Személy-e a Szentlélek?

Viszont egy érdekes olvasmányra is ráakadtam időközben:

"Egyházi átok hull az ellenkezőkre

A kis-ázsiai Niceában i. sz. 325-ben egy püspöki zsinat egy hitvallást foglalt magába, amely azt hirdette, hogy az Isten Fia „igaz Isten” éppen úgy, amint az Atya is „igaz Isten.” A hitvallás egy része ezt a megállapítást tette:

„Azokra pedig, akik azt mondják, hogy: Volt [idő], amikor [a Fiú] nem létezett, és Mielőtt megszületett Ő nem volt, és az Ő létezése a semmiből lett, vagy akik azt állítják, hogy az Isten Fia különböző lényű vagy más anyagból van, vagy teremtve lett, vagy változtatásnak vagy változásnak van kitéve — azokat a katolikus egyház átokkal sújtja.”

Így bárki, aki abban hitt, hogy az Isten Fia nem egyenlően örökkévaló az Atyával, vagy hogy a Fiú teremtve lett, azt örökké tartó kárhozatra ítélték. El lehet képzelni, milyen nyomást jelentett ez az átlaghívőkre, hogy egyetértsenek ezzel.

Az időszámításunk szerinti 381. évben egy másik zsinat ült össze Konstantinápolyban, ahol kihirdették, hogy a szent lelket is ugyanúgy imádni és dicsőíteni kell, mint az Atyát és a Fiút. Egy évvel később, i. sz. 382-ben egy másik zsinat ült össze Konstantinápolyban és jóváhagyták a szent lélek teljes értékű istenségét.4 Még ugyanabban az évben, a római zsinat előtt, Damasus pápa összeállította azoknak a tanításoknak a listáját, melyeket az egyház elítélt. Az okmány, melyet Damasusi Kötetnek neveznek, többek között a következő kijelentéseket tartalmazta:

„Ha bárki tagadja, hogy az Atya örökkévaló, a Fiú örökkévaló, és a Szent Lélek örökkévaló, az eretnek.”

„Ha bárki tagadja, hogy az Isten Fia igaz Isten éppen úgy, ahogyan az Atya is igaz Isten, valamint mindenható és minden dolgok tudója, és egyenlő az Atyával, az eretnek.”

„Ha bárki tagadja, hogy a Szent Lélek . . . igaz Isten . . . mindenható és mindentudó, . . . az eretnek.”

„Ha bárki tagadja, hogy a három személy, az Atya, a Fiú és a Szent Lélek igazi személyek, egyenlők, örökkévalók, magukban foglalják az összes látható és láthatatlan dolgokat, és hogy mindenhatók, . . . az eretnek.”

„Ha bárki azt mondja, hogy [a Fiú, aki] hústestté lett, nem volt az Atyával a mennyben mialatt a földön volt, az eretnek.”

„Ha bárki, mialatt azt mondja, hogy az Atya Isten, és a Fiú Isten és a Szent Lélek Isten, . . . de nem mondja azt, hogy ők egy Isten, . . . az eretnek.”

A jezsuita tudósok, akik a fenti okmányt latinból fordították, a következő megjegyzést fűzték hozzá: „I. Szt. Coelestin pápa (422-432) kétségtelenül tekintettel volt ezekre a kánonjogokra; a hit pontos megfogalmazását jelentették ezek a kijelentések.” És Edmund J. Fortman tudós azt állította, hogy a kötet „szilárd, megalapozott trinitáriánus tantételt” képvisel.

Ha olyan egyház tagja vagy, amely elfogadja a Háromság tanítását, akkor vajon ezek a kijelentések határozzák meg a hitedet? És felismerted azt, hogy a Háromság tantételébe vetett hit, ahogyan azt az egyházak tanítják, azt követeli meg tőled, hogy hinned kell: Jézus az égben volt mialatt a földön élt? Ez a tanítás ahhoz a kijelentéshez hasonló, amelyet Athanasius, a negyedik századi pap az On the Incarnation (A testté válásról) című könyvében tett:

„A Szó [Jézus] teste által nem volt akadályoztatva, sem a testbeni megjelenése nem gátolta meg abban, hogy bárhol másutt jelen legyen. Amikor testével mozgott, azalatt nem szűnt meg Elméje által irányítani a világegyetemet . . . Ő még ma is a világegyetemben létező minden élet Forrása, jelen van annak minden részében, mégis az egészen kívül.”

