Lukács 23:43 -ban található versét hogyan lehet érteni? "Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. " vagy más fordítás szerint "Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban. "

"Itt számos helyen világosan olyan igehelyet idézel, ahol a lélek egyszerűen embert jelöl, mint a hogy a régi magyarban is használták a 2 szót szinonímaként. (lélekszám)"

Ezzel egyetértek, de vajon a magyar nyelv eme sajátossága honnan van szerinted? Nem a Biblia értelmezése volt előbb, mint ahogy ez beépült a régi magyar nyelvbe?

Nem értelek. Te az egész ellenérvedet erre a mondatodra akarod felállítani? Miért, van ahol írja, hogy a lélek halhatatlan? Pont ez az. Sehol sem mond ennek ellent, mivel világosan kitűnik a bibliából, hogy a lélek halandó, hiszen mindenhol ilyen értelemben beszél róla.

Én leítam jó néhány ilyen verset a példának okáért, de ezeket nem cáfolja sem a jelenések, sem az evangéliumokban lévő elváltozási beszámoló. Hiszen világosan látszik, hogy az, ahogy Te ezeket értelmezed, a Biblia számos egyéb részén írt lélek halandóságával ellentétben van. És ha ellentmodás merül fel a Szentírás konkrét verseivel szemben valahol, akkor meg kellene vizsgálni, hogy miben tévedtünk.

Mégegyszer mondom, egyetlen bibliaversre sem tudsz mutatni, amely a lélek halhatatlanságát szó szerint írná, igaz? De ennek az ellenkezője számtalan helyen megtalálható, akkor ki beszél mellé?

mint ahogy a "ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket" igében is arról van szó, h most, ma, tehát mindig. - csak az 1. válaszolóra reagálva.

Amúgy meg úgy kell érteni, h az az ember kegyelmet talált az Úr előtt, vagyis a Mennyországba kerül. Istenhez. :)

Ha ez az egy mondat is cáfolja a lélek halandóságát, akkor erre. Ha pedig nem cáfolja a lélek halandóságát, nem értem, miért nem bizonyítod ezt!

A gazdag ember és Lázár története, Sámuel megidézése, a Jelenések 6,9 mind a lélek halhatatlansága mellett szólnak.

De ott van az is, amikor az Úr önmagát Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezi, és azt mondja: az Isten pedig nem holtak, hanem élők Istene.

Lehetséges, hogy sehol nem írja le a Biblia: "A lélek halhatatlan." De ez nem lehet érv ellene. Hiszen amiről nem írunk az még létezhet. (nem akarom belekeverni a kérdésbe, de akkor a Tanúk vérátömlesztési tilalma is emberi kitaláció, hisz ez sincs így, mondatszerűen leírva a Bibliában.)

Azt is világosan mutattam, hogy azon helyek, ahol szó szerint ír a lélek halandóságáról, ott a lelket ember értelemben használja, vagy pedig ugyanezt a hebraizmust használja, vagyis azt, hogy a héber nyelv, ha az ember lelkéről beszél, az alatt magát az embert érti.

Arra próbáltam már egy ideje kilyukadni, hogy az ami konkrétum ebben a témában a bibliában az az, ahogy a léleknek fordított héber és görög szavakat kezeli és értelmezi. Mivel hogy minden esetben az embert érti a lélek alatt, nem pedig az ember egy halhatatlan, láthatatlan részét. És ez a görögben is így van, tehát az ún. újszövetségben is. A lélek mint az ember maga, meghalhat. Ezt közli a Biblia, méghozzá félreérthetetlenül. Azon helyek, melyeket idéztél, nem említik a halhatatlan lélek fogalmát, csak olyan szövegek, melyeket kritikusan kellene vizsgálni, mert a Biblia máshol pont az ellenkezőjét állítja. Miért is keverné a Biblia ugyanannak a szónak az értelmét? Ez ellentmondást szülne.

De az egyik történet, amit írtál:

Több mint 3500 évvel ezelőtt valami nagyon szokatlan történt. Mózes éppen Jetró patriarcha juhait őrizte. A Hóreb-hegy közelében Jehova angyala megjelent neki egy égő tövisbokorban. „Ő csak nézte, és lám, a tövisbokrot tűz égette, de meg nem emésztette a tövisbokrot” — olvashatjuk Mózes második könyvének a beszámolójában. Ekkor hang hallatszott a tövisbokorból, és így szólt: „Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene” (2Mózes 3:1–6). Később, az i. sz. első században maga Isten Fia, Jézus idézte fel ezeket a szavakat.

