Nagyon nehéz lett volna Istennek rögtön a végítélet utáni állapotokkal kezdeni a teremtést?

"minden emberben benne van a rosszra való hajlam. Nyilván a nevelésnek és a környezeti hatásoknak is nagy szerepe van, de nem minden ezen múlik. "

Jó és rossz az viszonylagos, a háborúkban kitüntetik azt, aki öl.

Lényegében az atavisztikus ösztönök mindenkinél működnek, például a nemi vágy, amit teljesen elnyomni képtelenség, annyira, hogy egy egészséges ember meg ne kívánjon meg valakit, azt nem lehet elvárni, de persze uralkodni mindenkinek kell magán, akárcsak az agresszivitást is okozó adrenalinlöketen, ami vészhelyzet esetén hasznos és szükséges.

Harcolj, vagy menekülj, egy pillanat alatt dől el és a sebes futáshoz is kell az adrenalin, meg a a harchoz is.

Ha például egy bazinagy éhes medve ront az emberre és nincs hová menekülni, akkor a futással csak fárasztja magát az ember, több esélye van a szembeszállással.

Remélem senkinek nem kell kipróbálni.

A genetika csak a felét adja a tulajdonságainknak, írtam már valahol, még az IQ is félig tanult, félig adott.

Ettől függetlenül a gonoszság, vagy a bűn, amit általánosságban értünk alatta, nincs meg az emberben eleve.

Ezen alapszik a beszámíthatóság, aki megtanulta mi a jó és mi a rossz, attól elvárható, hogy ne tegyen rosszat, vagyis mind a jó, mind a rossz tanult viselkedés, de nem úgy, amint a Biblia írja.

Szükséges a szocializálódás, (a jó és rossz tudása) mert nélküle nem beszámítható senki.

" a Nirvána micsoda? "

A Nirvána az a Nirvána. Nem Isten.

"Amellett, hogy Isten kifürkészhetetlen, azt tudjuk, hogy szabad akaratot adott az embernek. Dönthet jó vagy rossz mellett. A végítélet után viszont nem lesz több lehetőség így vagy úgy dönteni."

Egyrészt már tisztáztuk, hogy a kifürkészhetetlennek nincs értelme, azt jelenti, hogy vagy te vagy ostoba, vagy engem tartasz annak.

A szabad akarat, a választás lehetősége sem túl értelmes, ha nem tanuljuk meg, mi a jó, mi a rossz, illetve mi alapján kell választani. Ha Isten eleve megtiltja annak tudását, akkor Ádámék beszámíthatatlanok maradnak.

Ha meg a végítélet után már nem lesz lehetőség dönteni, akkor ugyanott vagyunk, ahol elkezdtük, mert miért nem ezzel kezdte? Semmi szükség nem volt Ádáméktól a végítéletig a vacakolásra, minden ami van, vagy volt és lesz, (a végítéletig) az zsákutca, olyan mellékvágány, aminek nincs értelme.

Nem akarok a buddhizmusba belebonyolódni, de ott nincs, Isten, a lélekvándorlásról szól, ami véget érhet a Nirvánában, ha a Buddhizmus szerint megfelelő módon áll hozzá az ember. Európainak nem igazán érthető, a Nirvána egy állapot, a lélek feloldódik a semmiben, vagy a mindenben, de az állapot a lényeg, a végső cél, amely még véletlenül sem az örökkévalóság, hanem pont a megsemmisülés, a kilépés a körből. Semmi köze a kereszténységhez.

A jó és rossz teljesen relatív, Romeót és Júliát a mai családjogi törvény bíróság elé idézné, kiskorú sérelmére elkövetett akármiért, a felfüggesztett borítékolt, de a dajka meg a pap, akik segítették őket, letöldendőt kapnának, mint bűnözők. Mit tesz Isten, ők akkor nagykorúak voltak.

Persze a muszlimokat is nehéz megérteni, leteperik a 10-12 éves gyereklányokat, de nem tehetnek róla, náluk ez nem bűn, szabad.

A civileket sem bűn megölni, ha nem bűn, nem tudjuk megérteni a régebbi korokat, ha ezt nem ismerjük be, de lényegében a hirosimai bomba is mérvadó lehet, ha általa véget ért a háború, amiben sokkal többen haltak volna meg különben.

Miért ne lehetne civileket ölni, ha lehetne? Isten is megteszi.

