Személy-e a Szentlélek?

"Az Atya mindent átadott a Fiúnak, a teljes lelkét, vagyis a teljes önmagát."

Na ez az a hamis filozofálgatás, ami szükségtelen! Az elsőszázadi keresztények ilyent nem is tettek, csak a későbbi hitehagyott egyház filozófálta meg magának a saját tévtanításait.

"Jézus ezt mondta neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” (János 20:17)

,,számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala." (1 korintusz 8:6)

,,Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus" (1Tim 2:5)

Nem világos, hogy az egy, az Valóban egy Isten? Aki nem a Jézus Krisztus?! Hogy az egy Isten az nem Jézus Krisztus?! És vajon miért nem világos?

Mert a filozófiát az Ige fölé helyezed! A háromság hívők eladjám magagukat egy hamis filozófiának, és ahhoz keresnek magadnak látszólagos bibliai alátámasztást. Erről szól a történet, a hamis kereszténység kétezer éves története! Jézus nem a mi mindenható Istenünk, ezt tanítja a Biblia. Isteni természetű lény ugyan, de nem egylényegű az Atyával! Annyiban isteni Ő, amennyiben az Atya felruházta Őt isteni tulajdonságokkal, de nem tette magával egyenlővé, hiszen egy mindenek feletti Isten van, aki nem Jézus, hanem csak az Atya!

"A saját filozófiátokkal és okoskodásotokkal szemben úgy látszik megértőbb vagy."

Mi legalább nem imádkozunk egy kitalált személyhez! Amit ti háromság hívők csináltok, az sokkal nagyobb probléma annál, mint hogy mi azonosítást vélünk felfedezni Mihály és Jézus között, amit mellesleg nem csak mi vettünk észre, hanem pl. az Adventisták is, Ők is azonosnak tekintik Mihályt Jézussal. (És az Adventisták emellett még ugyanúgy háromság hívők is tudnak lenni...)

"Jézus az Őrtorony társulat elnökének mondta, hogy ráépíti az egyházát, amelyen a pokol kapui sem vesznek erőt?"

Alapvető tévedésben vagy itt is barátom, Pál és Jézus is megjövendölte az egyház hitehagyását, amit te most védsz. Eddig még nem mentünk bele ebbe a témába komolyabban, de ha ennyire szeretnéd, hát rajtam ne múljon. Hátha a következőektől egy kicsit észhez térsz...

Tudod az egyház alapjait kétszer rakták le. Először lerakta Isten Krisztus által, másodszor lerakták Nagy Konstantin idejében, amely már nem volt azonos azzal, ahogy Isten lerakta. Mert emlékezzünk csak, mit mondott Pál apostol?

„A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat.” (1Kor 3:10)

Sátánnak a legrafináltabban kieszelt csele az volt, hogy létrehozza Krisztus mimikri-egyházát, egy teljesen más alappal, más felépítéssel, más igazgatással, és ezt a római katolikus egyház által valósította meg. Teletűzte hamis, de ettől még nagyon is tetszetős filozófiákkal. (Nem is értelek, ha egyszer a Biblia szerint az Ördög ravasz, akkor szerinted milyen filozófiákkal tudja a legtöbb embert megvezetni? Talán olyannal, ami nem "tetszetős" az emberek szemében? De hiszen pont az az érdeke, hogy, minnél több ember "ráharapjon!")

Nézzük meg, hogy a katolikusok mit állítanak, ki az egyház alapja?

A II. Vatikáni Zsinat, az I. Vatikáni Zsinat nyomdokait követve, tanította, hogy Krisztus Péterben „a hit és az közösség egységének örök és látható kiindulópontját és a l a p j á t” állította oda. (II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium, 18. - Vö. I. Vatikáni Zsinat: Pastor aeternus, Prológus.)

„A Péterre a l a p í t o t t egyház (16,18), amelynek ő az építőktől elvetett alapköve (21,42), messiási közösség. Az ószövetségi közösség ebben él tovább, de már egyetemes jelleggel.” (AZ EVANGÉLIUM SZENT MÁTÉ SZERINT- katolikus fordítás lábjegyzete)

,,Jézus Simont Péternek (arám Kéfa = szikla) nevezi... Erre a sziklára akarja építeni Jézus egyházát (= ekklézia a görögben, kahal a zsidóban = szent, vallásos gyülekezet), amelyet semmiféle hatalom, még az alvilág kapui (vö.: Szentszék, magas porta) sem fog megdönteni. Az épület tartóssága nem utolsósorban az alaptól függ...

A Jel 3,7-ben Jézus bírja Dávid kulcsait - nála van a messiási ország minden joghatósága, ezt átadja Péternek, tehát Péter Jézus tekintélyével rendelkezik...

Péter tehát megkapja e szavakban a legfőbb törvényhozói hatalmat mind a tan, mind a jog vonalán. Ez az ígéret nemcsak Péterre, hanem utódaira is vonatkozik, jóllehet ez kifejezetten nincs bent a szövegben, de Jézus nem alapíthatott oly egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva.” (katolikus bibliafordítás lábjegyzete: Máté 16:13-20.)

Amikor azt mondja, hogy „ nem a l a p í t h a t o t t olyan egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva” , ezzel egyértelműen azt állítja, hogy az egyház emberi alapon áll. Hogy valóban Pétert tartják az egyház alapjának, hogy az értelmezésükben ez valóban így jön le, van rá példa bőven:

„Szent Péter székfoglalásának ünnepét február 22-én Rómában már a IV. századtól ünnepelték, hogy kifejezzék a Péter apostolra a l a p o z o t t Egyház egységét." (Zsolozsmáskönyvből).

„A keresztény egyházak tanítása szerint a kereszténység és az egyház Palesztinában keletkezett Augustus (Kr. e. 31-Kr. u. 14) és Tiberius (14-37) idején. Az egyház krisztusi alapítását a katolikus teológia az evangéliumokra hivatkozva magyarázza.

"Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy / Petrus=kőszikla/, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta." Máté 16,18. [ Historia 2005/04. A pápaság kialakulása (F. I.)]

De mivel a Szentírás kinyilatkoztatása egyértelműen Jézust jelöli meg az egyház alapjának (1Kor 3:10), ezért a katolikus rafinéria úgy tudja átvinni a köztudatba, hogy mégis Péter az egyház alapja, hogy észrevétlenül összepárosítja a kettőt:

„Pétert választotta ki Jézus az Egyház a l a p j á n a k, de az élő kő (csak itt szerepel ez a kifejezés a Szentírásban) mégis Jézus, akit a zsidók nem ismertek el (Zsolt 118,22). Őrajta épülnek a hívők lelki házzá, tehát szerves egészet alkotnak, amelynek éltetője a Szentlélek.

Az idézet Iz 28,16-ból való. Az építők, a zsidó nép hivatalos vezetői megtagadták Krisztust, aki számukra a botlás kövévé vált.

Péter az épület allegóriájában úgy mutatja be az Egyházat, mint szervezett egészet, ahol minden egyes elemnek megvan a maga helye, Krisztus pedig, mint szegletkő az egészet egybekapcsolja. Ezért mondja Pál a hívőkről: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok és az Isten lelke lakik bennetek?” (1Kor 3,16).

