Mi a véleményetek erről a hadíszról ? Szerintem nagyon aktuális az üzenete manapság, amikor sokan csak az evilági élvezeteknek és a pénznek élnek.
"Omár ibn al-Khattáb (Allah legyen vele elégedett) közölte:
„Elmentem Allah Küldöttéhez (blv) és egy szőnyegen feküdt. Csak egy derekára kötött anyagot viselt, semmi mást, ezért a gyékény nyomot hagyott az oldalán. Észrevettem egy marék árpát, körülbelül egy adagot, valamennyi lencsét egy sarokban és egy vizes tömlőt lógni. Szemeim könnyel teltek meg.
Azt mondta (blv): Miért sírsz, Ibn Al-Khattáb? Azt mondtam: Ó Allah Prófétája, hogy ne sírnék, mikor ez a gyékény megnyomta az oldaladat, és nem látok semmit a polcodon azon kívül, amit látok? Koszró és Caesar gyümölcsöskertek és folyók között élnek, míg te vagy Allah Prófétája, az Ő választottja, és ez a te ellátásod?!
Azt mondta:
Ó Ibn Al-Khattáb, nem vagy elégedett azzal, hogy miénk a Túlvilág, és övék ez a világ?”
Abdullah
"Tévedsz, abból ered, hogy keresztény vagyok."
:)
Ha kereszténynek vallod magad, akkor szinte teljes mértékben a keresztény kultúrában élsz.
"Őszintén szólva, ez nem bántás akar lenni, de lemerem fogadni, hogy semmi rendszeresség nem volt a keresztény életedben, nem is foglalkoztál vele rendesen, a megfogalmazásodból ítélve, kulturális keresztény voltál, akit a szülei valószínűleg elrángattak vasárnaponként a templomba és azt mondták, hogy ebben vagy abban kell hinned, de nem is értetted, hogy miért. Ehhez képest előrelépés, hogy rendszeresen imádkozol, meg Koránt olvasol stb... Szerintem egyszerűen komolyabban veszed az egyiket, mint a másikat és ennek a különbségét érzed. Az egyiket választottad, a másikat meg rád akarták erőltetni vagy egyszerűen csak beleszülettél."
A kereszténység nem tudott engem jóemberré tenni. Nem tudott engem sehogyan sem meggyőzni arról, hogy erkölcsösen kell élnem. (Mondom ezt úgy, hogy nyílván a keresztény erkölcs nem teljesen azonos az Iszlám erkölcseivel.)
Másik dolog, hogy nem tudom komolyan venni azt, amit nem tudok befogadni. Múltkor szépen elmagyarázták nekem a szentháromság fogalmát, úgy gondolom, hogy nagyrészt értem, ugyanakkor nem tudom befogadni, nem látok benne semmi szépséget, sőt mondhatnám taszít a dolog.
Igazából amikor életemben először elolvastam a Koránt, annyira lenyűgözőnek találtam, hogy ennek hatására lettem muszlim.
" Én rendszeresen szoktam imádkozni és voltak már nagyon mély imaélményeim, ennek ellenére te azt akarod mondani, hogy azok tulajdonképpen nem is imák voltak, hiszen mondjuk éppen nem borultam le. Én ezt nem tudom elhinni. Szembe megy a tapasztalataimmal amit mondasz."
Oké az egész úgy indult, hogy leírtad, hogy szerinted az ima formai követelményei nem fontosak. Erre reagáltam, nem kell ennyire tovább gondolnod.
Leborulni fantasztikus dolog, sokszor egészen magával ragad, csak csinálom az imát, és érzem a Kegyelmes közelségét.
Mohammed (béke legyen vele) azt mondta nekünk, hogy akkor vagyunk a legközelebb Allahhoz amikor leborulunk, és én is így érzem.