Amit a Háromság tantétele jelent

Egyesek úgy következtettek, hogy a Háromság tanítása mindössze azt jelenti, hogy egyszerűen isteni természetet vagy istenséget tulajdonítanak Jézusnak. Másoknak a Háromságban hinni egyszerűen azt jelenti, hogy hisznek az Atyában, a Fiúban és a szent szellemben.

A kereszténység hitvallásainak a tüzetes vizsgálata azonban feltárja, mennyire szánalmasan elégtelenek ezek az eszmék a tantétel hivatalos tanításához képest. A hivatalos meghatározások feltárják, hogy a Háromság tantétele nem csupán egyszerű eszme. Ehelyett, ez az egymástól független eszmék összessége, amely hosszú időszak alatt állt össze és fonódott egymásba.

A konstantinápolyi zsinaton i. sz. 381-ben megjelent Háromság tantételből, az i. sz. 382-es Damasusi Kötetből, a valamennyivel későbbi athanasiusi hitvallásból és más dokumentumokból kialakult képből világosan meghatározhatjuk, hogy a kereszténység mit ért a Háromság tantételén. A következő határozott eszméket foglalja magába:

1. Három isteni személyről beszélnek — az Atyáról, a Fiúról és a szent szellemről — az istenségen belül.

2. E különálló személyek mindegyikét örökkévalónak mondják, időben egyik sem létezett a másik előtt vagy után.

3. Mindegyiket mindenhatónak mondják, eszerint egyik sem kisebb vagy nagyobb a másiknál.

4. Mindegyiket mindentudónak mondják. 5. Mindegyiket igaz Istennek mondják.

6. Mégis azt mondják, hogy nincs három Isten, hanem csak egy Isten.

Nyilvánvaló, hogy a Háromság tantétele az eszmék összessége, amely a fenti főbb elemeket mindenképpen magában foglalja, de a részletek megvizsgálása feltárja, hogy még ennél is többet magában foglal. De ha csak a fenti alapeszméket vesszük tekintetbe, abból is kitűnik, hogy ha valamelyik kijelentést kiemeljük a többi közül, akkor a fennmaradó eszmék már nem képezik a kereszténység Háromságát. Ahhoz, hogy teljes képet alkothassunk, mindezeknek a részleteknek jelen kell lenniük.

A „Háromság” kifejezés jobb megértése érdekében feltehetjük a kérdést: Vajon ez Jézus és a tanítványok tanítása volt? Ha igen, akkor az időszámításunk szerinti első században már teljesen kialakult formájában jelentkeznie kellett volna. És mivel amit Jézus és a tanítványai tanítottak, az megtalálható a Bibliában, ezért a Háromság tantétele vagy bibliai tanítás, vagy nem. Ha bibliai tanítás, akkor a Bibliának világosan tanítania kell azt.

Nem ésszerű azt gondolni, hogy Jézus és a tanítványai, mialatt Istenről tanították az embereket, nem mondták volna el nekik, hogy ki Isten, különösen akkor, amikor egyes hívőktől azt kérték, hogy még az életüket is adják oda Istenért. Ezért Jézus és a tanítványai mindennél fontosabb szerepet tulajdonítottak volna annak, hogy erről a létfontosságú tantételről tanítsák az embereket."

Ugye látod, hogy ezzel elég sok probléma van. Csak néhányat emelnék ki.

"A kis-ázsiai Niceában i. sz. 325-ben egy püspöki zsinat egy hitvallást foglalt magába, amely azt hirdette, hogy az Isten Fia „igaz Isten” éppen úgy, amint az Atya is „igaz Isten.”

Ezt cáfolja ez:

"Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról."

Hogyan lehetne Jézus meg a Lélek is egyedüli igaz Isten, mikor itt csak is az Atyát nevezi annak, magát nem? És amúgy is, ha egy tulajdonságban valakit egyedülinek nevezünk, azt pont azért tesszük, mert rajta kívül senki másra nem igaz!

„Ha bárki tagadja, hogy az Isten Fia igaz Isten éppen úgy, ahogyan az Atya is igaz Isten, valamint mindenható és minden dolgok tudója, és egyenlő az Atyával, az eretnek.”

