1,5 év után esküvő? Mivel hassak rá, hogy ne tegye?
Húgomat teljesen a bűvkörébe vonta tavaly egy idősebb fickó (jövőre 50 lesz). Elmondta otthon, be is mutatta, viszonylag hamar a pasihoz is költözött, tehát nem ilyen szeretői viszonyról van szó... Szüleink úgy voltak vele, hogy tiltással semmire nem fognak menni, gondolták, az összeköltözés után úgyis felszáll a lilaköd és észhez tér. Nem ez lett, megkérte nemrég a kezét...
Ő a fellegekben van, szüleink még most is reménykedtek, abban bíztak, hogy úgyis 1-2 év múlva tartják az esküvőt, addig lehet bármi. De nem, még idén megtartják. Nagyszüleink azonnal azzal jöttek, hogy biztos terhes, azért ez a sietség. Kérdeztem tőle, mondta, hogy nem, de nem titkolt vágyuk, hogy jövő ősszel már hárman legyenek... Húgom itt van 23 éves frissdiplomásként. Okos, kedves, szép, csinos. Bárkit megkaphatna, előtte az élet, ő ezzel szúrná el az életét. És azt sem lehet mondani, hogy hű, de jó pasi lenne. Pocakos, már bőven őszül, a masszív piálás is meglátszik az arcán. Tavasszal gerincsérvvel műtötték, gyógyszert szed a szívére, magas vérnyomására. Tehát nem lehet azt sem mondani, hogy igen, 50 lesz, de kinéz egy jól karbantartott 40-nek...
1. A tesód dönt, bármit teszel.
2. Simán lehet, hogy eddig nem talált alkalmas nőt komoly kapcsolatra. Ritka, de az esély nem 0.
7: Magyarul az öreg pénze tetszik neki. Akkor mégis mit tudnál megmagyarázni a húgodnak? Ő ilyen, neki ennyi kell.
A másfél évvel semmi gond. A korkülönbség elég sok. A piálás meg nálam alapból kizáró ok.
Ugyan már piálás....
Csak bemeséli magának mert írígy a hugira, nektek nem jön le!!!??
Leírtad kérdező. A hugod a pénzbe suerelmes, az anyagi biztonság kell neki. Innentől kezdve mindegy hány éves a "szerelme". Szerintem pár év múlva szeretője lesz, elhagyni nem tudom hogy el fogja-e, a pénz miatt talán vele marad. Esetleg ha lesz gyerek a jó gyerektartás reményében elválik mert megunja hogy egy beteges idős emberrel él együtt. De most még nem tudod meggyőzni.
Szerintem biztosítsad arról hogy ha történik valami akkor mellette állsz. Hidd el ha túlságosan beleavatkozol a dolgában akkor megromlik a viszonyotok, ha szüksege lesz rád akkor nem fog hívni. Egy kicsi győzködes meg belefér a családtól, de több nem. Ha a hugod eldöntötte hogy neki a pénz a fontos akkor hagynotok kell. Csak remélheted hogy egyszer majd tanul belőle.
Semmivel nem tudsz! A penz nagy ur! ;-)
Kulonben is, az o elete, az o dontese. ;-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!