A Biblia hol utal arra, hogy JÉZUS maga ISTEN? JÉZUS maga utal erre valahol?
Ezt a példázatot Jézus nem csak a farizeusok ellen mondta, hanem kijelenteti, hogy ő Istentől származik fizikailag is szó szerint:
Márk 12:1 És kezde nekik példázatokban beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé gyepűvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.
Márk 12:2 És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből.
Márk 12:3 Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza.
Márk 12:4 És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kővel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék.
Márk 12:5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.
Márk 12:6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájuk, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.
Márk 12:7 Azok a munkások azonban ezt mondák maguk között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.
Márk 12:8 És megfogván azt, megölék, és a szőlőn kívül veték.
Márk 12:9 Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.
Márk 12:10 Ezt az írást sem olvastátok-e? Amely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé.
Márk 12:11 Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.
"Én a mennyben lévő Krisztust imádom, aki ott ül az Atya jobbján. Így már akkor remélhetően nem lesz gond neked sem :)"
Te egy keresztre feszített hullát imádsz a templomban. És te magad mondat hogy Jézus elfogadta az imádatot emberként Akkor ti keresztények egy teremtményt imádtok ami bálványimádás.
"Ez a kereszténységben is elég nagy bűnnek számít, de a Biblia azt írja, hogy Jézus nem teremtmény."
Te magad mondtad hogy Jézus emberként volt jelen a földön és tudjuk hogy senki nem nézte Istennek pedig 100 ezren látták.
Ézsaiás 44:6
Ezt mondja az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: ÉN VAGYOK az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.
Korán 57:3: Ő (ALLAH) az elso es az utolso.
Jelenések 22:13
ÉN (Jézus) VAGYOK AZ ALFA és az ÓMEGA, az ELSŐ és az UTOLSÓ, a KEZDET és a VÉG”.
"Ha te ezt nem latod egyertelmunek akkor tenyleg nem tudok segiteni. Te most komolyan azt mondod hogy allah nem tudna magat ugy azonositani hogy "Én vagyok az Elso es az utolso" mert lehet hogy szimbolikus? Milyen idokben elunk hogy Isten nevei szimbolikusak? Mutass 1 verset a koranban vagy a Bibliában amikor valaki ugyan ugy hivja magat mint Isten. Peldaul kezdhetsz azzal hogy ki hivta magat "az elsonek es az utolsonak ISTENEN ÉS JÉZUSON kivul?"
Nem fogod fel hogy a Korán egyértelműen és ezerszer leírja hogy Allah Isten? Jézus esetében egyetlen egyértelmű kijelentés nincs. Szóval nem jelenti ki hogy az ELSŐ és az UTOLSÓ azt jelenti Jézus Isten. Sőt tengernyi Bibliai vers azt bizonyítja Jézus nem Isten.
Ráadásul ahogy mondtam a Jelenések könyvét az első keresztények apokrif iratnak tekintették.
A Nyugati egyházban csak a 4. század végén vették fel a kánoni listára. Keleten még később, csak a 9. századtól számít egyöntetűen kánoninak.
Magyarul te egy pogányhamisítás alapján állítod hogy Jézus Isten. Egy korai keresztény azt mondaná a Jelenések könyvére hogy szemétbe való hamisítás.
"Mar tobbszor is ajanlottam de akkor ujra: menj es olvasd el a korai keresztenyeket akik Jézust Istennek hivtak és védték az Istenségét."
Te nem vagy képes egy mondatot sem leírni hazugság nélkül. A korai keresztények honnan tudod hogyan hívták Jézust mikor nem maradt fenn 1. századi írás?
"Júdás miért árulta el?" Foldi dolgokert. Még a koranban is le van irva hogy ne valasszak az emberek a foldi dolgokat allah helyett de nyilvan vannak olyan muszlimok akik peldaul disznohust esznek. És azert is tortent meg hogy profecia teljeseden be."
Disznóhús evés nagyon nem ugyanaz mint Isten megöletése te féleszű. Ha Júdás Istennek tekintette volna Jézust akkor biztos nem árulja el aprópénzért tudva azt hogy megölik.
"Péter miért tagadta meg? Azert hogy a profecia teljeseden be amit mondott Jézus neki és hogy tanitson minket Jézus egy peldaval hogy ne legyunk olyanok mint Péter."
Persze, mindenre van egy hazugságod :) Istennek nézte de azért megtagadta :) Teljesen hihető :)
"Most komolyan azt akarod mondani hogy Tamás szo szerint azt mondta hogy Isten es a tanitvanyok az helyett hogy megdorgaltak volna hagytak? Latszik a logika."