És amint az alul elhelyezett kövek tartják a rájuk helyezetteket és egészet alkotnak velük, így kell lennie az egyházban is, ahol „hordoznunk kell egymás terhét” (Gal 6,2).” (1Pét 2:1-10; katolikus fordítás lábjegyzete)

Vagyis Péter az alap, de mégis Jézuson épülnek szellemi házzá a hívők. Hogy van ez? Péter tehát be van csempészve, mint alap. Ráadásul egyedül Pétert nevezi meg alapnak. Azután meg elkezdi magyarázni (amit nem tud kikerülni, főként nem tud letagadni), hogy mégiscsak Jézuson épül fel a szellemi templom, hiszen Isten már Ézsaiásnál megmondta, hogy erős alapot tesz le Sionba:

„Ezért így szól az Úristen (YHVH) : »Íme, leteszek alapul egy követ Sionon, kipróbált követ, értékes szegletkövet, szilárd alapot; aki hisz, nem menekül el.” (Ézsaiás 28:16, Káldi Neovulgáta ford.)

Most hogy jön ehhez az a katolikus magyarázat, hogy Jézus „nem a l a p í t h a t o t t olyan egyházat, melynek felállása csak Péter haláláig van biztosítva” ? Miért tartana az Isten által letett szilárd alap Péter haláláig? És miért Péternek az utódaiban látja a Péterre alapított egyház fennmaradását, miért nem abban, hogy az Isten által lerakott alap Krisztusban áll meg, Krisztusban stabil, Krisztusban maradandó?! Hogy miért látja így? Mert ugyanabból az alkatrészekből egy más rendszert akar felépíteni. De nem csak fel akarja építeni, hanem fel is építi.

A katolikus egyházban fel van építve az a rendszer, mely szerint az egyház Péteren épül fel, akit ráadásul megtettek az egyház és az apostolok fejévé is. Sőt, még utódokat is állítottak ennek az alapnak:

„A Pápa, Róma püspöke és Szent Péter utóda "örök és látható principiuma és a l a p j a mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének." [882] (A Katolikus Egyház Katekizmusa)

Hogy lehet a római pápa az alapja a hívők sokasága egységének, amikor Krisztus lett Istentől alapként letéve?! Úgy, hogy utólag csináltak még egy alapot, amibe már Pétert tették meg alapként annak az értelmezésnek az alapján, amit a Máté 16:18-ban olvasható:

„Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.”

A keresztény egyházat (ekklésiát) arra a kősziklára (petra=sziklatömb) építette Krisztus, akit Isten letett a Sionba, és Péter (petrosz=szikladarab) is Isten kijelentése folytán Isten Fiának, a Krisztusnak megvallott, és nem azt mondta (Krisztus), hogy rád (Péterre) építem az egyházamat.

„amint írva van: A botlás kövét és a botrány szikláját teszem le Sionban, s nem vall szégyent, aki hisz benne.” (Róma 9:33)

A fundamentum/alap tehát Jézus, akiben hinni kellett és nem Péter apostol.

Tehát akire, mint kősziklára építik egyházukat az egyház tagjai, az Jézus Krisztus, mivelhogy nem Péter az, akit az építők elvetettek (apodokimadzó=elvetni, mint értéktelent), hanem Jézus:

„Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra...

Erre Jézus azt kérdezte:

„Sose olvastátok az Írásban: A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben...

Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad...

Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett... Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse...

Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk...

Akihez járultatok, az élő kőhöz, amelyet - bár az emberek elvetettek - Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.

Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik:

„Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak rajta, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.” (Ézsaiás 53:3; Máté 21:42; Márk 8:31;12:10; Lukács 17:25; Cselekedetek 4:11-12; 1Péter 2:4-8)

Tehát az alapkő, amire az egyház felépült, nem a péteri szikladarab, hanem Krisztus, a kőszikla! Az apostolok csupán másodlagos alapot jelentenek, de nem csak Péter, hanem együtt mind a tizenkettő:

„Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává...

A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Efézus 2:20-22; Jelenések 21:14)

Hogy nem Péterre épült az egyház, az is bizonyítja, hogy Jézus a János 2:19-21-ben azt mondta, hogy „rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt... Ő pedig az ő testének templomáról szól vala. ” (Károli ford.) Vajon a templom lerontása Péternek a meggyilkolása által történt vagy Krisztus megölése által? Ha Krisztust ölték meg, és ezáltal a templom lerontatott, akkor a Krisztusra épült templom rontatott le, amit ő, mint az ő testének templomát felépítette három nap alatt, mivelhogy életre kelt a halálból. A templom pedig az egyházat jelenti, a Krisztus testét.

Ha pedig az egyházat (magát Krisztust, akinek teste az egyház – vö. Efézus 1:22-23) rontották le (anélkül hogy Péterhez hozzányúltak volna), akkor nem is Péteren épült az egyház, hanem azon, akinek a megölése által lerontható volt az egyház, vagyis Jézuson. Jézus saját magára építette, a saját testén, mint kősziklán.

És amikor azt mondta, hogy „a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” - ezt azért mondhatta, mivel, - ahogy a Róma 6:9 is mondja:

„Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta.” Ezáltal a pokol kapui nem diadalmaskodhatnak azon az egyházon, amely azonos Krisztus (és nem Péter) testével.

Nem Péter emberek által illegitim módon választott utódai által marad fönn tehát örökké Krisztus ekklézsiája, hanem Krisztus halál feletti győzelme által.

Továbbá Krisztus azt mondta, „az ÉN anyaszentegyházamat (ekklézsiámat)”, vagyis a sajátját építette saját magára, és nem Péterét Péterre. (Máté 16:18)

„A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e.” - olvashatjuk az 1Korinthus 3:11-12-ben.

Később még folytatom (szerintem csak holnap)

Kire épült az egyház, Péterre vagy Krisztusra?

A görög EPI szó egyik jelentése rajta. Jézus használta ezt a szót, pl.: „szálljon a ti békességetek REÁ (EPI) ” (Mát 10:13, Károli ford.); „akire pedig ez esik REÁ (EPI) ” (Mát 21:44, Károli ford.); „jőnek REÁD (EPI) napok” (Lukács 19:43, Károli ford.);

„Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. - Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok RÁD, menj be urad örömébe!” (Mát 25:21) ; mégsem azt mondta Péternek, hogy REÁD (EPI) építem az egyházamat, hanem „ezen (TAUTÉ) a kősziklán építem fel” (Máté 16:18).

És hogy ki az a kőszikla?

Pál azonosítja, amikor azt mondja: „er R E (EPI) az alapra”, amely pedig egyértelműen Jézus Krisztus, hiszen nincs más alap! (1Kor 3:11-12)

Az „ezen” és az „erre” ugyanazt a személyt jelenti, ugyanarra a személyre mutat, aki mögött Krisztus van és nem Péter.

Tehát amikor Krisztus azt mondta, hogy „ezen a kősziklán építem fel” , az annyi, mintha azt mondta volna: 'ezen az alapon' („erre az alapra” ), vagyis akit Péter Krisztusként, az élő Isten fiaként megvallott.

Péter mondja:

„Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először MI RAJTUNK kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?” (1Péter 4:17, Károli ford.)