Jézus néhány szadduceussal beszélgetett, akik nem hittek a feltámadásban. Jézus ezt mondta: „Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is feltárta a tövisbokorról szóló beszámolóban, ahol Jehovát »Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének« hívja. Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké, mert mindnyájan élnek őneki” (Lukács 20:27, 37, 38). Ezekkel a szavakkal Jézus megerősítette, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob, akik régen meghaltak, Isten szemszögéből még mindig élnek, mégpedig az ő emlékezetében. Jóbhoz hasonlóan várják ’kényszerű szolgálatuk’, vagyis a halálalvásuk végét (Jób 14:14). Isten új világában fel fognak támadni.

A Biblia leszögezi, hogy „a halottak semmit sem tudnak”. A halál nem jelent kínokat a tüzes pokolban, sem gyötrelmes várakozást a pokol tornácán, hanem egyszerűen a porba való visszatérést foglalja magában. Isten Szava éppen ezért ezt tanácsolja az élőknek: „Mindazt, amit kezed megtehet, tedd meg a te erődből, mert sem cselekedet, sem tervezés, sem ismeret, sem bölcsesség nincs a seolban, ahová mégy” (Prédikátor 9:5, 10; 1Mózes 3:19). Sokan nem hallották még a „seol” kifejezést. Ez egy héber szó, melynek eredetét homály fedi. Számos vallás azt tanítja, hogy a halottak élnek, de Isten ihletett Szava rámutat, hogy a seolban lévők halottak, nincsenek tudatuknál. A seol nem más, mint az emberiség közös sírja.

Tehát tisztán is - ahogy a Biblia előadja, a feltámadással - pontosan érthető az Írás.

A 18-ik században élt egy lelkipásztor, bizonyos George Storrs nevű ember. Ő talált egy szórólapot, aminek az volt a címe, hogy "Az emberi lélek halandó".

Megdöbbent és elekezdett kutatni.

A Biblia azt írja, hogy Jézus felkent követői halhatatlanságot kapnak jutalmul a hűségükért (1Korintusz 15:50–56). Viszont ha a halhatatlanság a hűségesek jutalma — érvelt Storrs —, akkor a gonoszok lelke nem lehet halhatatlan. Találgatások helyett a Szentíráshoz fordult. Elgondolkodott a Máté 10:28-on (King James Version), ahol ez áll: „Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is el tudja pusztítani a pokolban.” Tehát a lelket el lehet pusztítani. Az Ezékiel 18:4-re is utalt: „Amely lélek vétkezik, az fog meghalni” (KJ). Amikor Storrs az egész Bibliát megvizsgálta, az igazság szépsége láthatóvá vált. „Ha az erről a témáról alkotott nézetem helyes — írta —, akkor a Szentírás több részlete, melyek az általánosan elfogadott nézet miatt homályba burkolóztak, most világossá, szépségessé válnak, és megtelnek jelentéssel és erővel.”

Tudod Ő és társai akkor úgy gondolták, hogy "a Szentírás önmaga legjobb tolmácsa". Nem arról volt szó, hogy Storrs azokat az írásszövegeket vetette össze, amelyek támogatták az elképzelését, a többit pedig figyelmen kívül hagyta. Figyelembe vette minden egyes vers szövegkörnyezetét, valamint a Biblián végigvonuló alapgondolatot. Ha egy versről úgy tűnt, hogy ellentmond más írásszövegeknek, Storrs a Biblia többi részében vizsgálódott, hogy logikus magyarázatot kapjon.

De mi a helyzet az olyan írásszövegekkel, mint amilyen például a Júdás 7. verse? Itt ez áll: „Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén” (Károli-fordítás). Ezt a verset olvasva egyesek talán arra a következtetésre juthatnak, hogy a Szodomában és Gomorrában meghaltak lelkeit örökre tűzben kínozzák. „Vessük össze az írásszövegeket más írásszövegekkel!” — írta Storrs. Majd idézte a 2Péter 2:5, 6-ot: „a régi világnak sem kedvezett, de Nóét . . . megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát; és . . . Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak” (Kár.). Igen, Szodoma és Gomorra elhamvadt, örökre elveszett a lakóival együtt.

