A Biblia hol utal arra, hogy JÉZUS maga ISTEN? JÉZUS maga utal erre valahol?
"Az osszes (még ateista) tudos is elfogadja hogy a 4 kanonizalt evangeliumon kivul a tobbi hamis."
Az összes tudós tisztában van azzal hogy a 4 kanonizál evangélium is hamosított.
"Pont a keresztényekre mondod hogy uldozik a hivoket?"
Még jó hogy a keresztényekre mondom. Arról szól a keresztény történelem hogy üldözik a más vallásúakat vagy a más keresztény irányzatúakat.
"Ugy tetteti mintha Jézus lenne megolve es utanna nem csinal semmit"
Elmondtam de nem fogtad fel. Azokat az embereket csapta be akik meg akarták ölni Jézust, nem a hívőket. Voltak hívők de a te akkori hittársaid üldözték őket.
"es majd egy arabbal kezd el beszelni gábriel angyal (aki a hadiszok szerint tobbszor is elkezdte folytogatni mohamedet azert mert nem birt olvasni) es utanna mindent letagad amit eddig hittek az emberek. Hmm. "
Miért ne beszélhetne Gábriel angyal egy arabbal? Te abban hiszel hogy Isten emberként megszületik egy szegény zsidó ember bőrében :) És nem folytogatta csak megszorította és onnantól tudott olvasni. Mindent pedig nem tagadott le csak a hamisításokat kezdve a szentháromságtól Jézus istenségéig meg a többi pogány hamisítást.
"Nézd meg a verset literalisan azt idezi.. Jézus egy zsidó volt szoval ugy is viselkedett.. Amikor beszelt, imadkozott ugy csinalta ahogy a Tórában le van írva. Ha nem fogadod el hogy a zsoltarokat idezte akkor igazabol sokat nem tudok neked mondani mert ez egy elfogadott teny. "
Aki azért jön a földre hogy meghaljon és egyébként ő maga Isten, az nem kiált fel úgy hogy Istenem miért hagytál el. Ez nevetséges.
"erlek szepen muhamed egy olyan peldazatot idez az evangeliumbol ami CSAK Márkban található meg. És igen ő azt evangéliumnak nevezi. Szoval nem hiszel mohamednek? Mondjad azokat a nagy tudomanyos tenyeket."
Kezdjük ott hogy nem is azok irták az evangéliumokat akiknek tulajdonítják. Nem tudni kik írták, mikor, kiknek adták tovább. A legelső szövegtöredéked is Jézus után 150-200 évvel későbbiek. A 4 evangélium ugyanazt eltérően írja le. Szóval össze vissza hamisították.
"Elegge jo kis felfogasod van :D Megmutatom hogy Jézus allah egyik nevet sajat magara teszi tobbszor is es azt hozod fel hogy "biztos jelkepes" mirol beszelsz? Ha mohamed azt mondta volna hogy o az elso es az utolso akkor az nem lett volna bun neki?"
Ha jelképesen érti és elmagyarázza akkor nem. Ha viszont azt mondja hogy ő ezt úgy érti hogy ő maga Isten akkor az bűn lenne nyilván de hol mondja Jézus hogy ő Isten? Ja hogy sehol :)
A Jézust Istennel azonosítók bálványimádók és el fognak kárhozni! Erre készüljetek fel!Az imádatot nem lehet meghamisítani, sok dilettáns meg ezt teszi. Pl. a potyondiféle katolikusok.
A katolikus egyház évszázadokig a gyilkológépezetet 'szent' inkvizíciónak nevezte, később a fasiszta Mussolínivel kötött konkordátumot és a bűnözés minden formáját kimerítette. Majd Isten nekik ad szent szellemet, mi, hogy jól értsék a Bibliát?