100 ezer emberből egyetlen egy nézte Istennek. Hát ez fantasztikus teljesítmény :) Azt állítod Isten eljön személyesen a földre de 100 ezer emberből csak egyet tud meggyőzni hogy ő Isten. Egy vicc a vallásod :)
"Literalisan ideztem a verseket. Vagy nem tudsz olvasni mint mohamed a hegy belsejeben amikor gabriel "angyal" majdnem megfolytotta"
Megszorította. Ezt írja a hadisz nem azt hogy folytogatta. Ilyen legalja hazug keresztényt még nem is láttam. Büszke lehetsz magadra.
"Azt nem irja a koran hogy csak "ez a resze igaz". Mohamed evangeliumnak nevez egy korrupt irast? "
Hogyne írná. Még idéztem is több verset ami bizonyítja hogy a jelenlegi evangélium hamisított.
"A fenti hádísz azt is megerositi hogy mohamed hitt benne. Hogyan hihetett BENNE (nem azt hogy letezett, vagy hogy allah adta) ha korrupt."
A Korán számos versben konkrétan cáfolja az evangéliumot és a keresztény tanítást. Leírja hogy a szentháromság tanítása hamis, és hogy Jézus nem Isten, nem lett keresztrefeszítve stb. Akkor hogy írná azt hogy a jelenlegi Evangélium igaz, te féleszű? Mikor tételesen cáfolja.
"Szerintem allah csak szimbolikus akart lenni. Ez egy kristaly tiszta uzenet mohamedtol hogy hamis profeta volt amit a halalos agyan valott be."
Ez egy szép kis önellentmondás részedről. A Koránt Mohamed prófétán keresztül nyilatkozta ki. Azt a verset is amire hivatkoztál. Akkor hogy lehet Mohamed hamis próféta ha azt a verset Istentől származónak fogadod el amit Mohamed közölt az emberekkel? :) Ennyi ésszel ami neked :)
"65:4: Azok az asszonyok akik mar nem menstrualnak 3 honap a varakozasi idejuk, ÉS AZOKNAK IS AKIK MÉG NEM MENSTRUÁLTAK. "
Ezt már elmagyaráztam de továbbra is hazudsz. Itt azokról van szó akik valamilyen oknál fogva egy ideig nem menstruálnak. Például betegség esetén vagy szülés után is a nők hónapokig nem menstruálnak. Azt is elmondtam hogy az iszlám testi és szellemi érettséghez köti a házasságot.
"Most tenyleg nem tudom eldonteni hogy mohamedet jatszol vagy Aishat es futsz a valasz elol mint ő az agybol amikor mohamed elvette a szuzesseget. Itt van a valasz hogy a Biblia mit ír a hazasságkotesrol"
Szánalmas hogy bizonyítottam, hazudsz, de te továbbra is ugyanazt hazudod. Megmutatom a Bibliád mit mond a hazugokról:
Példabeszédek 12: 22 Az Úr utálja a hazug ajkakat, de gyönyörködik azokban, akik igazat mondanak.
Azt írja a Biblia Isten utál téged.
Jelenések 22: 14-15 Boldogok, akik megmossák ruhájukat. Megengedik nekik, hogy bemenjenek a város kapuin, és ehessenek az élet fájának gyümölcséből. A városon kívül vannak a kutyák – a varázslók, a szexuálisan erkölcstelenek, a gyilkosok, a bálványimádók és mindazok, akik szeretnek hazugságban élni.
Itt pedig azt írja a Biblia hogy mivel hazug vagy, egy szinten állsz a szexuális bűnözőkkel é bálványimádókkal.
Tehát még a saját Bibliád is legalja embernek tekint téged.
"Ja és Jelenések 22:8-9: János leborul az angyal hogy imádja de az angyal EGYBOL megdorgalja hogy "az Istent imádd". Érdekes. "
Ebből sehogy nem következik az hogy Jézus Isten te szerencsétlen. Nem azt mondta hogy Jézust imád. Szánalmas vagy.
Amire még nem válaszoltál:
Miért nem nézte 100 ezer emberből senki sem Istennek Jézust?
Mit ír a Biblia arról hogy hány éves kortól lehet házasodni?
