A Biblia hol utal arra, hogy JÉZUS maga ISTEN? JÉZUS maga utal erre valahol?
Korán 69:44-46 Ha Mohamed kitalalt volna valamit Allahnak tulajdonitva akkor Allah elvagta volna a fo utoeret a fo artériat
'Aisha narrált hádísz: A Próféta betegségében, amelyben meghalt, ezt mondta: "Ó, Aisha Még mindig érzem a fájdalmat, attól az ételtől amit Khaibarban ettem, és ebben az időben úgy érzem, mintha az aortájamat kivágnák ebből a méregből."
A Koran megjovendoli hogy muhamed hogyan hal meg és hat ahogy meghalt csak akkor halna meg ha kitalalt valamit.
"Nem hazudozok. Jézus kijelentette hogy Isten úgy hogy az Ószövetseg nevet magara kijelentette."
De hazudsz. Mutass olyan verset amiben Jézus azt mondja Isten vagyok.
"Most nem tudom hogy direkt csinalod e ezt. A 7.szazadban a keresztenyek csak a 4 evangeliumot hasznaltak.."
Biztos hogy nem. Volt tengernyi eretneknek nevezett keresztény irányzat akkor is.
"Es muhamed azt mondta hogy naluk van.."
Nem mondott ilyet. Ha nem tudod idézni hazug vagy.
"Itt a koran nem beszel hamisitasrol csak arrol hogy a szavukkal megvaltoztattak."
Egyértelműen azt írja meghamisították nem csak szóban.
"Mutass olyan forrast ahol 18 eves."
Rengeteg van. Itt például levezetik hogy 22 éves volt és az a hadisz amire te hivatkozol egy későbbi fabrikáció:
"En arra kerlek hogy Biblikusan bizonyitsd be."
A Biblia nem írja hány éves volt Mária a házasságkötéskor de a Korán sem írja Aisha hány éves volt. Egyébként mit is ír a Biblia? Hány évesen lehet házasodni?
"Sot a Biblia ugy utal ra hogy erett nő."
A zsidók szerint egy 12 éves már érett nő.
"A hadiszok meg tisztan kijelentim hogy Aisha még nem erte el a pubertás kort."
Ez az ami hazugság.
"Nem tudom eldonteni hogy csak masolod a profetad vagy csak futsz mint Aisha."
Tudom hogy egy legalja keresztény vagy aki hazudik gátlástalanul de idéznéd nekem mit ír a Bibliád a hazugokról?
"De mert a kontextus az az hogy arrol beszel Jézus hogy a tanitvanyoknak orulni kene inkabb hogy felmegy az Atyahoz mert ő nagyobb nala. "
De akkor is ha nagyobb azt jelenti nem egyenlőek.
"Tamás Istennek nézte azért mondta hogy Uram, Istenem."
Hát ez fantasztikus teljesítmény :) 100 ezer ember látta és ebből egy nézte Istennek :) Te egy olyan istenségben hiszel aki eljön személyesen de a kutyát sem tud meggyőzni arról hogy ő isten :)
"Ja és azok az egyházatyák se nézték veletlen Istennek akik a tanitvanyok nekik a tanitojuk volt"
Azok pogány hamisítók. Az igazi tanítványok egyistenhívők voltak. Akiket te egyházatyáknak nevezel azok pogány hamisítók.
"Vagy mutass Keresztény tudosokat akik azt allitjak hogy Mária tenyleg 12 éves volt."
Keresztény tudósok szerint 12-16 éves lehetett:
In this passage of Scripture, we are not told Mary’s age, yet we are told she was a virgin and was pledged to be married to Joseph. During this time in history, Jewish girls would have been betrothed (engaged) to their husbands as early as the age of 12-years-old. Scholars believe Mary would have been somewhere between 12-16 years old when she had Jesus
Szóval ha 12 volt az pedofila és akkor a szentlélek pedofil.
"Ilyen szintű, főleg személyes félreértelmezését, kiforgatását az Igazságnak még nem láttam, tapasztaltam, mint ezen a site-on, de valószínű, hogy ez máshol sincsen másként, ima a kivételekért. Félelmetes, Isten irgalmazzon nekünk! Sehol, soha nem írja egyszer sem a Biblia azt, hogy Krisztus Isten volna!"
Pedig a keresztények nagy többsége szentháromsághívő ami azt jelenti Istenként imádják Jézust. Ez a Biblia szerinti is bálványimádás és persze az iszlám szerint is. Abban egyetértek hogy ez félelmetes.
"Mert ahogy magyaraztam Jézus inkarnácioja elott ugy mukodott mint Az Úr Angyala és az Úr Angyala Isteni az ószövetség szerint."
Nem tudom mit hallucinálsz :) Abban a versben egy angyal leírása szerepel, nem Istené.
"A Koran megjovendoli hogy muhamed hogyan hal meg és hat ahogy meghalt csak akkor halna meg ha kitalalt valamit."