„Karlheinz Deschner, az eredetileg katolikus szerző, egy egész életet áldozott arra, hogy hat kötetben megírja ezt a „krimit”. Művében a bűntettek minden elképzelhető formájáról olvashatunk, amelyeket az egyház a külpolitika, a kereskedelem, a pénzügy és az oktatáspolitika területén elkövetett, a tudatlanság és a babonák terjesztéséről, valamint a szexuális erkölcs, a házasságjog és a bűntetőjog gátlástalan kihasználásáról. És mindez oldalak százait tölti meg.” /Hans Küng: A katolikus egyház Európa kiadó, Budapest, 200516. old./
”...az Isten tiszteletét egyedül Isten maga határozza meg. Ennek megfelelően, az imádás bármiféle formája, melyet kifejezetten nem Ő írt elő, az Isten abszolút szuverenitásának és mindenhatóságának meggyalázása.” [Szécsi József: Bálványimádás és képimádat az ókori Izraelben - A tanulmány megjelent a Pannonhalmi Szemlében - 2007 (XV) 3/5–17.]
Ha Jézus Krisztus prófétai minőségben tudott fellépni, akkor biztosan nem lehetett a mindenható Isten.
A Biblia szerint Jehova „a szent próféták Istene” (Jelenések 22:6), és Mózes nem úgy írt Jehováról, mint prófétáról, hanem mint Istenről:
„Mózes pedig monda: Nincs rendjén, hogy úgy cselekedjünk, hogy mi azt áldozzuk az Úrnak a mi Istenünknek,...Háromnapi járó földre megyünk a pusztába és úgy áldozunk a mi Urunknak Istenünknek...” (2Mózes 8:26-27; vö. 2Mózes 24:4, stb.)
Jézus meg azt állította, hogy Mózes róla írt:
„Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt... Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szól néktek.” (János 5:46; Apcsel 3:22)
Ha Jézus a testben megjelent Isten lett volna, akkor azonosnak kellett volna lennie – a próféták Isteneként – a saját maga által támasztott prófétával, és a saját szájába kellett volna adnia a saját igéjét, saját magának megparancsolva, hogy mit mondjon:
„Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te [eztIsten mondja Mózesről], és az én igéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.” (5Mózes 18:18)
Ugyanakkor Mózesnek is Istennek kellett volna lennie (szó szerint), hiszen ő olyan volt, mint a Jehova által támasztott próféta:
„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: [ezt Mózes mondja magáról], azt hallgassátok!” (5Mózes 18:15)
Továbbá akkor Mózes, Lukács és Fülöp, meg a próféták is hiányos ismerettel rendelkeztek volna Jézusról, ha csak a prófétát ismerték fel benne, de a próféták Istenét nem. Jézus pedig félrevezetett volna mindenkit azzal, hogy a Mózes és a a próféták által írt prófétával azonosította magát, és nem a próféták Istenével:
„És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megírattak.... Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: A ki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.” (Lukács 24:27; János 1:45)
Ha pedig ő magát nem azonosította a próféták Istenével, akkor ő nem is lehetett a testben megjelent Isten – a próféták testben megjelent Istene -, ahogy ezt a háromsághívők hamisan terjesztik róla:
„Krisztus, az Úr,” (Luk 2:11) nem ugyanaz és nem azonos az Istennel, hanem az Úrnak Fölkentjével (vö. Luk 2:26), és nem az Úrral, a YHVH Istennel, Akinek ő a Fölkentje (Krisztusa).