„Péter fényt derít Júdás szavaira — fejtette ki Storrs. — Ketten együtt tisztább képet adnak arról, hogy miként nyilvánította ki Isten a nemtetszését a bűnösök ellen . . . A régi világot, valamint a Szodomát és Gomorrát sújtó ítéletek időtállóak, folytonosak, vagyis »örökre« szóló intésül, figyelmeztetésül szolgálnak, azaz »példaként« minden embernek a világ végéig.” Júdás tehát arra utalt, hogy a tűznek, mely elpusztította Szodomát és Gomorrát, örökre szóló hatása van. Mindez semmiképpen sem változtat azon a tényen, hogy az emberi lélek halandó.

Jézus megerősítette azt a bibliai igazságot, hogy a halottak „semmit nem tudnak”, és az alváshoz hasonló állapotban vannak (Prédikátor 9:7; János 11:11–13). Az élet visszanyerése csak a feltámadás által lehetséges, amely a halálalvásból való ’újrafelállást’ jelenti (János 5:28, 29). A halhatatlan léleknek — ha létezne ilyen — nem lenne szüksége feltámadásra, mivel a halhatatlanság már eleve kizárja a halál lehetőségét.

Jézus be is mutatta, mit jelent a feltámadásról szóló bibliai tanítás, hiszen több embert feltámasztott a halálból. Nézzük meg például Lázár esetét, aki négy napig halott volt. Amikor Jézus feltámasztotta őt, Lázár élő, lélegző emberként jött elő a sírból. Amikor Lázár felébredt halotti állapotából, semmiféle halhatatlan lélek nem tért vissza a testébe az égi üdvösségből. Ha így történt volna, Jézus aligha tett volna jót azzal, hogy feltámasztja! (János 11:39, 43, 44).

Látod, ez utolsó gondolat elgondolkoztató kicsit. Ha Lázár lelke halhatatlan volt, miért nem hagyta békén? Neki odaát már jobb lett volna!

Gyakran egyik hazugság szüli a másikat, és ez történt a lélek halhatatlanságának tanításával is. Ez a tanítás utat nyitott egy másik pogány elképzelés meghonosodásának, ez pedig a tüzes pokolban való örökké tartó gyötrelem tanítása. A Biblia azonban egyértelműen kijelenti: „a bűn zsoldja halál”, nem pedig az örökké tartó gyötrelem (Róma 6:23). Ezért a feltámadásról a Biblia ezt írja: „a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak.” Ehhez hasonlóan fogalmaz az Újfordítású revideált Biblia is, amely azt mondja, hogy „a tenger . . . , a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat”. Vagyis egyszóval azok, akik a pokolban vannak, halottak, Jézus szavaival élve: ’alszanak’ (Jelenések 20:13).

(A „pokol” a héber seol szó és a görög hadész szó fordítása; mindkettő egyszerűen azt jelenti: ’sír’. Ezért van az, hogy a Károli fordítás a seol szó fordításakor 10-szer használja a ’pokol’ szót, de 26 esetben a ’sír’ és 5 esetben a ’koporsó’ formát is használja. Ez azt mutatja, hogy ezek a kifejezések alapvetően mind ugyanazt jelentik.)

Valaki az első oldalon már válaszolt erre a kérdésre, de kiegészíteném.

Nem arra utal-e a Biblia, hogy Saul király kommunikált Sámuel prófétával annak halála után?

(Préd 9:5, 6, 10) (Ez 18:4, 20) (Zsolt 146:4) (Ézs 26:14)

Ha ezeket a szövegeket figyelembe vesszük, mire jutunk?

Az eseményről az 1Sámuel 28:3–20-ban olvashatunk. A 13. és 14. versből megtudhatjuk, hogy maga Saul nem látta Sámuelt, csupán a szellemidéző leírása alapján feltételezte, hogy az Sámuelt látja. Saul kétségbeesetten el akarta hinni, hogy Sámuellel beszél, s így hagyta magát rászedni. A 3. vers megmutatja, hogy Sámuel már meghalt és eltemették. Az fent idézett írásszövegekből világosan kitűnik, hogy Sámuelnek semmilyen része nem élt tovább egy másik birodalomban, és nem volt képes kommunikálni Saullal. A hang, amely Sámuelnek adta ki magát, egy csalótól származott.

