Miért mondja sok anyuka/apuka azt, hogy az ő életük értelme a gyerek? Miért lenne az?

Nem olvastam végig a hozzászólásokat.

Én egyszerű ember vagyok, szeretem az egyszerű beszédet, amiről tudom mit jelent, nem kell mögé gondolnom, meg úgy gondolnom, hogy itt valaki azt gondolja.....

Nekem ezek nagy-nagy lufik-ezek az ilyen mondatok. Pl. életem értelme, melletted állok, mindent megtennék.....

Van egy fiam, nagyon szeretem. De ilyen tökéletlen mondatokat nem szoktam mondani.

Én úgy mentem el szülni, hogy előtte szuperjó állásom volt, és nagyon szerettem, sokat dolgoztam, jó volt a kollektíva is, el sem tudtam képzelni, hogy mindezt otthagyjam majd, mikor kezdett nőni a pocakom. Aztán mikor lett egy babánk, utána nemsokkal mégegy, elgodnolkoztam azon, hogy oké, előtte is jó volt az életem, de most- sokkal jobb. Úgy érzem, hogy anyaként teljesedtem ki igazán. Pedig nem vagyok ősanya tipus egyátalán. Úgy érzem, ők adtak igazi értelmet az életemnek, a létemnek, hogy felnevelhetem őket, és embert faraghatok belőlük. Rengeteg tanulok tőlük, magamról is, és sokat tanítom őket. Lett harmadik gyerekünk is. Nagyon jól érezem magam velük, úgy érzem boldog az életem.

És sosem rangsoroltam, hogy a férjemet, vagy a gyereket szeretem-e jobban, vagy főleg, hogy a 3gyerekemből melyiket? Én a féjremért és mind a három gyerekemért tűzbe mennék, sőt a szüleimért és tesómért is.

A férjemmel én is azzal a gondolattal házasodtam össze, hogy örökké fog tartni- és nem naívságból, de abban a pillanatban, mikor kimondtam az igent- akkor 100% biztos voltam benne, hogy így lesz. ENnek már 8.éve. Természetesen közbejöhet akármi... de nem úgy akarok élni, hogy ezen gondolkozzak és ez a gondolat feketítse a napjaimat. Szóval nem úgy mentem férjhez, hogy tartson legalább 10évig... aztán majd lesz másik- szóval értitek!

Egyébként meg el kell fogadni az embereket olyannak amijenek. MIndenki más, mindenkinek máshogy jó. Ha neked így jó, így vagy boldog, ám legyen.