Hogy dolgozzam ezt föl?

Figyelt kérdés
16 éves vagyok,34 hetes terhes.Későn derült ki hogy terhes vagyok ezért elvetetni már nem tudtuk.Igazából én nem is szerettem volna akkor se elvetetni ha tudtam volna róla.De erről nem én döntök hiszen még nem vagyok nagykorú.Viszont a szüleim szeretnék örökbe adni a babát.Úgy hogy utánna már nem látogathatnám stb.Én úgy érzem hogy ebbe én fele fogok őrülni,már most minden nap sírok,és máson nem jár az eszem csak ezen,éjszakánként gyakran felébredek és akkor is csak sírok.Hogyan tudnám ezt feldolgozni?Hiszen én hordom ki,én érzem hogy rugdos minden nap,én fogom hallani ahogy legelőször felsír,ébn fogom először látni,az enyém,belőlem van.:'( Már most nagyon szeretem pedig még nem is láttam.Úgy érzem képtelen leszek rá hogy ezt feldolgozzam.Nem tudnám elfelejteni mindig eszembe jutna pl.anák napján hogy igen én is anya vagyok.Tudom hogy fiatal vagyok hozzá de nem bírom.:'( Annyira rossz anyagi helyzetbe nem élünk.Apa olyanokat mondogat hogy ha megtartjuk akkor elköltözik.És hasonlók.Nekik fontosabb a büszkeségük,hogy más meg ne tudja hogy terhes vagok.(mert nem járhatok sehova nehogy metudják.Nem állnak mellettem.Tudom hogy megtudnám csinálni,hogy mellette tanulok.Nem én vagyok az első szerintem aki ezt megtette.Ront a helyzeten az is hogy a baba apukája félig roma származású de nem olyan körülmények között élnek,és nem is hülye.Védekeztünk,a gumi kiszakadhatott amit nem vettünk észre,ezért is nem vettem észre hogy terhes vagyok.Azóta már régen szét mentünk de én még mindig szeretem és naygon nehéz őt elfelejtenem.Tudja hogy terhes vagyok de mikor elmondtam neki akkor annyit mondott rá hogy nem tőle van.:'( Úgy érzem én ebbe bele fogok betegedni ha elveszítem még a babámat is.Terhesség elött se voltam jó lelki állapotban a szakítás miatt.Sokáig együtt voltunk.Hosszú lett,de remélem érthetően írtam le,A válaszokat köszönöm.:'(
2014. okt. 5. 15:40
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ... ❯❯
 71/152 anonim ***** válasza:
88%

Vajon, ha a sok már-már betegesen rosszindulatú válaszoló lánya bajban kerülne, akkor is így ítélné meg a helyzetét?


Ki az itt közületek, nevelőszülőhöz vagy csecsemőotthonba taszítaná az unokáját?


KI AZ, VÁLASZOLJON!?!

