Férjemnek unokái, nekem nem azok, ilyenkor hogy kezelnétek?
Férjem özvegyen maradt annak idején, utána mentem hozzá feleségül. Volt akkor egy kiskamasz lánya, hétvégeken még bírtuk egymást, de amikor feleségül vett a párom, onnantól a hétköznapi történések a lányával nem igazán voltak zökkenőmentesek.
Az évekkel ez nem javult, sőt.
A lánynak lett egy év korkülönbséggel két gyereke, nekem pedig nincs kedvem a babázáshoz, igyekszem kívül maradni. Férjem jár hozzájuk, soha nem korlátozom, még küldöm is, hogy menjen, unokázzon.
Ő itthon mesél róluk, én örömmel hallgatom. Néha fényképeket is kapok a fiataloktól a neten a kicsikről. De nekem ennyi elég, tevőlegesen nem hiányzik, hogy részt vegyek benne.
Igazából én nem járok hozzájuk. (A lány többször hívott már, aztán saját bevallása szerint megunta.)
Férjem is célozgat, hogy vegyek benne részt jobban. Ismerősök sem értik, saját rokonaim egyenesen b....gatnak vele, hogy miért nem vagyok nagyi.
De nem vagyok, 16 évvel vagyok idősebb a férjem lányánál, leköt a munkám, és szeretek olvasni, itthon is szívesen vagyok, el tudom magam foglalni.
Szerintetek ez így működhet?
"Vicces, amikor egy anya a saját gyerekét állítólag imádja, a mostohalányával kapcsolatban pedig ősanyázik.:D "
Nem tudom, ebben mi a vicces, de örülök, hogy jól szórakozol:))
Biztosan vicces, hogy másképpen ítélem meg a mostohalányt és a sajátomat, jajjj, szétröhögöm az agyamat:)))))))
Értő olvasás, ha tudod, mi az:)
Na, jó éjt.
104-nek: Nem eltűr. Imád.
Nem a feudalizmusban élünk, hogy a férj gyerekét kelljen szolgálnom, az pár évszázaddal ezelőtt volt, vedd elő a gimis törikönyvet:)
"Értő olvasás, ha tudod, mi az:) "
Igen, tudom, mi az.:-) Javaslom, gyakorold.
Amúgy köszönöm, tényleg remekül szórakozom rajtad.:D
108-nak: Akkor miért is lenne velem??:))
A tenyeremből eszik:)
Tudom, sokaknak ez böki a csőrét, de ez nem az én gondom.
15 év van köztünk. Bőven kidobhatott volna már, de valamiért át van velem itatva.
Most már tényleg megyek, szép álmokat, ne hagyjátok, hogy a szánalmas életetekben szerzett frusztrációk uralják a véleményalkotásotokat, mert szimplán kiröhög így benneteket bárki, aki az eszét használja és gondolkodik.
A néhány értelmes, megfontolt válaszolónak pedig becsülöm az őszinteségét, és köszönöm az együtt gondolkodást.
114-nek: Teljesen igazad van.
Lényegében akiket én ismerek, és második feleségek, azoknak is mind benne van a fejük a férjük gyerekeinek a seggében.
Gondolom, apuci csak így viseli el őket.
Nálunk a családban tisztelik a nőket. SOHA nem várna el tőlem olyat, amit nem akarok önként megtenni.
121-nek: Miért is? Mert reálisan láttam, és nem magyaráztam bele, hogy egy tündérkirálylány? Mi van abban, hogy sunyi? A sunyi az egy tulajdonság. A míszp icsa is az, hát ő ilyen volt, ez van. Tanárai szerint is lópokróc volt a köbön.
Oké, biztos csak kitalálom, hogy hívott, hogy menjek babázni. Nekem az miért lenne jó, hogy kitalálok ilyet? Ha nem erőltetné (most már csak apjának mondogatja, hogy ő már megunta, és ezért nem hív), akkor pont lesz....rnám, egy gonddal kevesebb lenne nekem, hogy nem kell kezelni ezt a helyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!