"1. Amit te imának nevezel, az a Bibliában benne sincs. Nem is lehet, hiszen ti Korán szövegeket imádkoztok, de még ettől eltekintve sem. Nálatok az ima kötött szöveg, egy bizonyos meghatározott testhelyzet sorozattal."
De benne van és pont ez bizonyítottam. Még azt a verset is megtaláltam a Bibliába ami előírja hogy meg kell tanulni a Biblia verseit és recitálni. Az egyes testhelyzetek is benne vannak a Bibliában és megkülönböztethető az is mikor fohászkodnak.
"de arra semmilyen bizonyítékod nincs, hogy pl. amikor leborult valaki, akkor bármi mást is csinált, vagy térdelve imádkozott. Képtelenség bebizonyítani a Bibliából az iszlám ima mozdulatsorait."
Hát mit csinált szerinted? :) Alapból vicc kategória hogy szerinted nincs kötelező testhelyzet az ima alatt ehhez képest tele van a Biblia olyan leírásokkal amikor a próféták leborulnak, meghajolnak, térdelnek stb. Minrk tették ezt ha nincs előírva. Sőt az egész zsidó nép így imádkozott. És erre mi volt a válaszotok? Hogy ez volt a szokás :) Mert ugye a Biblia népszokás gyüljteménye :)
"4. Amikor mindezt hosszadalmasan átbeszéltük, végül azt mondtad: Oké, a jelenlegi Bibliában így van, de a Biblia meglett hamisítva"
Ilyet biztos nem mondtam. Meg lehet nézni. Ott a kérdés. Emlékszm azt mondtam nyelvi szempontból nem tudtam bizonyítani de minden más szempontból bizonyítottam. A mozdulatok, a kötelező vesek recitálás, és még a kötelező ima időpontja is benne van a Bibliában. Ezért mondtam hogy olyan 90%-ban bizonyítottam.
"De látom, mindez továbbra sem akadályoz meg abban, hogy leírd ugyanazt és azzal vádold a keresztényeket, hogy semmibe veszik a Bibliát."
A keresztények nagy többsége semmibe veszi a Bibliát. Ez egyértelműen így van függetlenül ettől a kérdéstől. Folyamatosan ezt tapasztalom. Szemrebbenés nélkül megtagadjátok a Biblia verseit ha érdeketek úgy kívánja.
"Akkor sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, (ennyit, arról, hogy gondolkodás nélkül lépek át rajtuk) és a rengeteg utána olvasás eredményeként rájöttem, hogy semmi kétség, egyáltalán nincs igazad."
Magyarul addig kerestél hazugságokat amig találtal valamit ami megerősít a hazugságban.
"Egyrészt kulturális szokás, másrészről lekiállapot. De ezt akkor sem értetted. Az, hogy ez nem egy kötelező előírás teljesen egyértelmű abból, hogy nem minden egyes imánál imádkoztak az emberek arccal a földre borulva."
Ezen még most is csak nevetek :) Szerinted a próféták népsdzokásokat követtek vagy Isten parancsait? Ha nem kötelező senki nem imádkozna különböző testhelyzetkben hanem a legegyszűbb módjátválsztaná. A lekiállapot nevetséges válasz. Akkor az egész zsidó nép egyszerre volt olyan lelkiálapotban? :)
"Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen fontos dolog, hogy tűnt volna el a Bibliából? És miért? Tudod te, hogy a Szentsátor, majd később a Jeruzsálemi templom kinézete hányszor és milyen részletességgel van leírva?"
Bizonyára nehéznek találták a napi többszöri kötött imát, ezért nagyrészt kivették. Ma a keresztények ima címszó alatt elmondanak néhány szót és le is van tudva és ez még a jobbik eset.
"Hogy is fogalmazzam meg neked? Biztos vagyok benne, hogy nagyobb az Úr kegyelme annál, mint hogy azt rója föl, hogy ki milyen testhelyzetben imádkozik, ha az az illető őszintén Hozzá kiált."
