Személy-e a Szentlélek?

"A "test és vér" ugyanis az emberi természetet, az ember természetes jelenlegi és evilági állapotát jelenti. Az ember jelenlegi természetével nem örökölheti Isten országát, de a megdicsőült és átszellemült test és vér természetesen már igen, hiszen már nem a test és a vér az elsődleges és a meghatározó, hanem a romolhatatlan szellem."

Nem minden hűséges keresztényből lesz szellem, mint mondtam, ez csak a 144 ezerre igaz, a többi keresztény ugyanolyan lesz, mint az első emberpár a bűnbeesés előtt. Bűntelen, tökéletes emberi testünk lesz, ami hús-vér, nem szellemi.

"Pál arról ír, hogy a romlandó felölti a romolhatatlanságot, a test, ahogy Jézusnál is, maga is feltámad, nem marad a sírban."

Jézus teste nem azért tünt el, mert Isten ugyanabba a hús-vér emberi testébe támasztotta fel, mint amilyen halála előtt volt, Istennek nincs szüksége az emberek testére a feltámasztásukhoz, ezt nyilván azért tette, hogy jobban megerősítse a tanítványok meggyőződését, hogy Jézus csakugyan feltámadt.

Az pedig, hogy a tanítványok nem ismerték fel, mert nem ugyanabban a testben volt, illetve, hogy a tanítványoknak többször is megjelent (még a szobában zárt ajtók mögött is), pontosan annak bizonyítéka, hogy Jézus már szellem személy volt, aki akkor öltött anyagi hús-vér testet, amikor szüksége volt rá.

"Szerintem nyilvánvaló bibliai tanítással mész szemben. Jézusnak van megdicsőült és átszellemült, de mégis emberi teste."

Az átszellemülés pontosan azt jelenti, hogy Ő már szellem személy, aki csak akkor ölt fizikai testet, ha szüksége va rá (mint más angyalok is), de nyilván nem hús-vér emberi testében van a mennyben.

"Természetesen Jézus is felvehet egy álarcot, ami nem jelent neki semmit, ahogy egy férfi például átöltözhet nőnek, de igazából ő akkor is egy férfi. Jézusnak van egy emberi feltámadt és megdicsőült teste, ami az övé, hiszen benne élt."

Érdekes, hogy feltámadása után és akkor jelent meg a tanítványoknak olyan testben, amilyenben akart, ha Jézusnak ugyanolyan emberi teste volt, mint feltámadása előtt, akkor hogy lehet, hogy halála előtt ilyen csodákat sohasem tett? Hogy lehet, hogy akkor mindig mindenhová gyalog járt?

"Jézus a mennyek királya volt és maradt. Mennybemenetele után csak annyi a változás, hogy királysága a földön is beindult, hiszen ezért jött. Jézus királysága nem szűnik meg soha. A helyreállító uralkodása igen, de nem maga az uralkodása."

,,Mert addig kell királyként uralkodnia, míg lába alá nem vet minden ellenséget az Isten." (1Korintusz 15:25)

Ha Jézus csak ugyanazt kapja vissza, amivel már földrejövetele előtt is rendelkezett, akkor miért csak egy ideig kell királyként uralkodnia?

"Az Atya mindent átadott neki."

A mindenhatóságán, legfőbbségén kívül mindent. Tehát átadta neki a királyságot (a minden teremtménye feletti uralkodási jogot) egy időre, de Ő maga ugyanúgy mindenek feletti Isten maradt.

"Nem teremtmény és nem angyal, hanem maga is teremtő."

Hogy ezt állítsd, ez csak neked fontos. Valójában Jézus is teremtmény, Isten legelső teremtménye, aki arkangyal (főangyal), tehát az angyalok (küldöttek) vezetője. Ezt semmivel sem tudtad cáfolni továbbra sem, mert a Biblia inkább megerősíti ezt, semmint cáfolná.

"A Szentlélek az Atya és a Fiú egyesülése és egysége."

Akit éppúgy imádunk kell, mint az Atyát és a Fiút, így tanítja a háromság dogma. Hogy a Biblia is így, az már csak belemagyarázás, erre nincs bibliai példa/utasítás.