Neked mint mondd el az a kijelentes hogy "Én vagyok az első és az utolsó"? Itt azt se veszed figyelembe hogy Jézus nem azert jött le a foldre hogy egybol mindenki tudja ki ő. Peldaul ott van az hogy megdorgalt egy ordogot mert masok elott az "Isten fia"-nak nevezték. Meg peldaul ott vannak a messiás profeciak amiket Jézus csak a feltamadasa utan nyitotta meg szemeit a kovetoinek.
Mivel nincsen egyertelmu kijelentés a korai Egyházatyáktól hogy "igen ez egy hamisitvany" ezert az hogy te ez korul tancolsz sokat nem er. Ja es ahogy irtam vannak olyanok akik talalkoztak az Apostolokkal és ok tanuskodnak hogy a Jelenéseket János írta.
Nézzuk meg hogy egy második század eleji Keresztény(105-115 A.D.)mit gondolt Jézus:
"A hagyomány őt és barátját, Polikárpot János apostol TANÍTVÁNYIKÉNT azonosítja"
Szoval amiket tanit nagy valoszinuseggel Apostol Jánostól tanulta Polikárppal egyutt (akinek a irasaiban ugyan ilyen nagy Krisztológiát lehet talalni).
"Orvosként ott van nekünk az Úr, a mi Istenünk, Jézus a Krisztus, az egyszülött Fiú és Ige, aki az idők kezdete előtt elkezdődött, de aki azután emberré is lett, Szűz Máriától. Mert "az Ige testté lett"
(Levél az efezusiaknak, 7. fejezet, hosszabb változat)"
1. fejezet. Az efézusiak dicsérete:
I have become acquainted with your name, much-beloved in God, which you have acquired by the habit of righteousness, according to the faith and love in Jesus Christ our Saviour. Being the followers of God, and stirring up yourselves BY THE BLOOD OF GOD, you have perfectly accomplished the work which was beseeming to you.
18. fejezet. A kereszt dicsősége:
"Mert a mi Istenünk, Jézus Krisztus, Isten kijelölése szerint, Mária által fogantatott, Dávid magjából, de a Szentlélek által."
19. fejezet. Három ünnepelt misztérium:
GOD HIMSELF MANIFESTED IN HUMAN FORM for the renewal of eternal life.
6. fejezet. A harmónia megőrzése:
Jesus Christ, who was WITH THE FATHER BEFORE THE BEGINNING OF TIME,
8. fejezet. Figyelmeztetés a hamis tanok ellen:
All things which are according to the love of Jesus Christ OUR GOD
Itt azt nem tudod felfogni hogy Jézus ezeket az embereket HASZNÁLTA hogy prófétáljon (amit mohamed nem tett) és hogy dolgokat tanítson..
"Az angyal elkapott (erőteljesen), és olyan erősen nyomott, hogy NEM BÍRTAM TOVÁBB" (milyen cuki angyal) ( [link]
Nem idéztél te semmit. Nincs egyertelmu vers a koranban hogy az evangeliumot megvaltoztattak. Pont az ellenkezoje van. Arra lettek parancsolva hogy SZILÁRDAN ragaszkodjanak hozza. PONT EZ A LENYEG TE TUDATLAN (mint mohamed). Ha cafolja a dolgokat DE mohamed azt mondja hogy "ragaszkodjanak szilardan" az evangeliumhoz akkor NEM IS TUDOM hogy VAJON ki lehet a hamis itt.
Szep kis meseben hiszel hogy a 7. szazadi araboknal megjelent egy Isten aki engedte hogy pedofil legyen az utolso profeta.
Oké akkro koszonom hogy szepen eltemetted a tudosaidat mohamed melle akik azt mondtak és irtak hogy ez azokrol szol akik MÉG NEM MENSTRUÁLTAK. Te jobb vagy ezek szerint. Amugy a vers nem azt mondja hogy "akik nem menstrulanak egy ideje" hanem hogy akik MÉG NEM menstruáltak.
Nem bizonyitottal semmit. Literalisan linkeltem egy Iszlam tudost aki szetveri es eltemeti mohamed melle az oldal erveleset amit irtal.
"Az Úr utálja a hazug AJKAKAT" Koszonom szepen hogy megtudtam hogy én egy ajk vagyok. A koranban van leirva hogy allah utalja azokat akik nem hisznek (igen tudom idezni) de az Újszövetségben tobbszor le van irva hogy Isten mindenkit szeret.
Eddig nem hazudtam csak te kepzeled be mint mohamed a jelenést.
Hát ha odaesik a lábához "mint egy halott" és utanna Jézus megnyugtatja akkor kivancsi vagyok mit csinalhatott.