Az nem zavar hogy mérgezésről ír? Nem vágta el semmi a főütöerét. A próféták egyébként sem követnek el nagy bűnt. Védve vannak ezektől különben nem hinne nekik senki. Legfeljebb kisebb hibáik lehetnek. Csak a Biblia ír tömeggyilkos, parázna, csaló prófétákról.
Jézus kijelentette hogy Isten azzal hogy magára tette az Ószövetség Isten egyik címét. Nem tudom miert csinalod azt hogy ennyire eldobod a sajat teologiatokat ami kijelenti hogy 99 neve van Allahnak AMI CSAK AZ OVE. De te jossz ezzel hogy szimbolikus. Honnan tudod hogy a Koran nem szimbolikusan erti hogy Jézus nem volt keresztre feszítve?
Keresztényekrol akkor mar reg ugy beszeltek akik azt az Egyházat kovettek amit Jézus alapított. És azok igenis a 4 evangéliumot kovették. Es ha valaki nem ezt koveti és nem abban hisz amiben ok akkor nem Keresztények.
Az alabbiakat mondja Barth Ehrman aki amugy a kanonizalt evangeliumokat is kritizalja hogy:
1Korintus 7:36
És ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, HA VIRÁGZÓ IDEJÉT MÚLJA (hyperakmos,ὑπέρακμος= Túl az ifjúság virágzásán, a teljes koron. túl a "csúcson", azaz Képletesen túl az ifjúság virágzásán.), és úgy kell történnie, a mit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez.
Naa tenyleg kamu dolgok kerultek be a SAHIH hádíszok koze amik a legmegbízhatoabbak? Mi a fene :.)
a kovetkezo videoban egy muszlim tudos teljesen szetszedi az oldal erveleset amit irtal:
https://www.youtube.com/watch?v=PG2XyEj5KD8
'Aisha által narrált hádísz: Régebben a Próféta jelenlétében játszottam a babákkal, és a barátnőim is játszottak velem. Amikor Allah Küldötte belépett (a lakóhelyemre), elrejtették magukat, de a Próféta hívta őket, hogy csatlakozzanak hozzám és játsszanak velem. (A babákkal és hasonló képekkel való játék tilos, de 'Aisha számára abban az időben megengedett volt, mivel kislány volt, még nem érte el a pubertás kort.) (Sahih-Al-Bukhari 143. oldal, 13. kötet)
Eppen elmagyaraztam a gorog szo eredeti jelentéset te meg csak figyelmen kivul hagyod. Egyaltalan nem vagy elfogult.
OKEEEE szoval VÉGRE BEVALLOD HOGY TAMÁS ISTENNEK NEZTE. És amugy Jézus nem mondta hogy "Nem vagyok Isten te hulye".. Szoval ha Tamás ugy gondolta hogy Isten és Jézus nem mondott ra semmit akkor a tobbi is ugy gondolhatta.
Aha inkabb hiszel egy 600 evvel kesobb jovo valakinek az araboknal. Gratulalok. Milyen bizonyitekaid vannak hogy az elso szazadi Egyházatyák akik az apostolok tanitvanyai voltak azok pogany, hamisitok?
"A Bibliai beszámoló és a Mária korabeli zsidó kulturális gyakorlatok alapján Mária LEGVALÓSZÍNŰBB életkora 15 vagy 16 éves lehetett, amikor Jézus szuletett. Úgy tartják, hogy Mária körülbelül 14 éves lehetett, amikor Gábriel közölte vele a hírt." A saját forrásod donti ossze az ervelesed hogy 12 éves volt.
És itt egy elegge komoly kulonbség van. Mária nekunk nincs kijelentve ugy hogy "a legjobb pelda az emberisegnek orokkon-orokke" de mohamedre ez ki van jelentve az Iszlam vallasban. Szoval ha en egy muszlim lennek akkor nekem ugy kell es ugy LEHETNE viselkednem mint Mohamed.
Bármikor amikor a korán a Bibliát idézi akkor a Bibliában ugyan azt találjuk:
Korán 5:45-2mózes 21:22-25
Korán 48:29 - Márk 4:26-29 a Koránban említi Jézus példázatát. Ez a példázat csak a Márk evangéliumában található meg. A Korán Márkot evangéliumnak nevezi.
Korán 29:45-46: A koran arra parancsolja a muszlimokat hogy mondjak azt hogy: „Hiszunk abban, ami lekuldetett nekunk es nektek. Es a mi Istenunk es a ti Istenetek egy, és mi Neki vetjük alá magunkat.
Korán 7:157: A Korán azt állítja, hogy Muhammedet megtalálják a Tórának és az evangéliumnak szövegében.
Korán 9:111: Allah ígérete megtalálható a Tórában és az Evangéliumban.
Korán 2:101: A Korán megerősíti az előző üzeneteket ami az emberekkel volt mohamed idejeben.
Korán 4:47: A Korán megerősíti a Bibliát ami az embereknél VAN, és a keresztényeknek és zsidóknak hinniük kell benne.
Korán 2:113: Muhammed idejében olvassák a Bibliát
Korán 2:121: Akik elutasítják a Bibliát, azok "vesztesek„
Korán 5:66-68: A Könyv népének "nincs semmi alapuk", amíg nem ragaszkodnak SZILÁRDAN a Tórához és az Evangéliumhoz.
