Ha a természettudomány alapvetően ateista, akkor miért terjesztik globálisan az egész világon?
Véleményem szerint a természettudományos oktatásnak kizárólag az ateista összejöveteleken, fesztiválokon lenne helyük. Ilyen rendezvényeken kellene nyilvánosan felolvasni az ateista nyájnak azt, amit a természettudomány elért, semmi szükség nincs arra, hogy olyan embereket is terheljenek ezzel, akik mondjuk a lélekvándorlásban, vagy egyéb transzcendens dolgokban hisznek.
Az ateisták bizonyára fel fognak hördülni, hogy ez ostobaság, amit mondtam, mert a természettudomány bizonyított.
Valóban? Akkor had tegyem fel a kérdést: mégis kik művelik a természettudományt, kik írják a Nature tudományos folyóirat cikket? Na kik? Csak nem ateista emberek? Hoppá... Nos, akkor egy ezoterikus embernek miért is kellene elfogadni egy olyan ember véleményét, aki már eldöntötte, hogy nincs lélek, sem túlvilág, sem Isten, sem semmi, csakis kizárólag az anyagi világ? Teljesen természetes, hogy a természettudomány - a maga ateizmusából kifolyólag - a cikkeket úgy fogja megfogalmazni, hogy azt igyekezzen bizonyítani: az anyagi világon kívül nem létezik semmi, és az ateizmus az igazság.
És ne mondjátok, hogy ez nem így van, egy rakás tudóst lehet mondani, akik nyíltan leleplezik azt, ami az emberek előtt rejtve van, hogy a természettudomány az ateisták kezében van.
Véleményem a következő:
- A természettudomány már döntött: nincs az anyagi világon kívül semmi
- A természettudomány ateista
- A természettudomány elfogult.
Innentől fogva, csak röhögni tudok azon, amikor ateisták próbálják meggyőzni a transzcendenciában hívőket, hogy mi az igazság. Ismeritek azt a helyzetet, amikor a csaj ezt mondja a pasijának:
"kérdezd meg a legjobb barátnőmet, ő is megmondja, hogy nem csaltalak meg..."
Remélem értitek a hasonlatot.
Ennyi...
Nos, én úgy gondolom, 72%-os, hogy a tudomány istentagadó. Tagadja továbbá nem csak a vallásos, hanem az ezoterikus és a spirituális dolgokat is.
Tehát nem arról van szó, hogy tisztességesen bevallja, hogy nem tudják vizsgálni ezt a témakört, hanem burkoltan tagadják.
És ezen megy a vita, mert a régi tudósok még vállalták az igazságot, de úgy tűnik, hogy a maiak szégyenlik elismerni, hogy a tudomány már döntött erről a kérdésről. A régebbi kommentekben írtam arról, hogy nem csodálkozom azon, hogy nem vállalják a véleményüket, mert annak durva következményei lennének. Nem írom újra, olvasd vissza, ha érdekel!
Azonban a gondolkodó emberek tudják az igazságot: a tudomány már döntött, ateista lett. Megy még egy ideig a hülyítés, de már nem sokáig. Nemsokára nyilvánvalóvá fog válni mindenki számára, hogy az agnosztikus külső miszerint a tudomány "nem foglalkozik ezzel a kérdéssel" --> látszat. A tudomány döntött, ez tény, és való.
"én úgy gondolom, 72%-os, hogy a tudomány istentagadó."
Olvasd vissza, amiket írtam. Ott konkrét példa is van erre, hogy ez nem igaz.
"Nos, én úgy gondolom, 72%-os, hogy a tudomány istentagadó."
Én meg úgy gondolom, hogy nem.
"Tagadja továbbá nem csak a vallásos, hanem az ezoterikus és a spirituális dolgokat is. "
Nem tagadja, csak nem tudja vizsgálni, mert nem tudja mérni.
"Tehát nem arról van szó, hogy tisztességesen bevallja, hogy nem tudják vizsgálni ezt a témakört, hanem burkoltan tagadják."
De, pontosan arról van szó, hogy nem tudja vizsgálni, mérni. De ha te ilyen okos vagy, akkor mondd meg szépen, hogy mit és hogyan kéne mérnie istenen, lélekvándorláson, spiritualitáson meg az ezós maszatolásokon?
"És ezen megy a vita, mert a régi tudósok még vállalták az igazságot, de úgy tűnik, hogy a maiak szégyenlik elismerni, hogy a tudomány már döntött erről a kérdésről."
Nem szégyellik elismerni, mert nincs mit elismerni. Az, hogy nem tudja vizsgálni, nem tud rajta mit mérni, nem azt jelenti, hogy tagadja, hiába mantrázod ezt már oldalak óta.
"Azonban a gondolkodó emberek tudják az igazságot: a tudomány már döntött, ateista lett."
Te vagy az, aki már döntött, és kötöd az ebet a karóhoz körömszakadtáig. A gondolkodó emberek legalább a fogalmak jelentésével tisztában vannak, amiket használnak. Nálad ez nem áll fenn, mert gyönyörűen bemutatod, hogy fogalmad sincs az ateizmus és a tudomány szavak jelentéséről, a kettő közti különbségről, vagy hogy milyen állásponton van a tudomány vagy az ateizmus. Csak fröcsögsz itt végeláthatatlanul, értelmetlenül, összemosol fogalmakat, és fújod a magadét mint egy elromlott lemezjátszó.
Süttürüttü, ugyanazt elmondtad eddig, mint ami az előzőekben le lett írva. De semmiféle forrást nem tudtál felmutatni.
Teljesen mindegy, hogy te mit gondolsz, mert amíg nem tudod bizonyítani, hogy a tudomány nem foglal állást ezekben a kérdésekben, addig nincs értéke a hozzászólásodnak számomra. De azért ez is érdekes nem? Tonnaszámra jelennek meg ismeretterjesztő könyvek, cikkek, filmek, és csak a magad tekintélyére tudsz hivatkozni. Hol van ilyenkor a nagy tudásod? Hol vannak a forrásaid?
A 72% állítólag idézett valamit, majd visszaolvasom a kommentjeit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!