Lukács 23:43 -ban található versét hogyan lehet érteni? "Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. " vagy más fordítás szerint "Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban. "

Ha csak egy képzett teológus mondana ellent ezen a földön a lélek halhatatlan voltának, annak is arra kellene ösztönöznie az őszinte hívőt, hogy alaposan megvizsgálja a kérdést, hogy "vajon úgy vannak-e ezek?"

De Oscar Cullmann professzor szerint a "kutatók többsége" van azon a véleményen, amin Ő!

„Alapvető különbség van a halottak feltámadásának keresztény reménysége és a lélek halhatatlanságának görög hiedelme között . . . Bár a kereszténység később összekapcsolta egymással ezt a két hitnézetet, és ma az átlagkeresztény teljesen összekeveri ezeket, nem látok okot arra, hogy elrejtsem, amit magam is, és a kutatók többsége is az igazságnak tartunk . . . Az Újszövetség élete és gondolkozása teljesen át van itatva a feltámadásba vetett hittel . . . A teljes ember, aki valóban halott, úgy tér vissza az életbe, hogy Isten újrateremti” (Immortalité de l'âme ou Résurrection des morts?).

A gyakran igen jelentős különbségeket leszámítva szinte mindegyik keresztény felekezet egyetért abban, hogy az embereknek halhatatlan lelkük van, amely túléli a test halálát. A legtöbben azt hiszik, hogy ha egy személy meghal, a lelke a mennybe mehet. Némelyek attól félnek, hogy a lelkük esetleg a tüzes pokolba vagy a tisztítótűzbe kerülhet. De a halhatatlan lélek elképzelése központi gondolat a jövőben elkövetkező életről alkotott nézetükben. Oscar Cullmann teológus egy könyv egyik tanulmányában ehhez fűzött észrevételt. Ezt írta: „Ha megkérdeznénk ma egy átlagos keresztényt . . ., véleménye szerint mit tanít az Újszövetség az ember halál utáni sorsáról, néhány kivétellel biztos ezt a választ kapnánk: »A lélek halhatatlanságát.«” Cullmann azonban hozzáfűzte: „Ez a széles körben elfogadott gondolat a kereszténység félreértései közül az egyik legnagyobb” (Immortality and Resurrection). Cullmann megjegyezte, hogy amikor ezt először mondta, nagy felháborodást váltott ki. Pedig igaza volt.

A lélek halhatatlanságának talán legnagyobb védelmezője azonban a görög filozófus, Platón volt, i. e. a negyedik században. Tanítójának, Szókratésznek a haláláról szóló írása sokak meggyőződését tárja fel, mint például az évszázadokkal későbbi Masszadában levő zelótákét is. Mint tudós, Oscar Cullmann ezt mondja: „Platón megmutatja nekünk azt, hogy Szókratész hogyan megy a halálba teljes békével és nyugalommal. Szókratész halála gyönyörű halál. Itt semmilyen halálfélelem nem látszik. Szókratész nem félhet a haláltól, mivel valójában az szabadít meg minket a testtől . . . A halál a lélek nagyszerű barátja. Így tanítja ő; s ezért csodálatos tanításával összhangban hal meg.”

Nos, vajon úgy mutatja be a Biblia a halált, mint ami a lélek barátja, a létezés átmeneti szakaszának puszta szertartása? Nem! Az olyan igaz keresztények számára, mint Pál apostol, a halál nem barát, hanem az „utolsó ellenség” volt (1Korinthus 15:26). A keresztények nem természetesnek, hanem visszataszítónak, természetellenesnek látják a halált, mert az a bűn és az Isten elleni lázadás közvetlen következménye (Róma 5:12; 6:23). A halál sohasem volt része Isten eredeti szándékának az emberrel kapcsolatban.

Már megbocsássatok, de ez azért nagy különbség!

Azért mert a görög filozófusok is felismertek valamit az igazságból, azért már az igazság nem is igazság?

Ha a pogányok azt mondják, az ember teremtmény, ezzel a Biblia tanítása, hogy az ember teremtmény, már hamissá válik?