Kivel kommunikálnak tulajdonképpen azok, akik igyekeznek a halottakkal beszélni?

A Biblia világos magyarázatot ad a halottak állapotáról. De ki próbálta meg a halállal kapcsolatban félrevezetni az első emberpárt? Sátán cáfolta Isten figyelmeztetését, hogy az engedetlenség halált eredményez (1Móz 3:4; ("...bizony nem haltok meg") Jel 12:9). Idővel természetesen beigazolódott, hogy az emberek meghalnak, ahogy azt Isten mondta. Logikusan nézve a kérdést akkor ki a felelős azért az elképzelésért, hogy az emberek valójában nem halnak meg, hanem valamilyen szellemi részük tovább él a test halála után? Ez a félrevezetés illik Sátánhoz, az Ördöghöz, akit Jézus a ’hazugság atyjának’ nevezett (Ján 8:44; lásd még: 2Tesszalonika 2:9, 10). Az a hit, hogy a halottak egy másik birodalomban élnek, és kommunikálhatunk velük, semmilyen hasznot nem jelentett az emberiségnek. Ellenkezőleg. A Jelenések 18:23 azt mondja, hogy Nagy Babilon a spiritiszta szokásaival ’az összes nemzetet félrevezette’. A halottidézés spiritiszta szokása a valóságban rosszindulatú félrevezetés, amely az embereket démonokkal (az Isten ellen önző módon fellázadt angyalokkal) hozza kapcsolatba, és gyakran oda vezet, hogy az emberek nem kívánt hangokat hallanak, valamint a gonosz szellemek zaklatják őket.

A gazdag ember és Lázár példája.

Ebben az esetben talán segíthet a következő kérdés: Hová került a szegény ember, amikor meghalt? Ha a mennybe, akkor ez azt jelenti, hogy a mennyben mindenki Ábrahám kebelén nyugszik? Azonkívül, mit keresett Ábrahám a mennyben, hiszen Jézus azt mondta, hogy az ő idejéig egyetlen ember sem ment fel a mennybe? (János 3:13).

Mivel a gazdag ember és Lázár nem betű szerinti személyek, hanem az emberek bizonyos osztályait szemléltetik, logikus módon a haláluk is képletes. Mit jelképez vagy szemléltet a haláluk?

Jézus éppen most mutatott rá a körülményeikben beálló változásokra mondván, hogy ’a Törvény és a Próféták Alámerítő Jánosig voltak, de attól kezdve az Isten királysága hirdettetik’. Ennélfogva János és Jézus Krisztus prédikálásával kezdődően mind a gazdag ember, mind pedig Lázár meghal korábbi állapotára vagy körülményeire nézve.

Mennyire igazságos és helyénvaló, hogy ilyen drámai fordulat következzék be a Lázár-osztály és a gazdag ember osztály helyzetében! Erre a helyzetükben bekövetkező változásra i. sz. 33 pünkösdjén, néhány hónappal később kerül sor, amikor a régi törvényszövetség helyébe az újszövetség lép. Ez alkalommal félreérthetetlenül nyilvánvalóvá válik, hogy Isten ezeket a tanítványokat, nem pedig a farizeusokat és egyéb vallásos vezetőket részesíti kegyében. A jelképes gazdag embert Jézus tanítványaitól elválasztó „nagy szakadék” Isten megváltoztathatatlan, igazságos ítéletét szemlélteti.

„Ha Mózesre és a Prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” Isten tehát nem ad különleges jeleket vagy csodákat, hogy meggyőzze az embereket. Olvasniuk és alkalmazniuk kell az Írásokat, ha szeretnék elnyerni kegyét.

A szegény embernek a példázatban leírt halál utáni állapota csakis jelképes lehet. Tehát a gazdag ember „halál” utáni állapotát szintén jelképes értelemben kell venni, nem pedig betű szerint, főleg azok után, amit egyéb írásszövegek mondanak a pokolról (Prédikátor 9:10, [9:12, Károli]).

