAGADOM a személyes Isten létét: aki ebben a világban személyként jelenik meg (netán testben), és azt állítja magáról, hogy ő az élő Isten megtestesülése, az nem lehet Isten. Ezért nem szólhat Istenről az ószövetség sem. Ha valami az éltető ereje, motorja a világmindenségnek, akkor annak nincs szüksége arra, hogy személyként megjelenjen, hiszen minden létezőben ott van. Arra sincs szüksége, hogy higgyenek benne, imádják, mivel ő hisz benned, hiszen ő éltet, még akkor is ha nem tudsz róla. Mivel nem ego, nem vár el érte semmit.
Joker, "Akkor ezek szerint Isten téved, mert az ember nem tökéletes, nem a tudomány, és a tudomány nem fejlődik, hanem az ember tesz előrelépéseket, hogy megismerje a saját világát, melyben él!"
Miért tévedne Isten, ki mondta, hogy Isten bármit is állítana. Mivel minden tökéletes, hiszen működik, teszi a dolgát, az ember is tökéletes. A tudományt az ember alkotta, hogy meg tudja fejteni az éltető rendszert, de mindig csak annyit látunk belőle, amennyire készek vagyunk, mivel a rendszer mint mondtam, tökéletes, önszabályozó. Nem értem hol itt a probléma, a tévedés. Fejtsd ki ezt légy szíves...
Elnézést úgy látszik már hallucinálok, Isten valóban nem mondta, én értelmeztem félre.
És utoljára leszögeznék még valamit. Isten nem egyenlő a tudománnyal az ok-okozat, vagy hívjuk rendnek egymást követő folyamatok nem Istentől származnak, hanem önmagukból adódnak. A tudomány, mint egy fogalom Isten létezése mellett rossz megközelítés, mert az csupán egy módszer, kísérletek nem kell túl filozofálni. Ha megismételhető megcáfolhatatlan kísérletekkel módszerekkel alá tudod támasztani Isten létezését meghajlok előtted, addig viszont feleslegesen dobálózol ember alkotta fogalmakkal, mert ezekre tökéletes magyarázatot tudok adni.
"Nem anyagi vetület? Ez valami új fogalom, hogy igazold magad?"
Legfeljebb számodra új, de az nem újdonság, hogy a világmindenségben nem csupán anyag létezik. Viszont jelen pillanatban az anyagot tudjuk mérni, előállítani, átalakítani.
"Én mondom az emberiség megérett a pusztulásra, még a hálat sem tudja elfogadni!"
Ha arról szólna a dolog, hogy ki mit szeretne elfogadni, én sem a reinkarnációt tartanám valószínűnek; sokkal kényelmesebb elképzelni, hogy majd az örök mennyországba kerülök, ahol nincs semmi gond és feladat, csak hinni kell egy istenben, és minden rózsaszín.
Egyébként bizonyos értelemben van halál: az, aki most vagyok, egóval, gondolat- és érzelemvilággal, egyszer a semmivé lesz. Mint ahogy semmi volt születésem előtt is, és egy perccel ezelőtt is más volt, mint most, vagy egy perc múlva. Ez mindig változik. Tulajdonképpen minden pillanatban meghalsz és újjászületsz. Mert nem ugyanaz vagy, aki 20 éve voltál, épphogy sokszor szöges ellentéte már annak a személynek.
Ami viszont nem az anyagi világ része, arra nem is hatnak azok törvényei, kívül áll időn és téren. Ez a "lélek" nevű összetevő például.
Bekiabálnék a nézőtérről.
Mortymr, lélek nem létezik csak azért mert pár milliárd ember úgy hiszi. Még egymásnak sem tudják bebizonyítani hogy van lelkük, az hogy szerintük van csak egy közös elhatározás részükről.
Az ezotéria egyik sarokköve hogy bizonyíthatatlan dolgokban hisz és e dolgok bizonyíthatatlanságát a tudomány hibájának állítják be. Márpedig pont a nem létező dolgok legjellemzőbb tulajdonsága hogy bizonyíthatatlanok, lévén hogy nincs mit bizonyítani. Ellenben a létező dolgok bizonyíthatóak, ha más nem akkor a környezetükre tett hatásukkal.
Az meg nem trollkodás hogy elmondjuk a véleményünket, legalább is addig nem amíg hittérítők csöngethetnek be az emberhez és chemtrail hívők tüntethetnek az utcán.
Az ún. személyes megtapasztalás az egyik legnagyobb szemfényvesztés, ugyanis az ember egyik tulajdonsága hogy átver másokat illetve még saját magát is becsapja ha az kényelmes neki. A tudománynak pont az a lényege hogy nem személyes, hanem bárki által ellenőrizhető dolgokról szól.
A másik bullshit a "nincs jó vagy rossz" duma. Ez csak arra van hogy a hívő nyugodt arccal tűrje a megpróbáltatásokat és ne tegyen ellene. Ha bántanak valakit az neki rossz, ha még sem úgy érzi akkor mazohista, ha belenyugszik akkor meg önkéntes áldozat. Ha másokat bántanak és szerinte az nem rossz akkor minimum érzéketlen, akkor is ha vallási köntösbe öltözve magyarázkodik.
Értem ez alatt hogy a nemi erőszakra képes voltál azt válaszolni hogy mindenki azt a játékot játssza amit szeretne. Komolyan??? Az írásod alapján ez a lelki megtapasztalás valójában egy pszichopata képző tanfolyam. És ez - szerinted - rendben is van mert Isten "tökéletes". Ugyanakkor ha valaki szkeptikus vagy szereti a pénzt akkor az a legalja... hát húba***g. :o
"szerintem Istent megszemélyesíteni eléggé lealacsonyító dolog"
tudod mi a legfelsőbbrendűbb létező? a személyesség! a személyiség, tudat. a rendező elv nem élőlény, nem tudat, így semmit nem hozhat létre.
teremteni csak intelligens SZEMÉLY képes. elv, energia, bármi más nem.
a világban rend, és célszerűség uralkodik.
az okság elve kimondja: semmi nem adhat másnak olyat, amivel maga nem rendelkezik. másképp: az okozat nem lehet nagyobb, magasabb rendűbb a saját okánál. (itt bukik el az evolúció-kitaláció)
tehát: mivel az ember SZEMÉLYES lény, nyilvánvaló, h alkotója is az! Isten személy! Kapcsolatba is léphetsz vele....
ha innen nézzük, az ember a maga személyességével "túlnő" túlmutat az univerzumon, ami személytelen. az ember felsőbbrendűbb az univerzumnál. lényegileg. a világmindenség csak 1 díszlet az élethez.
a lényeg: a végső ok, személyes. és független attól amit létrehozott. itt bukik el a karma-nirvána, mindegy egy duma. mert hiszen semmi nem hozhatja létre saját magát. az univerzum teremtett dolog. ergo van teremtője, aki független a saját teremtésétől.
ez az igazság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!