Oké. Nezzuk meg hogy mit allitottak a tanitvanyok és Pál Jézusról. Vegyuk figyelembe hogy akiknek adtak az uzenetet nagy reszuk zsidok voltak szoval egyertelmuen tudtak hogy a kovetkezo versek amik idezve vannak az Ószövetségből azok leteznek. Ezek utan mondd azt hogy senki se nezte Istennek. Amugy erdekes mert te beszelesz "ellentmondásrol" amikor par sorral feljebb literalisan leirtad hogy "1 ember Istennek nézte" itt meg azt irod hogy senki. Vicces vagy.
Jóel 3:5: Mindenki megmenekul aki segitsegul hivja az Úr nevét.
ApCsel 22:16: Kelf fel, keresztelkedj meg és hivd segitsegul az Úr (Jézus) nevét.
Róma 10:9-13: Ha szaddal Úrnak vallod Jézust, és hiszed hogy Isten feltámasztotta őt a halálból akkor udvozolsz. 13: AMINT MEG VAN ÍRVA: "aki segitsegul hivja az Úr nevét, udvozol.
Ézsaiás 45:23: Elottem hajol meg minden térd és rám eskuszik minden nyelv.
Filippi 2:9-11: Ezert fel is magasztalta Őt az Isten mindenek fölé 10 hogy jézus nevére minden térd meghajoljon, MENNYIEIKEKÉ, FOLDIEKÉ ÉS FOLDALATTIAKÉ. És MINDEN NYELV vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
Ézsaiás 44:24: Ezt mondja a megvaltod az ÚR: Én az ÚR, alkottam mindent, EGYEDÜL feszitettem ki az eget, magam tettem szilardda a foldet.
Zsidók 1:8,10: AZ ATYA így szól a Fiúról: A te tronusod orokke megáll Ó ISTEN. 10 Te vetettél Uram, alapot a foldnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.
Máté 3:1-3 Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: 2„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” MERT Ő VOLT AZ, akiről Ézsaiás így prófétált: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az ISTEN útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”
Márk 1:1-8 Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az ISTEN útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! 4Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. 5Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és – amikor megvallották bűneiket – megkeresztelte őket a Jordán vizében.
János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett meg erdei mézet, és ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.”
János 1:15:
[15] János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: „Ő VOLT AZ, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, MERT ELŐBB VOLT , MINT ÉN.”
mohamed elobb VOLT mint Jézus? Ha nem akkro Jézus hogy lehet előbb mint egy ember?
Titusz 2:13: Mivel várjuk a mi boldog reménységünket, A MI NAGY ISTENÜNK ÉS ÜDVÖZÍTŐNK JÉZUS KRISZTUS dicsőségének megjelenését.
2sámuel 22:3: Isten az én szabadítóm és kősziklám.
Lukács 2:11: Üdvözítő szuletett aki az Úr Krisztus.
Lukács 1:68: Áldott, az ÚR, Izráel Istene, HOGY MEGLÁTOGATTA A NÉPÉT, és VÁLTSÁGOT SZERZETT neki.
János 20:24-29: Tamás válaszolt: Uram, Istenem.
ApCsel 20:28: Viseljetek gondot tehat magatokra... hogy legeltessétek az ISTEN EGYHÁZÁT amelyet TULAJDON VÉRÉVEL SZERZETT. Nem is tudtam hogy Isten tud vérezni.
Kolossé 1:16-17: Mert benne (Jézusban) teremtett minden a mennyen és a foldon, A LATHATOK ÉS A LATHATATLANOK, AKAR TRONUSOK, AKAR URALMAK, AKAR FEJEDELMSÉGEK, AKAR HATALMASSÁGOK: MINDEN ÁLTALA LETT ÉS REÁ NÉZVE TEREMTETT 17 Ő ELOBB VOLT MINDENNEL ÉS MINDEN OBENNE ÁLL FENN.
2Péter 1:1: Simon Péter, Jézus Krisztus szolgaja és apostola, mindazoknak, akik velunk egyutt ugyanabban a draga hitben reszesultek ISTENÜNK ÉS ÜDVÖZÍTŐNK, JÉZUS KRISZTUS igazsága által.
Most tenyleg nem tudom eldonteni hogy mohamedet jatszol vagy Aishat es futsz a valasz elol mint ő az agybol amikor mohamed elvette a szuzesseget. Itt van a valasz hogy a Biblia mit ír a hazasságkotesrol:
1Korintus 7:36
És ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, HA VIRÁGZÓ IDEJÉT MÚLJA (hyperakmos,ὑπέρακμος= Túl az ifjúság virágzásán, a teljes koron. túl a "csúcson", azaz Képletesen túl az ifjúság virágzásán.), és úgy kell történnie, a mit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez.