Márk 13:32 , ÚRB: „ Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (Természetesen ez nem lehetne így, ha az Atya, a Fiú és a Szentlélek, azaz a szent szellem egyenrangúak lennének, és egyetlen istenséget alkotnának. S ha a Fiút — ahogy egyesek állítják — korlátozta az emberi természete abban, hogy ismerje azt a napot vagy az órát, még mindig nyitva áll a kérdés, hogy a szent szellem miért nem tudott arról.)

„Ha bárki azt mondja, hogy [a Fiú, aki] hústestté lett, nem volt az Atyával a mennyben mialatt a földön volt, az eretnek.”

Ez is nagy marhaság, ugye nem kell megindokolnom, hogy miért? De ha meg kell, csak szólj.

"Nem értem, hogy miért jössz mindig ezekkel az érvekkel, ezeket már rég megcáfoltam. Ha majd kellő képen bebizonyítod például, hogy Jézus egyáltalán nem lehet jó, mivel világosan meg van írva, hogy egyedül csak Isten jó, akkor majd jöhetsz az egyedül igaz Isten érvvel is."

Igen, lényegében a Fiú is jó és szabadító, sőt emberek is lehetnek bizonyos értelemben jók, de ezzel a versel Pál pontosan azt mondja, hogy csakis egyetlen személy van, aki ezeket a címeket abszolút értelemben birtokolhatja: az Atya. Ezért mondja, hogy csak egyetlen igaz Isten van, mert mindenható Istenünk valóban csak egy van.

S azért cáfolja ez a háromságot, mert a háromság dogma szerint Jézus ugyanolyan valóságos isten, mint az Atya, a lényegi különbséget csak az atyaságban, vagyis a személyükben látják, tehát minden másban egyenlőek. De ez a vers ellentmond a háromságnak, mert kijelenti: csak egyetlen igaz Isten van, akitől még ugyanabban a versben megkülönbözteteti Jézust. Tehát Ők nem egylényegűek, abban az értelemben legalábbis biztosan nem, ahogyan a háromság dogma tanítja.

Ha a Biblia azt mondja, hogy egy Isten van, akkor az nem három és ez esetben nem nevezhet még három szellemi lényt ugyanolyan jogú Istennek, ha már egyszer kijelentette, hogy abból csak egy van, mert akkor ellentmondás lenne a Bibliában. Tulajdonképpen ezzel azt mondják a háromság hívők, hogy Isten maga sem tudja, hogy az Isten egy vagy három, illetve hogy az egy az tképpen három. Ezzel zavarosnak állítják be a Biblia szövegét, amely egyet mond, szerintük mégsem egyet jelent az egy, hanem hármat. Ha pedig az egy nem egyet jelent, akkor ez másra is vonatkozhat, lehet a fehér fekete, a jó az rossz, a kevés az sok, a könnyű az nehéz, és így tovább. Kiforgathat és átértelmezhet bárki bármit, ami neki tetszik. Így aztán bárki azt olvas ki a Bibliából, amit akar, ami neki tetszik.

Szerintem akkor inkább az van, hogy akiket még az egy Istenen kívül istennek nevez, azok nem lehetnek ugyanolyan jogú istenek, hanem max. isteni minőséggel, ranggal, hatalommal felruházottak lehetnek, de azt az egyedüli kritériumot nem érik/érhetik el, ami az egy Istenre vonatkozik. Hogy pl. önmagukban önmaguktól, öröktől fogva léteznének, halhatatlanok lennének és mindenek feletti szuverenitással rendelkeznének.

"Nos Istennek nincs szüksége időgépre, ő természete szerint ott van mindenkor és mindenhol. Tehát a Fiú egyszerre volt jelen az isteni tudásával a mennyei világban, s az emberi természetével az emberi világban. Könnyen lehet, hogy nem érted mit magyarázok. Azt magyarázom, hogy Isten nem olyan primitív, mint a korlátolt emberi felfogásunk."

Nagyjából értem, mit akarsz mondani, de a János 17:24-el kapcsolatban azt azért megjegyezném, hogy pl. a János 8:58-ban is azt mondja Jézus: " Mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok" Viszont ebben az esetben a "vagyok" voltamot jelent, hiszen az előtte lévő versben Jézust a koráról kérdezték és logikusan arra válaszolt. Bár a háromság hívők szerint itt JHVH-nak nevezte magát, de a "vagyok" szót itt semmiképp sem használhatta névként, mert így teljesen értelmetlen lenne a mondat: "mielőtt Ábrahám lett volna: Én Jézus"

Csupán egy másik nevet helyettesítettem a mondatba. Jézus nem így akarta JHVH-nak nevezni magát, ez teljesen nyilvánvaló.