A korrektség kedvéért azért ezeket is hozzá tehetted volna az összefoglalódhoz, mert így igen egyoldalúra sikeredett...

" Hát ha nem haragszol Jézus emberségét illetően én maradok a hagyományos értelmezés mellett. Jézus ember és van teste, mert ezt mondja a Biblia és a hagyomány."

Olyan értelemben ember, mint a társuralkodói, akiket a földről választottak ki mellé, viszont nekik sem hús-vér testük van, hanem szellemi, tehát szellemi lények, ezt nem igazán lehet másképp magyarázni, de te dudod...

"Ez nem azt jelenti, hogy tovább nem uralkodik vagy kiveszik az alattvalóit alóla, hanem hogy más minőségben."

Más minőségben, ugyanabban a minőségben, mint földrejövetele előtt. Erre akartam rávilágítani, hogy nem ugyanazt kapja vissza, mint amivel földrejövetele előtt rendelkezett, hanem egy ideig teljhatalmat kap minden teremtmény felett, hogy véghezvigye helyreállító feladatát. Utána átadja a királyságot az Atyának, de uralkodásának persze nem lesz vége az Atya királyságában.

" Lehetni lehet, csak te okosabbnak képzeled magad, mint a 2000 éves folyamatos hagyomány."

A 2000 éves folyamatos hagyomány része pl. a Mária kultusz is, szóval ezzel nem hatsz meg.

"És a feltámadott test is test és az is emberi test, ha egyszer egy embernek a teste."

Krisztusnak nem emberi teste van, hanem szellemi. Ember nem láthatja meg Istent. A hús-vér test, az az emberi, s akik a földet öröklik, azoknak az is marad a testük. Ugyanolyan, mint Ádámnak: tökéletes emberi test. A mennyei lényeknek azonban nem ilyen testük van, hanem szellemi, következésképp Ők nem emberek, hanem szellem személyek.

" "Test és vér nem örökölheti Isten országát." A jelenlegi formában valóban nem. Csakhogy: "Ha van érzéki test, van szellemi is." (1Kor 15,44) Ez nyilván elmondható a vérről is. Ha van érzéki vér, akkor van szellemi vér is."

Ezt nevezik filozófálgatásnak, amikor olyan dolgot raksz hozzá a Szentíráshoz, amit az nem tartalmaz. Csakhogy a következtetésed hamis, ez a rész ugyanis a felkentekre vonatkozik, azok fogják örökölni Isten királyságát (ami az égből kormányoz), az igazságosak a Földet öröklik, s innen fogják élvezni ennek a sokkal jobb kormányzatnak az álldásait, méghozzá örökké.

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne." (Jn 6,56)

"Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét." (1Kor 11,27)

Mikor eszik és isszák Krisztus testét és vérét? Nyilván mindmáig. Aki őt eszi és issza abban Krisztus él mindmáig."

Két teljesen más témáról szóló verset tettél egymás mellé. Az első vers jelképes, a test és vér itt a szellemi táplálékra utal, a második pedig a szószerinti emlékjegyekről szól, ez viszont csak a felkentekre vonatkozik, a test és vér itt a Krisztussal kötött szövetség jelképe, ez a szövetség kizárólag a társuralkodókra vonatkozik. Ezért van az, hogy a tanúknál csak a felkentek fogyasztanak az emlékjegyekből.

De visszatérve az eredeti témára, ez aligha bizonyítja a filozófiát, amit védsz.

Folyt. később

" Mivel a Szentlélek ilyen különleges és titokzatos egyesítő személység, ezért a mindennapi gyakorlatban, inkább az Atyát és a Fiút szólítjuk és imádjuk, a Szentlelket ritkábban szólítjuk meg külön. A mindennapi gyakorlat inkább a Bibliához hasonló: Az Atyát és a Fiút kérjük, hogy adja nekünk a Szentlelkét. Ha a Szentlelket szólítjuk, főleg azért szólítjuk, hogy jöjjön: Jöjj Szentlélek! Jöjj Isten Lelke! Jöjj Krisztus Lelke! Nagyon erős imádság."

Ebbe a hamis filozófiába fognak belebukni emberek milliói, mert ez az Ördögtől való, hiszen nyílvánvalóan Bibliaellenes! Azt írod: " Az, hogy erre nincs példa a Bibliában nem jelent semmit."

