Miért mondja sok anyuka/apuka azt, hogy az ő életük értelme a gyerek? Miért lenne az?

Bocsánat én szeretem Csernust valamint az összes gyermek lélektannal kapcsolatos könyvet.

[link]

De akárkinek a témával kapcsolatos könyvét,cikkét a lényege az összesnek ugyan az. Csernus csak már már primitíven fogalmaz de az csak azért, hogy mindenki megértse.

Az azért ne felejtsük el, hogy ezekből az anyákból akiknek az élete csak a gyerekről szól, minden a körül forog, még a tanár is senki a gyerekéhez képest sőt mindenki alatta van mert az ő gyereke a legjobb és legszebb és legokosabb. Nos ezekből az anyákból előbb útobb anyós lesz. Ezek után eljutunk egy következő kapocshoz az úgy nevezett anyós-menny konfliktusokhoz. Amihez ugyan csak egy szép történeteket lehetne kapcsolni. Saját tapasztalatokkal bővelkedek ebből kifolyólag, igazából ezért ekkor kezdtem el Csernust valamint más neves doktoroktól olvasni cikkeket. Na ekkor jött az életem értelme kifejezés ........amitől forog a gyomrom

Nekem volt 3. élettársam.

Máté: egyedül nevelte anyukája mindent megadva neki feláldozta magát, elhagyta szülő városát mert a család kitagadta,hogy férj nélkül szült. Szegeden közjegyző anyuka aki este vart, hogy fenn tartsa magukat. sajnos a gyerek képtelen volt alkalmazkodni és nem tudja mai napig mit lehet mit nem lehet ...anyuka alkoholista lett a csalódottságban ,... 650 millós áfa csalás 8év börtön, és elötte miegymás 16éves korától gondok.

Lóránt- Családban nőtt fel, de igazából szinészet volt az egész anyja és apja már évek óta külön szobában éltek. az apa szigorú volt az anyja meg mindenben pontosan az ellentetjét csinálta. Ő volt az élete értelme a fiában látta a a Férfit.ugy mond kompenzált. Mindenben mellette állt még a hülyeségben is, például hogy csaljunk ki apától pénzt, hogyan hazudjunk neki. Minden olyan dologból ahol inkább büntetni/fegyelmezni kellett volna az egekig magasztalta. Lopott a iskolából még az anya volt megsértődve a fegyelmi miatt és leszólta a neves tanárokat. ----- a fiú szenvedélybeteg lett

Iván: 3testvér, agresszív apa, nagy kor különbség a kisebb és a két nagy között. a kicsi mikor megszületett az anyja felvértezte mesékkel amiben az agresszivitást rá hárította illetve irányította . Ő volt az élete értelme. Ezeket a szavakat sokat hallott a gyerek miközben az apa verte az anyját. A gyerek azonosult az apával, hogy ez az élet értelme.----- Agressziv családi életre képtelen, mert mindenkinek körülötte kellett forognia és ha nem akkor verés. Volt feleségtől távol tartási végzés.

Komolyan belementem ebbe a témába akkor ezért én is ugy gondolom, ahogy a kérdező. A gyerek lássa, hogy harmonikus a kapcsolatom az apával ha nem legalább békében elválva egyengessük az útját. Lássa, hogy majd amikor ő lesz házas, tudja hogyan kell viselkedni a másikkal.

De felteszem a kérdést én is? Szerintetek az életem értelmének egy másik embert kell kitüntetni? Valamint ezzel a jelzővel utánna lelkiismeret furdalást okozni neki miután felnől, neki is áldoznia keljen nekem?

Azért van némi átmenet akozött, hogy minden a gyerek körül forog, mindent feláldozunk neki stb, meg aközött, hogy valakinek sokkal fontosabb a párja, meg a karrierje, mint a gyerek.

Csernust szavait meg nem kell szentírásnak venni, csak azért, mert egy indokolatlanul felkapott celeb lett belőle. Én pl. Dr. Ranschburg Jenőt sokkal többre tartottam (és ő ugye Csernussal elég ellentétes álláspontot képvisel gyerek-témában), csak hát ő nem szerepelt talk-showkban meg valóság-showkban, így talán őt nem is ismered...

Van, aki olyan típus, hogy az élete értelme a karrier, meg a szerelem, meg a bulizás, utazgatás. Nincs ezzel gond, nem vagyunk egyformák, az ilyen emberek egyszerűen ne vállaljanak gyereket és probléma megoldva.

