Ki mikorra nem várja ? (2022 )
Sziasztok!
Van még aki ebben a hónapban próbálkozik? :)
Én 22.-ére nem várom!
Ti már éreztek valamit?
Köszönöm szépen, R! 💗
Az elsőnél nem nagyon emlékszem tünetekre, mert akkor még nagyon könnyen vettem a dolgot, fiatal voltam, meg sem fordult a fejemben, hogy bármi történhet.
A másodiknál elképesztően fájtak a melleim és húzódott ahasam, már a pozitív teszt előtt. Egyébként is fájnak mindig a melleim (bár 35 felett nem minden hónapban!), de ez erősebb volt. Ezért reménykedtem most, ugyanis 5. napja fájnak és nem kicsit. De nálam ez sokszor előfordult már, nem jelent semmi. Visszatérve a második terhességre, már az 5. héttől kezdve volt maszatolás, amire kaptam Duphastont, de úgy tudom, az Utro hüvelykapszula jobb. Aztán ez a maszatolás eltartott egészen a 10. hétig, addig fokozatosan szűntek meg a tünetek és kb. a 11. hét magasságában közölték, hogy nincs már szívverés. Szóval ez a maszatolás engem a pokolba kerget, a legnagyobb mumus. Most mégis milyen jó lenne, ha tudnám, hogy beágyazódási. De persze ennek az esély elképesztően csekély.
L, köszönöm a választ, meglátjuk mi lesz, de arra tippelek, hogy napokon belül megjön.
RM!
Nekem is fájtak a cicik, mielőtt összejött, mint kiderült a magas prolactin szint okozta, előtte nekem csak az IR volt kezelve, majd kiderült a pajzsmirigyem alulműködik, emiatt pedig magas a prolactin, előtte 13 hónapot vártunk, majd az első pm gyógyszer+prolaktin bogyóval kezelt hónap összejött.
Esetleg nem magas neked is? Sajnos az is okozhat gondokat az első trimeszterben…🥺
L
L, fogalmam sincs, nézték már többször, semmi eltérést nem mutatott, de hogy most mi van, azt nem tudom.
Én ezeket szedem évek óta, napi szinten (kivéve, ha durcizok és lázadok az életem ellen :D ):
Letrox a pajzsmirigyre,
Merckformin az IR-re (napi kétszer, összesen 1000 mg)
D-vitamin
Szelén
Napi 2 tasak Inofolic
Szóval kezd egy kicsit tele lenni a hócipőcske, no.
RM
RM!
Húha, hát nagyon kitartó vagy, minden elismerésem! Nagyon sajnálom hogy ennyi mindenen kellett keresztülmenned! El sem tudom képzelni... :(
Azért annak örülök hogy a csapat tagja vagy és nagyon nagy szeretettel fogadunk téged!
Remélem mi is tudunk nyújtani neked az elkövetkezendő hónapokban egy biztonsági hálót :)
Illetve nekem amikor elkezdődött a kivizsgálásunk kifejezetten kihangsúlyozta az orvos, hogy amennyiben a férfi oldalán magas a DNS fragmentáció az tud sorozatos vetélést okozni.
Nálunk magasabb is egyébként, így beültetéssel lesz esélyünk majd.
De ezt ahogyan I és l is javasolta ki kell vizsgáltatni! Egy spermaanalízis és egy dns fragmentációt mindenképpen nézetnék!
Komolyan , próbálok példát venni rólad ( bár nagyon nehezen, én iszonyatosan türelmetlen vagyok sajnos) hiszen a kitartásod határtalannak tűnik (mégha meg is pihentél egy kis időre)!
Kedves Kérdező, nagyon szépen köszönöm a szavaid! 💗 Sokat jelent, hogy van egy hely, ahol lehet erről kendőzetlenül beszélni!