Akkor is ezzel jötettek de ez sem igaz. Ez két különböző dolog. Nyilván szívből őszintén kell imádkozni de ettől még Isten előírhatta hogyan végezzük el az imát és elő is írta.
Még egy videót is linkeltem amiben egyes ősi keresztény és zsidó irányzatok nagyon hasonlóan imádkoznak mint a muszlimok.
https://www.youtube.com/watch?v=wqwkGnMSJAI
Viszont ahogy mondtam nem kívánom előről kezdeni ezt a vitát. Ugyanúgy tagadnatáok a Biblia verseit és jönnének az ilyen nevetségs válaszok mint hogy népszokásról ír a Biblia.
"Ha kereszténynek vallod magad, akkor szinte teljes mértékben a keresztény kultúrában élsz."
Ezt hogy érted? Attól még van fogalmam más kultúrákról, sőt más vallásokról is, és képes vagyok elvonatkoztatni és más szemszögből is nézni a dolgokat.
"A kereszténység nem tudott engem jóemberré tenni."
Az iszlám viszont igen?
"Nem tudott engem sehogyan sem meggyőzni arról, hogy erkölcsösen kell élnem." És az iszlám mivel győzött meg? Ha a kereszténység mondta, hogy adakozni kell, az hülyeség, de ha az iszlám akkor az igaz. Ha a kereszténység szerint imádkozni kell, akkor az hülyeség, de ha az iszlám mondja, az igaz. Komolyan kíváncsi lennék, mivel nagyobb a meggyőző ereje az iszlámnak szerinted, mint a kereszténységnek?
"Igazából amikor életemben először elolvastam a Koránt, annyira lenyűgözőnek találtam, hogy ennek hatására lettem muszlim."
Ezt teljesen komolyan kérdezem és hátsó szándék nélkül, egyszerűen csak érdekel: Mi nyűgözött le benne?
"Oké az egész úgy indult, hogy leírtad, hogy szerinted az ima formai követelményei nem fontosak. Erre reagáltam, nem kell ennyire tovább gondolnod."
Miért? A hittársad pl. ezt erőlteti. És ha te azt mondod, hogy az iszlám az igaz, akkor tulajdonképpen nem mondod ki, de te is úgy gondolod, hogy csak az az ima, amit úgy végeznek, ahogy ti. És ebben semmi tovább gondolás nincs, egyszerűen csak leírtam, hogy miért nem fogadom el, amit írsz. Te kezdted el magyarázni, hogy nem értem, hogy a lélek mennyire felszabadul az iszlám ima során és mennyire fontosak a mozdulatok. Egyszerűen csak erre reagáltam. Te azt próbálod belém magyarázni, hogy csak azért gondolkodom így, mert keresztény vagyok és ez a fajta gondolkodás jár át. Én erre írtam, hogy pusztán nem ennyiről van szó. Nekem ez kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanád, hogy ne hangoztassak alternatív véleményeket, mert azokkal nem tudsz mit kezdeni.
"Leborulni fantasztikus dolog, sokszor egészen magával ragad, csak csinálom az imát, és érzem a Kegyelmes közelségét."
Oké, én is borultam már le, szóval tudom, hogy másképp is lehet imádkozni.
Továbbra is fenntartom, hogy az iszlám túlhangsúlyozza a mozdulatok jelentőségét. Az a baj, hogy te kötött helyzetben vagy, neked így KELL imádkoznod, nekem viszont van összehasonlítási alapom, mivel az én esetemben nincs ilyen kényszer.
"Attól még van fogalmam más kultúrákról, sőt más vallásokról is, és képes vagyok elvonatkoztatni és más szemszögből is nézni a dolgokat."
Igen. De mondok egy egyszerű példát: amíg nem élsz együtt az amerikaiakkal addig nem fogod megérteni őket teljesen. Elméletben valamennyire.