De mondhattok akármit, az egy tény, hogy az embernek, ugyanúgy mint az állatnak ösztönösen az utóda a legfontosabb, hiszen az utódok biztosítják a faj fennmaradását. Természetes és ösztönös érzés egy szülő részéről, hogy a gyermeke a legfontosabb dolog az életében, és nem kell lehányni azt, aki nem nyomja el magában ezt az ösztönt, mert nem is kell, mert így természetes és így a helyes.

Miért gondolod, hogy akinek a gyerek a legfontosabb, az nem él harmonikus kapcsolatban a párjával? Már többször többen leírtuk, hogy ahol ez a helyzet, ott általában ebben egyetértenek a felek (hiszen ha egy pár nem értene egyet ilyen fontos kérdésekben, nehézkes lenne az együtt élés). Nekünk a férjemmel közös célunk, hogy a gyermekünknek mindent megadjunk, ami tőlünk telik, és hogy boldog ember legyen belőle. Mert minket is ez tesz boldoggá. És ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egymást elhanyagoljuk, sőt. Csak egymást egészen másképp szeretjük, mint a gyereket. Nem is igazán lehet összehasonlítani a két érzést.

Válaszolva a kérdésedre: nem, neki nem kell "áldoznia" nekem. Ez az élet rendje, mi neveljük a gyereket, ő pedig a saját gyerekeit, és így tovább. Csúnyán fogalmazva a gyerekvállalás egy olyan befektetés, ami nem térül meg kézzelfogható formában. Én legalábbis nem várom el a gyerekemtől, hogy öregen ő ápoljon. Élje a saját életét. Persze szeretnék tudni a dolgairól, szeretném minél többször látni stb, de nem várom el, hogy áldozatokat hozzon értem.

Nem azt mondom, hogy szent irásnak kell venni,én csak felismertem pár problémát.

A férjem édesanyja követi a sort, aki ha most lenének kicsik a fiai lehet itt irna a kommentbe és kikérné magának, neki a gyerekei a mindene és minden utánna jön.

Nos ez a nő jelenleg 60éves érzelmileg zsarolja nagy fiait olyannyira hogy a "kisebbik" 34éves még egy ágyba is alszik vele.

Velem közölte, hogy a két fia és ő közé senki nem állhat. Az apukát is mindennek lehordja és összes 35év után abban a lakásban amit neki adott a volt pár. Ezek után jönnek a feljelentések, hogy kirugassa a fiát, engem feljelent, öngyilkossági kisérletek.... és még sorolhatnám. Az önzés minden formáját megmutatja.

Nos ez a nő is egy 0 volt életében.

Minden valami oka lehet.... minden valahonnan indul... rossz anyósaim voltak rossz felfogással.

Ex völegényemnél egész más volt: ott gyerekekként nem volt megcsinálva minden és nem ők voltam az elsők. Náluk az első a családban a biztonság volt.

Nagyon érdekel ez anya gyerek kapcsolatos dolgok, de még jobban az egészséges önértékelés meghatározás.

Rengeteg szülő él együtt a vagyon miatt cég miatt hitel miatt stb. miatt. Rengeteg. Rengetegen üvöltöznek állítják a gyerekeiket csata sorba vagy éppen mondanak ezt azt nekik a másikról. Álltalában ha fia van egy nőnek akkor az felvértezi a Férfi helyére persze csak átvitt értelembe, de a gyerek nem lát férfit mert az éppen vagy le van ocsárolva. Így mintát nem lát csak amit az anya felállít neki.

Mint ahogy most MI és TI teljes egyet értésben mindent megtudtok beszélni, erősítjük egymást, fel se tudjuk fogni, hogy egyszer megromlik a kapcsolat ESETLEG!!! és ha még is a 10-18éves fiunkkal fogunk mindenben megerősitést kérni is kapni. Ezzel felvértezve a nagy önbizalommal amit tőlünk az anyáktól kap. Most nyilván a 4éves fiammal nem nagyon tudok okos dolgokról beszélni, de ő egyszer felnől. van aki még akkor is tyutyulgatja meg életem értelmezi vagy éppen mindennap sir mert elment discoba. Ha sikerül a leszakadás az öröm és boldogság, ha nem akkor jönnek a mentális zavarok. Mivel még kicsik nem tudjuk elképzelni mi lesz ebből, de tegyük a szivünkre a kezünket, ha olyan tökéletes lenne a világ tökéletes anyákkal tökéletes családokkal csak tökéletes emberek lennének. Nem lennének hajléktalanok, anya gyilkosok, pedifilok, verekedők ......

Ez már kicsit túl megy a dolgokon amiről elkezdtünk beszélni de egy folyamat indult el amikor megszületett a gyerekünk és nekünk anyáknak van a legnagyobb felelősségünk a fejlődésükben mind az értelmi mind az érzelmi intelligencia területén.