Sajnos irreálisan elhúzódott nálam az a folyamat, amíg feldolgoztam a történteket, de abban a 6-7 évben rengeteg más is történt, nem akarok ezzel terhelni senkit, biztos mindenki cipeli a maga keresztjét...vagy 3-4-et, ha magamból indulok ki. :D
Ha vissza tudnám pörgetni az időt, hamarabb elkezdenék próbálkozni. Mindig azért halogattam, mert úgy gondoltam, egy idő után "elfelejtem" az akkor átélt érzéseket, de ennyi év elteltével bizton kijelenthetem, hogy sosem fogom. Így két választásom van: rettegek tovább és gyászolom a babákat, vagy megyek tovább – félelemmel a szívemben, de lehetőséget adva a boldogságnak. Az anyát is minden alkalommal megsiratom magamban, mert ez az a szerep, amire eszméletlenül vágyom. Így viszont nem csak magamat, hanem a teljes környezetemet teszem tönkre. Ilyen gondolatok közepette kezdtük újra a dolgot és a férjem végig kitartóan megvárta, hogy eljöjjön az a pont, amikor újra zöld utat adok a próbálkozásnak (de utálom ezt a kifejezést). Örökre hálás leszek neki érte, mások már ezerszer elváltak volna, nehéz volt velem élni az elmúlt években.
Köszönöm a tippeket, mindenképp megnézetjük az ő részét is. És reméljük a legjobbakat!
Nem tudom hogy vagytok vele, de én látom magamat anyaként és tudom, hogy egyszer eljön a pillanat, csak most egy kicsit türelmetlen vagyok.
RM
Persze, természetes hogy ezt érzed én hasonlót sem éltem át mint te , mégis ahogy abba hagytuk a stimulációs hónapokat és felsejlett hogy kezdhetjük újra annyira meg voltam ijedve hogy minden kezdődik előről..
Így bár elképzelni sem tudom milyen érzés lehetett ezen az úton elindulni , az teljesen egyértelmű hogy nagy bátorság kellett hozzá!
Nagyon nagyon remélem hogy nem kell többet átélned ezeket a tapasztalatokat !
Remélem sikerül a baba , de ahogyan írtam ez egyedül nektek fontos! Én ilyen élmények után egy alapos kivizsgálás után mennék neki a próbálkozásnak ( bár lehet ez a te részedről meg volt , sajnos a memóriám mint egy aranyhalnak..)
❤️❤️❤️ szorítunk!!
❤️❤️ Én is nagyon szorítok mindenkinek! És pozitívan fogunk hozzáállni itt a fórumon mindannyian, meglesz az eredménye, meglátjátok! :)
Részemről alapos kivizsgálás volt (még véralvadást, Leiden-mutációt is néztek), de megyünk tovább, ha szükséges!
Na és akkor most próbálom elengedni az önsajnálatot, úgyhogy ígérem, nem fogok sok negatív dolgot írni!
RM
Sziasztok!
Az elmúlt két napban újra reménykedni kezdtem, mert megszűnt az enyhe pecsételés, de hiába volt két nap szünet, úgy néz ki, ma beindul a menstruáció.
Megyünk tovább, a következő hónap biztos sikeres lesz! :) Bejelentkezem az endokrinológusomhoz is, nagyon bízom a szakértelmében, viszek friss hormonpanelt neki, a további teendőket majd elmondja.
Ti hogy vagytok?
RM
RM! Nálam megint kezd elszállni a remény. Próbálok felkészülni arra, amire nem lehet. Szombaton vagy vasárnap kéne nem megjönnie, de meg fog.
Pedig néha olyan szépen indul. Nem tudom, miért van ez. Megint voltak ezek a hasszúrkálások. Olyankor egy napig reménykedem. Aztán eszembe jut, hogy ja, én úgyse lehetek terhes. Tehát biztos megint valami fertőzésem van. Ettől bepánikolok.(Főleg most, hogy hycosy lesz, amikor ugye nem lehetne.) Aztán megszűnik, mintha mi se történt volna és megjön. Komolyan aggódom már, hogy akkor mitől van ez. Ma vagyok 10.dpo-n és ma már nincs. Az előtte lévő napokban viszont igen. És amikor van, akkor időben kb.mindig így. Miért lehet ez? Fertőzés? De akkor miért csak ilyenkor? Nem értem.
A.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!