Előzőekre visszatérve, amit háromság dogma ezzel kapcsolatban állít, az csak filozófia, hogy mi igaz belőle, arra a Szentírás nem ad választ.

Ezt viszont tudhatjuk:

Fil 2:5 - 2:7 (Budai)

(5)Ugyanazt az érzületet tanúsítsátok egymás iránt, mint amely Jézus Krisztusban is volt. (6) Ő jóllehet isteni formában (isteni minőségű életet) élt, nem tekintette tőle el nem ragadható birtokának azt, hogy ő Istennel egyenlő, (7) hanem megüresítette magát, szolgai formát vett föl. Hasonlóvá lett az emberekhez

Amikor megüresítette magát, akkor ő, az isteni minőségű életről lemondott és emberré lett, vagyis nem igaz, hogy ő teljesen ember és teljesen Isten volt egyidőben, mert mikor embernek született, akkor Ő ember volt.

Ezt a görög szót εκενωθησαν fordítja a megüresíteni magyar szóval. A Septuagintában ezen a két igehelyen található meg. A Jer 14, 2 és a Jer 15, 9-ben, amit a magyar fordítók ezen szavakkal adnak vissza. Jer 15,9 Ellankad (Kat.ford), elsenyved (Károli), elfogyatkozik (Aranyos ), Jer 14,2 - ben, elromolnak Károli), hervadoznak (Káldi). Vagyis ez azt bizonyítja, hogy mikor megüresítette magát, akkor elfogyatkozott az isteni természetére vonatkoztatva és mint ember lett itt a földön. Pont ez a váltságnak a lényege, mert Ádámi létezést kellett kiegyenlíteni.

Ahogyan az emberek testiek, úgy Krisztusnak is testi életet kellett magára venni.

Zsid 2:14 ( Csia ) Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót

Ezért tartozott mindenben hasonlóvá válni a testvérekhez, hogy könyörülő és Isten felé végzett szolgálatban hűséges főpap lehessen, hogy így engesztelést szerezzen a nép vétkeiért. (Zsid 2:17)

Amikor Krisztus emberként élt, minden tekintetben olyan volt, mint a többi ember (kivéve a bűnt). „De Krisztus testi formájában ott élt az istenség (theotetosz) egész teljessége, vagyis az Isten lényege (Kol. 2:9), viszont ez a tulajdonság nem jelenti azt, hogy Vele egyenlő, hiszen pontosan ennek az isteni természetnek a teljességét öltik magukra a választottak is (Kol. 2:10), amivel egylényegűek és egyek lesznek Istennel, ahogy Krisztus is egy Istennel (Jn. 17:11,22), de soha nem egyenlőek az Atyával (Jn.10:29). Krisztus isteni természete, így isteni mivolta egy megalapozott tény, de abban a formában, ahogy Isten teljessége töltötte be, és ami által egy Istennel.

"Természetesen Isten Lelke mindent tud, amit Isten tud. (1Kor 2,11) Jézus a Mk 13,32-ben azért nem beszél a Szentlélekről, mert még nem volt itt az ideje, hogy a hallgatósága tudomást szerezzen arról, hogy a Szentlélek egy külön személy is."

És ezért hazudott nekik? Mert ott nagyon is kizárólagosan fogalmazott: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (megjegyzés: van olyan fordítás, amely kihagyja az "a Fiú" részt, de az eredeti szövegben benne van.)

Szerintem meg egyszerűen csak arról van szó, hogy egyetlen isteni személy van, aki akkor tudott róla, az Atya, a szent szellem pedig mivel nem személy, ezért nem is említette Jézus, ezért fogalmazott olyan kizárólagosan, hogy "csak az Atya".

"De ha az Atyának és a Fiúnak egy és ugyanaz a Lelke van, akkor szükségszerűen az egy harmadik személy"

Egyáltalán nem szükségszerű, az Angyaloknak is egy szellemük van Istennel, hiszen ugyanaz a szellem munkál az angyalokban is, mint Istenben, ilyen értelemben Ők is egyszelleműek Istennel. De a személyek száma ettől még nem változik, ezért is írom mindig, hogy a psuche jelenti a személyiséget, nem a Pneuma, vagyis Személy az Atya, személy Jézus, de nem szeméy a szent szellem.