Bizony nem az érvelések mennyiségével kellene a vélt igazat bizonyítani, hanem annak a Bibliával való egybehangzásával. (Wordbe áttéve 7 oldal volt az előző 3 hozzászólásod)

A nefes sokszor a magáratérő és személyes névmást is helyettesíti a héberben ; így kell érteni az ilyen kijelentéseket: "meghal az én lelkem" = "én meghalok"

Igen sok régi racionalista valláshistorikus szerint a régebbi ószövetségi könyvek nem tudnak a lélek másvilági életéről.

Némely újabbak szerint csak azért olyan hallgatagok, hogy ne hajtsák a semitáknál rendkívül elterjedt animizmusnak malmára a vizet.

Ebben a kérdésben meg kell állapítanunk, hogy a) az egész ószövetség egyenest és közvetlenül nem a másvilágra, hanem az Istenre van beállítva. De ép ebben burkoltan benne van a halhatatlanság hite, mint az Üdvözítő jelzi: "Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké ; mert mindnyájan neki élnek".

Az is bizonyos, hogy Isten ebben a kérdésben is fokozatosan vitte előre a kinyilatkoztatás-hordozó népet a magasabb vallás álláspontra. Ő nem elővételezte Deus ex machina-ként a rendes szellemi fejlődést, hanem annak a fázisaiba kapcsolta bele a másvilágra és így a halhatatlanságra vonatkozó kinyilatkoztatásait.

(Jób 19, 26 szintén egyértelmű: a lélek halhatatlanságát tanítja.)

Ugyanezért az okért van olyan zavar a túlvilágot jelentő szavak sokaságában, melyek jórészt fedik egymást. S ha az Ószövetség kezdeti könyveiben, ahonnan a cáfolataid többségét veszed, nem mindig egyértelmű Isten tanítása a 2 dologról, enenk a fentebb leírtak az oka.

Az ember lelke pedig szellemi természetű, hiszen nem anyag.

"Ezt a logikát követve az sem lenne ésszerű Istentől, hogy mindenestül elpusztítson valakit, majd újjáteremtse az Ítéletre."

Nem is írtam, hogy az ítélet kedvéért a bűnösök fel lesznek támasztva."

Ez a cáfolatod is kiforgatja szavaimat! Hiszen azt ti is tanítjátok, hogy az igazakat feltámasztja Isten. De akkor vajon miért pusztítaná el előbb mindenestül?

Merthogy az ember egyéni teremtmény, és egyszeri. Tehát a lényege (szubsztancia) az egyszeri és megismételhetetlen.

Akkor ha meghal, és a nem létezik, hogyan tud ugyanaz a megismételhetetlen entitás előjönni a semmiből.

Ádám TESTE visszatér a porba, amelyből vétetett, merthogy a teste vétetett a porból. Hogy hol beszél a Biblia arról, hogy a testen kívül valami túlélné a halált? Ez a kérdésed már megint egy félrevezető tálalás! Azokban a bibliai versekben beszél erről, amelyeket eddig idéztem.

Mt. 10.28-ban megint nem indoklod, miért jelentené az "elveszít" ige a megsemmisítést.

Bár azzal, hogy belekevered az örök büntetés kérdését, némileg eltérsz az eredeti tárgytól, de:

Judit könyve is nagyon hiteles példája a lélek örök büntetésének, tehát örök létének.

Tévedsz, mikor apokrif iratnak nevezed Judit könyvét, hiszen azt csak a izraelita biblia összeállítói nem tekintették szent könyvnek, a keresztények, mikor meghatározták a szent könyvek sorát, Judit könyvét is belevették. Azt majd csak Luther hagyja ki a kánonból.

A Jelenések 14:9–11-ről írt magyarázatod is csupán egy minden bizonyítékot nélkülöző vélemény, hiszen miért jegyezné meg a füst állandóságát, ha nem a büntetés örökké tartó jellegére utalna?

Jelenések 20. egyrészt bizonyítja azt is, hogy az összes halott megjelenik Isten előtt.

Mivel az első halál sem jelent teljes megsemmisülést, szükségképpen a második halál sem a megsemmisülést jelenti, hanem az örök ítéletet. Ahogy Mt.25,46 írja: "És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre." Ahol az élet nem a halál (megsemmisülés) ellentéte, hanem az Isten közössége.