Vagyis Péter azt mondja mi vagyunk a háznép, tehát nem rajta (Péteren) kezdődik az ítélet, hanem rajtunk, tehát a háznép az Krisztus teste, akin fölépül a háznép.

„Ti pedig a Krisztus teste vagytok (Péter testének kellene lennie, ha rá épülne a test, vagyis az egyház), és tagjai rész szerint.” (1Kor 12:27)

Pál mondja:

„És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, (az összes apostol egy szinten van, és nem mondja, hogy először Pétert rendelte volna) másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit...” (1Kor 12:28)

„És Ő adott némelyeket apostolokul, (az összes apostol egy szinten van, és nem mondja, hogy először Pétert adta volna) némelyeket prófétákul...” (Efézus 4,11)

Vajon ki az egyház feje, akire építkezünk?

Vajon kire építkezünk, Krisztusra vagy Péterre? Ha a katolikusok szerint Péter a kőszikla, akire az egyház felépült, akkor ők Péterre is kell hogy építkezzenek, az alapra.

Akik azonban üdvözülni szeretnének, Krisztusra építkeznek, ahogy Pál is mondja. Más alapot senki nem rakhat, a katolikusok mégis más alapot raktak, de ezt engedély nélkül tették!

Ugyanakkor Krisztus nem csak az egyház alapja, hanem a feje is, nem pedig Péter:

„Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz... Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben...” (Efézus 1:22-23; Kolossé 1:18)

Innentől kezdve teljesen illegitimek azok a római katolikus kijelentések, hogy a világegyház feje, az egyház földi feje, Krisztus földi helytartója, a római pápa.

A katolikus bibliafordítás lábjegyzete maga is kijelenti, hogy „Krisztus minden hatalom birtokosa, egyszersmind az Egyház feje.” (Efézus 1:22-höz.)

Ugyanakkor további lábjegyzetekben kifejtik, hogy az apostoloknak a feje Péter:

„Az apostolok élén áll Sim(e)on (= Isten meghallgatott), akinek nevét Jézus Péterre (arám: kéfa = szikla) változtatja ő a feje az apostoloknak ezt fejezi ki az első szó, különben értelmetlen lenne, hisz úgy is ő nyitja meg az apostolok sorát (....) Az apostolok élén mindig Péter áll, ami kiválasztottságára mutat, hogy ő az egyház feje.” (Máté 10:1-4 és Cselekedetek 1:4-14-nél.)

Ezzel ellentétben sehol nem írja a Biblia, hogy Péter lenne az egyház feje, és az sincs kijelentve sehol, hogy az apostolok feje lenne, de nem is lehetne, hiszen aki az egyház feje, az a vezetője is egyben, és ugyanez vonatkozik az apostolokra is. Ha Péter lett volna a fejük, akkor a vezetőjüknek is kellett volna lenniük, csakhogy vezetőnek (bibliai szóhasználat szerint) Pétert egyáltalán nem mondja a bibliai szöveg.

Péter ki volt választva, - hogy mire, talán hogy az egyház alapja és/vagy vezetője legyen? Nem, hanem ő maga mondja, hogy a pogány származásúaknak hirdesse az evangéliumot, de a gyülekezeti vezetést nem egyedül vitte, hanem többen vitték:

„Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek (....) Erre az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látták, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal és Barnabással elküldjék őket Antióchiába, mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek.” (Cselekedetek 15:7,22. lásd még. 13:2)

Kétségtelen, hogy Péter ott volt a gyülekezet vezető tisztségviselői között, de semmiféle fölé és alárendeltségi viszony az apostolok között nem állt fönn, hiszen Jézus azt mondta: „ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” (Máté 23:8) Másrészt maga Péter mondta, hogy az Isten mire választotta ki (lásd előbb), nem arra, hogy Krisztus egyháza rá épüljön, hanem hogy a pogányoknak hirdesse az evangéliumot.

János apostol is magát testvérnek mondja a Jelenések 1:9- ben, akkor ugyanez vonatkozik Péterre is:

„Én, János, a királyságban és a türelmes várásban testvéretek Jézusban, és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, és Jézus tanúságtétele miatt.”

Amit a katolikusok hangoztatnak, hogy az apostolok élén mindig Péter áll, ami kiválasztottságára mutat, hogy ő az egyház feje, vezetője, tanítója, Jézus helytartója, meg hasonlók, ezek az elnevezések (a Szentírásban) sehol nem szerepelnek Péterrel kapcsolatban, mint valami különleges címek. De nem is viselhetett ilyesmiket, hiszen ő maga mondja magáról:

„Simon Péter, Jézus Krisztusnak szolgája és apostola azoknak, akik velünk együtt ugyanolyan mértékben részesültek a mindennél értékesebb hitben Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus igazságosságában.” (2Péter 1:1)

Márpedig Krisztusnak szolgája – ahogy ő maga mondja, - és a Krisztusnak helytartója – ahogy őt nevezik a katolikusok, - ez két különböző dolog. Az egyik alázatosságot tükröz, a másik uralkodásra való felsőbbséget reprezentál. Csakhogy Jézus nem azt mondta, hogy neki helytartója lesz – úgy mint 'Krisztus helytartója', - hanem éppen ellenkezőleg:

„Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam.” (Márk 13:9; Lukács 21:12)

Vagyis őket hurcolják helytartók elé (olyanok elé, mint Pilátus is volt), nem pedig királyok hajolnak meg Krisztus állítólagos helytartói, a pápák előtt! A valóságban azonban mégis így történt, mivelhogy a világi hatalmat magukhoz kaparintó pápák előtt királyok hajoltak meg, de ez Krisztus alázatos követőire sohasem vonatkozott. Nézzünk egy jellemző példát:

„22.§. PÁPASÁG ÉS CSÁSZÁRSÁG A pápai állam megalakulása. Itália északi részében a longobárdok telepedtek meg, melyeket róluk neveztek el Lombardiának. Eleinte megelégedtek az adókkal és ajándékokkal, melyeket a pápa küldött nekik, de később még Rómát is el akarták foglalni. A szorongatott pápa a frankoktól kért segítséget (nem bízta Krisztusra a védelmet, aki megígérte, hogy a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni az egyházán, hanem szellemi paráznaságra lépett a frankokkal. Lásd Máté 16:18; Jakab 4:4), akik többször le is győzték a longobárdokat és a tőlük visszavett városokat és tartományokat a pápának adományozták. Így jött létre az egyházi állam 756-ban.

[Miféle egyházi állam jöhetett létre Krisztus vezetésével, amikor ő azt mondta, hogy a követői nem része e világnak?! János 17:14-16]

Az egyházi állam azonban egymagában nem volt elég erős ahhoz, hogy magát a barbárok támadása ellen megvédje.

[Egymagában volt, mivelhogy azt már régen elfelejtette, amit Krisztus ígért követőinek, hogy vele lesz minden napon a világ végezetéig. Egyébként meg Krisztus ígérete nem egy világi hatalommal rendelkező egyházi államra (politikai/vallási keverék-egyházra) vonatkozott, és ezt ők nagyon is jól tudták, ezért is kerestek világi védelmet maguknak, és nem Krisztus védelmében bíztak.]