Így a lélek halhatatlanság dogmáját sem érinti e jelképes beszéd.

Én sem kívánom nagyon belekeverni a vérkérdést, de ebben van néhány komoly félreértés. Én ápoló vagyok, korábban dolgoztam traumatológián is nem keveset, ahol azért gyakran találtam szembe magam a vértranszfúzióval.

A bibliai "tartózkodj a vértől" parancs együtt van említve a paráznasággal, ami mutatja, hogy legalább olyan fontosságú kérdésről van szó. Mondhatnánk úgy is, hogy tartózkodni kellene a vér testbe juttatásától, hiszen nem csak a vér evés, vagy ivás lehet a technikai módszer, amivel be lehet azt juttatni a szervezetbe. Régen, az ókorban is felhasználták már a vért hasonló módon "gyógyászati" célokra, bizonyos hiedelmeik miatt, pl. az epilepszia "gyógyítása" végett.

A mai modern felhasználása sem sokban különbözik az ókoritól, csak sokkal veszélyesebb és károsabb annál!

Szeretnek egyesek különbséget tenni a bibliai "vér tilalma", és a mai orvosi gyógyászati felhasználása között, de ennek minden bizonnyal az a téveszme az oka, hogy sokan a vértátömlesztést valamiféle egyedülállóan csodálatos életmentő beavatkozásnak tartják, ami ugyebár már szentesíti is az eszközt.

De ez egy merőben hamis propaganda a vérről!

Már az allogén (idegen ember vére) transzfúzió gyakorlattá válása sem azért történt, mert olyan kiváló, mással nem helyettesíthető és élettanilag a másik emberre nézve csodálatos gyógyszernek minősült, (pont ellenkezőleg, a mai napig is az orvoslás legveszélyesebb anyaga) hanem egyéb okok miatt, pl. a 2-ik világháború. Nemes cél, amikor sokszor keresztény ölt keresztényt...!

Jehova Tanúi a vér ilyen elutasításával végül is sokkal jobb minőségű orvosi kezelésben részesülnek.

Látod, ezért volt nagy hiba részemről engednem, és újabb bibliai verset előhoznom a tévedésed cáfolására!

Mert te természetesen most már ebbe kapaszkodsz bele, erről írsz mindenféle homályos dolgokat, és azt hiszed, hogy ezzel el lesz felejtve az e tény, hogy NEM TUDOD BIZONYÍTANI

Látod, ezért volt nagy hiba részemről engednem, és újabb bibliai verset előhoznom a tévedésed cáfolására!

Mert te természetesen most már ebbe kapaszkodsz bele, erről írsz mindenféle homályos dolgokat, és azt hiszed, hogy ezzel el lesz felejtve az e tény, hogy NEM TUDOD CÁFOLNI a Tábor hegyi jelenet bizonyítékát a lélek halhatatlansága mellett.

A lélek azért "halhat" meg a Bibliában, mert amikor lélekről beszél, az alatt az ember földi testét érti- ez az a hebraizmus, amiről beszéltem.

Akkor Isten több mint 3-4000 éve, mióta Ábrahám, Izsák és Jákób halottak, kinek az istene? Milyen erőltetett magyarázkodás az, hogy az emlékezetében élnek?

Mt. 10.28-ra hivatkozásod is jellemző példája annak a félrevezető módszernek, ahogy a tévtanítók bizonyítani próbálják hamis állításaikat. Mert a versnek van egy első mondata is: "És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik."

Ez pedig világos tanítáa, hogy a test halála után a lélek tovább él.

"Jézus megerősítette azt a bibliai igazságot, hogy a halottak „semmit nem tudnak”, és az alváshoz hasonló állapotban vannak (Prédikátor 9:7; János 11:11–13)" Itt Jézus nem erősít meg semmit a halottakról, csupáncsak Lázár halott állapotát alváshoz hasonlítja.

Jézus nem azért támasztotta fel Lázárt és a többieket, hogy "jót tegyen" velük, hanem, hogy isteni hatalmának tanújelét adja.

A középkorban valóban tüzes pokollal riogathatták az embereket, de ma már a keresztény egyházak arra hajlanak, hogy azt mondják, a kárhozat az Isten-nélküliség kínja.