Milyen igazság? A görög filozófusok világosan beszéltek az elképzelésük szerinti "halhatatlan lélek" fogalmáról, ellenben a Biblia nem hogy nem említi, még csak képet sem ad róla! És ez világosan kiderül azokból a reménytelen próbálkozásokból, amikor olyan írásrészekre, ahol meg van említve a 'lélek' szó, Ők a testől különálló halhatatlan lelket képzelnek oda, amiről ott szó sincs, és a téma sem ennek a tanítása. Pedig mint bizonyítható, a lélek ezekben az esetekben az 'élet' szót jelenti.

A baj ott van, hogy a szavak pontatlan fordítása miatt, a jelentés összekeveredett. Már írtam róla, de néhány újabb konkrétum:

Zsolt 146:4: „Kimegy a szelleme, és ő visszatér földjébe, azon a napon elvesznek gondolatai.”

A fordításban ’szellem’ szóval visszaadott héber szó a rú′ach képzett alakja. Némely fordító itt a ’lehelet’ szót használja. Sőt a Károli a 'lélek' kifejezést, ami teljesen hamis. Ha a rú′ach, vagyis a tevékeny életerő elhagyja a testet, elvesznek az ember gondolatai; nem folytatódnak egy másik birodalomban. Miért mondjuk ezt? Többek közt ezért:

Préd 3:19–21: „az emberek fiainak vége hasonló az állatoknak végéhez, egyenlő végük van. Amint meghal az egyik, úgy meghal a másik is; egy szellemük van mindegyiküknek, úgyhogy nem áll felette az ember az állatnak, hisz minden hiábavalóság. Mindegyik egy helyre megy; mindegyik a porból lett, és mindegyik a porba tér vissza. Ki ismeri az emberek fiainak szellemét, hogy fölmegy-e, és az állatok szellemét, hogy a földbe megy-e?” Itt a Károli szintén teljesen helytelenül a 'lélek' szót használja.

Az Ádámtól örökölt bűn és halál miatt az állatokhoz hasonlóan minden ember meghal, és visszatér a porba. Van-e azonban embernek olyan szelleme, amely befejezve a testben való működését intelligens személyiségként tovább él? Nincs. A 19. vers azt mondja, hogy az embereknek és az állatoknak „egy szellemük” van. Ha csupán az emberi megfigyelőképességből indulunk ki, senki sem tudna a 21. versben feltett kérdésre hitelt érdemlően választ adni a szellemmel kapcsolatban. Isten Szava viszont válaszol, amikor azt mondja, hogy az ember semmit sem kap a születésekor, ami különbbé tenné őt a halála után az állatoknál. Ám amiatt, amiről Isten irgalmasan gondoskodott Krisztus által, a hívő emberek előtt megnyílik a lehetőség az örök életre, az állatok előtt azonban nem. Az emberek közül sokak számára ez a feltámadás által válik valóra, amikor az Istentől kiárasztott, tevékeny életerő életre kelti őket.

Ezek a példák jól mutatják, hogy vannak olyan fordítások, melyek teljesen következetlenül használják a 'lélek' és 'szellem' szavakat, mintha ezek szinonímái lennének egymásnak, pedig mást jelentenek. Nyilván egyes fordítások azért szeretik a 'lélek' kifejezést használni a fent említett helyeken is, mert ez illik a lélek általuk vallott természetére, csakhogy ez helytelen fordítás.

Luk 23:46: „Jézus pedig hangos szóval kiáltva így szólt: »Atyám, kezedre bízom szellemem [görögül: pneu′ma]« (Itt a Károli szintén a téves 'lelkemet' szót írja). Miután ezt mondta, kilehelte utolsó leheletét.”

Figyeld meg, hogy Jézus kilehelte utolsó leheletét. Amikor szelleme kiment belőle, nem szállt fel az égbe. Jézus csak a halála utáni harmadik napon támadt fel. Ezután még további 40 nap telt el — a Cselekedetek 1:3, 9 feljegyzése alapján —, mielőtt felment az égbe. Akkor hát mi az értelmük Jézus szavainak, amelyeket a halálakor mondott? Azt mondta, tudja, hogy a halálakor teljes mértékben Istentől függött, hogy élhet-e majd újra.