A pápa tehát Kr.u. 800-ban karácsony ünnepén [Jézus születésére kijelölt napon, nyilván az ő tiszteletére (?)] Rómában császárrá koronázta a frankok királyát, Nagy Károlyt, hogy ő legyen az egyház védője.

[Gyakorlatilag Krisztust a saját születésére kijelölt napon leváltották a védelmi posztjáról, elvették királyi koronáját és odaadták egy világi uralkodónak.]

Nagy Károly a reá ruházott feladatot híven teljesítette.

[Vajon mit ígért Pálnak Krisztus? Csel 26,17-ben mondja: „Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek”. Viszont a pápaság védelmét Nagy Károly teljesítette híven, akire a pápaság ezt ráruházta. Felmerül a kérdés, hogy mi köze van ezek után a pápaságnak Krisztushoz?]

Később a császári korona a frankoktól a németekhez került és több évszázadon át náluk maradt. Nyugatrómai császároknak nevezték őket, megkülönböztetésül a keletrómai császároktól, kik Konstantinápolyban uralkodtak.” (JÉZUS KRISZTUSNAK ÉS EGYHÁZÁNAK TÖRTÉNETE, Hittankönyv az ált. iskolák VI. osztályának katolikus tanulói számára. Szent István Társulat, Bp. 1953. 51-52.-oldal.)

A Róma Katolikus Egyház történelmét úgy beállítani, mint amely azonos Jézus Krisztus egyházának történelmével, még külön súlyosbítja a pápaság bűneit, amelyek önmagukban is elegendőek a Róma 2:8 szerinti isteni ítéletre.

Az egyházi állam, bár magát megvédeni nem tudta, tudott azonban mást:

„A niceai zsinaton 325-ben az ariánusokat, a tridenti zsinaton az összes protestánsokat, a vatikáni zsinaton 1870- ben az úgynevezett ókatholikusokat távolította el önmagától.” (Hajós József [Sz. I. akadémia tagja]; A végtelen felé, 1930., 299.old.)

Krisztust pedig akkor távolította el magától, amikor az első csalást létrehozta, és nem csak hogy létrehozta, hanem továbbra is a csalásra építkezve, azt kiszélesítette. Mert Krisztus, a szőlőtő mit is mondott?

„Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek...” (Ján 15:4-6)

Ehhez képest, a katolikusoknál nem Krisztus a szőlőtő (az alap), hanem Péter, akire (és állítólagos utódaikra) épülnek a szőlővesszők (vagyis az egyház). Aki Krisztusban marad, abban marad Krisztus is, és bő termést hoz. Hisz Krisztus nélkül mit sem cselekedhetünk. Hogy milyen bő termést hozott a katolikus egyház, előzőekben már volt olvasható:

„a kór átterjedt a fejről a papokra, a pápákról a főpapokra. Mi mindannyian, főpapok és egyházi személyek, letértünk a helyes útról.” (Sergio Ronchi: A Protestantizmus, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1991., 9. old.)

Ezek szerint, amit tettek, azt Krisztus nélkül tették, akit már a kezdet kezdetén elhagytak, ahogy ez meg is volt jövendölve előre. Ők maguk vallják be, hogy mindannyian letértek a Krisztus útjáról. De nem csak erkölcsiekben tértek le, hanem alapjaiban. Legfőképpen az egyház alapjában. Hogy Krisztust kicserélték Péterre. Elvégre Krisztusnak nem tudtak utódot állítani, állítottak hát Péternek. De nem csak utódot, hanem pl. hatalmas bazilikát is.

Az egyház tehát alapjaiban letért Krisztus útjáról, s az is pontosan ezt mutatja, hogy tele van hamis, Istenkáromló filozófiákkal.

Vajon meg lehet e feddni a Pápát?

„Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, (Péter apostol) együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől. Az ingadozásban a többi zsidó is követte, sőt még Barnabást is belesodorták a kétszínűségbe. Amikor tehát láttam, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mindnyájuk előtt megmondtam Péternek: Ha te zsidó létedre pogány módon, és nem zsidó szokás szerint élsz, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó szokásokat kövessenek?” (Galata 2:12-14)

Ez esetben Pál apostolnak helyre kellett igazítania Péter apostolt, mert magát különválasztotta a nemzetekből való keresztényektől, így a zsidó és pogány származásúak között különbséget tett, ami egy helytelen személyválogatás volt (vö. Jak 2:9-10), és emiatt nyilvánosan megfeddte őt Pál. Ebből is látszik, hogy Péter nem volt az apostoloknak a feje, hanem velük egyenrangú. Hogy a római pápákat megfeddhessék alkalomadtán, ezt a gyakorlatot nem vették át a Bibliából, pedig van igei alapja, és lett is volna rá alkalom bőven, hogy megtegyék, vagyis hogy megfeddjék a pápákat.

A valóság azonban az, hogy „A pápa döntése vagy határozata ellen nincs fellebbezés.” (A II. Vatikáni Zsinat utáni kánonjog; 333. Kánon: 3.bekezdés) Vagyis, ha a római pápa úgy dönt hogy pl. személyválogatásban lesz vétkes, mint Péter is, akkor nincs az a modern Pál apostol vagy bárki más, aki egy ilyenfajta döntés ellen felemelhetné a szavát.

De milyen jó, és szellemileg milyen egészséges, hogy Péter megfeddhető volt, - a saját hasznára. De milyen rossz, és szellemileg milyen egészségtelen, hogy a pápa nem feddhető,- a saját illetve a sok millió hívő kárára. Mert ahol nem engedik érvényr e jutni a szent szellem munkáját, ott csak a kár elszenvedése lehetséges, bárkiről is legyen szó!

Péternek a nyilvánvalóan rossz döntése mást is kétszínűségbe sodort, és még jó hogy a rossz döntését meg lehetett fellebbezni, meg lehetett kritizálni, hogy „minden tisztességesen és rendben történjék.” (1Kor 14:40)

A pápaságnak a helytelen cselekedetei éppen hogy tömegeket sodortak a kétszínűségbe, de nemcsak a kétszínűségbe, hanem számtalan más helytelen cselekedetbe, és mégsem lettek a szent szellem által megfeddve, hiszen éppen maguk zárták ki a megfeddés lehetőségét, ami pont ellenkezője annak, ahogy a dolgok még az apostolok életideje alatt történt.

"Nem nagyon értelek. Benne van a Bibliában, hogy az Atya mindent átadott a Fiúnak, hogy ami az Atyáé az a Fiúé is, hogy az Atya Lelke a Fiú Lelke. Mi ezt szó szerint abszolút értelemben értjük. Mi mond ennek ellent?"

A teljes írás!

"Azt se nagyon értem, hogy az apostolok utáni nemzedék Timóteus, Títusz, Barnabás nemzedéke mitől lett egyből hitehagyott."

Ilyent nem mondtam, a későbbi római (katolikus) egyház lett hitehagyott, hamis.

"Jézus egyáltalán nem mondta, hogy megszűnik az egyháza. Sőt ellenkezőleg, azt mondta, hogy a hádész kapui sem vesznek erőt rajta, s mindennap övéivel lesz, egészen a világ végéig."

Az Ő egyéháza (eklézsia, ami helyesebben gyülekezetet, kíhívottak közösségét jelenti) sohasem volt azonos a későbbi hitehagyott egyházzal!