Korán 5:43-47: Muhammad idejében a Tóra velük van, és ha nem abból ítélkeznek, akkor hitetlenek. Jézus megerősíti a Tórát, és az Evangélium népe az Evangéliumból ítélkezzen és aki nem ezt teszi azok bunosok.
Korán 2:97: A Korán megerősíti a Bibliát a 7. században.
Korán 2:41: A Korán megerősíti az előző jelenést, ami az emberekkel VAN.
Korán 10:94: Akik kételkednek a Koránban, azok kérdezzenek rá azoktól, akik a Bibliát olvasták.
Korán 2:91: A Koran megerositi azt ami a Toraban VAN.
Korán 3:48, 50: Jézus megerositi a Torat.
Korán 61:6: Jézus megerositi a Tórát.
Ez az utolso ketto azert fontos mert tudjuk hogy mit olvastak Jézus idejében.
Sunan Abi Dawud Hadith 4736: „Amir b. Shahr azt mondta: Negusszal voltam, amikor a fia felolvasott egy verset az evangéliumból. Szóval nevettem. Erre így szólt: Nevetsz Allah, a Magasztos szaván?
GRADE: SAHIH
A fenti hadísz megerősíti, hogy a Tóra létezett Mohamed idejében, és bízott benne. Nem kellett aggódni a korrupció miatt. Ehelyett Mohamed úgy döntött, hogy hiteles forrásként használja.
Hadísz versek, amelyek megemlitik az evangéliumot:
"Annyit írt az evangéliumból héberül, amennyit Allah akart tőle."
"kereszténnyé lett, és arabul írt, és az evangéliumokról arabul írt, amennyit Allah akart"
Ezek osszes SAHIH hadiszok ami annyit jelent hogy a legmegbizhatobb hadiszok kozott vannak.
125 PONT ARROL BESZELEK EMBER EZT HOGY NEM TUDOD MEGERTENI??? és érdekesen Bírák 2:1 azt mondja hogy Az Úr Angyala vezette ki a nepet Egyiptombol.
Igen egy mergezes ami olyan erzest kelt benne MINTHA EPPEN ELVAGNAK A FO UTOERT. És VELETLENUL PONT talalunk egy ehhez kotheto koran verset.
124-es embertárs: Örömködik a lelkem, hogy vannak mások is, akik átlátják a hazugságot, amely manipulatív és megmételyezi a lelket. Áldott legyen a Szent Lélek, hogy vannak még, akik világolnak és kimondják az Igazságot! Hiába is írsz, mondasz bármit is, a fülek csukva vannak, és a szívek megkövültek. A Faraó szíve is megkeményedett, hiába a 10 csapás beteljesedése. Az utolsó után enyhült meg, de milyen árat fizetett érte. Ahogyan megíratott, hogy az Igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak. Ma főleg ilyen az emberek zöme. És a hazugság azért ármánnyal teli és manipulatív, mert aki abban van benne és testi még, nem született még újjá Lélektől és víztől, az ezt nem is tudja! A legtöbben már menthetetlenek, mert térfelet választottak a szívükben, így Isten sem tudja már őket megérinteni Krisztuson keresztül, így alig vannak, akikhez elér a Hangja. A legtöbben benne maradnak a hazugságokban, és a pokoli lét már ekkor elkezdődik a számukra, de még csak nem is élik ennek igazságát. De a betegségek, békétlenségek pontosan ennek okozatai. Hiába szólsz, írsz, jussod a legtöbb esetben a lepontozás lesz, a megaláztatás, kigúnyolás, szidalmak, mert a test akarata, a sátáni lelkület gyűlöli az Igazságot. Az emberek zöme azt veti meg a legjobban, akit állítólag szeret: Istent! Mert hiszik, hogy őt vallják, de amikor hallják az Igazságot, azt megcsúfolják, tehát megvetik Istent.
A 115-ös kommentelőnek még annyi hozzátartozik az Igazsághoz, hogy Krisztus előtt nem hajbókolni szükséges, térdelgetni előtte. Sosem kérte ezt senkitől sem. Sőt! Ha már bizonyságra vágynak sokan, nyíltan olvasható a Jelenések könyvének végén, amikor is János le akar borulni az angyal előtt. Azt mondja neki, hogy ne tedd, mert szolgatársad vagyok. Istent imádd! Krisztus előtt leborulni nem fizikális cselekedet takar, bálványozást, hanem lélekben való meghajlást! Azt, hogy a lelked, a szíved vallja, hogy ő Megváltó, az Egyetlen Úr és Mester. Lelkiekben hajolsz meg, nem a térdeddel. Azt Isten előtt tedd. Krisztus is mondja a kísértőnek a pusztában, hogy Istent szeresd és neki szolgálj. Mit sem ér a szájjal való dicsekvés és a meghajolt térd, ha a szív a hazugságban dobog.
Legyen meg a hitünk szerint!
A Szent Lélek adjon, akinek akar!
Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!