Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Férjemnek unokái, nekem nem...

Férjemnek unokái, nekem nem azok, ilyenkor hogy kezelnétek?

Figyelt kérdés

Férjem özvegyen maradt annak idején, utána mentem hozzá feleségül. Volt akkor egy kiskamasz lánya, hétvégeken még bírtuk egymást, de amikor feleségül vett a párom, onnantól a hétköznapi történések a lányával nem igazán voltak zökkenőmentesek.

Az évekkel ez nem javult, sőt.

A lánynak lett egy év korkülönbséggel két gyereke, nekem pedig nincs kedvem a babázáshoz, igyekszem kívül maradni. Férjem jár hozzájuk, soha nem korlátozom, még küldöm is, hogy menjen, unokázzon.

Ő itthon mesél róluk, én örömmel hallgatom. Néha fényképeket is kapok a fiataloktól a neten a kicsikről. De nekem ennyi elég, tevőlegesen nem hiányzik, hogy részt vegyek benne.

Igazából én nem járok hozzájuk. (A lány többször hívott már, aztán saját bevallása szerint megunta.)

Férjem is célozgat, hogy vegyek benne részt jobban. Ismerősök sem értik, saját rokonaim egyenesen b....gatnak vele, hogy miért nem vagyok nagyi.

De nem vagyok, 16 évvel vagyok idősebb a férjem lányánál, leköt a munkám, és szeretek olvasni, itthon is szívesen vagyok, el tudom magam foglalni.

Szerintetek ez így működhet?



2017. nov. 15. 15:03
❮❮ ... 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17
 161/170 anonim ***** válasza:
36%

Előzőnek: Szerintem ez hülyeség. Ha akarta volna, már elhagyta volna huszon (vagy tizen?) akárhány év alatt.

Ilyenért azért nem szokta otthagyni egy hapi a szeretett feleségét, aki amúgy minden másban megfelel, és minden másban egyeznek.

Gondolkozzál, szerinted aztán mit kezdene magával? Ötven körül majd hozna megint egy másik nőt a házhoz? Vagy CSAK EZÉRT egyedül élné le a hátralévőt?

Elhagyni nem is tudta volna, mert a kérdező ment hozzá, az ő házába. Max. kitehette volna és elválik, de ismétlem, azt már megtette volna jóval előbb.

Vannak pasik, akik azért sok mindent elnéznek a szeretett nőnek.

2017. nov. 17. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 162/170 anonim ***** válasza:
36%
Az elején mindenki letámadta a kérdezőt, mire eljutottunk egy árnyaltabb normálisabb beszélgetésig, ahol nem a szokványos "gonosz mostoha" képlet került terítékre, sajnos már hozzá sem szól, mert szerintem már nem is olvassa. :(:(
2017. nov. 18. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 163/170 anonim ***** válasza:
31%

Szerintem se olvassa:(

(Tényleg eljutottunk egy szintre, szerintem az őt gonosz mostohának beállítóknak már meghaladhatta a szintjét, hogy itt érvelés volt és összetett mondatok, ezért ők elmaradoztak.)

2017. nov. 18. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 164/170 anonim ***** válasza:
36%

No, akkor lássuk csak, mit is tudtunk meg itt 17 oldalon keresztül:


Kérdező tizenévvel ezelőtt összejött egy özvegy emberrel, akinek kiskamasz (ergo12-13-14 éves) lánya volt, ekkor már 9 éve anya nélkül. (Számoljunk: ha mondjuk a 14 éves gyerek 9 évvel azelőtt elvesztette az anyját, akkor talán engedjük meg, hogy eléggé apás lehetett, ami talán érthető is. Persze minden olyan ember számára, aki szereti a párját, ugyebár.....)


Kérdezőnek tetszett apuka, a kiskamasz lány saját szavai szerint mísz p...a, aljas, sunyi, lópokrócgoromba (tanárok szerint, ezt persze nem áll módunkban ellenőrizni és ugye Bulgakov is megmondta: amit nem tudunk, azért nem kezeskedünk) és így tovább. Így beszél egy jóindulatú nő a szeretett párja gyerekéről, kérem.

Ennek ellenére azért a kérdező megemberelte magát és odaköltözködött abba a házba, ami az apukáé és valszeg a lányáé (anya halála után) volt. Amennyiben ez nem így lenne, bizonyosan örömmel vágta volna itt minden kritikus fejéhez, minthogy nem tette, ennek oka lehetett.....


Később megszülte a "konkurenciát" (!!!!!). Igen, jól olvassa mindenki, nem testvért szült, hanem konkurenciát az első gyereknek. Ami nem tett jót az amúgy sem fényes kapcsolatuknak-vajon miért??