Saul kilétét megint nem bibliai verssel bizonyítod csupán elmondod a te véleményedet.

A vér kérdésében a Tanúk álláspontja, egy másik kérdésben úgy vélem, már sikeresen cáfolva lett.

És újra mondom:

Az Istenre kérlek, vagy cáfold a Tábor-hegyi jelenetet, vagy ismerd be tévedésedet!

Én ettől sokkal több konkrétumot írtam, mint amire Te válaszoltál. De majd kitérek ezekre is. Minden általad felhozott részre válaszoltam, az elváltozásra most nem, mert arról már írtam előbb. Úgy érzem, nem nekem kellene megcáfolni erről a részről azt, ami nincs benne, csak bele van magyarázva.

Most az első, amit írtál:

"A lélek azért "halhat" meg a Bibliában, mert amikor lélekről beszél, az alatt az ember földi testét érti"

Az egész embert érti, mindenféle fizikai/halhatatlan lelki kettősség nélkül. De cáfold meg, ha szerinted nem így van. Viszont ne azokkal a történetekkel, melyek meg sem említik a kifejezéseket, és csak azért jönnek jól, mert bele lehet magyarázni a görög filozófiát! Még csak a test/lélek különválása, vagy egyesülése sem szerepel, mint fogalom az Írásokban. Ellenben Platónnál és társainál igen, nem furcsa ez neked? Az a vallástörténelmi kutatások megállapítása is, hogy ez sem bibliai forrásból van.

"És ekkor Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, és az orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élő lélekké." (1Mózes 2:7)

Itt az elején is egyértelmű az Írás, az ember nem "lelket kapott", hanem lélekké lett. Érted a különbséget?

"Milyen erőltetett magyarázkodás az, hogy az emlékezetében élnek?"

Ha ragaszkodunk a Biblia szavához, akkor a halottak feltámadását igenis lehet magyarázni ezzel, hiszen a nemlétező embert is megteremtette Isten (méghozzá nem a test és a halhatatlan lélek kettős egységeként), akkor miért nem tudná a feltámadást, amit a Biblia ír hasonló módon megtenni? A Biblia sokszor írja azt is, hogy Isten emlékszik a hűségesekre. Jób ezt mondta:

"Ó, bárcsak elrejtenél a seolban,

Rejtegetnél, míg el nem fordul haragod,

Bárcsak időt szabnál nekem, és megemlékeznél rólam!

Ha meghal az életerős férfi, vajon élhet-e újra?

Kényszerű szolgálatom minden napján várakozni fogok,

Míg el nem jön szabadulásom.

Szólítani fogsz, és én válaszolok neked.

Vágyakozol majd kezed műve után." (Jób 14:13–15)

Miről is ír itt Jób? Talán arról, hogy a halálával a halhatatlan lelkét Isten vegye magához? Vagy sokkal inkább jóval egyszerűbben, a "halálalvásból" - ahogy Jézus fogalmazott - egy idő után (amit Ő nyilván nem érzékel) hozza vissza, támassza fel? Hiszen a seolból való "szabadulásáról" beszélt Jób. Pedig a lélek halhatatlanság hívők pont azt hívják "szabadulásnak", amikor a "lélek" elhagyja a "test börtönét"! Miért is magyarázunk akkor bele görög filozófiát oda, ahol nincs helye?

De mi történt Lázár halálakor? Márta nem gondolta, hogy a testvére, Lázár a halála után tovább él a szellembirodalomban. Ő a feltámadásban hitt. Amikor Jézus megígérte neki, hogy ’feltámad a testvére’, ő ezt mondta: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon” (János 11:23, 24).

Emlékezned kellene az első emberekkel kapcsolatban arra, hogy mi lett a büntetésük. Nem beszél a beszámoló semmiféle halhatatlan lelki részről, ami Ádámból eltávozott volna egy szellembirodalomba, sokkal inkább a teljes halálról beszél, mikor "visszatérsz a porba, mert abból vétettél"-t ír. Ádám meghalt, a nemlét állapotába került, amilyen az előtt volt, mielőtt létezett volna, nem pedig valami tudatos állapotban maradt "lélekként".

