A Biblia hol utal arra, hogy JÉZUS maga ISTEN? JÉZUS maga utal erre valahol?
"es az Úr angyalát egyszer imadtak is az ószovetsegben."
Senki nem imádta. A zsidók nem hisznek semmiféle hármas istenségben pedig ugyanazt az ószövetséget olvassák. Sőt a zsidók bálványimádónak tekintik a keresztényeket és igazuk is van.
"Egyenlo szinten Isten mind a 3 szemely"
Ne hazudozz. Maga Jézus mondja hogy az Atya nagyobb nála meg hogy a szentlélek azt teszi amit parancsol neki az Atya. Ez alá fölé rendeltség. Vagyis ti keresztények három külön istenséget imádtok.
Forrás?
Csak azt nem tudod felfogni hogy ezzel kijelenti hogy Isten. Az Apcselben az van leírva hogy Isten vérzett. Furcsa. Az egyetlen ember aki vérzett az Jézus.
Mutass egy kéziratot a 7.szazadbol ami nem a mai evangéliumra hasonlit. Varok ra.
A Korán hol ir arrol hogy az Evangéliumot megváltoztatták?
A legmegbízhatobb ertekelesu hadíszok (SAHIH hádíszok) azt allitjak hogy 6 eves volt amikor elvette es 9 amikor eloszor lefekudt vele. Az is le van irva hogy Aisha babákkal jatszott ami abban az idoben tiltott volt de neki megvolt engedve mert még nem érte el a pubertás kort.
Na honnan veszed hogy Mária 12 volt? Forrást kérek
"Csak azt nem tudod felfogni hogy ezzel kijelenti hogy Isten. Az Apcselben az van leírva hogy Isten vérzett. Furcsa. Az egyetlen ember aki vérzett az Jézus."
Hiába hazudozol. Nincs olyan egyértelmű vers a Bibliában amiben Jézus kijelenti hogy ő Isten. Arra meg semmit nem reagáltál hogy senki nem nézte Jézust Istennek. Nem veszed észre mennyire nevetséges amiben hiszel? Azt mondod Isten személyesen jött el a földre de senkinek nem tünt fel hogy ő Isten.
"Mutass egy kéziratot a 7.szazadbol ami nem a mai evangéliumra hasonlit. Varok ra."
Létezik vagy 30 evangélium. Olvasgass. Ez is nevetséges hogy még a keresztények saját bevallásuk szerint is az evangéliumok 90%-a hamisított :) Nyilván a kanonizált 4 is hamisított.
"A Korán hol ir arrol hogy az Evangéliumot megváltoztatták?"
Például:
5/15 Ti írás birtokosai! Eljött immár hozzátok a mi küldöttünk, hogy világosan elmagyarázzon nektek sok mindent, amit elrejtettetek az írásból, és ugyanakkor sok mindenben elnéző irántatok.
2/75 Hogyan kívánhatjátok, hogy legyenek nektek hívők, amikor egy részük hallotta Allah szavát, és miután megértette azt, tudatosan meghamisította?
2/79 Ám jaj azoknak, akik sajátkezükkel írják az írást, s aztán azt mondják: "Ez Allahtól származik", hogy elkótyavetyéljék azt potom áron. Jaj nekik azért, amit a kezük írt, és jaj nekik azért, amire szert tettek!
És van ahol konkrét hazugságot cáfol a Korán. Például leírja hogy Jézus istensége és a szentháromság hamis tanítás.
"A legmegbízhatobb ertekelesu hadíszok (SAHIH hádíszok) azt allitjak hogy 6 eves volt amikor elvette es 9 amikor eloszor lefekudt vele. Az is le van irva hogy Aisha babákkal jatszott ami abban az idoben tiltott volt de neki megvolt engedve mert még nem érte el a pubertás kort. "
Nem igaz. Ez egy darab forrás. Más forrásokból más életkor következik. Van ami szerint 18-20 éves volt. Csak ti legalja keresztények kiragadjátok azt ami szerint a legfiatalabb volt és tényként hazudjátok.
"Na honnan veszed hogy Mária 12 volt? Forrást kérek"
Például onnan hogy zsidóknál 12 éves kortól házasodtak. Keresztény vallástudósok szerint pedig Mária biztos hogy fiatal volt. Szóval akár 12 éves is lehetett ami mai szemmel nézve pedofília. Persze lehet hogy 14 volt vagy 16, de lehetett 12 is.
"102. Dehogynem imadtak. Ha kell akkor meg tudom adni a verset."
Na hát akkor mutasd.
"A gorog szo a "nagyobb Az Atya nalam" kijelentesben ugyan az amit Jézus arra hasznal hogy halala utan a tanitvanyok nagyobb dolgokat fognak nala elvegezni ezert csak ugy ertheti hogy több dolgot."
Még egy ilyen legalja keresztényt. Nem vagy képes leírni egy mondatot úgy hogy ne hazudj. Az "Atya nagyobb nálam" soha nem jelenti azt hogy több dolgot fog tenni.
"Es az a kijelentes hogy az Atya nagyjbb nalam sokat nem jelentene mert Jézus mikor a foldon volt nyilvan az Atyától fuggot."
Jézus nem tette hozzá hogy itt a földön nagyobb nála. Űltalánosságban mondta.
És még mindig várom a választ miért nem nézte senki Istennek Jézust pedig tízezrek látták.
Józsué 5:13-14
[13] Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? [14] Az pedig így felelt: Nem, hanem az Úr seregének a vezére vagyok. Most jöttem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, és ezt mondta neki: Mit akar mondani szolgájának az én Uram?
A bizonyítékok azt mutatják, hogy az Úr seregeinek ez a Kapitánya ugyanaz az Isten Angyala, aki megjelent Mózesnek:
2Mózes 3:1-6
[1] Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. [2] Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. [3] Akkor ezt mondta Mózes: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? [4] Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! [5] Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz! [6] Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor elrejtette Mózes az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre.
Nem hazudozok. Jézus kijelentette hogy Isten úgy hogy az Ószövetseg nevet magara kijelentette.
Most nem tudom hogy direkt csinalod e ezt. A 7.szazadban a keresztenyek csak a 4 evangeliumot hasznaltak.. Es muhamed azt mondta hogy naluk van.. Szoval az az erveles hogy van 30 reszben igaz de mohamed idejebn mar csak a 4 evangelium volt hasznalva a keresztények kozott.
Itt a koran nem beszel hamisitasrol csak arrol hogy a szavukkal megvaltoztattak.
Mutass olyan forrast ahol 18 eves.
En arra kerlek hogy Biblikusan bizonyitsd be. En el tudok menni a hadiszhoz mert nektek azt el kell fogadni ne Biblikusan nem tudjatok bebizonyitanj hogy 12 eves. Sot a Biblia ugy utal ra hogy erett nő. A hadiszok meg tisztan kijelentim hogy Aisha még nem erte el a pubertás kort.
Nem tudom eldonteni hogy csak masolod a profetad vagy csak futsz mint Aisha. A gorog szora ertettem... senki se mondta hogy az "Atya nagyobb nalam" kijelentesben tobber fognak tenni a tanitvanyok.. Literalisan egy masik versre ertettem..
De mert a kontextus az az hogy arrol beszel Jézus hogy a tanitvanyoknak orulni kene inkabb hogy felmegy az Atyahoz mert ő nagyobb nala.
Tamás Istennek nézte azért mondta hogy Uram, Istenem. Ja és azok az egyházatyák se nézték veletlen Istennek akik a tanitvanyok nekik a tanitojuk volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!