Nem ugyanaz, mert a mindenható (vö. Jel 21:22), végtelen igazságosságú és irgalmú (vö. Dán 9:16,18), örökkévaló (vö. 5Móz 33:27), legfenségesebb Isten (vö. Zsolt 97:9, MBT. ford.) soha nem születik (vö. Ján 1:17); senkitől nem származik (vö. Mik 5:1); önmagában való életét senkitől nem kapta (vö. Ján 5:26); senki által nem él (vö. Ján 6:57); nem elsőszülöttje senkinek (vö. Kol 1:15); soha nem imádkozik (vö. Luk 6:12); soha nem ölt testet (vö. Ján 1:14); soha nem közbenjárója senkinek (vö. 1Tim 2:5); soha nem hal meg (vö. 5Móz 32:40); soha nem áldozta föl magát (vö. Zsid 7:27); soha nem kell feltámasztani (vö. 1Pét 1:21); soha nem képmása senkinek (vö. Kol 1:15); soha senki nem a feje (vö. 1Kor 11:3); soha senki nem az istene (vö. Eféz 1:17; Zsid 1:9); soha senkinek nem vettetik alá (vö. 1Kor 15:28); soha nem lett kisebbé téve az angyaloknál (vö. Zsid 2:8-9); soha senkinek az akarata alá nem alárendelt (vö. Dán 4:32; Luk 22:42); soha nem növekedik (vö. Ján 3:30); soha senkitől a hatalmát nem kapta (vö. Máté 28:18); soha senki nem küldte (vö. Csel 3:19-20); soha senki nem kente fel (vö. Ézsa 61:1; Csel 2:36); soha senki nem tanította (vö. Ézsa 40:13; Ján 8:28; Róm 11:34); soha senkihez nem lehet hasonlítani (vö. Ézsa 46:5,9; Fil 2,7); soha senkinek nem a testvére (vö. Ján 20:17; Zsid 2:11-12,17); soha nem voltak emberek vagy angyalok a társai (vö. Róm 8:17; Zsid 1:9); soha senki nem ültette a jobbjára (vö. Eféz 1:20); Őegyedül szentséges önmaga által (vö. Jel 15:4); rosszal soha senki nem kísértette meg (vö. Jak 1:13; Zsid 4:15); soha senki nem üldözte (vö. Ján 15:20); soha nem imádhatott volna teremtményt (vö. Mát 4:9); és SOHA NEM OSZTOTTA MEG AZ IMÁDATOT SENKIVEL, még a Fiúval sem (vö. Ján 4:21-24; Jel 4:9-11; 5:14; 7:11-12; 11:16-17; 19:4) – ebből kifolyólag soha nem nevezte magát háromságnak (vö. Ézsa 43:12; Mal 1:6), ami az ő egyedüli szuverinitásának (vö. Márk 13:20; Csel 1:7; Jel 4:11) a sérthetetlenségét illegitimizálja! Ezért nincs helye az igaz imádatban emberi kísérletnek, amely azt óhajtja kifejezni, amit Isten soha sehol nem fejezett ki!
”A Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval fogalmazza meg.”(Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések. Evangéliumi Kiadó, 22.old.).
Majd ti kísérleteztek Isten személyével, mi? Nem elég nektek, amit Isten mondott magáról?
Ézs 45:5 Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten!
Majd még ellene mondasz ennek, nem?
És miert hamisitottak?
Nem is tudom hogy melyik vallasnak van egy adótörvénye azokra akik nem kovetik.
Hat ha egy zsoltart idez ami ugy kezdodik akkor de.
Erdekes.. Szoval a Polikárp nevű egyházatya aki találkoztt Jánossal és ő tanusította van hogy János irta az képzelődött?
Azt is allah kepzeltette be? De amugy ha nem is fogadod el hogy szemtanúk irtak es hogy a nevek eredetiek akkor is meg lettek nevezve es az egyiket mohamed "Evangélium"nak nevezi. Szoval miert kritizalod? Az egyik Hádíszban "Allah szava"-nak nevezik az Evangéliumot.
Te latsz olyat hogy "ne vegyetek komolyan csak szeretem mondogatni hogy én vagyok az elso es az utolso mert meno mert csak Isten hivhatja magat annak"?
Jelenések 1:7-8
[7] Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. [8] Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
Ha jól tudom akkor Jézus fog eljonni még nalatok is de ebben a versben "Úr Isten" nevet kapja. Ezt is szimbólikusan erti :D?
"Nem is tudom hogy melyik vallasnak van egy adótörvénye azokra akik nem kovetik."
A te Bibliád konkrétan etnikai alapon felsőbbrendűnek hirdeti a zsidókat. Más törvények vonatkoznak a zsidókra és mások a nem zsidókra. Az iszlám meghatároz adót azokra akik nem muszlimok, de a muszlimokra is meghatároz adót, szóval megint hazugság az állításod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!