Szerintem túl sok volt neked az előző válaszom, gondolom ezért nem reagáltál sok fontos érvre. Én próbálok jóindulatú lenni, vagyis nem ócsárollak, mint "tévtanítót", és ezzel nem próbálok pszichikai előnyhöz jutni. A Te megfogalmazásodban sajnos néha érezhető az a pökhendiség, ami nem egy erény.

Máté 10:28: „ne ijedjetek meg azoktól, akik megölik a testet, de a lelket [vagyis „életet”] nem tudják megölni; hanem inkább azt féljétek, aki a lelket* is, a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” (*A görög szövegben itt a pszü·khé′ szó tárgyesetét találjuk. A B.—D., Csia, Káldi, Kat., Kár., ÚRB és KNB a „lélek” szót használja.)

Mit is jelent a "lélek" szó a Bibliában? Jelenti az embert, vagy állatot magát, vagy az emberi vagy állati életet.

Vagyis ha valakit megölnek, de a feltámadás reménye nélkül hal meg, mert Isten szelleme ellen szándékosan vétkezett, nem pedig pl. tudatlanságból, akkor ez olyan, mintha a "testét és a (jövöre vonatkozó) életét" is megölték volna. De ha egy meggyilkolt ember Istennek tetsző módon élt, akkor ezt a lelkét/életét (vagyis a feltámadás reményét) nem tudják tőle elvenni.

Hiába fűzted hozzá a vers első részét - feltételezve, hogy mi szándékosan félre akarunk vezetni - mert a mondottaknak így is az a jelentése, hogy a "lelket" is meg lehet ölni! Ahogy a Biblia is sok más helyen így írja. Vagy talán baj, hogy ebben is következetes az Írás? Meg kellene értened, hogy Jézus sem tanított mást, mint az ősatyái.

"Jézus nem azért támasztotta fel Lázárt és a többieket, hogy "jót tegyen" velük, hanem, hogy isteni hatalmának tanújelét adja."

Milyen érdekes, hogy pont úgy tette az Istentől "kapott"(!) hatalmának a tanújelét, hogy közben pont azt tette, ami meg lett írva, hogy meg fog történni az "utolsó napon", vagyis feltámasztott embereket.

"A középkorban valóban tüzes pokollal riogathatták az embereket, de ma már a keresztény egyházak arra hajlanak, hogy azt mondják, a kárhozat az Isten-nélküliség kínja."

Sok egyház még ma is ezt tanítja, de a katolikusok és a protestánsok nagy része sem csak a középkorban hírdették ezt. Még ma is ezzel van a legtöbb ún. kereszténynek tele a feje. (Sok emberrel beszélgetünk) De mint az előző válszomban kitértem rá, az "Istentől elidegenedett állapot" sem bibliai tanítás, pont a lélek halandósága miatt. Egyébként teljesen mindegy, hogy képletes kínokról beszélünk, vagy valóságosakról, egyik sem egy SZERETŐ Isten eljárása lenne a gonoszok számára.

"Sámuel szellemével" kapcsolatban pedig felmerül a kérdés, hogy vajon akkor Te kinek hiszel? Sátánnak és démonainak, vagy a bibliának?! Azt írtad, hogy a saját véleményemet írtam, és nem érveltem bibliaversekkel.

De érveltem: (Préd 9:5, 6, 10) (Ez 18:4, 20) (Zsolt 146:4) (Ézs 26:14)

Vagy a Prédikátór 3:18-20:

"Azt mondtam én a szívemben az emberek fiairól, hogy az igaz Isten különválasztja őket, hogy meglássák, ők maguk is az állatokhoz hasonlók. Mert az emberek fiainak vége hasonló az állatoknak végéhez, egyenlő végük van. Amint meghal az egyik, úgy meghal a másik is; egy szellemük van mindegyiküknek, úgyhogy nem áll felette az ember az állatnak, hisz minden hiábavalóság. Mindegyik egy helyre megy; mindegyik a porból lett, és mindegyik a porba tér vissza. Ki ismeri az emberek fiainak szellemét (itt a Károli ezt mondja: 'vajon kicsoda vette eszébe az ember lelkét), hogy fölmegy-e, és az állatok szellemét, hogy a földbe megy-e?"

Ezeket figyelembe véve, hogy is van ez a "szellemidézés"???

De pl. ezzel is foglalkozni kéne: 1Korintusz 15:50–56