Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Betegen is ki kell szolgálnato...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Betegen is ki kell szolgálnatok a párotokat?

Figyelt kérdés
3,5 éve vagyunk együtt, ezalatt most vagyok először nagyon beteg. 4 napja 40-41 fokos láz, nagyon erős torokfájás, orrfolyás. Tegnap estére volt megbeszélve a barátaival egy pókerezős este, mivel ilyenkor inni is szoktak, így én szoktam elvinni és hazahozni, kb. 40-45 percre lakik tőlünk a barátja. Tegnap bevettem a lázcsillapítót, de nem igen lettem jobban tőle, rázott nagyon a hideg, szédültem, így mondtam neki, hogy most nem biztos, hogy jó ötlet lenne, ha ilyen állapotban vezetnék. Vártunk egy picit, ahogy jobban lettem, indultunk el. Este éjfél körül hívott, hogy mehetek érte, ekkor szintén nagyon rosszul voltam, azt éreztem vezetés közben, hogy menten össze fogok esni, plusz hányingerem is volt. Ha nem lett volna késő éjszaka, akkor hívtam volna valamelyik barátnőmet, hogy hozza már helyettem haza a páromat, de ilyen későn senkit nem akartam zavarni. Végül hazaértünk, de az egész éjszakát végighánytam. Reggel fél 6-kor fel kellett kelnem megcsinálni a páromnak a reggelijét, ami szintén nagyon nehezemre esett. Nem vagyok hisztizős, nyávogós egyáltalán, de most úgy érzem, hogy nem bírom ilyen állapotban folyamatosan kiszolgálni a pasim.
aug. 29. 10:41
 81/106 anonim ***** válasza:
87%
#79: és??? Ezt te főzted, edd is meg. Akár troll vagy, akár az általad elszínészkedett hivatásos önsorsrontó, egy deka együttérzést sem érdemelsz, hiába próbálod itt manipulálni a népet.
aug. 29. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/106 anonim ***** válasza:
85%
Én hiszek neked, lerí, hogy bolond vagy. Te csak magadra hagyatkozol, nem bízol még az orvosokban sem, inkább meghalsz otthon ha szepszist kapsz. A párod egy igazi szent és te azért pedesztálra emelted hiszen megérdemli. Vesz neked ajándékokat, virágot, mondja, hogy szeret, meg szexel szóval nem baj, hogy bár 4 napig és még most is lázas vagy és otthagyott egyedül és az sem, hogy szolgálod. Összegezve fölöslegesen írtál ki kérdést ugyanis te szeretsz adni, megelégszel a morzsákkal amit dob neked és azt se bánod ha meghalsz. Vannak ilyen tökelütött idióták. Ismerek is. A fogát ha nem húzták volna ki időben meghalt volna a fertőzés miatt. Annyira félt, de mivel már rosszul lett bevitték a mentők. Az volt a szerencséje. Te hasonló vagy.
aug. 29. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/106 anonim ***** válasza:
41%
80. Woman logic.
aug. 29. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/106 anonim ***** válasza:

#83

Mármint? :D

aug. 29. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/106 anonim ***** válasza:
100%
Anyukám háztartásbeli jóideje már. Mindent is ő csinál otthon, házi kenyér sütését is beleértve (allergia miatt muszáj). Amikor covidos nagybeteg volt magas lázzal, mindent, amit lehetett a feneke alá tettek otthon (egy tesóm lakik még otthon, meg apu), neki csak annyi időre kellett felkelni amíg evett, mosdóba ment, nem is ment ki a konyháig sem, a fiúk mentek hozzá megkérdezni, mit-hogy. Apukám csinálta neki a hűtőfürdőt éjszaka, eltámogatta oda-vissza, felügyelte hogy ne ájuljon el, pedig neki hajnalban kellett kelni dolgozni. És jelzem, hogy ez a normális. Különben nem társak vagytok. Mindegy mekkora a fizetésbeli különbség, ennyire akkor sem kell kiszolgálni senkit, ha amúgy 7/24 otthon mereszted, akkor pláne nem, ha 6-8-10-12 órát otthon sem vagy, mert te is dolgozol. Betegen meg pláne nem. Hamarabb meggyógyulsz, ha kipihened rendesen.
aug. 29. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/106 anonim ***** válasza:
100%

" “Miért olyan nehéz elhinni, hogy vannak még olyan nők, akik előrébb helyezik a párjuk igényeit, mint a sajátjukat?”