Préd 12:7: „ Akkor a por visszatér a földbe, ahogy azelőtt volt, és a szellem [vagyis életerő; héberül: rú′ach] visszatér az igaz Istenhez, aki adta azt.” És itt a Károli vajon mit ír? Természetesen 'lelket'.

Figyeld meg, hogy a szellem szó héber megfelelője a rú′ach, míg a lélek szóé a ne′fes, vagyis itt sem a lélek "kiszállásáról" van szó, de ez a 'szellem' esetében sem fizikai kiszállás. Az írásszöveg nem azt jelenti, hogy a szellem a halál beálltával eljut Isten személyes jelenlétébe; ehelyett arra utal, hogy teljes mértékben Istenen múlik, hogy valaki élhet-e majd újra. Tulajdonképpen azt mondhatjuk — hasonló szóhasználattal élve —, hogy ha egy ingatlan vásárlója nem teljesíti fizetési kötelezettségét, az ingatlan tulajdonjoga „visszatér” eredeti tulajdonosához. (Az IMIT és a Kám. [12:9] a rú′ach szót „szellem” szóval fordítja. A Kat. és a KNB azt írja: „éltető lehelet.” Tehát nem 'lélek', még a katolikus fordítás szerint sem, mint a Károlinál)

Tehát azt sehol sem mondja a Biblia, hogy a lélek 'kiszáll' az emberből, ez csak a rossz fordítások eredménye. Legfeljebb a szellemmel kapcsolatban fogalmaz így, de ez a szó meg teljesen mást jelent, és nem szó szerinti. Lásd: Jézus példáját.

De ebből kifolyólag 'lélekhalhatatlanságról' nem beszélhetünk.

Héb 4:12: „az Isten szava élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket [görögül: pszü·khész′] és a szellemet [görögül: pneu′ma·tosz], az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait.”

Figyelemre méltó, hogy a „szellem” szó a görögben nem azonos a „lélek” szóval.

Lényegében tehát a zürzavart több minden okozza, még az is, hogy a mai magyarban teljesen mást jelent a 'lélek' a köztudatban. De ennek is megvan a maga vallásos oka. A lényeg mégis az, hogy a Biblia mit mond erről, és ezt nehéz olyan fordításokból megérteni, melyek nem következetesek a szavak használatában.

Jó, akkor megpróbálok rövid lenni, amennyire csak lehetséges.

"Az ember lelke pedig szellemi természetű, hiszen nem anyag."

Hol is van ehhez a bizonyító igehely?

"Nem is írtam, hogy az ítélet kedvéért a bűnösök fel lesznek támasztva."

Ez a cáfolatod is kiforgatja szavaimat!"

Nem forgattam ki. Te azt írtad, hogy "majd újjáteremtse az Ítéletre." Én erre válaszoltam.

"Hiszen azt ti is tanítjátok, hogy az igazakat feltámasztja Isten. De akkor vajon miért pusztítaná el előbb mindenestül?"

1, Nem csak az igazakat támasztja fel Isten, hanem azokat is, akik úgymond nem tudtak "igazak" lenni, mert nem ismerhették meg Őt.

2, Azért kell meghalnunk, mert ez volt a bűnös ember büntetése Ádám óta. Nem pedig a halhatatlan halálutáni élet. Te arról beszélsz, hogy csak a test lett a porból, de a láthatatlan valami, ami szerinted bennünk van míg élünk, az nem.

Ezt magyarázza el a kezdet kezdetén nekünk a Biblia.

Az ember 'élő lélekké lett' nem pedig lelket kapott. Szerinted, ha ezt elég fontosnak tartotta Isten, hogy így leírassa, akkor miért nem magyarázta (úgy) el azt, amit később pl. Platón és társai? Hiszen ez, ami írva lett, nem egyezik azzal. (1Mózes 2:7)

Nem beszélve arról, hogy az 'élet lehelletét'-ről ír, vagyis a 'szelleméről' (a héber ruah).

De hogy az újrateremtés eljárása ekkora gondot okozna Istennek? Nagyon lebecsülöd Őt!

"Merthogy az ember egyéni teremtmény, és egyszeri. Tehát a lényege (szubsztancia) az egyszeri és megismételhetetlen."

Ennek az állításodnak sem látom az bibliai támogatását, vagyis azt, hogy Isten nem tudja az "egyedi és megismételhetetlen" teremtményét újra 'felállítani', ahogy ezt az eredeti nyelv kifejezi.

