Mi a gond a mai világban az oktató jellegű pofonnal? 21/F

Ugyanaz, ami a régi világban is. Hogy csak tüneti kezelés. Mintha agydaganatra írnának fel aszpirint.

A másik, hogy egyszerűen arra nevel, hogy a dolgokat erőszakkal oldjuk meg. De ez annyira beépült már az életünkbe minden szinten, hogy természetes dolognak számít, fel sem tűnik. Elnyomókat és elnyomottakat termel. Hatalmaskodókat és csicskákat. Kelleni fog pár generáció, mire a többség visszatekintve észre fogja venni a különbséget.

Ami még gond, hogy sok szülő nem híve a verésnek vagy a bármilyen megfélemlítésnek, de olyan egyöntetűen ezen alapultak a korábbi nevelési minták, hogy egyszerűen nem találnak helyette alternatívát. Vagy ha igen, akkor csak elméletben. A gyakorlatba is át kell ültetni, de ezen a téren kicsit el van engedve a kezük. Sokan rosszul csinálják, aztán persze megy a beszólás, hogy "ennyit a modern nevelési elvekről". Sok szülő úttörő ma, sokan fognak hibázni, de a paradigmaváltás mindig ezzel jár.

Soha sem kaptam édesanyámtól, mégsem lógtam sehonnan, tanultam, nem maradoztam ki és vissza sem beszéltem. Elképzelhető, hogy van helyzet, amikor szükséges, de szerintem kiküszöbölhető, ha tiszteletre neveljük.

Kövezzetek meg, de ez az én véleményem.

Én asszem egy cseszettjó gyerek voltam (nem lázadoztam, elvoltam magammal, nem hisztiztem) mégis kaptam néhányszor. Hogy miért? Mert anyám csak így bírta levezetni a frusztrációját.

Egyszer azért kaptam mert megvédtem az öcsémet. Még kicsi volt (kb 5), de valami miatt felidegesítette anyut és elakarta kapni hogy megüsse. Az öcsém futott, én meg mondtam hagyja már ne bántsa és erre ököllel a fejem tetejére ütött. Sose pofon volt, biztos úgy volt vele fájjon. Aztán később jött sírva bocsánatot kérni meg ölelgetni (ezen eseteken kivül sose ölelt meg). Egyszer kaptam egy ugyanilyet azért mert nem értettem vele egyet és ugyan normálisan mondtam el, de felidegesítette magát és puff. 5 perc múlva megint bőgés és ölelgetés. Egyszer meg hozzámvágta az ollót, mert zavarni mertem olvasás közben :) Nem volt ez sok eset, de máig nem felejtem el azt a megalázottságot amit éreztem ezen esetekkor.

Sose fogom megütni a fiamat. Éreztem már a tehetetlenséget, a frusztrációt vele kapcsolatban és éreztem milyen könnyen eltudna járni a kezem dühömben de ilyenkor inkább kimegyek 5 percre lehiggadni minthogy én bármikor is kezet emeljek rá.

Egyetértek azzal, hogy a kérdés gyerekfüggő is. Előfordul sajnos, hogy normális szülőknek az egyik gyereke normális lesz, a másik pedig szintén ugyanabban a nevelésben részesül, mégis nagyon nehezen kezelhető.

Nyilván a legtöbb szülő onnan indít, hogy megpróbál nevelni, szép szóval / beszélgetéssel / személyes mintamunkatással és, ha minden a terv szerint alakul, akkor nem is jut el a gyerek olyan szintre, hogy a tettével a szülőből pofont facsarjon ki. Csakhogy nem gépek vagyunk, hanem emberek és a legjobb nevelésben is cselekedhet olyat a gyerek és a szülő is, ami pofonnal végződhet. Ettől még se a gyereknek nem lesz baja és a szülő se lesz szar.

Én mindig is jó gyerek voltam kicsiként, és sokszor én is csak azért kaptam ki, mert valaki más felidegesítette ezeket.

Tudod mi lett az eredménye? Apámmal közel 12 éve nem beszélek, anyám meg akkorát kapott, hogy nekiszédült a csempének.

Mindig túl jó voltam, ezért kicsit változtattam a dolgokon. Immáron én ütök.