Arról pedig már volt szó a korábbi hozzászólásomban, hogy amikor Jézus azt mondta, hogy „a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” - ezt azért mondhatta, mivel, - ahogy a Róma 6:9 is mondja: „Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta.” Ezáltal a pokol kapui nem diadalmaskodhatnak azon az egyházon, amely azonos Krisztus (és nem Péter) testével.

Nem Péter emberek által illegitim módon választott utódai által marad fönn tehát örökké Krisztus ekklézsiája, hanem Krisztus halál feletti győzelme által.

A görög EPI szó egyik jelentése rajta. Jézus használta ezt a szót, pl.: „szálljon a ti békességetek REÁ (EPI) ” (Mát 10:13, Károli ford.); „akire pedig ez esik REÁ (EPI) ” (Mát 21:44, Károli ford.); „jőnek REÁD (EPI) napok” (Lukács 19:43, Károli ford.);

„Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. - Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok RÁD, menj be urad örömébe!” (Mát 25:21) ; mégsem azt mondta Péternek, hogy REÁD (EPI) építem az egyházamat, hanem „ezen (TAUTÉ) a kősziklán építem fel” (Máté 16:18).

És hogy ki az a kőszikla? Pál azonosítja, amikor azt mondja: „er R E (EPI) az alapra”, amely pedig egyértelműen Jézus Krisztus, hiszen nincs más alap! (1Kor 3:11-12)

Az „ezen” és az „erre” ugyanazt a személyt jelenti, ugyanarra a személyre mutat, aki mögött Krisztus van és nem Péter. Tehát amikor Krisztus azt mondta, hogy „ezen a kősziklán építem fel” , az annyi, mintha azt mondta volna: 'ezen az alapon' („erre az alapra” ), vagyis akit Péter Krisztusként, az élő Isten fiaként megvallott.

"Nos ahogy az Atya is teljes értékű Úr, úgy a Fiú is teljes értékű Isten. Az első keresztények azonban inkább az Atyát nevezték Istennek a Fiát pedig Úrnak, de mivel mind a ketten egylényegűek, ezért a címek felcserélhetők, amint időnként valóban fel is cserélődnek."

Ezt a háromság dogma tanítja, nem a Biblia. A címek nem cserélődnek fel, sem legfelségesebb Istennek, sem egyedüli igaz Istennek, sem mindenható Istennek, sem mindenek feletti Istennek nemvezi az Írás Jézust sehol sem! Istenünknek sem, hanem csak isteninek, isteni természetűnek, mert egy valóságos Istenünk van, erről beszél a korintuszi vers, nem pedig arról, amit te bele óhajtasz magyarázni!

Az egyetlen kivétel ez alól Tamás nem ihletett ,,én Uram és én Istenem.” kijelentése (János 20:28). Ezért hivatkoznak a háromsághívők folyton Tamás kijelentésére, amikor Jézus valóságos Istenségét akarják bizonyítani. De hogy a Biblia több mint száz másik helyen nem Jézust nevezi meg a mi Istenünknek, hanem egyedül az Atyát, azt már nem idézik, mert nem illik bele a koncepciójukba. Még az sem érdekli őket, hogy Jézus az Atyát jelölte meg a mi Istenünknek, és nem saját magát (János 20:17). Rengeteg versben szerepel együtt Jézus és az Atya személye, miért nem nevezik az ihletett írók Jézust is Istennek, miért mindig csak az Atyát? Pedig lenne rá alkalom bőven! Talán mert nem is akarták?

Mint ahogy már írtam, aki őszinte istenkereső, az valóban a Biblia teljes igazságát keresi és nem keresi ki magának azokat az idézeteket, amelyekkel operálni próbál.

Tamás kijelentése tehát nyilván hirtelen érzelmi felindultságból fakadt, ezért nem lehet felhozni több tucat ihletett kijelentéssel szemben, mivelhogy azokkal ellentétes. De ha valakinek az ilyen kijelentésekre van szüksége, akkor keres magának, és arra építi fel az álláspontját.

Nem véletlenül van leírva:

„Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitőlelragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;” (2Pét 3:16-17)

"Nos az apostolok vezetője Péter volt."

Nos igen, mint már bizonyítottam, ez az egyház legnagyobb hazugsága! Péter apostol egyáltalán nem volt vezető az apostolok felett, hanem a többi apostollal egyenrangú:

„Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma. Ti is benne épültök egybe a Lélek közreműködésével az Isten hajlékává...

A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Efézus 2:20-22; Jelenések 21:14)

Bizony nincs a Szentírásban olyan, amit az egyház szeretne, hogy legyen, az apostolok csupán másodlagos alapot jelentenek, de nem csak Péter, hanem együtt mind a tizenkettő!

„És Ő adott némelyeket apostolokul, (az összes apostol egy szinten van, és nem mondja, hogy először Pétert adta volna) némelyeket prófétákul...” (Efézus 4,11)

"Azon lehetne vitatkozni, hogy a péteri tisztség öröklődik-e. Mindenesetre minden valamire való társaságnak van egy vezetője, miért pont az Egyháznak ne lenne?"

A pápasági berendezkedás nem azonos, ami az sőszázadi keresztények körében volt. Nem azzal van a baj, hogy az egyháznak van vezetője, hanem hogy ez a vezetőség egytagú, vagyis csak a pápa van.

Igen, vitatkozzunk csak arról, hogy (abban a formában már egyébként is csak az egyház képzeletében létező) péteri tisztség öröklődik-e? A következőekben majd ezzel folytatom.

Ellőtte azonban még vizsgáljunk meg egy pár verset azzal kapcsolatban, hogy Páter valóban ki volt e választva olyan vezetőnek, mint amilyennek képzeled:

„Ez idő tájt, hogy a tanítványok száma egyre nőtt, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a tizenkettő összehívta a tanítványokat: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk az Isten szavát, s az asztal szolgálatát lássuk el. Testvérek, ezért szemeljetek ki magatok közül hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit. Ezeket megbízzuk a munka irányításával, mi meg majd az imádságnak és az Ige szolgálatának szenteljük magunkat. Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt.” (Cselekedetek 6:1-5)

Ebből a szövegből világosan látható, hogy önkéntes alapon és közmegegyezéssel ki lehetett választani alkalmas embereket bizonyos teendők elvégzésére, hogy az ne az apostolokat terhelje.

„Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük őket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, ezekkel az emberekkel, akik egész életüket Urunk, Jézus Krisztus nevének szolgálatára szentelték. Elküldtük hát Júdást és Szilást, ők majd élőszóval is elmondják nektek ezeket.” (Cselekedetek 15:25-27)

Itt az apostolok és a gyülekezeti vének (görögül: presbiterek) választott küldöttségéről van szó, akik a keresztény gyülekezet vezető testületének, a gyülekezet bölcs irányítóinak, a vének tanácsának (presbitérium – 1Timótheus 4:14) végzését tolmácsolták a többi keresztény hívő számára egy adott kérdésben. Péter nyílván eze vezetők egyike volt.

„Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bőjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala.” (Cselekedetetek 14:23, Károli ford.)