Természetesen Jézus hatalmasabb az angyaloknál, de az Atya az, akitől a szent szellem forrásozódik, csak Ő az abszolút értelemben vett birtokosa, rajta kívül mindenki más kapja.

"De úgy tűnik, hogy Isten az egylényegű hitvallást tartotta meg, mert az ariánusok komoly politikai támogatás ellenére is eltűntek a történelem süllyesztőjében. Nem volt benne erő."

Az ariánusoknak rengeteg írásellenes tanításuk volt, még ha bizonyos dolgokat jól is láttak, szóval nem értem ez mit bizonyít.

"Nos ez egyáltalán nem így van. Mert van letisztulás, van fokozatos megértés, egyre teljesebben kibontakozó következtetések. Jézusnak egyáltalán nem kellett beszélnie az egylényegűségről, amit három személy birtokol, ahhoz hogy igaz legyen, mert egyszerű hallgatósága nem is értette volna ezeket a meglehetősen elvont fogalmakat."

Igen, csak hogy a háromság hívők szerint ez a dogma most is emberi ésszel felfoghatatlan, a kifejezésmódjuk sem bibliai eredetű:

,,A Szentháromság dogmájának megfogalmazásához az Egyháznak a filozófiából merített fogalmak — substantia, persona/hüposztaszisz, relatio — segítségével saját terminológiát kellett kifejlesztenie. Ezáltal nem rendelte alá a hitet emberi bölcsességnek, hanem ezeknek a fogalmaknak új, korábban ismeretlen értelmet adott, hogy alkalmasak legyenek a kimondhatatlan misztérium kifejezésére, mely “végtelenül fölülmúl mindent, amit mi emberi módon megértünk”. (VI. Pál pápa: Sollemnis Professio fidei, 9: AAS 60 (1968), 437. - A katolikus egyház katekizmusa-)

Tehát a (nem apostoli) vezetéssel bíró egyház embei filozófia igénybevételével próbált megragadni valamit, aminek a megragadása eleve csakis szentírási (Krisztushoz igazodó) módszerrel lehetséges!

"Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel ( philoszophiasz, WHNU ) és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik." (Kolossé 2:8, MBT. Ford.)

Mivel nem Krisztushoz alkalmazkodik [Krisztus nem emberi filozófia szóhasználatával fejezte ki az Istentől, és nem tőle származó (vö. János 7:16-17) tanítást], ezért a filozófia szándékos szóhasználata nem valósítja meg a Krisztushoz való alkalmazkodást, hanem pont ellenkezőleg, olyan bölcselkedést valósít meg, amely üres megtévesztéshez, emberek hagyományához, a világ elemeihez alkalmazkodik, és amely rabul is ejti annak gyártóit és elkötelezett hirdetőit.

Ebből fakad aztán az a gőg és felfuvalkodottság, amely jellemezte a Pál mondanivalóját is lekicsinylő filozófusokat (vö. Apcsel 17:18), ugyanígy a háromság hívők is hasonlóan nyilatkoznak a dogmájuk melletti kiállásuk alkalmaival, lenézve azokat, akik szigorúan ragaszkodnak a szentírási kijelentésekhez:

„ezt a szót (trinitás) kényszerből használjuk, mert az emberek nyelvének kezdetben szegényes volt a kifejezése, amikor nagy dolgokat akartak kifejezni. Nem az a lényeg, hogy hogyan legyen kifejezve, hanem, hogy ne legyen elhallgatva, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek háromságot alkotnak.” (Calvijn, Institutie, vert, Sizoo, Boek 1. hoofsd, X 111 5, 105. fej.)

Sokkal inkább Isten iránt való hűségre és tiszteletre azok pályázhatnak sikerrel, akik a szent szellem által kinyilatkoztatott minden igazsághoz tartják magukat, még ha ezeknek az igazságoknak a kifejezését szegényes nyelvűnek is tartják némely filozófiai gőgtől átitatottak.

Különösen érdekes, amit Hans Küng (katolikus teológiai professzorként) ír ,,A katolikus egyház rövid története” című könyvében, hogy a római katolikus egyház korai apologétái „ hellinisztikus fogalmak, nézetek és módszerek segítségével” mutatták be a kereszténységet. Ők voltak az első olyan keresztény teológusok, akik „a katolikus egyházon belül a hit megfogalmazásában máig érzékelhető hellenizálási folyamatot indítottak el.” Magát a teológia tudományát is a görög 'egyházatya', az alexandriai Órigenész találta fel. szenvedéllyel törekedett a kereszténység és a görögség 'összebékítésére', illetve arra, hogy a kereszténység „megszüntetve megőrizze” a görög kultúrát. (55.old.)