"Akkor ha meghal, és a nem létezik, hogyan tud ugyanaz a megismételhetetlen entitás előjönni a semmiből."

Ennek a kérdésednek pedig nincs értelme, mert már a kérdés is rossz. Nem mondtam sehol, hogy nem 'létezik', de az más kérdés, hogy nem beszél arról a Biblia, hogy 'halhatatlanságban'.

Ján 5:28, 29: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő hangját [Jézusét], és kijönnek.”

Az ’emléksíroknak’ fordított görög kifejezés nem a ta′phosz [sír, egyetlen temetkezési hely] vagy hai′dész [temető, az emberiség közös sírja] többes száma, hanem a mné·mei′on [emlékezés, emléksír] szó többes számú alakja részes esetben. Ez az elhunyt emlékezetben maradását hangsúlyozza. Nem azokét, akiknek az emléke a gyehennában megsemmisült, mert megbocsáthatatlan bűnük volt, hanem olyanokról van itt szó, akikről Isten megemlékezik, és akiket feltámaszt az örök élet lehetőségével (Mal 3:16; Máté 10:28; Márk 3:29; Héb 10:26).

"Mt. 10.28-ban megint nem indoklod, miért jelentené az "elveszít" ige a megsemmisítést."

De indokoltam, mivel a görög nyelv ezt a szót használja, és ez a szó nem feltételezi, hogy csak részbeni a megsemmisülés. Az érveket leírtam.

"Judit könyve is nagyon hiteles példája a lélek örök büntetésének"

Az olyan apokrif zsidó könyvek, mint Judit könyve és Tóbiás könyve, valójában görög erotikus legendákra hivatkoznak.

A 'trón előtt', vagy 'Isten előtt' kifejezésekről pedig a másik válaszomban írok.

A jelenések 7:9 is beszél ugyanarról a csoportról, a 'nagy sokaságról', nem csak a 20:12-es verse.

De honnan tudjuk, hogy ezekben az esetekben a földi reménységű 'nagy sokaságról' van szó, akik nem az égben vannak a 'trón előtt'?

Emellett számos egyértelmű bizonyíték szól. Például az itt „előtt” szóval fordított görög kifejezés (e·nó′pion) szó szerint azt jelenti, hogy ’a színe előtt’, és gyakran használják ezt olyan emberekkel kapcsolatban, akik Jehova „előtt”, illetve a „színe előtt” vannak (1Timóteusz 5:21; 2Timóteusz 2:14; Róma 14:22; Galácia 1:20). Egy alkalommal, amikor az izraeliták a pusztában voltak, Mózes így szólt Áronhoz: „Mondd Izrael fiai egész közösségének: »Járuljatok Jehova elé, mert meghallotta zúgolódásotokat!«” (2Mózes 16:9). Az izraelitáknak nem kellett az égbe menniük ahhoz, hogy Jehova elé álljanak. (Vesd össze: 3Mózes 24:8.) Ott a pusztában Jehova tekintete előtt voltak, és a figyelme rájuk irányult.

Továbbá ezt olvassuk: „Amikor az Emberfia megérkezik dicsőségében . . . eléje gyűjtik az összes nemzetet”. Amikor ez a prófécia beteljesedik, nem lesz az égben az egész emberiség. Azok, akik „elmennek az örök levágatásra”, nyilván nem lesznek az égben (Máté 25:31–33, 41, 46). Ehelyett az emberiség itt a földön van Jézus tekintete előtt, ő pedig a figyelmét a megítélésükre fordítja. Ehhez hasonlóan a nagy sokaság abban az értelemben áll „a trón előtt és a Bárány előtt”, hogy Jehova és az ő Királya, Krisztus Jézus tekintete előtt van, és kedvező ítéletben részesül.