De az egy màsik kultúra, velük kéne élned hogy megértsd a gondolkodàsukat.
Keresztény fejjel gondolkodsz, nem mondtam hogy ez baj, de ahhoz idő kell hogy valaki vàltozzon.
"Komolyan kíváncsi lennék, mivel nagyobb a meggyőző ereje az iszlámnak szerinted, mint a kereszténységnek?"
Hitelesebbnek tartom Allahot. Az Iszlám istenképét tudom elfogadni, ezt tartom hitelesnek. Ennyire egyszerű.
Allahot valóban létező Egyetlen Istennek tartom. Ezért hiszek Benne és a könyvének a Korànnak.
Pontosan a "kötöttebb" dolgok révén vàltam jobb emberré. In Sha Allah.
"Ezt teljesen komolyan kérdezem és hátsó szándék nélkül, egyszerűen csak érdekel: Mi nyűgözött le benne?"
A Koràn mutatta be nekem hitelesen hogy csak Egyetlen Isten létezik, aki mindenek felett hatalmas, Ő a Teremtő. Teljesen meggyőzött hogy ez az igazsàg.
A Biblia erre képtelen volt. Istent ugyan mindenhatónak nevezi. De Isten sokszor mintha nem úgy viselkedne a Bibliàban.
"Továbbra is fenntartom, hogy az iszlám túlhangsúlyozza a mozdulatok jelentőségét. Az a baj, hogy te kötött helyzetben vagy, neked így KELL imádkoznod, nekem viszont van összehasonlítási alapom, mivel az én esetemben nincs ilyen kényszer."
Na figyelj, ha van egy ünnepség oda bizony ha teheted illik szépen felöltözni, és illendően viselkedni.
Persze lehetne szakadt farmerban is menni a diplomaosztóra, de ezt nem így kell csinálni.
Az imàdsàg is ilyen nekem. Meg van a módja hogyan kell csinálni.
Fohàszkodni pedig bàrmikor van lehetőség, "kötetlenebbül" a Magasztoshoz
Összehasonlítàsi alapom pedig azért nekem is van.
Próféta (béke legyen vele) egyébként is felhívta a figyelmünket, az igényes öltözködésre, a tisztasàgra, àpoltsàgra. Ezek is külsőségek például, de amióta muszlim vagyok, sokkal jobban odafigyelek magamra ilyen téren is, hogy egy banàlis példàt hozzak.
Ha van rà lehetőség adnunk kell a külsőségekre, mert azok is fontosak ! Bàr nyílvàn a lelkünk és hitünk àllapota a fontosabb.
Ahogy látom nem fogunk dűlőre jutni az imával kapcsolatosan. Ahogy gondolod.
Viszont ezt továbbra sem értem:
"A Koràn mutatta be nekem hitelesen hogy csak Egyetlen Isten létezik, aki mindenek felett hatalmas, Ő a Teremtő. Teljesen meggyőzött hogy ez az igazsàg." Engem az érdekelne, hogy mivel? Azt értem, hogy a Biblia nem tetszik. (Amúgy olvastad? Ha olvastad, nem tetszett, oké. Csak az érdekel, hogy egyáltalán olvastad-e?) Viszont azt még mindig nem értem, mi volt az ami meggyőzött a Koránban, hogy ez az igazság. Rendben, hitelesen mutatta be Istent, de még ez is így elég megfoghatatlan. Miért? Mivel? Komolyan nem értem. A Korán egy nagy monológ szerűség, elvileg folyamatosan Isten beszél és rengeteget ír arról, hogy Isten milyen nagy és hatalmas. Most ez eddig rendben is van, de számomra nem sok különbség van eközött vagy mondjuk aközött, amikor a Biblia írja, hogy Isten örök, egek és föld teremtője, ő teremtette az embert, bölcs stb. Szóval én nem értem pontosan mire gondolsz. Az meg főleg érdekelne, hogy mi volt az, ami első olvasásra meggyőzött, hogy "Ez az igazság!". Ez valami megérzés volt vagy volt valami egyéb oka is, pl. láttál valamit a szövegben? Nekem nem volt ilyen élményem az olvasása közben, szóval ezért érdekel. Vannak benne bölcsességek, de rám kényszerítő erővel nem hatott, ezért vagyok kíváncsi.
