Nagyon nehéz lett volna Istennek rögtön a végítélet utáni állapotokkal kezdeni a teremtést?

Először is, a tudatlan embernek kétségtelenül hasznos a szkepticizmus.

Miért hinne el bármit is, bizonyítékok nélkül? Ha mondjuk lenne valami, fotók, vagy csontváz, vagy valami, amire rá lehet mondani, - tessék, ez a medve -, akkor már van valami alapja, de messziről jött ember azt mond, amit akar, de ez már a hiszékenység kategória, meg ismeretei a modern világban mindenkinek vannak. Ezért jó az állatkert, ahol saját szemével láthatják a gyerekek is a medvét, vagy a zsiráfot, ezért jók a múzeumok, stb..., nem kell mindent elhinni.

Kissé unom ezeket e témákat, hát beszéljünk mondjuk a pesszimizmusról, mert a közhiedelemmel ellentétben az a nyerő stratégia az optimizmussal szemben, hiszen a pesszimista óvatosabb, kevesebb veszteség éri, vagy semmi, de nyerni tud, ha mégsem jön be a várakozása, amíg az optimista már veszíthet is.

Az ateizmust szokták részekre osztani, aktív, passzív, vagy erős ateista, de szerintem ez nem fedi az igazságot. Csupán pillanatnyi állapotról van szó, ki mennyire temperamentumos, vagy mennyire érdekli adott pillanatban a kérdés. A lényeg az, hogy elhiszi e, hogy van Isten, akkor hívő, ha nem, akkor lehet bármilyen erősségű az érdeklődése, akkor nem hívő.

Talán egy rövid időre létezhet ingadozó, de ebben állást kell foglalni, vagy, vagy. Már a szkeptikus sem hívő, nem teista, mindegy, mennyire érdekli a dolog.

A többi elég furcsa nekem, ehhez ismerni kellene, mi az, amit elhiszel a Bibliából, mennyire vagy keresztény, vagy valami ezotériás az érdeklődésed, ennyiből nem lehet következtetést levonni, véleményt alkotni.

Általánosságban az a véleményem, hogy annyi ismeret halmozódott már fel a világról, hogy kár azokat figyelmen kívül hagyni és ahelyett, hogy minden alapot nélkülöző maszlagokkal tömik egyes emberek a fejüket, inkább racionális ismeretek megszerzésére törekedhetnének, már csak kíváncsiságból, vagy valami összefüggést, részletes tudást halmoznának fel, mondjuk egy szakmát, egy nyelvet, aminek hasznát is vehetnék és a kreativitásukat is kiélhetnék, akár filozófiai témákban, létező dolgok vizsgálatával, mint a szeretet, vagy szerelem, nem kell ehhez Isten, vagy akár művészetekben is kiélhetik a szépség iránti hajlamaikat, ha a nyers realitás kevésbé vonzza őket.

A teizmus számomra elpocsékolt energia ebben a vonatkozásban.

Az emberben is lehet hinni, hogy egyetlen csecsemő sem születik gonosznak és mi, a környező világ tehetünk róla, ha azzá válik.

Na ezt tartom én az emberiség bűnének, de ez alól csak akkor lehet megváltás, ha megszüntetjük azt a környezetet, ami az ártatlan gyermekekből bűnözőt csinál felnőtt korára és mindenki tehet érte a maga területén, saját magán kezdve.

Mi bajod van azzal, hogy az Istenhit minden alapot nélkülöz?

Tudsz valamit mondani talán Istenről? Valami kézzelfoghatót?

Aztán meg igenis üti egymást a racionális és az irracionális, mert az egyik felesleges.

A vallási tanítások meg túlnyomórészt azonosak valamely intézményesült felekezet dogmáival, bár tényleg akadnak partizánok, de ezek száma elhanyagolható, ám végeredményben ők is a fenti egyházak morzsáiból táplálkoznak, a szent könyvekből, hitvallásokból, amit a fenti szervezetek hoztak létre, szerveztek meg és a a szociológia, pszichológia és a szociálpszichológia területével maximum érintőlegesen vethetők össze.

Aki akarja, vizsgálhatja pl. Jóbot, hogy mennyire volt skizofrén, vagy a hajléktalanság problémáját szemlélheti benne, de a példabeszéd lényege nem erről szól.

Ha az irracionálisban, az Istenhitben kimeríthetetlen tartalékok rejtőznek, ami szerintem az őrület felé tendál, akkor a racionálisban bizakodni sokkal értelmesebb.

Vegyük az egri várvédőket.