A leírás szerint a 24 vén és a 144 000 felkent csoportja Jehova ’trónja körül’ és az égi „Sion-hegyen” áll (Jelenések 4:4; 14:1). A nagy sokaság nem papi osztály, és nem kerül ebbe a felmagasztalt helyzetbe. Igaz, a Jelenések 7:15 később úgy írja le őket, mint akik Istent szolgálják a „templomában”. Ez a templom azonban nem a belső szentélyre, a szentek szentjére utal. Inkább Isten szellemi templomának a földi udvaráról van itt szó. A görög na·osz′ szó, amelyet itt ’templomnak’ fordítanak, gyakran arra a tágabb értelemben vett teljes építményre utal, amelyet Jehova imádatára emeltek. Ez napjainkban egy szellemi építmény, amely mind az eget, mind a földet magában foglalja. (Vesd össze: Máté 26:61; 27:5, 39, 40; Márk 15:29, 30; János 2:19–21.)

Vagyis az Írásokból tökéletesen látható, hogy nem megy mindenki a mennybe. Két csoportot lehet elkülöníteni egymástól, (égi és földi reménységgel) és ezt a két csoportot már az 1800-as években látták az Írásokból, de még nem tudták pontosan azonosítani.

Viszont el kellene a bibliaverseket is olvasni, hiszen enélkül semmi támogatás nincs a megértéshez.

Az 'örök gyötrelem' és hasonló szavak Te is tudod, hogy jelképesek, hiszen nem szó szerinti gyötrelmet tanít ma már a katolikus egyház sem. Az örök érvényű ítéletről, 'bünhődésről' beszélhetünk, miért kellene valóságossá tenni, ami metafora? Ebbe is csak azért magyarázod bele a valóságosan örökké élő, de Istentől elidegenedett 'lelkek'-et, hogy a halhatatlan lélek dogmáját támogasd.

Elmondtam már azt is, hogy ez logikus, hiszen egy olyan világegyház, mint a katolikus, nem tehet mást, hiszen már az is hatalmas feladat volt tőle, hogy a szó szerinti tüzes pokol teóriáját módosítsa, hiszen ez már nagyon sokaknak szúrta a szemét, és Isten szeretetével nem tartották egyezőnek. De mivel a halhatatlan lélek benne 'él' a köztudatban, ezzel kezdeni kellett valamit.

Ha már nincs szó szerint kínoztatva, akkor legyen kirekesztve. De ez Istenről, mint börtönőrről szintén csúfos képet fest. Erre egyébként fel tudnál hozni verset?

De nézd meg a válaszaimban mit írtam Szodoma és Gomorra 'örök büntetéséről'.

"Az ember lelke pedig szellemi természetű, hiszen nem anyag."

Hol is van ehhez a bizonyító igehely?

- Tehát az ember lelke anyag lenne?

"Nem is írtam, hogy az ítélet kedvéért a bűnösök fel lesznek támasztva." (te)

Ez a cáfolatod is kiforgatja szavaimat!" (én)

Nem forgattam ki. Te azt írtad, hogy "majd újjáteremtse az Ítéletre." Én erre válaszoltam.

-Elismerem, talán nem fogalmaztam a legérthetőbben, de a mondanivalóm lényege érthető volt. (Ha érteni akartad): Tehát: Isten miért pusztítaná el mindenestül az igazakat (és azokat, akik önhibájukon kívül nem ismerhették az igazságot), ha később úgyis feltámasztja őket?

"Hiszen azt ti is tanítjátok, hogy az igazakat feltámasztja Isten. De akkor vajon miért pusztítaná el előbb mindenestül?"

1, Nem csak az igazakat támasztja fel Isten, hanem azokat is, akik úgymond nem tudtak "igazak" lenni, mert nem ismerhették meg Őt.

2, Azért kell meghalnunk, mert ez volt a bűnös ember büntetése Ádám óta. Nem pedig a halhatatlan halálutáni élet. Te arról beszélsz, hogy csak a test lett a porból, de a láthatatlan valami, ami szerinted bennünk van míg élünk, az nem.

- erről nem én beszélek, hanem a Biblia! I.Móz.2,7 És formálta vala Isten az embert a földnke porából, és lehellett vala az ő orrába az életnek lehelletét, így lőn az ember élő lélekké. (vagyis élővé). Tehát a láthatatlan valamit Isten lehellte az emberbe és nem anyagból/porból gyúrta bele.

És ne felejtsük el azt sem, amit az állatok teremtéséről ír (I.Móz.2.19): És formált vala az Úristen a földből mindenféle mezei vadat ...