92-es!
Nézd, te így gondolod. Nem fogok erről újra vitát nyitni.
"Magyarul addig kerestél hazugságokat amig találtal valamit ami megerősít a hazugságban."
Ha ezt te így gondolod nem tudok rajta segíteni. Amúgy keresgélés közben, olyan muszlim értelmiségit is találtam, aki a muszlimoknak írt róla cikket, hogy ne erőltessék ezt, mert nem igaz. De, nekem mindegy, gondolj, amit akarsz. Az a baj és ezért nem fogunk soha előre jutni ebben a kérdésben, mert te eleve úgy gondolkodsz, hogy biztos csak a hazugságaimat akartam alátámasztani. Az meg se fordul a fejedben, hogy komolyan elgondolkodtam a felvetéseden és leellenőriztem, hogy egyáltalán számításba jöhet-e és tényleg megvizsgáltam a kérdést, és anyagot kerestem hozzá.
Hogy lehetne egy olyan emberrel értelmes beszélgetést folytatni, aki azzal az előfeltételezéssel indul neki minden egyes kérdésnek, hogy a másik bármit is mond, hazudik? Igazából csak vitatkozni szeretsz.
#97:
"Allah, nincs Rajta kívül más [igazi] Isten.
Az Élő, a [mindent] Fenntartó. Nem vesz rajta erőt sem szendergés, sem álom.
Övé minden, ami az Egekben, és ami a Földön van. Ki az, aki közbenjárhatna Őnála, hacsak nem az Ő engedélyével?
Tudja mindazt, ami előttük van [a jövőt illetően], és mindazt, ami mögöttük van [a múltat illetően], és nem foghatnak fel semmit a tudásából, csak azt, amit Ő akar.
Széke átfogja az egeket és a földet, és nem terheli meg Őt a megőrzésük.
És Ő a Magasságos, a Hatalmas."
Koràn 2/255
Konkrétan ez az ája (bár kissé más fordításban), nagy hatást gyakorolt rám. A Bibliában nem találtam ilyen szép verseket mint a Koránban
A Bibliát nem olvastam végig sohasem. Sajnálom, egyszerűen képtelen voltam rá. Az Újszövetség nagyrészét elolvastam, a 4 evangéliumot teljesen és többször is.
Nem akarok "okos lenni" a Bibliából, mert nem vagyok az. Volt egy idő amikor megfogott, de akkor is csak az evangéliumok. Jézus tetteit szerettem olvasni. A többi nagy része, nekem olvashatatlan.
Egyszerűen taszít sajnálom. Tudálékosnak, komplikáltnak és mesterkéltnek tartom.
Többet már nem mondanék, mert így is megsértek itt mindenkit abban biztos vagyok :)
" amikor a Biblia írja, hogy Isten örök, egek és föld teremtője, ő teremtette az embert, bölcs stb"
Erre nem reagálnék, korábban már megtettem, de akkor mindenki totálisan meg fog sértődni :)
Csak érzem, hogy a Korán igaz. Olvasom és érzem. Személyszerint nem akarok és nem is tudnék ezekre úgymond "bizonyítékokat" hozni. Szubjektív erős érzés ennyi.
A Korán sohasem írja le kétszer ugyanazt teljesen. Mindig van valami kis különbség, vagy valami kis plusz mondanivaló.
Sokszor nagyon nehéz muszlimnak lenni, keresztény-nyugati környezetben, de az Allahba és Küldöttébe (SAW) vetett hit a "motorja" ennek nálam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!