Kerlek egy minosegi uzenetet kuldj vissza ha mar en is megprobaltam sok dolgot osszeszedni mert ha nem teszed tenyleg nincs ertelme annak hogy itt ugyan azokat az eltemetett (mohamed melle) ervelekeset ismeteld.
Kérlek titeket, ne veszekedjetek egymással, mert ebben a cselekvésben nincsen ott az Isten. A szavak halmozása, a idézgetés, a tudás falása, az információ habzsolása, ezek mind emberi akartból való okoskodások, és az íratott meg, hogy a világ bölcsessége bolondság az Úr előtt. Aki veszekszik a másikkal, az még testi, és erőből próbálja a saját igazát a másikra erőltetni. Krisztus nem ezt tanította nekünk, nem ezt kérte tőlünk, hanem hogy erővel, tűzzel, de szelídséggel és alázattal törjük meg a kenyeret.
Elmondta világosan, habár nem szeretek idézgetni, de sokan még mindig bizonyságra vágynak, hogy: "Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok: Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok. Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tűrhetőbb lesz ama napon, hogynem azé a városé."
Nem a veszekedésre biztatott, hanem éppen ellenkezőleg. Szóljon valaki a Lélek által, de ha az süket fülekre talál, menjen tovább. Mert sok az éhező, és ameddig valaki veszekszik, értékes időt vesz el azoktól, akik épülnének attól, amit mondani volna szükséges. A veszekedéssel ezt megvonja a lélekben éhezőtől és szomjazótól, és feleslegesen táplálja azt aki amúgy is tékozol. Nem mennyei kenyérrel, hanem istentelen lelkülettel, így a saját lelkére is ítéletet von.
A ragadozók prédára gyűlnek, és a vérszag élteti őket. De aki összeverekszik a ragadozóval, az maga is sérülni fog, vagy akár az életébe is kerülhet az!
Pál apostol sorai is pontosan ide kívánkoznak: "A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felől való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók. Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát."
Legyen meg mindenkinek a hite szerint!
A Szent Lélek akarata valósuljon meg!
Üdv.
"Neked mint mondd el az a kijelentes hogy "Én vagyok az első és az utolsó"?2
Sok mindent jelenthet. Attól függ milyen magyarázatot ad hozzá.
"Itt azt se veszed figyelembe hogy Jézus nem azert jött le a foldre hogy egybol mindenki tudja ki ő. Peldaul ott van az hogy megdorgalt egy ordogot mert masok elott az "Isten fia"-nak nevezték. Meg peldaul ott vannak a messiás profeciak amiket Jézus csak a feltamadasa utan nyitotta meg szemeit a kovetoinek."
Hát? Eltitkolta ki Jézus? :) Akkor viszont hazudott Jézus az embereknek. Szánalmas ahogy kapálózól és a hazugságaiddal csak rosszabb lesz. Felsorold végre kik nézték Jézust Istennek. Eddig Tamást említetted.
"Mivel nincsen egyertelmu kijelentés a korai Egyházatyáktól hogy "igen ez egy hamisitvany" ezert az hogy te ez korul tancolsz sokat nem er. "
Konkrétan semmi nincs az 1. századból szóval hiába hazudod hogy már akkor is Jézus istenként imádták.
"Ja es ahogy irtam vannak olyanok akik talalkoztak az Apostolokkal és ok tanuskodnak hogy a Jelenéseket János írta."
Újabb hazugság. Tudományosan bebizonyították hogy nem János írta te szerencsétlen. János Evangéliumát sem János írta, ezt is tudjuk.
"Itt azt nem tudod felfogni hogy Jézus ezeket az embereket HASZNÁLTA hogy prófétáljon (amit mohamed nem tett) és hogy dolgokat tanítson.."
Mi az hogy használta te szerencsétlen? :)
"Az angyal elkapott (erőteljesen), és olyan erősen nyomott, hogy NEM BÍRTAM TOVÁBB" (milyen cuki angyal)"
Hol ír itt folytogatásról? Az angol fordításban The angel caught me szerepel. Erősen megragadta, te viszont behazudtad hogy folytogatta. Olvastad mit ír a Bibliád a hazugokról?
