Mi lenne a helyes ilyen esetben? Női vagy férfi öltözőbe vigye apuka a kislányát?
Rendszeresen járok úszni, szaunázni.
A múltkor belefutottam úszásoktatásba.
Egy apuka a kislányt a női öltözőbe vitte.
Már benn voltak, így a zuhanyzóban! vettem fel a fehérneműt!
Így is a nadrágot, pólót úgy, hogy benn volt szinte mellettem!
Ha már nyugodtan pucérkodom és akkor jön be, akkor mindent látott volna!
Baromi kellemetlen!
Nem akartam balhét, nem szóltam - a többi anyuka sem, de ők nem is öltöztek! - de nagyon felháborított.
Az öltöző ajtajára fel van festve a jel, hogy ellenkező nemű nem léphet be!
Ezért gondolom a felnőtt neme számít!
Nők sem a férfibe viszik a kisfiút!
Mit gondoltok erről?
#110 Ezt megjegyzést nekem szántad? (109 vagyok)
Csak mert ha igen, akkor gyakorolj egy kis szövegértést. Azt írtam, hogy sokszor nincs gyerek öltöztetésre megfelelő semleges hely, ahová akármilyen nemű szülő bemehet a gyerekkel, ÉS HOGY EZ KVA NAGY BAJ. Ja meg azt írtam, hogy én abba az öltözőbe vinném be a gyereket, ahová én mennék a saját nemem alapján, de ott keresnék helyet a gyereknek. Mondjuk én nő vagyok, és azért az egész más megítélés alá esik, ha ovis kisfiút vinnék a női öltözőbe, mintha egy apuka vinne kislányt a férfi öltözőbe. Mind két esetben az az egyik alapvető gond(ha eltekintünk attól, hogy a kislány amúgy lehet kínosan érzi magát a férfi öltözőbe), hogy automatikusan a férfiakról feltételezzük a rosszat. Ha a nőibe vitte a kislányt, akkor biztos kukkoló, ha a férfibe, akkor meg jön az, hogy a többi férfi közt mennyi pedo lehet és nem kéne oda vinni egy pucér kislányt.
(A gyógyúszások meg fizikai terápiás dolgok. Ne hozd be a megerőszakolt nős vonalat, akinek ez friss trauma, biztos, hogy nem fog uszodába menni, a fürdőruha is majdnem olyan, mintha pucér lenne, és friss traumával az is túl sok. Az öltözőn kívül is vannak férfiak)
Férfiként minden elismerésem a kommentelő hölgyeknek.
Már csak egy kérdésem van: ha olyan helyen vagyok ahol közös a zuhanyzóhelység, oda is bevihetem fürdetni a lányomat? És ugye nem akkor is zuhanyoznátok mikor bent vagyok és nem takargatnátok magatok?
Nem olvastam most végig több, mint 100 választ, de azt gondolom, hogy 6-7 évesen már át tudnak öltözni a gyerekek. Ha nem képes rá, akkor meg kell tanítani rá.
Elsősként tesi órára mikor öltöztem, ott sem voltak ott a szüleink vagy a tanárok.
Én sem örülnék, ha anyuka bejönne a férfi öltözőbe, amikor épp ott veszem át az alsógatyámat.
#118! Te is tipikusan az a típus vagy, akinek nem csak gyereke nincs, nem is látott még gyereket. Eleve nem ugyanaz vizes ruháról öltözni, mint tesi órán szárazról.
Másrészt sehol nem írta, hogy elsős a gyerek, simán lehet ovis. Egy ovist nem csak vizes, csúszós helyen, ahol valószínűleg áramot is kell használni (hajszárító), nem hagyunk egyedül, hanem egy helyben ülni se! Biztos elkerülte a figyelmed, de a kérdező ment később, tehát valószínűleg üres volt az öltöző, amikor apukáék megérkeztek. (Mondjuk, ha voltak is nők, akkor se vigyáznának rá, mivel bármi történik, a szülő felelőssége, nem az idegeneké). Szerintem, ha egy ovist egyedül hagyna az óvónő egy pillanatra is, a szülők az atyaúristennél is feljelentenék. Itt meg elvárnátok, hogy önállóan intézzen mindent egy akár 4 éves, mintha felnőtt lenne🤦🏽♀️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!