2014. okt. 5. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/152 anonim ***** válasza:
88%
Ne add oda a babát senkinek, Anyukádék úgyis megenyhülnek majd, ha meglátják. Én sem engedném a lányomnak, hogy örökbe adja az unokámat,bármilyen legyen a bőrszíne is, hanem foggal-körömmel harcolnék a férjemmel is, hogy itt nevelkedjen a családban. Sok olyan történetet hallani, olvasni, hogy később úgy beleszerelmesedtek az unokába, hogy el sem tudnák képzelni nélküle az életüket!:-) Ez most csak ilyen dacos ellenkezés, tulajdonképpen büntetni akarnak, mert "nem fogadtál szót". Az, hogy nem engednek ki, semmit nem old meg, ugyanis az a leggyanúsabb, ha egy fiatal lány nem jár ki a lakásból. Úgyis el kezdik pletykálni, hogy biztos terhes. Azt el sem hiszem, hogy ne tudná senki, ugyanis az iskolából sem hiányozhatsz csak úgy.Terhes gondozásra is járnod kellene... Nyugodj meg, tudja az egész falu /vagy a fél város/ hogy babát vársz:-) Amúgy a szüleid felvilágosítottak időben, ha igen és tudták, hogy barátod van, akkor vettek Neked fogamzásgátlót? Merthogy manapság ez lenne a normális. Nehogy azt hidd, hogy csak Te hibáztál! Valamit a szüleid is elrontottak ha nem vagy bizalommal feléjük, ha nincs szeretetteljes kapcsolatotok egymással. Ők akkor lennének rendesek, ha nem sunyi módon zárva tartanának, nem a homokba dugnák a fejüket és nem akarnák saját magukat megfosztani egy unoka szeretetétől és Téged a gyermekedtől, hanem kiállnának melletted az egész világgal szemben is ha kell és megmutatnák, hogy mennyire szeretik a gyereküket és a bajban is mellé állnak. Az nem mellé állás, ha örökbe adatják, ha kilökik a fészekből és elveszik Tőle és Tőled is a normális élet lehetőségét. Téged még 18 éves korodig kötelesek eltartani és nem hiszem, hogy annyira nagy teher lenne annak a kisbabának megvenni a szükséges dolgokat. Írod, hogy nem álltok rosszul anyagilag, de ha mégis problémás lenne, a bababizományik tele vannak szebbnél szebb és jobbnál jobb dolgokkal töredék áron, mint az új. Kérem a pelenka árát ne forszírozza senki! Egy baba élete, jövője nem múlhat egy sz...os pelenkán!! Csak annyit tudok még tanácsolni, hogy állj a sarkadra most már! Tessék kimenni az emberek közé, minden csoda 3 napig tart! Készülnöd kell a szülésre, Anyukádék pedig bűncselekményt követnek el /kiskorú veszélyeztetése/ ha nem engednek el orvoshoz, védőnőhöz! Ha jól tudom, vannak kötelező vizsgálatok amelyeken meg kellett volna jelenned! Kis vigaszt adhat talán az a tény is, hogy régen egyáltalán nem volt ritka az ilyen fiatal anyuka, hisz az átlagéletkor is sokkal kevesebb volt, mint most és a nők is kevesebb ideig voltak szülésképesek. Ezek csak a mostani társadalom normái, mint ahogy 50-60 éve a II. világháború után, mikor alacsony volt a népesség volt egy olyan "norma" hogy "asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség". Látod akkor meg ez volt a divat, lányfejjel szülni, hogy legyen, aki az országot újjáépítse! Ne hallgass senkire, tedd azt, amit a szíved diktál. Soha nem múlhatna pénzen és hülye elvárásokon egy gyermek élete!
2014. okt. 5. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/152 anonim ***** válasza:
32%

Ja, tartsa meg, aztán a kérdező 2-3 év múlva megbolondul, hogy "deénmégélniakarok" és eljár bulizni, pasizni, a gyereket pedig szépen ráhagyja a nagyszülőkre. Én is ismerek ilyet, fiatalon szült, megtartotta, ma már a nagyszülők nevelik a gyerekeket, a csaj napokra eltűnik.

Jobb annak a gyereknek egy befogadó családban, ahol felnőttek nevelnék, és nem egy kamasz kislány, aki maga is nevelésre szorul!

2014. okt. 6. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/152 anonim ***** válasza:
17%
Eleve nem is értem itt a többséget. Ti annyire matha jól álltok anyagilag és energiailag, hogy ha a tinilányotok a nyakatokra szülne egy unokát, akkor azt virulva, nevetve felnevelnétek? Na ne mááááár...
2014. okt. 6. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/152 anonim ***** válasza:
82%
Húú 74-es válaszoló!Olyan igazad van!
2014. okt. 6. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/152 anonim ***** válasza:
82%
Nem virulva és nevetve,de azzal,hogy szülök egy gyereket bizony felelösséget is veszek a nyakamba,mert esetleg az élet nem lesz mindig happy,hanem lehet,h majd problémák is adódnak amiket a gyerekem fog okozni.és Az a szülö,aki ilyen helyzetben a maga kényelmét nézi,az önzö és rossz szülö szerintem.az ilyennek Eleve nem kell szülni,és Akkor nem lesznek problémàk az életében.
2014. okt. 6. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/152 anonim ***** válasza:
79%
74 es,en nem hagynam el,mint mar irtam,ha a 10lenne se
2014. okt. 6. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/152 anonim ***** válasza:
84%
amugy sztem azoknak, akik itt értetlenkednek, meg azt mondjàk adja örökbe, azoknak nincs is gyereke.ugy meg könnyü beszélni!ti tényleg hagynätok, hogy a lànyotok egész életében szenvedjen emiatt?olyan NINCS, hogy nincs hely a hàzban még egy pici babànak.
2014. okt. 6. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/152 anonim ***** válasza:
76%
ha nem volt felelosegteljes szulo,es nem vilagositotta fel lanyat,nem vitte orvoshoz,nem kerestek fogamzasgatlo modszert,felelotlen volt a szulo,akkor igenis nevelje az unokat,ok nagyobbat hibaztak,mint a lany.gondoltak tajekozodik a netrol,innen onnan s elkerulik a kenyes beszelgetest,meg van az eredmeny,egy orok folt a lany sziven
2014. okt. 6. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/152 anonim ***** válasza:
82%
81 es volna hely a hazba,csak nagy a szegyenerzetuk,es ez miatt enyire ellensegesek
2014. okt. 6. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!