Már hogy ne lenne ennek jelentősége! Amit a Biblia tartalmaz, az tökéletesen elég az üdvözlésünkhöz, de sok embernek ez nem tetszik, ezért felhígítják azt emberi filozófiákkal.

A Szentírás világos tanítása, hogy egyedül Jehova Isten imádjuk (vö. Jel 14:7) és Hozzá imádkozunk (vö. Mát 6:9; Csel 4:24-30), - a Jézus Krisztus által (vö. Ján 14:6; Eféz 2:18), mivelhogy az Isten elé járuláshoz a jelen üdvkorszakban (vö. Zsid 1:1) KÖZBENJÁRÓRA VAN SZÜKSÉG! Lásd:„Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is az Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,”(1Tim 2:5.).

Amikor valaki a saját megfontolásából imádja Istenként a Fiút, akkor ki a közbenjáró a 'Fiú-Isten' és őközötte? Vagy amikor valaki a saját megfontolásából imádja Istenként a Lelket?

Az Istennek imádatot (proszküneó) adunk, ahogy ezt az angyal is utasításba adta János apostolnak (vö. Jel 19:10; 22:9), Jézus Krisztusnak viszont hódolatot (proszküneó) adunk, ahogy ez utasításba van adva az angyaloknak (vö. Zsidók 1:6), mivelhogy a proszküneó szó kettős jelentésű, úgy mint hódolat(vö. Mát 18:26; Jel 3:9), és úgy mint imádat. (vö. Máté 4:10; Jel 4:10)

Nem mi határozzuk meg tehát a saját értékítéletünk és nézőpontunk szerint, hogy kinek és miért adjuk az imádatot, hanem - Krisztus szavaival szólva - a Szentírás határozza meg azt számunkra, ugyanúgy, mint a hogy a zsidók számára is meghatározta, és nincs különbség.

Ha Krisztus szavaival szólva,az igazi imádók imádatának a központi személye a mennyei Atya, akkor az imádatot már a Krisztusnak nem adhatjuk, hanem csak annak, Akinek a Krisztus tanítása szerint is kell hogy adjuk:

„Hidd el nekem, asszony - mondta Jézus -, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni (proszküneó)az Atyát.Ti azt imádjátok (proszküneó), akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják (proszküneó) az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat (proszküneó) akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják (proszküneó), azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (proszküneó).”(János 4:21-24)

Jézus az Atya imádását mintegy átvezette az ÓSZ-ből az USZ-be, de az imádat központi személye ugyanaz maradt – az Atya! Akkor is az Atyát imádták, de most a hely és a mód megváltozik, a helyhez kötött imádatból, amit Jeruzsálemben és Garizim hegyén végeztek (a mózesi törvény által előírt szertartásos áldozati rendszer keretében, vagy kultusz szerűen) szellemben és igazságban való imádat lesz, amely már nincs helyhez kötve, de helyes szívállapothoz annál inkább. Ez esetben Jézusra az imádat már nem vonatkozhat, hiszen nem ő az Atya, hanem Jehova Isten, és nem Jézus a Jehova Isten, hanem Jézus a Jehova Felkentje (vö. Csel 4:26; Zsolt 2:2; Ézsa 61:1); Urunk Krisztusa (vö. Jel 11:15); Istenünk Krisztusa (vö. Jel 12:10); aki Istené (vö. 1Kor 3:23)

Káldi Neovulgáta fordítása így adja vissza a gondolatot: „ az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának.”

Már az első olvasásra világosan érthető, hogy MAGÁNAK keresi az imádókat, és nem másvalakinek, és mivel ezt Jézus mondja, evidens, hogy nem azt mondja, hogy az Isten neki, vagy neki is (Jézusnak) keresné az imádókat. [Itt a kulcsszó a MAGÁNAK. E mögött a görög αὐτόν - személyes névmás – szerepel, jelentése: téged magadat, temagadé, neked magadnak, őt magát, övé magáé, neki magának stb.]

Nézzünk pár példát arra vonatkozóan, hogy amikor ez a szó valakire alkalmazva van, akkor az csak reá vonatkozik, különösen a szó alkalmazásának szövegösszefüggése szerint:

„ És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.” (Máté 8:7, Károli ford.) Itt a kapernaumi százados szolgájáról van szó, és senki másról.