Itt tehát NINCS szó semmiféle leheletről, tehát a lélek csak az emberre jellemző valami, ami nem csak ahhoz kell, hogy biológiailag élővé tegye.

Ezt magyarázza el a kezdet kezdetén nekünk a Biblia.

Az ember 'élő lélekké lett' nem pedig lelket kapott. Szerinted, ha ezt elég fontosnak tartotta Isten, hogy így leírassa, akkor miért nem magyarázta (úgy) el azt, amit később pl. Platón és társai? Hiszen ez, ami írva lett, nem egyezik azzal. (1Mózes 2:7)

-Mint az előbb is írtam, Isten a kinyilatkoztatást nem egyszerre a maga teljsségében adta meg az embrnek, hanem fokozatosan. Ahogy Saulnak még azt rendeli, hogy irtson ki mindenkit az Ígéret Földjén élő pogányok közül, minden csecsemőt és állatot is, addig Jézus azt mondja: szeressétek ellenségeiteket.

Nem beszélve arról, hogy az 'élet lehelletét'-ről ír, vagyis a 'szelleméről' (a héber ruah).

De hogy az újrateremtés eljárása ekkora gondot okozna Istennek? Nagyon lebecsülöd Őt!

-Nem becsülöm le, de az egyszeri és megismételhetetlen embert nem lehet megismételni.

Ez kb. olyan, mint az a kérdés, hogy lehet-e Isten igazságtalan? Lehetne, hisz Ő mindent meg tud tenni, de mégsem lehet, hiszen Isten végtelenül igazságos.

És pont ez az, amiért ha a jókat örök boldogsággal jutalmazza, a bűnösöket szükségképpen örök büntetéssel kell sújtania.

"Merthogy az ember egyéni teremtmény, és egyszeri. Tehát a lényege (szubsztancia) az egyszeri és megismételhetetlen."

Ennek az állításodnak sem látom az bibliai támogatását, vagyis azt, hogy Isten nem tudja az "egyedi és megismételhetetlen" teremtményét újra 'felállítani', ahogy ezt az eredeti nyelv kifejezi.

"Akkor ha meghal, és a nem létezik, hogyan tud ugyanaz a megismételhetetlen entitás előjönni a semmiből."

Ennek a kérdésednek pedig nincs értelme, mert már a kérdés is rossz. Nem mondtam sehol, hogy nem 'létezik', de az más kérdés, hogy nem beszél arról a Biblia, hogy 'halhatatlanságban'.

- Ha a halállal elpusztul a test és a lélek is, akkor hogy is létezik tovább az ember?

Ján 5:28, 29: „Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő hangját [Jézusét], és kijönnek.”

Az ’emléksíroknak’ fordított görög kifejezés nem a ta′phosz [sír, egyetlen temetkezési hely] vagy hai′dész [temető, az emberiség közös sírja] többes száma, hanem a mné·mei′on [emlékezés, emléksír] szó többes számú alakja részes esetben. Ez az elhunyt emlékezetben maradását hangsúlyozza. Nem azokét, akiknek az emléke a gyehennában megsemmisült, mert megbocsáthatatlan bűnük volt, hanem olyanokról van itt szó, akikről Isten megemlékezik, és akiket feltámaszt az örök élet lehetőségével (Mal 3:16; Máté 10:28; Márk 3:29; Héb 10:26).

- Részben erre is válasz a fentebbiek.

"Mt. 10.28-ban megint nem indoklod, miért jelentené az "elveszít" ige a megsemmisítést."

De indokoltam, mivel a görög nyelv ezt a szót használja, és ez a szó nem feltételezi, hogy csak részbeni a megsemmisülés. Az érveket leírtam.

- Ha jól emlékszem, itt különböző teológusok véleményét irod le érvként. Miért kéne ezeket abszolut igazságként elfogadni?

"Judit könyve is nagyon hiteles példája a lélek örök büntetésének"

Az olyan apokrif zsidó könyvek, mint Judit könyve és Tóbiás könyve, valójában görög erotikus legendákra hivatkoznak.

- Erotikus legendákra? Ez nekem új. Így elég érdekes, hogy bekerültek a keresztény kánonba. Merthogy abba a kezdetektől benne voltak, csak az izraeliták nem tekintették azokat sugalmazott iratoknak.