Szerinte a kereszténység „a vallások közt a legtökéletesebb, mert ebben a vallásban – igazi hellenisztikus gondolat – Isten emberré válása az ember Istenné válásának feltétele” . Az új logosz-krisztológia egyre inkább így szorította „a történeti Jézus alakját az emberré lett Isten hittételével, majd végül dogmájával szemben.” (56-57.old.) Hozzáteszi még, hogy „A keresztény államvallásra a Szentháromság dogmája teszi föl a koronát” ,és hogy a görög kereszténység érdeklődésének középpontjában „ a Szentháromságtan metafizikai-spekulatív problémái állnak” (71.; 79. old. Európa könyvkiadó, Budapest, 2005)

A görög filozófia hatását aztán kivetítették a bibliai üzenetre is, vagyis annak értelmezésére, így keletkezett a háromság dogma:

„A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből. Benne az fejeződik ki, hogy Jézus Krisztusban nem egyszerűen egy mennyei lény jelent meg, hanem maga Isten.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)

„A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből.” (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? Vatikáni rádió hitvédelmi füzete, 22.old.)

Vagyis a szentháromság-tan nem más, mint egy értelmezése annak, amit Isten a Szentírásban kijelentett. Mit is mondott Pál a Filippi 3:15. versében? - „ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek”. Azt viszont meg kell állapítani, hogy az Isten a szentháromságtant a Szentírás lapjain soha nem jelentette ki, ezért az szükségszerűen megmarad a nem ihletett emberi spekuláció/értelmezés kategóriájában. (A legutolsó iratokban, a János evangéliumban, és a Jelenések könyvében sincsenek benne!)

Ha a szentháromságtan nem emberi filozófiából született, ugyanakkor nem is része az ihletett Szentírásnak , akkor hová tartozik? Marad az a feltételezés, amit olyannyira állítanak is, hogy burkoltan/homályosan/nem világosan kivehetően/rejtetten , de mégiscsak benne van. Vagyis ez egy misztérium, egy isteni titok, amit úgy elrejtettek a sorok között, hogy még az írók se ismerték.

Vagy ahogy Tóth Károly mondja a „Szentháromság titka” című tanulmányában: „A háromság-tan konkrét megfogalmazására nem volt addig szükség, míg senki nem vonta azt kétségbe. Mindenkinek természetes volt, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek. Anélkül, hogy direkt megfogalmazták volna, kimondatlanul vallották a keresztények.” Hát éppen ez az. Mert hogy ez a magyarázat, így összeállítva és egybemosva egy misztikus háromsággá, nem volt megfogalmazva!

A Prédikátor könyve írja a 12:9-ben:

„A prédikátor nemcsak maga volt bölcs, hanem a népet is okosságra tanította. Sok bölcs mondást mérlegelt, felkutatott és megfogalmazott.” (katolikus ford.) Akkor a szentháromságot hogy hogy nem fogalmazta meg? Talán nem volt elég bölcs? Vagy inkább azért, mert éppen hogy bölcs volt! És nem kezdett filozófiai kontárkodásba az Istenről a saját esze után menve! Hogy lehet, hogy a Zsidók, bár évezredekig voltak Isten népe, mégsem beszélnek háromságról?

Ezek szerint az I. századi keresztények is híján kellett, hogy legyenek a szent szellem megvilágosító erejének, és az a kijelentés, hogy Jézus Krisztus Istentől adatott „Világosságul a pogányok megvilágosítására” (Lukács 2:32) – nem volt elegendő arra, hogy az első században napvilágra kerüljön, vagyis egy világos/érthető/felfogható tan legyen a szentháromság-tan, hanem állítólag anélkül hittek benne, anélkül vallották természetes módon – a misztikumot -, hogy konkrétan meg lett volna fogalmazva...

Azonban felmerül a kérdés, hogy a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből miért nem született meg az I. század végéig, az apostolok haláláig? Addig a jézusi kinyilatkoztatást nem értelmezték a szent szellem által, csak utána? Ha értelmezték, mégpedig nagyon is a szent szellem által – és mégsem jelentették ki a szentháromság- tant, akkor hogy lehet az, hogy az I. század után mégiscsak elkezdték kijelenteni valamiféle megújult értelmezés alapján!?

