Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összevesztünk a barátnőmmal, sőt tulajdonképp szakítottunk. Kinek van igaza?
Most volt nemrég az első évfordulónk, el is vittem a barátnőmet megünnepelni ezt egy elég drága étterembe.
Anno, mikor összejöttünk, én elmondtam neki, hogy nem akarok soha megnősülni, nem hiszek benne, ő pedig azt mondta, hogy őt nem nagyon érdekli a dolog.
Aztán vasárnap előjött egy fura kérdéssel.
Mi lenne akkor, ha ő viszont akarna házasságot?
Mondtam neki, hogy én elmondtam, mit gondolok erről és lebeszélném róla, hogy győzködni próbáljon.
Erre ő, hogy de ha mindenképp ragaszkodna hozzá, hogy őt elvegyék feleségül?
Mondtam, hogy ha mindenképp, akkor inkább elengedem, erre ő elkezdett toporzékolni és sírni, hogy én mekkora egy szívtelen vadállat vagyok... majd azt mondta, hogy most legalább egy hétig gondolkodni akar.
Mondtam neki, hogy rendben, gondolkodjon csak.
Gondoljátok, hogy ideje lenne másik lány után néznem?
Valóban elég sárkány lett tavasz óta.
Édes istenem....szerintem te az exem vagy. Ennyire hideg embert akkor láttam utóljára.
Te nem szereted ezt a lányt. Menjen ha akar. Ne rontsd el az életét legalább ezt tedd már meg. Aztán majd megleszel te nagyon jól magadban az eszméiddel. Azokat úgyis jobban szereted. Nem értem miért hagyod azt a lányt szenvedni és hogy lemondjon arról érted amire vágyik. Önző, kicsinyes viselkedés ez a részedről. Annyira sajnálom azt a szegény lányt. Értékes éveket pazarol rád, holott meg sem érdemled.
Te nem érdemled meg ezt a "lányt", akit Te is csak így nevezel.
Remélem, hogy kinyílik a szeme, és gyorsan odébbáll, Te meg csak harcolj magaddal, meg a hülye eszméiddel.
Röhej vagy.
Megmondtam, vasárnap estig átgondolom.
Amúgy szánalmasnak tartom a részetekről ezt a hangvételt és személyeskedést. Illene kicsit elvonatkoztatni. Na jó, csak megpróbálni elvonatkoztatni attól, hogy ő a nő és egy táborból valóak vagytok.
eleve nem is értem most a női igényeket. Mindig azt szajkózzák, hogy a férfi legyen őszinte és határozott. Ezeket kétségkívül teljesítem.
Most meg az a baj, hogy határozott vagyok?
Lehetséges, hogy a határozottság csak akkor olyan vonzó, ha abban az irányba vagyok az, ami a nők érdekeivel vág egybe?
Nem tudom, hogy mi értelme leszánalmasozni, mikor egyáltalán nem igaz.
Igen, vannak elveim és az elveimhez ragaszkodom.
Nem tudom, miért tartjátok felsőbbrendűnek a ti "változékony igazságotokat" az én szilárd elveimnél, de érdemes volna elgondolkodni azon, hogy mire is vágytok pontosan.
Én nem fogok felszállni az érzelmi roller-coasterre és anyagilag is a szilárd talapzat építésében hiszek. Ilyen vagyok.
Neki ez tetszett, eddig. A stílusom, a magabiztosságom és határozottságom eddig csak jót jelentett neki és szerette a biztonságérzetet, amivel ez szolgált. Most egyetlen dolog miatt robbantott. Egy olyan dolog miatt, amiben már volt köztünk egyetértés.
A jelek szerint ő mégis inkább vágyik arra a roller-coasterre és a kalandosabb útra, a nagy ígéretekre, játszmákra és ha így van, akkor valóban nem én vagyok az embere.
Félek, hogy nem tudna most még őszintén válaszolni a kérdéseimre, mert az érzelmei elvakítják, de dönteni sem dönthetek helyette.
A végén aztán mégis rá fogok kényszerülni szerintem...
Már ne is haragudj azt kérdezted, hogy szerintünk kinek van igazaza. Ahogy az világlott ki, hogy szerintünk neked nincs egyből jött a replika..
Na most akkor azért az ugye tiszta, hogy amiket te képviselsz azok hideg elvek, csökönyös dolgok. Ámbár tény, hogy ezt így lehet ilyen feketén fehéren értelmezni, de nem célszerű egy párkapcsolatban.
Egy embert akit szeretünk nem tudunk csak úgy elengedni és főleg úgy nyilatkozni róla ahogy te tetted a kommentjeid során.
Egyszerű csak az a szegény lány nem látja. Nem szereted, elvagy vele, de a saját agglegény életed, az egzisztenciád bőven übereli őt. Ezzel sincs baj. De ezt így kéne közölni vele. Nem pedig mindent rá hárítani, hogy "há' de egy éve azt mondtad te is"
Igen azt mondta mert akkor nem szeretett ennyire, nem tudta hogy tényleg közös jövőt akare veled. A differencia kettőtök között az, hogy te ugyanott tartasz érzelmileg mint akkor.
Nincs ezzel baj. De hagyd el. A lehető legmocskosabb módon hogy megutáljon. És ne emeld már magad piedesztára. Mert igenis bűnös vagy és kihasználod a lányt, és ótvarul nyilatkozol róla. Ridegen, elutasítóan. Ezt a kérdést mutasd meg neki meg a kommenteket. Hidd el nem kell neki mondani, hogy menjen, menni fog magától.
Milyen érdekes, én meg pont hogy úgy vagyok vele, hogy ha semmi nem lenne fix vagy kiszámítható az életben, akkor lennénk szarban.
Megfogadtam 65-ös tanácsát és elküldtem neki mailben a kérdést. Kíváncsi vagyok, hogy fog-e írni valamit és arra is, hogy segíti-e a döntésben.
Az ötlet jó volt, köszönöm.
65-nek igaza van.
Te tetted fel a kérdést úgy, hogy szerintünk kinek van igaza?!
Mi csak megválasztoltuk, hogy egy hideg, rideg, csökönyös ember vagy, akitől egy normális nő menekülne.
A barátnőd valószínű, hogy mazochista. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!