Ez a helyes hozzáállás, hogy így nyugtatnak meg egy gyereket?

Rengeteget. Amikor serdültünk, és én szintén az ő "mellüket örököltem", az unokatesómnak meg már 13 évesen olyan nagy kannái voltak, hogy fájt a háta, akkor is ez ment, hogy rá kellene edzenem, és akkor nekem is lenne.

A combomnál is ez ment: bármennyit edzek, bármit csinálok, nagy combom van, combos vagyok. Pechemre a s3ggem nem jó, így azt se lehetett mondani, hogy "igaz, hogy nagy mamut combjaim vannak, de legalább jó s3ggem van", mert lapos.

De ugyanez volt a pattanásoknál is: full pattanásos voltam, biztos a sok csoki meg chips miatt, és nézzem meg unokatesómat, ő mindennap keni az arcát meg nem eszik mindennap annyi szemét kaját, és nézd milyen szép bőre van. Megvontam magamtól mindent, semmi édességet nem ettem már, és mégis full pattanásos voltam (pajzsmirigy, gyógyszer tette rendbe).

És azért nem írtam le ezeket, mert amikor felemlegetem, hogy fáj, és milyen károkat okoztak nekem, akkor a hajas storyval kezdem (kitérek rá hogy miert), és akkor ebbe belekötnek meg lekicsinyítik a problémám, hogy nehogy már ettől nekem önértékelési zavaraim legyenek meg ezert fekszek be minden fiúnak az ágyába, mert nagyanyám ezt meg azt mondta nekem.

És azért a hajas story maradt meg, mert azt már első perctől megkaptam, mindig felemlegették, és a legtöbb emlékképem erről van.

Pl.: 4-5 éves lehettem, amikor nem hittem el, hogy unokatesómnak combközépig érő haja van, és amikor megjöttek, le se vették a kabátot, de már kihúzták a haját, hogy "Na látod hogy tényleg ilyen hosszú haja van a Biankának?".

Meg amikor nyáron le volt beszélve, hogy egyszerre ottalszunk unokatesómmal, és nagyanyám/nagynéném befonta a hajunkat, akkor mindig stresszbe voltam, emlékszem, hogy megint be fognak szólni, és be is szóltak, hogy "De kevés hajad van", mintha én nem tudnám, hogy tényleg kevés van (mindenkitől ezt kapom vissza), és leult unokatesóm és "De szép hajas van, te nő!".