A barátommal összeköltöznénk, hogy mondjam meg a tesómnak, hogy költözzön el?
Féltestvérek vagyunk, én kicsit nagyobb előnnyel tudtam indulni az életben az apám által. A lakást is ő vette nekem, az enyém. Viszont nem éreztem fairnek, hogy én itt lakok egyedül egy 2 hálószobás lakásban, közben a tesóm meg koliba költözne a halál f.szán. 1,5 éve költözött be. Nekem nyáron lett egy párkapcsolatom, és időszerűnek tartjuk, hogy ne az legyen, hogy hol nálam, hol a páromnál alszunk, hanem legyen egy közös otthonunk. Ő költözne hozzám.
Már április óta szó van róla, többször megjegyeztem a testvérem előtt is, hátha megkérdezi, hogy a továbbiakban mi hogyan képzeljük ezt el, de semmi... A barátom szerint úgy van vele, hogy úgyis két hálószoba van, elférünk hárman. És hogy ezt a beszélgetést nekem kell majd kezdeményezni... Viszont én ebben annyira béna vagyok, mindig kerülöm a kínos szituációkat, beszélgetéseket. Nem akarom megbántani, nem is mondanám azt, hogy akkor hétvégén pakoljon és hétfőtől nem lakhat itt, mert július-augusztus környékén kéne csak elköltöznie.
Egyetemisták vagyunk, de nem tudom, hogy most a covid miatt szeptembertől mehet a kollégiumba?
Ez mindenhogyan úgy fog elsülni hogy te leszel a rossz csak az nem mindegy hogy mennyire és hogy meddig fog tartani. Ha azt mondod neki hogy pakoljon és menjen ahová akar akkor lehet egy életre megfog utálni és szóba sem fog állni veled többet.
Vagy ha nem szeretnéd hogy ennyire megharagudjon, valamennyire megfog úgy is, de mondd azt neki hogy mik a terveid a pároddal tehát adj neki időt mondjuk augusztus végéig hogy biztosra megtudja mi a helyzet a kollégiummal vagy intézzen magának saját lakást, albérletet tudom is én, de szeptemberre legkésőbb menjen. Megmondod oké hogy 2 szoba van de ti kettesben szeretnétek élni a pároddal normális körülmények között és ennyi. A lakás pedig a tiéd állításod szerint, tehát neked kell ezt rendezned.
"Érdekes, hogy egyesek szerint a kérdező szégyellje magát, mert az apja tartja el. De az, hogy a féltestvérét lényegében egy olyan férfi tartja el, akihez semmi köze, még csak nem is a nevelőapja, az teljesen normális."
Tudod, a jó kis gyakoris kettős mérce:DDDDDDDD
147, igen tipic.
Szerintem csak az a bajuk hogy valaki kap lakást, és ennyi. Onnantól kezdve csak az lehet a rossz.
Nem értem mit kell ezen ennyit problémázni.
Adott 2 féltestvér. Az egyiknek van egy saját lakása, a másiknak nincs. Az előbbi megengedte a másiknak, hogy nála lakjon előre meghatározatlan időre. Most viszont ez a felállás már nem megfelelő a lakás tulajdonosának, így el kell költözzön a másik fél. Ennyi, ilyen egyszerű.
Még így is jobban járt a kérdező testvére, mintha ebben a másfél évben egy random albérletben vagy koliban élt volna.
" A probléma az, hogy KÉT fiatalnak áll rendelkezésre két lakás, a harmadikat meg elviselték eddig"
Tévedés. Nem elviselték eddig, hanem a kérdező ajanlotta fel neki, hogy költözzön hozza. A történetben egy hibás van: a kérdező. Amikor meghívta magához lakni a testvérét, meg kellett volna állapodni abban, hogy meddig marad, mim a feltételek, mik a költségek. Magának köszönheti a helyzetet. De még mindig egyszerű a megoldas: oda áll a testvére elé es elmomdja, a pasija hizza koltozik augusztusban addig keressen magának valahol máshol lakhatást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!