Nyilván hittek Istenben a legtöbben közülük és az Isten megsegít gondolat erősítette őket. De nem amiatt védték meg a várat, hanem a jó erős falak nyújtották az előnyt, hogy kétezer ember eleve szembe tudott szállni százezerrel, a bátorságuk, elszántságuk, hogy megvédjék a várat, amiért odamentek, a tudat, hogy vereség esetén kardélre hányják őket, a kitűnő katonai vezetés, aminek Dobó a mestere volt, a remény, hogy felmentik őket, végül pedig a szituáció, hogy a hatalmas török hadnak egy győzelmes hadjárat végén fogytán volt mindene, lőpora, élelme és a hideghez nem szokott keleti embereket ott érte az ősz, akiknek még haza is kellett masírozni a távoli hazájukba és ez félbeszakíttatta velük az ostromot.

Az istenhit ilyenkor inkább akadály, mert téves következtetéshez vezet, ugyanis Isten nem segít senkin, de ha a csalóka segítségben bizakodva elmulasztanak olyan racionális tettet végrehajtani, amit megtehettek volna, akkor nyilvánvalóan hátrányuk származik a dologból.

Amúgy is sok csata veszett már el az istenhit miatt, nemegyszer egy kisebb, esélytelenebb haderő nyert, mert a nagyobb hadvezére elesett a csatában. - Isten ellenünk van - ordibálták és szanaszét szaladtak páni félelmükben, mert az őrülethez hasonló hit ugyanúgy elveheti az erőt, a bizalmat, ahogy adhatja is.

A valóságos, a létező célokat nem lehet összehasonlítani a képzeltekkel, az irracionális segítsége csupán a 'vak tyúk is talál szemet' értelmében valamely véletlen egybeeséssel lehet segítség, de alapjában nyilvánvalóan legtöbbször káros, mint az segítség lenne.

A teizmus mindenképpen elpocsékolt energia, mert ugyanazzal az erővel olyan információkat, összefüggéseket is kereshet valaki, amik valósak, amik valóban a hasznára lehetnek, mert életünk véges, nemegyszer kerülünk olyan helyzetbe, amik meghatározzák további életünket, bár ezt is lehetséges nagy nehezen megváltoztatni néha, de többnyire nem.

Olyasmire gondolok, hogy az ifjúkori tanulási, képzési lehetőségeket elmulasztani általában végzetes a legtöbb ember számára a továbbiakban, ha a templomban eltöltött órák számát összeadjuk, meg amikor az irracionálison töpreng valaki, akkor meglehetősen magas szám jön ki, ám ha ezt az időt a kémia/fizika/ matek/történelem/biológia vagy más terület tanulmányozására fordította volna az illető, akkor annak nagy valószínűséggel kézzelfogható hasznát vette volna a későbbiekben. Az egész élete más vágányon futhatna, teljesen más anyagi lehetőségekkel, nem beszélve a szellemiekről, mert mint tudjuk, a tudás hatalom. Hatalom arra, hogy ne csak dobálják az események, ne csak sodródjon az árral, hanem valamennyire irányíthassa is a saját sorsát az illető és ez élete végéig érvényes, mivel életünk végéig tanulunk, de nem mindegy, hogy mivel tömjük a fejünket.

A kérdésre válaszolj.

Itt már csak csevegünk mindenféléről, mellékes dolgokról, aminek semmi köze ahhoz, amiről eleve szó van, vagyis ez az egész mellébeszélés.

Köszönöm ezt a választ, ez akár befejezés is lehetne, de megkérdezném itt még (mert nem akarom kérdésnek kiírni), hogy akkor az nem probléma e, hogy egy feltámadott lélek a feltámadása, vagyis a megítélése után bűnt követhet el?

Hiszen ha jól értelmeztem, az ő végítélete már megtörtént.

Aztán még azt is megválaszolhatná valaki, ha tudja, hogy a felmerülő kérdéseket, amik a Bibliában nem szerepelnek, azok miképpen kezelendők, ki válaszolja meg és mi alapján?

A buddhistáknak tényleg mellékes, hogy van e Isten, mert az nem arról szól, hanem a lélekvándorlásról és a Nirvánáról. (amennyire én tudom, nincs benne Isten)

"Nem lett volna nehéz neki."

Most kezdjem elölről? Akkor miért így csinálta?

Ennek semmi értelme ugyanis, vagyis a kereszténységnek, mint vallásnak.

Érzem, közeledik a kifürkészhetetlen, de az nem válasz.