„ Attól fogva (Júdás) kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt.” (Mát 26:16, Káldi Neovulgáta ford.) Itt Jézus elárulásáról van szó, tehát az „őt” mögött Jézus van, senki más.

„ De az Isten feltámasztotta őt a halálból”. (Csel 13:30, MBT. ford.) Itt Jézus Krisztusról van szó, és senki másról. (Jézussal kapcsolatban lásd még: Máté 27:36 ; Ján 4:30; 11:3)

„Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.” (Máté 27:18, MBT. ford.) Itt a „neki” szó mögött Pilátus van, és senki más. ” ... a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki” . (Csel 11:2). Itt Péterről van szó, és senki másról.

„ Mert követi vala a népnek sokasága, kiáltozva: Öld meg őt!” (Csel 21:36, Károli ford.) Itt viszont Pál apostolról van szó, és senki másról.

„ hanem minden nemzetben, a ki őt féli és igazságot cselekszik, az kedves előtte.” (Csel 10:35, Káldi ford.) Aki „Őt” féli, vagyis Istent, tehát az αὐτόν személyes névmás Istenre vonatkozik, és senki másra. (Lásd még Istennel kapcsolatban: Eféz 1:5; 1Pét 5:7)

De ugyanez a személyes névmás van a Ján 4:23-ban is: „az Atya ilyen imádókat keres magának. ” - ami világos bizonyíték arra nézve, hogy magának keresi az imádókat, és senki másnak!

De hogy még világosabban láthassuk Annak a személynek a kilétét, akivel a keresés kapcsolatos, most nézzük meg a „keres” szó szemszögéből a dolgot.

A Ján 4:23-ban a görög ζητει = keres szó van (szótári alakja: dzéteó). Ez a keresés szó több szituációban is előfordul. Nézzünk példákat: „ Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (Luk 19:10) Vagyis Jézus az elveszetteket keresi, és nem az imádóit.

„nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse és ítéletet mondjon.” (Ján 8:50)

Itt a keresés az Atyára vonatkozik, hisz Jézus a maga dicsőségét nem kereste, hanem az Atyáét. (vö. Ján 5:41; 7:18) Akire, mint ítélőre bízta magát Jézus, az az Isten. (vö. Ézsa 33:22; 1Pét 2:23)

Pál mondja a 2Tim 1:16-18-ban: „ Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, sőt Rómába érve szorgalmasan keresett, és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban.”

Itt Onezifóruszról van szó, aki szorgalmasan kereste Pál apostolt, és meg is találta. Hogy pedig Pál azt kérte, hogy az Úr (Jézus) adja meg neki (vagyis járjon közbe érte), hogy irgalomra leljen Istennél, világos hogy nem azonosította az Úr Jézust az Istennel, hanem az értünk Istennél közbenjáróval, aki egyedül Jézus Krisztus. (vö. 1Tim 2:5; 1Ján 2:1; Róm 8:34; Zsid 7:25)

Az istenkereséssel kapcsolatban olvashatjuk a következőket:

„ Az ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják -- bár nincs messze egyikünktől sem..” (Csel 17:26-27, Káldi Neovulgáta ford.)

Ez tehát egy felhívás, hogy KERESSÜK az Istent! Amikor azt mondja, hogy megtalálják „őt” , akkor emögött ugyanaz a személyes névmás van, mint a Ján 4:23-ban: „magának”, vagyis Istenről van szó, Akit keresnünk kell, s Aki ugyancsak keresi az Ő imádóit! Kölcsönös keresésről van tehát szó, és ebbe a keresésbe segít be nekünk Jézus Krisztus, hogy általa az Istenhez jussunk. (vö. 1Pét 3:18)

Bárki, aki keresi az Istent, arról a következőket olvashatjuk:

,,Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Ő van és megjutalmazza azt, aki Őt keresi.” (Zsid 11:6)

Itt a keresés szó mögött a görög ὲκζητοὖσιν szó van (szótári alakja: ekdzéteó), vagyis a keresőknek Ő (αὐτόν) lesz a megjutalmazója.