Ha feltételezzük, hogy a szent szellem megvilágosító ereje által jelentették ki (utólag) a szentháromságtant, akkor ezek szerint az apostolok életideje alatt a szent szellem hatékonysága jóval alulmaradt annak, ahogyan azok halála után működött. Nyilván erre az a válasz, hogy az apostolok haláláig még nem volt szükség arra, hogy ilyenformán értelmezzék az isteni/jézusi kinyilatkoztatást, no meg a keresztények történelmi tapasztalata ennek a tannak a felismeréséhez még nem volt elegendő. Vajon milyen tapasztalat váltotta ki ezt a felismerést? Csak nem a görög filozófia hatásának köszönhető ez az új felismerés?

Tóth Károly ismét megadja a háromság-hithű választ: „Eljött azonban az idő, amikor megjelentek a kritikák a tannal szemben, és ekkor vált szükségessé, hogy az egyház hivatalosan is megfogalmazza, mit ért a Szentháromság alatt.”

Azonban hogy lehetett kritizálni egy konkrétan nem megfogalmazott tant? És hogy lehet utólag 'hivatalosan' megfogalmazni egy olyan tant, amit a Szent Szellem irányítása alatt álló egyház nem fogalmazott meg? Hanem akkor kezdték megfogalmazni, miután már Pál világos utalást adott a fonák dolgok beszivárgására?! (Vö.: „...támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” (Csel 20:30, MBT. ford.)

Nos, ha a fonák dolgokat beszélő férfiak megjelenését Pál előre látta, azt miért nem látta előre, hogy a ki nem jelentett háromság-tant majd (hivatalosan) meg kell védeni a kritikáktól? Nyilván azért, mert egyrészt nem is volt kijelentve semmiféle 'háromegy' isteni formula, másrészt meg nem valamiféle kritikákkal szembeni védelemmel indokolja meg bizonyos férfiak fonák beszédét, hanem azzal, hogy az volt a céljuk, hogy „magukhoz vonják a tanítványokat” !

Nem hitvédelemről van tehát szó, nem hitvédelem van megjövendölve - ahogy Tóth Károly magyarázza A Szentháromság titka című tanulmányában: „Egyszerűen hitvédelmi szempontok vezették a korai hívőket: el akartak zárkózni attól, amit a Biblia nem tanít... A Bibliában található információk védelmére... egyetemesen megfogalmazták azt az igazságot, amit felismertek a Bibliából és hittek a megelőző évszázadokban is...hogy elejét vegyék az eretnek tanításoknak.” - hanem hitrombolásról, szellemi ellentámadásról, egyenesen h i t e h a g y á s r ó l !!! Olyan hitehagyásról, amely – mint láthatjuk – a hitvédelem álarcában jelenik meg, és aminek a hátterére jól rávilágítanak a soron következő történelmi események is, hiszen ezekből is láthatjuk, hogy az egyház folyamatosan mennyire "rossz gyümölcsöket" terem.

"Aztán egyesek elgondolkoztak azon, hogy vajon Isten alá van-e rendelve az időnek vagy az idő is teremtmény? Ha pedig teremtmény akkor azt is a Fiú által teremtette vagyis a Fiú sem lehet az időnek alávetve. A Fiú tehát az idők előtt, az időn kívül született. Aztán rájöttek arra, hogy az Atyának mindig szüksége volt a Fiúra, így szükségszerűen a Fiú is örökkévaló, ha az Atya igénye is örökkévaló."

De ezeket már csak megfilozófálta magának a későbbi hamis egyház, szó sincs ilyenről a Bibliában. Hogy hogyan filozófiálták meg? Így:

"Ha matematikailag közelítjük meg, akkor mindez még nem ad választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehet a három egy. Van azonban a Szentírásnak egy kijelentése Istenről, ami magyarázatul szolgálhat. János apostol írja: " Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van,... az Isten szeretet." (1 Jn 4,7.8). Csak olyan Isten lehet valódi Isten, aki nem szorul rá a teremtményeire semmilyen szempontból, hanem önmagában is boldog és nem szenved szükséget semmiben. Ha azt állítjuk, hogy Isten szeretet, ez csak úgy lehetséges, ha Isten nem egyetlen személy. A szeretethez ugyanis mindig legalább két fél kell: a szerető és a szeretett személy. Ha Isten szeretet, de csak egyetlen személy lenne, akkor szüksége lenne valami rajta kívül álló létezőre, akit szeret, azaz ilyen értelemben rászorulna a teremtményeire. Ekkor azonban már nem is lenne valódi Isten..." Forr.: [link]

