Kent Hovind hogy nyerhetett vitákat bárki ellen is?
Ha mondjuk én, a totál laikus szintemmel elkezdek biológiáról vitázni egy saját területén profi, de szakbarbár fizikussal mondjuk a biológiáról, még nyerhetek is (akár úgy, hogy nincs igazam, de az ellenfélnek nincs ellenérve).
Na ilyen "győzelmét" el tudom képzelni.
De ez kb. annyira releváns, mint azzal kérkedni, hány sakkozót vert meg kempóban.
A biológus/tudós elmondta a mondandóját ----> Hovindnak egyik fülén be, másikon ki ------> nem tért észhez tőle -----> a biológus/tudós feladta, hogy szót értsen vele (lásd. reménytelen eset) = győzött.
KB. ilyen logikával nyerte meg azokat a vitákat.
Az érvelés technikája a tökélyre fejleszthető, de egy tudományos vita, csak a tényekre való hivatkozásokkal zárható le. Szóval nem nyert vitát!
Egyszerűen csak szépen, jól érvelt. Persze a tudományos ismeretek megdöntéséhez ez vajmi kevés. Bizonyára ezt ő is tudja, csak hát a pénz nagy úr......
A dolog nyitja az, hogy nem a vita szabályai szerint mennek az efféle beszélgetések, mert a két fél nem azonos szabályok szerint érvel. Ha én betartom a vita, az érvelés és a logika szabályait, de az ellenfelem nem, akkor a laikus közönség könnyedén úgy értelmezheti, hogy engem porrá érveltek éppen. És ez talán a másik legfontosabb dolog: ki dönti el, hogy nyertél-e? Az, aki a "vitát" megnézi/meghallgatja, a laikus, előítéletes, szenzációhajhász közönség, akit sokkal könnyebb meggyőzni féligazságokkal, közhelyekkel és retorikával, mint logikával, strukturált érveléssel és tényekkel.
Éppen ezért nincs értelme belemenni efféle "vitákba". Egy valódi vitában az összes hasonló ember szempillantás alatt elvérzik, éppen ezért kerülik is, mint a tüzet.
"Bizonyára ezt ő is tudja, csak hát a pénz nagy úr......"
Ott a pont. Erről szól az egész, a sok "ürü" meg vakul hisz benne.
"Egyébként honnan lehet tudni, hogy valaki megnyert egy vitát? Már, hogy hogyan működik ez? Van három pontozóbíró, akik körönként pontoznak, aztán a végén jön az összesítés? Van KO is? Vagy mi az, hogy megnyer valaki egy vitát, amiben mindkét fél végig mondja a magáét?"
Hát ez az, nincs. Ez olyan, mint a választások előtti miniszterelnök-jelölt összeugratás.
Érvelgetnek, személyeskednek, statisztikákat idézgetnek és cáfolgatnak egy órát, nulla pártatlan és a kijelentéseket hitelesen bíráló döntőbíró, senki nincs ott a másikon kívül, aki kimondaná valamelyikről, hogy hopp, most hazudtál, mínusz egy pont.
Aztán, hopp, a vitának vége és érdekes módon mindkét fél "hívei" úgy érzik, az ő politikusuk győzött.
Az emberi értelem nem a logikus, objektív mérlegelésre fejlődött ki, hanem a csoportok eredményesebb együttműködésére. Szóval a csapatszellem mindig erősebb az érveknél. Ha valaki elkötelezte magát egy oldal mellett, nem lehet érvekkel kibillenteni.
Ez örökségünk az állati falka-őskorunkból.
Vannak olyanok, akik ezeken túl tudnak emelkedni, de kevesen és a civilizációnkban gyakran megkapják az antiszociális jelzőt, mert nem futnak együtt a "velem vagy ellenem" csordagondolkodással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!