Kedves Csaplár!

Egyrészt nagyon végletekbe mentél ezekkel a dolgokkal kapcsolatosan. Ezek az anyák, akiket felsoroltál szó szerint betegesek. De nem ezek az anyák válaszolgatnak itt. Nekem az életem értelmei a gyermekeim (a fiaim, csak hogy legyen mibe belekötnöd). Pedig sosem mondtam nekik, és nem valószínű, hogy valaha is fogom. Soha nem zsarolom őket érzelmileg, nem láncolom magamhoz, sőt amikor a nagy még 3 éves sem volt, már akkor a lelkére kötöttem, hogy olyan lányt vegyen majd feleségül, aki szép, csinos és kedves (és azért csak ennyit kötöttem ki, mert reményeim szerint a többi nagyon lényeges dolgot mellé teszi majd maga, legalábbis igyekszem arra tanítani, hogy észrevegye a belső értékeket, és képes legyen értékelni őket). Tehát nem akarom, hogy öregen vele lakjak, ő gondozzon, vagy a felesége, vagy a gyermekei, és azt sem akarom, hogy 34 évesen velem egy ágyban aludjon. Ez persze ugyanúgy igaz a kisebbikre is. Az én életem értelme az, hogy mindkét gyermeket olyan emberré neveljem, akik képesek kibontakoztatni a tehetségüket, akik képesek mély barátságokat kötni, akik képesek értékeli az élet apró örömeit, akik toleránsak, segítőkészek, stbstbstb. Talán a hivatásom nem elég izgalmas, de az a helyzet, hogy akármilyen erősen is töröm az agyam, egyszerűen nem tudom elképzelni azt, hogy milyen hivatás állhatna hozzám annyira közel, hogy azt fontosabbnak tartsam, mint a gyermekeimet. Talán ha olyan gyógymódot tudnék feltalálni, amivel milliók életét menthetem meg, akkor azt mondanám, hogy na, igen. De semmi semmi más nem jöhet számításba. A férjemmel való szintén nagyon közeli viszonyomról már írtam az előző oldalon, ezért azt nem fejteném ki újra. Szóval ez az általánosítás, amit levezettél itt "rólam és a hozzám hasonlókról" iszonyatos véglet és a valóságtól irdatlanul messze áll. Igen, vannak olyan beteges emberek is, aláírom, de vannak olyanok is, akik szimplán csak családcentrikusak. Te egy karrierista típus vagy, én meg egy családcentrikus. De semmivel sem vagyok rosszabb anya nálad (sőt).

A másik, amit írtál még korábban, hogy 30 év alatt nem is engednéd a nőket szülni... hááááát mind anyaként, mind orvosként jeleskedned kellene empátiából, de jól láthatóan nem így van. Azt pedig orvosként végképp látnod kellene, hogy nem azért intézte úgy az evolúció, hogy a nők 14 éves koruktól menstruáljanak, hogy aztán 30 éves korukig eszükbe se jusson szülni. Bár ha nekem is annyi félresikerült együttélésem, jegyességem, házasságom lett volna, mint neked, akkor biztos én sem szültem volna 30 alatt. Na de ha valaki megtalálja azt az embert, akivel boldogan éli le az egész életét egyetértésben, boldogságban, végtelenül erős szeretetben, akkor miért is ne szüljön 30 éves kora előtt? Mert akkor garantáltan valamelyik ex-anyósjelölted válik belőle? Mmmm... nevetséges. Anyukám 19 évesen szülte az első gyermekét, 22 évesen a másodikat, a harmadikat pedig 30 évesen. És láss csodát: egyikünkkel sem alszik egy ágyban, egyikünkre sem akar rátelepedni idősebb korában, és egyikünk házastársát sem próbálja elűzni.

Az utolsó pedig Csernus Imre. Hát én nem olvas pszichológiai szakkönyveket, sem celeb könyveket. De láttam 2-3 műsorát a Viasaton anno, és az teljesen egyértelművé vált belőle, hogy ő nagyon messze áll a normálistól, és az anyjával való kapcsolata szintén beteges (nem tudom melyik irányba tolódik el). De az tuti, hogy az írásait még csak véletlenül sem venném Szentírásnak.

Miféle vitát generáló kérdés ez?

Imádom a gyerekeim, ők az elsők és legfontosabbak az életemben. Szeretem a férjem, de nem említeném egy lapon a gyerekekkel. Nem jó ha a két érzést egymáshoz hasonlítod, mert szerintem az a fura...