Itt Pál apostol és Barnabás általi presbiter-választásról van szó, vagyis gyülekezeti vének (katolikus szóhasználat szerint püspökök) választásáról – és nem egyetlenről, ahogy azt a monarchikus felépítésű püspökség megkívánná.

(Hogy nem csupán egyetlen vént választottak, arra pl. a Cselekedetetek 20:17-ből is lehet következtetni, mivelhogy az efézusi gyülekezet véneiről beszél.) Azonban arról szó nincsen sehol, hogy bármely presbitert (vént/püspököt) akármely apostolnak (akár Péternek) az utódjául választották volna meg. Ilyen utódválasztás csak a katolikus egyház fantáziájában létezik.

„Sőt ezenkívül a gyülekezetek kiválasztották őt útitársunknak is ebben az adománygyűjtésben, amelyben szolgálunk, magának az Úrnak a dicsőségére és a mi készségünk megmutatására.” (2Korinthus 8:19, MBT. ford.) Itt a gyülekezet választott ki egy evangéliumhirdetésben már bizonyított keresztény testvért egy bizonyos célra.

Nézzük Jézust:

Jézus a tanítványai közül kiválasztott 12 apostolt: „Ezekben a napokban történt, hogy kiment (Jézus) a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket" (Lukács 6:12-13)

Jézus így válaszolt: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög. Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül.” (János 6:70-71)

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” (János 15:16)

Jézus a világból választotta ki magának őket. (Az ekklesia/ gyülekezet jelentése: vmilyen célból a többiek közül kihívottak közössége.)

„Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.” (János 15:19)

Most pedig nézzünk meg egy különleges választást. A Cselekedetek könyve 1:24 versében olvashatjuk, hogy Isten kiválasztja Mátyást az áruló és az apostolok közül ezáltal kieső Iskariótes Júdás helyett.

„Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más.” (vö. Zsoltárok 69:26; 109:8)

Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.

Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd imádkoztak: „Uram (YHVH) , ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.

Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.”

(Cselekedetek 1:16-26) [A mutasd meg szó mögött az anadeiknümi szó van, mint a Lukács 10:1-ben, ahol az Úr (Jézus) általi kiválasztásról, kirendelésről, kijelölésről van szó.]

A szíveket ismerő Isten (vö. Cselekedetek 15:8), akihez imádkoztak, kiválasztotta Mátyást, aki átvette Júdás helyét így teljes jogú apostolként lett beválasztva Isten által Júdás helyett.

Figyelemre méltó, hogy olyan valaki lett kiválasztva, aki mindig az apostolokkal tartott, amíg Krisztus közöttük járt- kelt, szolgálatának egész ideje alatt, egészen a feltámadásáig. Tehát olyan ember nem is jöhetett számításba az apostolok közé való beválasztásra, aki nem rendelkezik ilyen múlttal.

De ugyanez vonatkozna Péter apostol utódjára is, ha egyáltalán lenne neki vele teljesen egyenrangú utódja, hogy az is csak olyan lehetne, aki tanúja volt Krisztus egész földi életének és szolgálatának.

[Mint pl. János apostol, akit a katolikusok kiiktattak a péteri primátus öröklésének indokolt jogosultságából, mert ha valaki, akkor János apostol lett volna a leginkább méltó a péteri csúcshierarchia öröklésére, ha egyáltalán lett volna ilyen mindenki feletti, örökölhető vezetői poszt. Csakhogy nem volt!]

Tehát akik nem abban az időben éltek, vagy nem jártak akkor Jézussal és a többi apostollal, azok számításba sem jöhetnek. Az évszázadokon át napjainkig tartó pápaság tagjai meg különösen nem tartoznak ide, vagyis nem lehetnek egyenlő mértékben alkalmasak olyan (Péterrel egyszintű) apostoli elhívás betöltésére, amely különösen és teljesen egyedi módon vonatkozott a 12 apostolra.

[Katolikus szempontból azt is érdemes megjegyezni, hogy pont ebben a fejezetben van szó arról, hogy Mária együtt imádkozott az apostolokkal, de hogy mennyire nem tartották az egyház különleges figyelmet és tiszteletet érdemlő Anyjának, vagy az ég királynőjének (stb.), azt az is mutatja, hogy a véleményét még csak meg sem kérdezték a Júdás helyének betöltésével kapcsolatban. Nem úgy a katolikus pápák, akiknél Mária az a központi személy, aki elé viszik az ügyeket.]

A szolgálat és apostoli tisztség, amit Mátyás átvett, az nem egy átvehető, átadható vagy örökölhető HIVATAL vagy SZÉK, vagy valamilyen ELNÖKI MÉLTÓSÁG, hanem egy csoportosan végzett szolgálatnak az egy főre eső része, amit meg lehet kapni, el lehet fogadni vagy elutasítani (lásd Júdás), de semmiképpen sem lehet utódlással örökölni.

Pál apostol is úgy kapta ezt a szolgálatot az Úr Jézustól (vö. Cselekedetek 20:24), és nem örökölte. Arkhipus (önként) vállalkozott a szolgálatra, amelyre elhívták. (Vö. Kolossé 4:17; vö. 1Thes 2:13, Károli ford.) Minden elhívott keresztény úgy kapja Istentől a Jézus Krisztus által a békéltetés szolgálatát. Olyan szolgálati hivatal, amit örökölni lehet, nincs a Krisztus által kötött új szövetségben.

A Mátyás által átvett apostolságra (hatalommal felruházott küldetésre, megbízatásra, tisztségre, állásra) ugyanez vonatkozik, ahogy Róma 1:5-ben olvashatjuk:

„Általa (Krisztus által) nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között.”

Apostoli szolgálati tisztség utódlásról egy szó sincs, különösen nincs olyan apostoli hierarchiáról, ami egy különleges, örökölhető, emberi választás szerint akár évezredekig fenntartható intézményesített hivatalban testesülne meg, - ahogy ez a római katolikusoknál is létezik.

A görög episzkopé (felvigyázóság) főnév a görög episzkopeó (felügyel) igéből ered, amely vigyázást (Zsidók 12:15), és gond viselését (1Pét 5:2) jelenti. A felvigyázóknak ez a tisztsége, vezető beosztása a keresztény gyülekezetben, nem jelent episzkopátusságot, illetve püspökséget – római katolikus értelemben, mivel azok azt az ároni (ószövetségi) papság mintájára képzelik el, mivelhogy a Sínai-hegynél Isten Mózes által Áront, annak fiait és azok (családi, vérségi leszármazás általi) utódait rendelte, hogy papjai legyenek. (2Móz 28:1; 40:12-15)

Az ároni főpapság azonban Krisztus (közbenjárói) főpapságával megszűnt. (vö. János 14:6; 1Tim 2:5–6; Zsidók 5:7–10) Így se az ároni papi rend nem létezik, sem egy olyan utódválasztással emberileg kialakított hivatal, amelyet apostoli felvigyázói tisztségből lehetne eredeztetni, amit Judás elvesztett és Mátyás isteni kiválasztás által átvett. (vö. Cselekedetek 1:20,25)

Lásd: „Szigorú értelemben vett monarchikus püspökségről (olyan püspökség, amelynek élén egyetlen ember áll) , ami Antióchiai Szt Ignácnál már kimutatható, és a hierarchia fokozatainak (diákonus, presbiter, püspök) pontos elhatárolásáról a pasztorális (lelkipásztori) levelekben nincs szó.” (Haag, római katolikus lexikon, Pasztorális levelek címszónál.)