"Nem idéztél te semmit. Nincs egyertelmu vers a koranban hogy az evangeliumot megvaltoztattak. Pont az ellenkezoje van. Arra lettek parancsolva hogy SZILÁRDAN ragaszkodjanak hozza. PONT EZ A LENYEG TE TUDATLAN (mint mohamed). Ha cafolja a dolgokat DE mohamed azt mondja hogy "ragaszkodjanak szilardan" az evangeliumhoz akkor NEM IS TUDOM hogy VAJON ki lehet a hamis itt."
Több verset is idéztem ami ezt leírja, továbbá a Korán konkrét keresztény tanításokat cáfol mit Jézus istensége, kereszthalála, szentháromság. Erre behazudod hogy a Korán a jelenlegi Evangéliumra írja hogy hiteles és hogy ragaszkodjanak hozzá. A Bibliád azt mondja a hozzád hasonló hazugokról hogy a szexuláis bünelkövetőkkel van egy szinten és a bálványimádokkal. Ezt felfogttad?
"Szep kis meseben hiszel hogy a 7. szazadi araboknal megjelent egy Isten aki engedte hogy pedofil legyen az utolso profeta."
Emlékeztetlek hogy a Bibliád szerint Isten utálja a hazugokat és a azt mondja a hozzád hasonló hazugokról hogy a szexuláis bünelkövetőkkel van egy szinten és a bálványimádokkal. Ráadásul ha Mária 12-14 éves volt az pedofilia és simán lehetett ennyi, akkor pedig a szentlélek pedofil.
"Oké akkro koszonom hogy szepen eltemetted a tudosaidat mohamed melle akik azt mondtak és irtak hogy ez azokrol szol akik MÉG NEM MENSTRUÁLTAK. Te jobb vagy ezek szerint. Amugy a vers nem azt mondja hogy "akik nem menstrulanak egy ideje" hanem hogy akik MÉG NEM menstruáltak."
A vers nem ír olyat hogy akik soha nem menstruáltak még. És ahogy mondtam az iszlám megatározza mikortól lehet házasodni ellenben a Bibliáddal. A kiskorúak nem házasodhatnak , nem tehtenek jogi nyilatkozatot.
"Koszonom szepen hogy megtudtam hogy én egy ajk vagyok. A koranban van leirva hogy allah utalja azokat akik nem hisznek (igen tudom idezni) de az Újszövetségben tobbszor le van irva hogy Isten mindenkit szeret."
Nem, a Biblia azt írja Isten utál téged mert hazug vagy és azt mondja a szexuális bűnelkövetőkkel és bálványimádokkal vagy egy szinten.
És még ezt is írja a Biblia:
Zsoltárok 5:5 (5:6) Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.
Szóval Isten gyülöl téged a Bibliád szerint mert hazudozol.
"Ezek utan mondd azt hogy senki se nezte Istennek. Amugy erdekes mert te beszelesz "ellentmondásrol" amikor par sorral feljebb literalisan leirtad hogy "1 ember Istennek nézte" itt meg azt irod hogy senki. Vicces vagy."
Az hogy a 100 ezer emberből 1 istennek nézte az semmi te fogyatékos. Az egyiptomi fáraót lehet hogy százezrek nézték istennek.
"Oké. Nezzuk meg hogy mit allitottak a tanitvanyok és Pál Jézusról."
Mon te tényleg értelmi fogyatékos vagy? Azt kérdeztem ki nézte Jézust Istennek aki látta személyesen. Pál sosem látta Jézust. Márk és Lukács sem. Szóval ezektől hiába idézel.
Máté 3:1-3 Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: 2„Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” MERT Ő VOLT AZ, akiről Ézsaiás így prófétált: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az ISTEN útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”
Ebben holvan hogy Jézus Isten te féleszű? :)
"Most tenyleg nem tudom eldonteni hogy mohamedet jatszol vagy Aishat es futsz a valasz elol mint ő az agybol amikor mohamed elvette a szuzesseget. Itt van a valasz hogy a Biblia mit ír a hazasságkotesrol"
1Korintus 7:36
És ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, HA VIRÁGZÓ IDEJÉT MÚLJA (hyperakmos,ὑπέρακμος= Túl az ifjúság virágzásán, a teljes koron. túl a "csúcson", azaz Képletesen túl az ifjúság virágzásán.), és úgy kell történnie, a mit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez.
Hol ír itt a minimális házasságkötési életkorról te utolsó legalja hazug? Pont hogy arról szól, mi van ha nem tudott megházasodni ifjúsága virágán. Ebből sehol nem derül ki minimális életkor.