De ha megnézzük, a Szentírás szerint előbb volt Isten szeretete, mint a szeretetének a tárgya: „Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk... Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket! … Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt , hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte.” (Róm 5:8; 1 Ján. 4,19; Eféz 1:4, katolikus ford.) Vagyis Isten részéről volt már egy előre kiválasztás, a szeretet előre küldése. Tehát a tervében már megvolt a teremtményei iránti szeretete, mégpedig az a szeretet, amelyet a Fiában mutatott ki. Az „előbb szeretett” kifejezés mutatja, hogy nem szükséges a szeretet tárgyának egyszerre léteznie magával a szeretettel. Istenben már akkor létezhetett szeretet a teremtményei iránt, mielőtt megteremtette őket. Hiszen pontosan a szeretete inspirálta a teremtésre. Tehát amikor azt mondja: „Ha azt állítjuk, hogy Isten szeretet, ez csak úgy lehetséges, ha Isten nem egyetlen személy” - akkor ez egy önkényes filozófiai megállapítás, és annyit is ér, vagyis semennyit.

Meg így:

"Ahogyan egy férfi és egy nő szeretetkapcsolata is egy hármasság (a szerető és a szeretett személy, valamint a köztük lévő szeretet hármassága), épp úgy Istenben is jelen van e hármasság: az Atya és a Fiú, mint a szerető és szeretett személy, és a köztük lévő megszemélyesült szeretet: a Szentlélek."

(Megjegyzés: érdekes, hogy itt másképp van megmagyarázva a szent szellem személy volta, mint amit tőled szoktam hallani, pedig elvileg ez az oldal a Magyar Katolikus Katekizmus kérdéseivel foglalkozok...)

De az „előbb szeretett minket” mutatja, hogy lehet szeretet Isten önmagában is, és a szeretet megelőzheti a szeretet később megvalósuló tárgyát. Semmi szükség tehát a szentháromságra az isteni szeretethez, hanem csupán a katolikus filozófia akar átgázolni a Ján 20:17 kijelentésén, miszerint a mi Istenünk, az Atya egymaga is lehet a mi Istenünk, ami nem zárja ki, hogy Ő a szeretet megtestesítője lenne.

"Az isteni Fiú ugyanúgy átlátja, ugyanúgy ismeri és ugyanúgy kormányozza azt az időszakot is, amikor emberként tartózkodott a Földön, mint bármilyen más korszakot. Ezt könnyű bebizonyítani. Pál azt mondja: "mi magunk is általa vagyunk" (1Kor 8,6), vagyis magát Pált is a Fiú hozta létre, noha Pál akkor fogant és született, amikor Jézus éppen ember volt, hiszen nagyjából kortársak. A Fiú teremtői tevékenysége tehát nem szünetelt az ő embersége alatt, a kortársakat is ő hívta az életbe. Az ember Fiú természetesen mit sem tudott arról, hogy Pál valahol megszületett, hogy őt is megteremtette. Ez majd úgymond az eszébe jut, amikor visszakapja az isteni tudását."

Szerintem ezt nem úgy kell érteni, ahogy te érted. A teremtés az már lezajlott, és ott minden Jézus által lett teremtve, bele értve az élet feltételeit és az életet, ebben az értelemben tehát minden és mindenki Krisztus által van, de a szaporodás az már egy önműködő folyamat, ehhez nem szükséges semmiféle további teremtő erő. Legalábbis szerintem.

Figyeld meg, hogy Jézus nem azt mondja, hogy szerettél „minden idő (világkorszak[ok]) előtt” (amely kifejezés van a Júdás 25-ben katolikus fordítás [és Westcott és Hort] szerint, amely örökkévalóságot jelent), - hanem azt mondja: szerettél engem „ a világ megalapítása előtt. ” Ez pedig egyértelmű bizonyíték Jézus öröktől fogva való létezése ellen. (Hiszen ez esetben a János 17:24-ben is „minden idő előtt” -nek [korszakok előtti időnek] kellene szerepelnie, nem pedig „a világ megalapítása előtt”-nek!)

Kell tehát hogy legyen kezdete Jézusnak, ha az Atyja szeretete őiránta valami előtti időszakhoz van kapcsolva és nem az örökkévalósághoz.