Tehát maguk a katolikus hitvédők is elismerik, hogy az a fajta püspöki hivatal, amit ők létrehoztak a saját önkényes választásukból, a Szentírásban nem létezik! (Később ez a hierarchikus rendszer Cipriánus, Karthágó püspöke által kibővült egy monarchikus, hét fokozatú rangsorrá: püspökök, papok, diakónusok, stb.) Mindazonáltal a fejlődési vonal szigorúan megőrizte pogány római arculatát.

„ A középkorban ui. az újkori viszonyokhoz képest sokkal jelentősebb szerepe volt az érsekeknek, az egyházmegyék (dioecesis) érseki tartományokba (provincia) rendeződtek, melyek élén az érsekek álltak, meglehetősen széles joghatósággal és feladatkörrel. A római katolikus egyház ezzel valójában az ókori római birodalom közigazgatási rendjét őrizte meg, ahol a provinciák élén a császár teljhatalmú helytartói, megszemélyesítői álltak.” (Gondolatok a magyarországi katolikus egyház története kapcsán; Dr. Lakatos Andor levéltárvezető, Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár)

Világos tehát, hogy a római katolikus egyház nem a krisztusi közigazgatás rendjét őrizte meg, hanem az ókori római birodalom közigazgatási rendjét, de a kettőnek egymáshoz nem sok köze van!

A,Római katolikus utódlás (ahogyan ők képzelik):

Az egész egyháznak feje már a kereszténység legelső kezdetétől fogva a római püspök volt, mint szent Péter apostol utódja; őt tekintették Krisztus földi helytartójának és a negyedik századtól kezdve pápának (atyának) nevezték. A római püspökhöz fordultak mindenünnen, ha a hitben kétségek támadtak és az ő ítéletében megnyugodtak, mert azt tartották: « Róma szólott és az ügy el van döntve» (...) Az összes (...) hívők, akik az apostolok utódainak, a püspököknek vezetése s szent Péter utóda, a római pápa fönnhatósága alatt a földön élnek, alkotják Krisztus egyházát, vagyis a katholikus keresztény anyaszentegyházat.” (Katholikus egyháztörténelem Polgári iskolák számára, Szent István Társulat, Budapest, 1927. - Az esztergomi egyházi főhatóság 242/1927. sz. alatt kelt engedelmével. Nihil obstat [(lat. 'semmi akadálya'): illetékes egyházi szakértő ítélete kéziratról, mely szerint a mű tartalma összhangban van az Egyház hivatalos tanításával], 17.oldal.)

A katolikus egyházvezetés minden kor fiataljai számára tanította ezeket a katolikus igazságokat, és igyekezett beléjük nevelni azt az alapvető hitnézetet, hogy a Római katolikus Egyházat Krisztus alapította, és a mindenkori római pápa annak a feje, akinek minden földi ember engedelmességgel tartozik. A jó katolikus ifjúság tehát mindezeket ellentmondás nélkül elfogadta, és napjainkig évszázadok nemzedékei nőttek fel ezeken a tanításokon, akik ezeket a tanításokat ma is igaznak tartják, és ebből kifolyólag rajonganak egyházukért és pápájukért. Számtalan példa van rá, hogy a kritikai hangokat egyáltalán nem veszik figyelembe, és azokra vagy elfordítják a fejüket, vagy igyekeznek megvédni egyházuk tanrendszerét.

Azonban már a korábbiakban ki lett mutatva, hogy Krisztus az egyház feje; az apostolságot nem lehet örökölni utódlás által, hanem abba Isten választja be a tagokat a Jézus Krisztus által; hogy Krisztus követőit hurcolják földi helytartók elé, és nem Krisztus földi helytartója elé borulnak le földi királyok; hogy Krisztus egyházának az alapköve, az a kőszikla, amire ráépült az egyház, akit az építők megvetettek, az Krisztus és nem Péter; hogy az emberi választási lehetőségek között szó sincs pápaválasztásról, hiszen egyik apostol sem volt pápa (szentatya), és egyiknek sem választottak emberi akarat szerint utódot!

Folyt. köv.

Linusz lenne Péter első utódja? Nézzük meg mit állítanak a katolikusok a pápai utódlásról. Szerintük Linusz: a Rómában élő keresztény férfi [a köszöntését Pál tolmácsolta Timóteusnak (2Tim 4,21)] az, aki a róm. hagyomány szerint Szt. Péter első utóda a pápaságban, a római püspöki székben.

A legtöbb forrás szerint Linusz volt Péter után a második római püspök. A hagyomány szerint Linus 12 éven, 4 hónapon és 12 napon át birtokolta a római püspök címet, uralmának kezdetét azonban nehéz megállapítani. A legtöbb írásos emlék i. sz. 68-at említi tisztségének kezdeteként, de a Katolikus Enciklopédia 64-et ír, Euszebiosz pedig 69-et említ. (Ez a sokféle dátum a kutatók szerint azért lehetséges, mert Linusz már Szent Péter életében segítette annak munkáját.)

Linusz pápaságának bibliai bizonyításához forduljunk János apostolhoz, akiről a Káldi fordítás lábjegyzete a következőket fűzi:

„ Annyi bizonyos, hogy sz. Péter és Pál apostolok halála után (Kr. u. 66. évben) állandó lakhelye (János apostolnak) Efezusban Kis-ásiában volt. Innen gyakorolta főpásztori felügyelését Kis-ásia egyházai fölött, sőt ezeknek új alapítójául és megerősítőjéül tekinthető. Innen történt, hihetőleg Néró császár uralkodása, mások szerint Domitzián alatt, hogy ő a hitért Patmos (most Palmosa) nevű szigetre száműzetett. Itt számkivetésében írta az Úr parancsára az Isten egyházának viszontagságáról szóló titkos jelenéseket. Később, mint hiteles írók tanúsítják, – Nerva császár engedelméből visszatért ismét Efezusba, s mint főpásztor kormányozta a kis-ásiai egyházakat úgy, mint azelőtt. Ezen későbbi korban, Krisztus után az első század utolsó éveiben történt, hogy a hívek sok kérésére s a Szentlélek ihletéséből írta evangéliumát.”

Tehát János életében történt volna Péter utódjának, Linusznak a kinevezése. János az evangéliumát az I. század végén írta meg, mégis Péterrel kapcsolatban egy szóval sem írja, hogy neki Linuszt választották volna az utódjául, holott erről (információ átadás/hallomás vagy ihletés által – vö. Gal 1:13) tudnia kellett volna, hiszen Péter halála után még kb. 30 évet biztosan élt.

Hanem Péterrel kapcsolatban utolsó mozzanatként kiemeli (vö. Ján 21:16), hogy Krisztustól a hívők szellemi pásztorolását kapta feladatául. (Mint ahogy mások is megkapták ugyanezt a poimainó szóval kifejezett legeltetési feladatot. vö. Csel 20:28; 1Pét 5:2.) Meg hogy nem természetes, hanem erőszakos halállal dicsőíti meg majd az Istent. (vö. János evangélium befejező része.)