Talán ha testvérként kezelte volna, nem konkurenciának (árulkodóak ám ezek az elszólások!), akkor esetleg jobb lett volna a családi élet otthon.


Idővel a lány családot alapított, saját "berendezett" (ezt bizonyára nem azért fontos kihangsúlyozni illetve elszólni, mert a kérdezőt ez zavarja) lakásába egyszer sem hívta meg a mostohaanyát. Igaz, ő sem engedi be a lányt a saját volt otthonába, illetve pardon, nem hívja meg még karácsonyi eszem-iszomra sem (pedig hobbija a konyha, amiben szintén tökéletes teljesítményt nyújt), de azért ő ugyanezt sérelmezi.

Csak én nem értem, miért, bizonyára gondjaim vannak a bővített mondatokkal..

A berendezett lakás bizonyára nem fájt a kérdezőnek, tekintve, hogy egy olyan evidens dolgot, mint berendezett, minek már kihangsúlyozni??? Az emberek nagy többsége berendezett lakásban él, tudtommal.

De a kérdezőnek ez ám nem fáj (:xD), sem az, hogy apuka valószínűleg segíthette ezen állapot elérését, ááá, ez nem igaz, nem azért kell ezt taglalni... hiszen szép is lett volna, ha apuka segíti azok után, hogy 20 millás öröksége volt a lánynak -szintén a kérdező szavai.

Azért itt már erőteljesen előjön a jellem, hiszen a kérdezőnek pl ahhoz mi köze, ha az apuka segíteni akar a konkurens lánynak -gondolom az ő gyereke is kapott segítséget... De bizonyàra az rendjén van.


Minekutána én szeményesen meg mertem jegyezni, hogy csöppet mintha irigyek lennénk, újabb dicshimnuszok a nevelt lányáról, hogy aszongya: mire lennék féltékeny, az ilyen, olyan, amolyan car életére?? Itt is sütött a jóindulat...

Az ember így szokott beszélni azokról, akiket nem utál, valóban.


Mindezek (és a többi) fényében kissé nevetségesnek tartom az ötletet, hogy egy a lány azt szeretné, hogy ez a mostoha bejárjon hozzá. Ha így van, 4 évig miért nem akarta?

Közben egy nagyon fonros momentumra fény derült, kérdezőnk michelin csillagos séfeket megszégyenítő szakács/cukrász, rzt akarja a lány!!!!! Hátha "leesik" neki itt-ott valami..

Ez a csoda képesség bizonyára az utóbbi időben alakulhatott ki, hiszen eddig nem várta a lány az asztalról leeső falatokat. Ahogy pl ingyen pesztonkát sem akart eddig (na, majd most!!), tehát, mivel ezt is akarja a kérdező szerint a lány, vélhetően a közelmúltban örvendetes javulás állt be a kérdező gyerekekhez és főleg a nevelt lányához való viszonyulásában.

Vagy a lány telhes retardált, illetőleg gyűlöli a saját gyerekeit, mert máskülönben el nem tudom képzelni, miért akarja, hogy az az ember vigyázzon az ő gyerekeire, aki neki egy csepp nem sok, annyi szeretetet sem tudott adni.

Vagy a kérdező álmodja az egészet.


Nem, egyáltalán nem egy gonosz mostoha jelleme bontakozott ki a sztoriból, sőt, esetleges, sajnálatos halála esetén mindenki ilyen mostoha anyát szeretne a gyerekének.


Megfelelnek a mondatok, kedves utolsó Hozzászólók, vagy továbbra is fenntartjátok, hogy azért tűntek el a többiek, mert nem tudnak érvelni?


Nem inkább azért, mert a nektek nem tetsző, a ti nézeteteknek ellentmondó ellenben sok mindenre rávilágító véleményeket töröltettétek és emiatt senki nem méltat benneteket további válaszokra?

2017. nov. 18. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 165/170 anonim ***** válasza:
29%

Én voltam az utolsó hozzászóló a hosszú leveled után.

Nekem nem jött le az, hogy bármit is irigyelt volna a lánytól a kérdező.

A "berendezett" lakás (ház?) egy állapotot jelent mindössze, tehát a lánynak új otthona lett, (nyilván szerencsére), örökölt.

Itt sokan már olyat belemagyaráztak előtte is, hogy a berendezett otthon azért van kihangsúlyozva, mert irigyli.

Na ezért nincs értelme a vitának azon a szinten, ahogy te írtad.

Más pedig megírhatta volna a totál ellenkezőjét is, a tények ismeretében.

Lényegében arról szól, hogy van itt egy csoport, akinek a kérdező nem szimpatikus. Van, aki frusztrált, van, akinek pocsék házassága van, van, akinek a férje századrész ennyit nem tolerál, ez mind okot ad(hat) az irigységre, az pedig rossz tanácsadó.