Az ösztönök megvannak, de ez nem bűn, mint kifejtettem, mert szükségesek egy csomó mindenhez. Akinek nem áll fel a farka, az beteg és nem örökítheti tovább a génjeit. Evolúciós zsákutca.

A tulajdonságok viszont relatívak, mert az hogy valaki fukar, vagy takarékos, az viszonylagos, vagy szenvedélyes, hideg, mint a döglött hal, esetleg meg tud őrülni egy kacsintásért, hogy a fajfenntartásnál maradjunk, ami mindenkinek érdekes, az csupán tanult kulturális viselkedés, vagy max temperamentum kérdése, de a bűntől messze van.

Vannak persze elfogadott normák, de ez csak az adott környezetben érvényes. A tahiti bennszülöttek számára a család nem volt annyira fontos, mert félig ősközösségben éltek, így jórészt közösen gondoskodtak a gyermekekről. Ezért nem zavarta a férjet, ha a felesége mással is összefeküdt, sőt, örült annak, hogy egy olyan csinos, kapós nő, aki mindenkinek kell, az mégis őt választotta az együttélésre és itt a női jogok is figyelembe veendők, ami ugye az Iszlám és a keresztény felfogás szerint is más, ott még másabb volt, mert másként álltak hozzá, ahogy a bibliai ősatyák is, akik nemzettek fűvel fával, de az mégsem volt paráznaság.

Nincs egyetemes bűn, csak amit elfogadunk annak, a környezet függvényében.

A tökéletes meg egy szó csupán, ha melléknévnek tekintjük, akkor egy legfelsőbb fokozat, ami akár a megfelelő is lehet, mert ha a célnak megfelel, akkor arra tökéletes. Jó, jobb, tökéletes, megfelelő.

Ha főnévként aposztrofálnánk, akkor is megjelenik, a mihez képest, mert mindenképpen viszonyítanunk kell, tehát Isten, mint olyan nem lehet tökéletes, mert őt nem viszonyíthatjuk semmihez. Nem tudhatjuk, hogy létezhet e nála tökéletesebb, ami ezzel szintén főnév, de magasabb értelmű és ezt a végtelenségig lehet fokozni, kivéve így az előző meghatározások értelmét.

Tökéletes nincs, mert mihez képest.

Beszéltünk a Buddhizmusról, ott a lét az elkerülendő, vagyis náluk a teremtő Isten hibás működést tesz, mert létrehoz, nem eltöröl. Így nem tökéletes ebből a szempontból.

Mindezekhez hozzátenném, hogy a keresztény hitvallás szerint is minden relatív, Isten is öl, sőt biztat az ölésre, csak és csupán fenntartja magának a jogot, hogy meghatározza, hogy mi a jó és mi a rossz.

Amúgy meg a megkövezés már anakronisztikus, tehát nem csak a bűn, de még a büntetések súlya is viszonylagos a kereszténység kebelén belül is.

Már maga az, hogy Isten más szövetséget kötött a zsidókkal, mint a keresztényekkel, mutatja, hogy nincs egyetemes bűn, vagy szempont amivel ezt meghatározhatnánk.

Tudtam, hogy valami kimaradt, a bűn megtapasztalása, a feltámadott léleknek, amit már nem követ el megint.

A gyakorlattal ez ellentmond, mert az emberek újra és újra elkövetik ugyanazokat a bűnöket, de rendben, a jó lélek tanul, ám mi van azokkal a bűnökkel, amiket még nem tapasztalt meg, amiket még nem követett el?

Mert ugye a feltámadás sem egy megszokott környezet, hátha kárörvendő lesz, vagy meglátja a világszépe Kleopátrát testben, aki álmai asszonya volt és megkívánja? Nem hiába van az a mondás, hogy - olyan szép, hogy a szenteket is megbolondítja, kárhozatba viszi -, vagy pont egy szentre lesz irigy, vagy túlzottan tiszteli mondjuk szent Ágostont és a bálványimádás bűnébe esik, szóval a szituáció semmi eddigihez nem hasonlítható, így a reakciók sem.

Ha pedig a lehetőség megvan, hogy bűnbe eshessen valaki, akkor a nagy számok törvénye szerint bűnbe is fog esni, de akkor renonsz, sőt értelmetlen az előzetes megítélése.

Vagy előfordulhat, hogy valakit kétszer 'végítélnek?'

:)