Vajon miért nem írja János apostol, se az evangéliumban se a Jelenések könyvében, hogy Péter apostolnak utódot választottak volna? Mivel János isteni ihletés alatt írt, az Istentől ihletett görög újszövetségi szövegeben meg semmiféle utód megválasztásáról nincsen szó, hanem csak Félix utódjáról Fesztuszról (ahogy már korábban láthattuk), csakhogy ők egyáltalán nem voltak keresztények.

A Péter utódjának az emberi akaratból történő megválasztása egyrészt semmiféle bibliai bizonyítékkal nem bír, másrészt szemben áll többféle bibliai tanítással is. Ezek között az első, hogy emberi akaratból nem lehet beválasztani az apostolok közé senkit.

Továbbá csak tizenkét apostolról beszél következetesen a Szentírás, mégpedig hogy azok Krisztus után a másodlagos alapot képezik az egyház épülete számára, amely élő kövekből (az Isten által elhívott keresztényekből, vagyis Ábrahám szellemi magvából) épül fel:

„Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus... A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.” (Efézus 2:20; Jelenések 21:14)

Felvetődik a kérdés, hogy pl. Linusznak a neve miért nincs ott, ahol a többi apostol neve ott van?! Ha ugyanolyan szintű apostolnak lett megválasztva, mint Péter apostol, vele teljesen egyenrangú utódjának, akkor ott kellene lennie a nevének közvetlenül a 12 apostol mögött, csakhogy nincs ott!

Sőt, ha létezik apostoli szukcesszió, akkor a pápák nevei miért nincsenek felírva a mennyei Jeruzsálem 12 falán? Talán az a kétszáz valahány név nem fér föl a falra?

Na és mi van pl. azokkal az évszázadokon át uralkodó pápákkal, akik miatt XXIII. János pápa azt a figyelemreméltó imádságot fogalmazta meg:

„Káin bélyegét hordozzuk a homlokunkon. Évszázadokon át vérben fetrengett Ábel testvérünk és vérét mi hagytuk folyni és könnyeket hullatott, amelyekért mi vagyunk a vétkesek, mert elfeledkeztünk az Isten szeretetéről. Bocsásd meg nékünk Urunk azokat a szidalmakat, amelyekkel a zsidó nevet említettük. Bocsáss meg Urunk azért, hogy tégedet az ő testükben másodszor is keresztre feszítettünk, mert nem tudtuk, hogy mit cselekedtünk.” (Peter de Rosa: Krisztus helytartói/ A pápaság árnyoldalai, Panem Kiadó, 1991. 16-17. oldal.)

Talán az apostoli jogfolytonosságot nem szakította meg azoknak a péteri székben való dölyfös uralkodása, akiknek antikrisztusi viselkedése olyan szembeszökő volt, hogy utólag nem győznek miattuk bocsánatot kérni?

Nem véletlenül írta a jezsuita John McKenzie, a Notre Dame teológiai professzora: „Nincs történelmi bizonyíték az egyházi tekintély megszakítás nélküli láncolatára” (The Roman Catholic Church. New York, 1969. 4.old.).

Ezek szerint már az első pillanatban, Linusznál megszakadt az un. apostoli utódlás folyamata, amelyet a katolikusok az elképzelésük alapján olyan nagyon kihangsúlyoznak, hogy márpedig az létezik, és csak náluk, és ezért csak ők az egyedül hivatottak a Krisztus képviseletére, és rajtuk kívül senki más.

Azonban – pont ellenkezőleg - apostoli tisztséget senki más nem viselhet, sem utódlással, sem kinevezéssel, sem emberi választással. A római katolikusok mégis a pápai áldást apostoli áldásnak mondják, ami teljesen önkényes, hiszen ők maguk bevallják, hogy csak a negyedik századtól kezdve kezdték pápának (atyának) hívni a Péter állítólagos székét öröklő római püspököket.

Ebből is egyenesen következik, hogy az apostolok nem voltak pápák (hiszen nem nevezték magukat atyának=pápának, mivelhogy ezt Jézus világosan megtiltotta – vö. Máté 23:9), és arról sem olvasunk sehol, hogy Péter állítólagos székét egy másik apostol foglalta volna el.

Hogyan lett Linusz János apostol feje?

„Szent Péter, az apostolok feje ...” (NAGYKORÚSÁG KRISZTUSBAN [Bérmálkozók könyve] Szent István Társulat, Bp. 1988. 119. old.) Állítja a katolikus egyház. Ha tehát Linusz lett Péter utóda, akkor az apostolok feje is lett, vagyis János apostol fejének is kellett lennie. Ez esetben hol lehet itt szó apostoli jogfolytonosságról?

Ugyanis ha már apostoli jogfolytonosságról van szó, akkor az egyik apostolra ruházott szolgálati kiváltságot – amíg élnek más apostolok – nekik kell tovább vinniük (vö. Csel 1:2; 8:1; 1Kor 12:28-29; Gal 1:17,19; Eféz 3:5; 4:11; 2Pét 3:2; Jud 1:17; Jel 18:20) és nem lehet egy élő apostol elé betenni egy olyan személyt, aki nem tartozik az apostolok közé! Vagyis felmerül a kérdés:

Mivel a kieső apostol (Júdás) helyébe apostolt választott Isten (nem pedig ember – vö. Csel. 2:24) és nem csupán egy állítólagos utódot, hogy előzhetett meg egy ilyen személy (Linus - 2Tim. 4,21, aki eredetileg nem volt apostol és utólagosan sem lett azzá) egy élő apostolt (emberi választás alapján), amikor az apostolok képezik az alapot Krisztus gyülekezetében?! (vö. Jelenések 21:14; Efézus 2:20)

Vagyis hogy lehet emberi választás alapján betenni egy Krisztus egyházának alapjához nem tartozó nem apostolt egy isteni választás szerinti, Krisztus egyházának alapját képező, ahhoz tartozó, élő apostol elé? A válasz az, hogy s e h o g y!!!

Ha Péter tudta, hogy életét fogja adni Krisztusért (márpedig tudta – vö. János 21:18-19), akkor miért nem nevezett ki maga után utódot, mert hogy a maga után kinevezett utódról sehol nem szól egy szót sem?!

„Íme, szeretteim, ezt a második levelet írom nektek, amelyben figyelmeztetéssel fölébresztem becsületes lelketeket, hogy emlékezzetek azokra a dolgokra, amelyeket a szent próféták előre megmondtak, valamint az Úrnak és Üdvözítőnek az apostolok által hirdetett parancsaira.” (2Pét 3:1-2)

Péter miért nem mondja azt, hogy az apostolok, és az apostolok u t ó d a i által hirdetett parancsaira emlékezzetek?! Az apostolok u t ó d a i r ó l miért nem beszél? Hiszen a katolikus egyházban másról sem beszélnek, mint az apostoli utódlás egyedül rájuk tartozó jogosultságáról!

Jehova tanúinál pedig nem egy ember dönt, hanem vezető testület van. Ez az esőszázadi keresztények között sem volt másként, ott is voltak, akik vezető szerepet töltöttek be. Pl. ha vitás kérdés támadt a keresztények között, akkor össze is lettek hívatva, hogy döntsenek, erre van bibliai példa.