Nyilván nincs rászorulva a kérdező, hogy kitaláljon ilyen "lópokróc" figurát, mi előnye származna abból, ha kitalálná, hogy a tanárok szerint is lópokróc voltám a lány.

Akkor, ha ide kitalációkat írna valaki, semmi alapja nincs a "beszélgetésnek".

Ismétlem, bár nem vagyok benne ilyen élethelyzetben: Normális ember (nő) örül, ha van mire kilépni az életbe, akár a közös, akár a mostoha gyereknek.

Hülye lenne irigy lenni, gondolj bele, puhap....öcs férj akkor úgyis odavette volna a családi házba a kiscsajt férjestől, és oda születtek volna az unokák, melyik mostohaanyának az álma ez? (És itt teljesen mindegy, hogy a ház fele esetleg a kiscsajé-e tulajdonjogilag. Gondolom, attól még nem szívesen lakott volna vele és a kis családjával a kérdező egy tető alatt).

Néha csak az eszét kellene használni a vagdalkozóknak.

Amúgy ha a "berendezett" házon (lakáson) lovagolunk, szerintem valahogy az volt ott a kérdés, hogy új otthon, ahova lényegében SOHA nem lett hívva 4-5 év alatt.

Én is úgy kezelném az illemszabályt, hogy ahogy a lányom (saját lányom van) beköltözik az első "berendezett" otthonába, tehát már belakták, fészket raktak, akkor szeretném nagyon-nagyon-nagyon, ha egy röpke látogatásra meghívna.

Én ezt agyban így kapcsolnám össze, nem kell(ene) ebből messzemenő következtetéseket levonni.

Persze lehet utálni, szerintem értelmes nőnek tűnik, tanult is, férje is szereti, és hát lényegében úgy él, ahogy szeretnének, most a kérdés, hogy az unokák miatt (ahogy cseperednek) merrefelé tolódnak a családi viszonyok.

2017. nov. 18. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 166/170 anonim ***** válasza:
36%
Nem hosszú leveled UTÁN , hanem hosszú leveled ELŐTT.
2017. nov. 18. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 167/170 anonim ***** válasza:
29%

"Nem inkább azért, mert a nektek nem tetsző, a ti nézeteteknek ellentmondó ellenben sok mindenre rávilágító véleményeket töröltettétek és emiatt senki nem méltat benneteket további válaszokra?"


Ehhez képest egy egész regényt izzadtál ki!:D

2017. nov. 18. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 168/170 anonim ***** válasza:
9%

167!

Szerintem itt senkinek nem kell "izzadni", ha többszörösen összetett mondatokban szeretne fogalmazni.

Rajtad kívül persze.

A regényed is csupa vagdalkozás és mocskolódás, úgyhogy lépek, mielőtt visszajönnek a kebelbarátaid.

Arra már rájöttél, hogy a szánalmas életed egy cseppet sem lesz elfogadhatóbb, ha másokat mocskolsz? Nézz magadba, még nincs késő:))))))))))))

2017. nov. 19. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 169/170 anonim ***** válasza:
16%

#168


167-es vagyok

Eltévesztetted a házszámot! :D

A hozzászólásom nem neked, hanem a 164-nek szólt, - tőle is idéztem - akivel te vitázol!

Ehhez képest jól letámadták, hogy megvédd!

2017. nov. 19. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 170/170 A kérdező kommentje:

Visszaolvastam. Van, aki teljesen normálisan érvelve kifejtette a véleményét, hasznosnak tartom. Nem azért, mert arról szól, amiről szerettem volna olvasni, hanem azért, mert érvekkel volt alátámasztva.

Azokkal pedig nincs mit kezdeni, akik már eleve hazugságnak titulálják az egészet, és mondatról mondatra mindenbe belekötnek. Ugye itt előszeretettel írják, hogy meg kell(ene) hallgatni a másik felet is. Oké.

De ugye, a másik fél NINCS ITT, tehát a kérdező ilyen fórumon annyit tehet, hogy leírja a sztorit. (A "másik fél" pedig vagy leírja egy másik fórumon, vagy nem.)

Ilyen alapon akkor teljesen okafogyottá válhat a fórumozás, mert ugye minden sztoriban van egy másik fél is.

Azt vettem észre, hogy ha eleve irigyeltebb (mondjuk tanultabb, jobb munkával rendelkező, szeretettebb) nő a kérdező, akkor megy egy bizonyos réteg részéről az ekézés, mocskolódás.

Akinek magának is rendben van az élete, azok tudnak objektíven hozzászólni, és nem ítélkeznek. (Pl. nem magyaráznak bele nem létező irigységet, hazudozást).

Ki mint él, úgy ítél.

2017. nov. 20. 11:44
❮❮ ... 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!