Nem nehéz elhinni, csak szomorú. És kicsit bosszantó, mivel az ilyenek miatt sok (NEM MIND) férfi normálisnak tekinti és elvárná ezt a partnerétől. "


Pontosan!

Ha igaz is minden, ami itt "elhangzott", végül is alapvetően a kérdező baja lenne, egye meg, amit főzött...

DE!

Amíg vannak ilyen nők, ez által vannak férfiak, akik ezt látják - ha ebből a kérdésből indulunk ki, nem csak a kérdező párja, hanem általa a haverok is, tehát egy nő példája egyszerre több férfira tud hatni -, addig lesz ilyen elvárás, és természetesnek, magától értetődőnek lesz tartva.

Persze nem minden férfi részéről... De nem is találkozik az ember minden férfival. Szóval ha elég sokban marad továbbra is ez a hozzáállás, a ritka kivételekbe pedig pont nem sikerül belefutni, akkor...

aug. 29. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/106 anonim ***** válasza:
84%
Gyerekek, meg már maga a kérdés is milyen. Betegen is ki kell(!)....
aug. 29. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/106 anonim ***** válasza:
84%
Ha meg 3,5 féle együtt laktok, akkor ideje lenne bejelentkezdned lakcmre és a háziorvoshoz is. Talán nem akarja a pasikád? Micsoda nemes lélek.
aug. 29. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/106 anonim ***** válasza:
100%

Ez a kérdés mindenfajta szempontból siralmas. 32 éves leszek, de olyan az életemben nem fordult elő és soha nem fog, hogy majd én az elvileg szerető párom miatt autózzak éjfélkor amikor a legjobban alszok. Se betegen, se egészségesen, sőt még egyetlenegyszer se. Olyan Isten se van, hogy felkelek nagy kómásan, reggelivel várom, de ő az ujját se mozdítani meg értem mert ő nyugodtan, tiszta lelkiismerettel magamra hagyna lázasan és nem érdekelné az se, hogy az egész éjszakát végighánytam. Míg te az ellenkezőjét teszed 3,5 éve.

Igazság szerint tőled nagyobb bohócot az életben nem fog találni tehát több mint valószínű, hogy nem fog téged elhagyni inkább orrba-szájba fog hűtlenkedni. Én is csak #facepalm & #smh-ni tudok mert az ember esze megáll, hogy mire vagy hajlandó érte mivelhogy kevesebbet keresel mint ő.

Mondjuk ha nem akarsz szakítani lehetne más munkahelyet jobb keresettel keresni, valamilyen képzést véghezvinni, tőle kölcsönkérni, hitelt felvenni. Akármit csak, hogy ne frusztráld magad miközben ő teljes mértékben kihasznál téged és sajnos még egy icipicit sincs rád tekintettel.

Bár mindenkinek nyilvánvaló, hogy a legkézenfekvőbb megoldás a szakítás lenne csak neked nem az. Óriásian kínos helyzetben vagy és csak magadnak köszönheted, az benne a legszánalmasabb...

aug. 29. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/106 anonim ***** válasza:

#88

Mondjuk én 6 éve élek a párommal, miatta költöztem ide, és nem jelentkeztem át, többek között a háziorvos miatt se, mert az itteni egy bunkó nyomi, az enyém meg tök jó fej. :D

aug. 29. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!