És itt találkozik a János 4:23-ben található Isten által történő imádók keresése azzal, hogy akik Istent keresik, meg is találhatják. Isten keres minket, mi pedig keressük Őt. És miért keresnénk, ha nem azért, hogy Őt imádjuk! A kölcsönös keresés tárgya, hogy az imádatunk a helyére kerüljön, és annak célját ne tévesszük el.

Az imádat köre ezzel bezárult. Nincs másnak helye, hogy ebbe az imádatba belekerüljön, hanem csak az Atyának. Jézus nem véletlenül mondta, hogy „Uradat, Istenedet imádd” , hiszen zsidó emberként ő is a Jehovát imádta („mi azt imádjuk, akit ismerünk” - Ján 4:22, Káldi ford.), - Akinek az imádatára való felszólítás az egész Szentíráson végigvonul. (vö. Mát 4:10; Ján 4:22; Jel 14:7; 5Móz 13:5; Zsolt 95:6; 96:9; Jer 7:2)

Ha pedig Krisztus lábnyomdokain haladunk – mint keresztények, akkor nekünk is Azt az Istent kell imádnunk, Akihez ő is az imádat részeként imával járult. (vö. 1Pét 2:21; Luk 3:21; 9:29; Ján 17:1)

Ebből kifolyólag Krisztusnak soha nem is adtak imádatot, hanem csupán hódolatot. (vö. Luk 24:52; Ján 9:38) Hiszen az apostolok zsidók voltak, és ismerték a törvény tanítását:

„ Csak az Urat (YHVH) imádjátok, s neki mutassatok be áldozatot, … „ne imádjatok idegen isteneket! Csak az Urat (YHVH) imádjátok, a ti Isteneket!” (2Kir 17:36-39; vö. 1Kró 16:29; Zsolt 29:2). Ezzel összhangban azokról, akik Jézus földi szolgálatának idejében éltek, azt olvassuk, hogy:

,,felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják az Istent” (Ján 12:20; vö. 1Sám 1:3).

Láthatjuk tehát, hogy egyáltalán nem Jézus imádata volt az ünnep középpontja, hanem Jehova Isten. De ugyanerre az imádatra buzdított Jézus is, amikor kijelentette:

„Meg van írva: Uradat (YHVH) , Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” (Máté 4:10; vö. 5Móz 6:13; 32:43)

Másrészt meg a ho theosz helyes imádatára való felhívás olvasható Krisztus más szavaiból is: vö. „ De hiábavalóan tisztelnek (szebomai) , mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok” (Márk 7:7).

Itt a szebomai (jelentése: [Istenként] tisztel, imád) görög szó van, és ez a szó sem vonatkozik sehol Krisztusra, pláne nem Krisztus imádására. (Lásd még: Mát 15:9; Csel 13,43,50; 16:14; 17:4,17; 18:7,13; 19:27)

A. P. Gibbs: Isten imádata szertartás, kötelesség vagy előjog? című könyve írja: „Az USZ-ben két szó van, amelyet „imádat”-nak fordítanak, a proszküneo és a latreuo …" (Evangéliumi kiadó , l94. old.)

A latreuo jelentése: a Györkösy-Kapitánffy-Tegyey ógörög magyar nagyszótár szerint „szolgál” (625. old.) , és más (imádati) jelentést a szónak nem ad meg. Viszont ami Jézust illeti, vele a latreuó szó nincs kapcsolatba hozva sehol! (vö. Máté 4:10; Luk 1:74; 2:37; 4:8; Csel 7:7,42; 24:14; 26:7; 27:23; Róma 1:9,25; Fil 3:3; 2Tim 1:3; Zsid 8:5; 9:9,14; 10:2; 12:28; 13:10; Jel 7:15; 22:3. Ugyanígy a latreia (Istennek végzett szolgá lat) Jézushoz nem kapcsolódik. (János 16:2; Róma 9:4; 12:1; Zsidók 9:1,6)

Az Isten és a Bárány a Jel 6:16-ban is meg van különböztetve, és hogy kinek szolgálnak, hát annak, Akinek látják az arcát, és Akinek a neve a homlokukon lesz, ami egyértelműen Istenre vonatkozik, és nem Jézusra. (Jel 14: 1; 22:4; Máté 5:8)