"Kerlek egy minosegi uzenetet kuldj vissza ha mar en is megprobaltam sok dolgot osszeszedni mert ha nem teszed tenyleg nincs ertelme annak hogy itt ugyan azokat az eltemetett (mohamed melle) ervelekeset ismeteld."
Idéztem a Bibliádból mit ír a hazugokról igaz? Súlyos dolgokat, de téged nem izgat. Magasról teszel a saját Bibliádra is.
"Arrol pedig hogy a zsidok nem hittek semmilyen Szentháromságban hamis"
A videóban a kabaláról beszél te félszű ami a zsidó okkultizmus. Te meg ezzel akarod behazudni hogy a zsidók szentháromságban hittek? :) Nálad alávalóbb hazug keresztényt még nem is láttam pedig sok hazug kereszténnyel összefutottam itt.
De pont az a lenyeg.. Jézus nem ad mas magyarazatot csak annyit tudunk hogy az oszovetseget idezi. Az bun (shirk) lenne nekem ha muhamedet az elsonek es utolsonak hivnam es azt a verset ideznem ahol allah azt mondja hogy o az elso es az utolso?
Nem hazudott Jézus... Még azt is mondta hogy most nem ertik hogy mit mond de kesobb megfogjak erteni.. János 13:7 "Jézus így válaszolt: "Most még nem fogjátok fel, hogy mit cselekszem, de később meg fogjátok érteni."
Mivel ideztem egy olyan irot aki a 2. szazad elejen irt ezert abbol le lehet kovetkeztetni hogy mar elotte is csinaltak. Egy tortenetiro amugy pont errol is beszel. Az Ifjabb Pilinus 10. konyv. 94. "A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos
meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek
az ISTENNEK HITT KRISZTUS tiszteletére, és esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre,
hanem arra, hogy nem lopnak, nem rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik
meg esküjüket, a rájuk bízott letét kiadását felszólítás esetén nem tagadják meg: ennek végez-
tével pedig rendszerint szétszélednek; majd ismét összejönnek, hogy közösen fogyasszák el
közönséges és ártatlan lakomájukat; ezt azonban abbahagyták, miután parancsodra betiltottam
a titkos társaságokat. Éppen ezért annál szükségesebbnek tartottam, hogy két szolgálóleányból
- ezeket ők diakonisszáknak nevezik - még kínvallatás árán is kivegyem az igazságot. Nem
találtam bennük egyebet ostoba, határtalan babonaságnál." ( [link] )
Ja es ugye azt remelem vagod a nagy ignorancia es buszekeseged kozben hogy a Jelenések cimu konyvet az elso szazad vegen irtak es mindig konyvet eloszor atvizsgaltal mielott kanonizaltak volna.. Szoval egyertelmu hogy nem is lenne dokumentum arrol hogy mit gondoltok az elso szazad kozepen a Jelenesekrol.. És ha TE bevallod hogy nincsen dokumentum az elso szazadi keresztényekrol akkor miert varod el hogy en adjak?
Te annyira szerettel a korai egyhazra alapozni hogy mit gondoltak akkor ennel miert nem teszed? Nem volt kerdes az Egyhaz TORTENELMEBEN hogy ki irta az evangeliumokat. (Igen tudok idezni) Mondd mar azokat a tudomanyos tenyeket?
Ha ugy "elkapta" mohamedet hogy "már nem bírta" akkor az mi lehetett? Elkapta es simogatta?
János 2:19-22: Jézus arrol beszel a zsidoknak hogy o felfogja eleszteni magat miutan meghal 3 nap utan. 22: . A 22. versben János emliti hogy mikor feltamadt, a tanitvanyai VISSZAEMLEKEZTEK erre amit mondott ÉS HITTEk Jézus szavaban. Erdekes mert az Apcsel azt irta le hogy Isten elesztette fel. És van olyan vers is ahol azt irja hogy a Szentlélek elesztette fel (szoval megint itt van egy Trinitárius dolog es ha ebbol a szemszogbol olvasod el a Bibliat nagyon sok ilyet fogsz talalni).
Errol beszelek. Nem erted.. Péternek akkora buszkesege volt hogy o azt mondta hogy "en akkor se tagadlak meg ha mindenki megtagad" Jézus erre azt mondta hogy még a kakas kukorekolasa elott meg fogsz tagadni 3* és miert? Mert ha kiderult volna hogy Jézust koveti akkor ugy kivegzik mint allah mohamedet. Péternek egyszeruen nagy volt a buszekesege DE kevés hite es Istennek meg kellett tanitania hogy ne legyunk ilyenek.
A feladat még mindig elotted all: mutass egy olyan evangeliumot a 7. szazadi keresztény araboktol amire mohamed azt tudta volna mondani hogy SZILARDAN KOVESSEK A KERESZTÉNYEK és ha NEM azt teszik akkor HITETLENEK ami mas volt mint ma. Még mindig varom.
Csak azt nem tudom hogy eddig én hol hazudtam. Linkeltem tudosokat, hadiszokat és a korant. A Zsoltárokat pedig ilyenkor elegge ertelmetlen idezni mert azoknak az a celjuk (mufaj) hogy erzelmesek legyenek. Es igen tudok idezni olyan verset amibol ez kiderul.
Pál talalkozott Jézussal. Márk és Lukács pedig a tanítványoknak a tanítványuk volt és a tanitvanyoknak pedig a Szentlélek volt aki Jézusrol tesz bizonyságot. Szoval ongol. János 15:26 „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;
Hát teso szerintem ezt direkt csinalod.. Ha ISTENNEK keszitik elo az utat de kesobb kiderul hogy JÉZUSNAK keszitettek elo az utat akkor ki Jézus????
A hypermakos szo hasznalata azt jelzi, hogy a házasságkötési kor valamikor a pubertás után volt amikor egy no teljesen felnőtt.
A kovetkezo peldazat az oszovetsegbol van hamar az Ujbol nem fogod fel.:
Ezékiel 16:4-14
4Ilyen volt a születésed: Amikor megszülettél, nem kötötték el a köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, nem dörzsöltek le sóval, pólyába sem tettek. 5Senki sem szánakozott rajtad, semmit sem tettek meg veled ezekből, nem könyörültek rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak, amikor megszülettél. 6De én elmentem melletted, és megláttam, hogy véredben fetrengsz. Azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! Igen, azt mondtam neked, bár csupa vér voltál: Maradj életben! 7Nagyra növeltelek, mint a mező füvét. NAGYRA NŐTTÉL, FOLSERDULTEL, MELLED KITELT, SZOROD KINOTT, de teljesen mezítelen voltál.
8Elmentem melletted, ÉS LÁTTAM HOGY MÁR SZERELEM KORÁBAN VAGY. EZÉRT RÁD TERÍTETTEM RUHÁM SZÁRNYÁT, és betakartam mezítelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél. 9Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. 10Tarka ruhába öltöztettelek, és delfinbőr sarut húztam a lábadra; gyolcsba takartalak, selymet terítettem rád. 11Földíszítettelek ékszerekkel, karpereceket tettem a kezeidre és a nyakadra láncot. 12Orrodba orrperecet tettem, füleidbe fülbevalót, a fejedre pedig ékes koronát. 13Földíszítetted magad arannyal, ezüsttel; gyolcsba, selyembe és tarka ruhába öltöztél; ételed finomliszt, méz és olaj volt. Igen-igen megszépültél, sőt még a királyságot is elérted. 14Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket rád raktam – így szól az én Uram, az Úr. (Az Ezékiel 16 tartalmaz egy metaforát Isten és Izrael kapcsolatára de ezt remélem nem kell emlitenem)
Amikor Isten szetteriti ruhaja sarkat és szovetseget kot a lannyal az a hazassagra utal amint azt a következő szakasz jelez:
Ruth 3:9 Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Ruth, a szolgálód. TERITSD RA RUHAD SZARNYAT SZOLGALODRA, mert közeli rokon vagy te. (Ruth arra kéri Boázt, hogy vegye feleségül, hogy megőrizze Naomi családjának vonalát.)
Malakiás 2:14
[14] És azt mondjátok: Miért? Azért, mert az Úr tett bizonyságot közted és a te ifjúságod felesége közt, a kit te megcsaltál, holott társad és SZÖVETSÉGES feleséged!
A Biblia nyelvezete, kultura egyertelmuen jelzi hogy mar akkor is a minimum az a pubertas korszak volt.
Szoval nem vallod be hogy ellemondasban kaptalak es inkabb
fogyatekosnak neveztel. Nyugi nincs semmi baj :). Miert vagy ideges?
Az is erdekes hogy azt mondtad hogy "egy hazug vagy" és en utanna leirtam hogy teso szo szerint a tudosaid es a koran is az en allaspontomat tamogatja es te ignoralod azt es nem mondod hogy oke igaz. Szoval ki a hazug?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!