Elmondom, miért van manapság ez ennyire felkapva, volt itt szó jogokról-kotelessegekrol, stb.

Mielőtt ezt megtenném, íme az én álláspontom arról, hogy egy úgynevezett atyai pofon miért eshet meg nevelő célzattal. Kicsit ellentmond a célzat szónak az, hogy legtöbbször ez egy ösztönös dolog, hirtelen csattan el és mindkét fél leforrázva áll, sokkban. Velem egyszer történt ilyen, anyaként, a 2 éves gyerekem szaladt előlem, azelőttig sose tett ilyet, mindig kézenfogva mentünk az utcán. Kirántotta a kezét és elrohant nevetve, a kistesojat vártam, nagy pocakkal nem tudtam utolérni, ordítottam, hogy álljon meg, de ő kiszaladt az úttestre a kereszteződésben. Valami eszetlen mázli miatt senki nem jött éppen, de előtte-utána az egy állati forgalmas hely...ott és akkor, ahogy végre lihegve, görcsölő hassal, kifulladva, halálra rémülve odaértem, megfogtam a vállát, magamhoz húztam az útról és kapott egy csattanós pofont. Ordítás, én sokkban, leültem a járda szélére vele együtt, majd magamhoz öleltem, megnyugodtunk és 25 percig ott szobroztunk az út mellett, míg én elmondtam neki, mi történt majdnem, mi történhetett volna, számoltuk hány autó megy el egy perc alatt, stb. Ez volt inkább nevelés értékű, nem az emberes pofon, amiért bocsánatot kértem, de utólag sem tenném ezt máshogy.

A másik eset, amikor én gyerek voltam, és egyetlen egy pofont kaptam, soha meg nem kérdőjelezve annak jogosságát, hasonló módon nyomtam a szöveget, mint itt egy válaszoló 16 éves lánya ,aki leprolizta a szüleit, mert panelban laknak stb... Anyum kevert le egyet, elvonultam duzzogva, de magamra voltam állati mérges, és az kevergett bennem, hogy mondhattam ilyesmiket, zavart voltam és bűntudat mardosott miatta. Az, hogy ő megütött, nem számított. Ő persze elmondta utána, hogy nem akarta, és őt meg az kavarta fel. De észhez tértem, megbeszéltük, én is így tennék a helyében. Azóta kamasz az a kétévesem, lehet, hogy leszek ilyen szituban.

És akkor válaszolok arra, miért kapták ezt fel, miért ítélik ennyire el, miért verés egy pofon. A gyermekvédelem kényes ügy, nagyon nehéz meglátni az esetet, ahol az a kicsi vagy nagyobb gyerek veszélyeztetve van, ha egy pofont, csak egyet, vagy egy megrángatást, egy esti étkezés büntetésből kihagyását, egy körmöst, seggrecsapast, bármi apróságot, elfogadottnak tartanak a törvényt betartató, családvédelmi emberek. Hol húzod meg a határt? Mi számít kispofonnak, nagypofonnak? Mi számít jogosnak, jogtalannak? Mi az, amivel az agresszív szülő utólag kimagyaráz egy súlyos verést? Mert sajnos ők pontosan ezt használják ki. Az a pofon már rég nem bármilyen célzatú, nem a gyerek nevelése a lényeg az olyan esetben, ami nem te meg én vagyunk, hanem Pista a kocsmából hazajövet, meg Julcsa a 8 pulyás putriban lakó. Meg az összes frusztrált, akármilyen magas egzisztenciájú, de kőkeményen szociopata barom, aki a védtelen gyereken vezeti le a felgyülemlett dolgokat. Szóval ők is azt mondják, ez egy egyszeri eset volt, jogos, atyai, a gyerek érdeke, stb. Egy családvédelmisnek van arra 3 éve, hogy beépülve a mindennapjaikba megfigyelje, tényleg apró egyszeri pofon volt-e? Hogy bizonyít, hogy bizonyítja a tettes?

Nem lehet ilyen határt húzni, minden egyéni elbírálás alá meg nem tud esni, ezért az van, mint az ittas vezetésnél, zéró tolerancia, mindenki ittas, akiben egy minimális mennyiség van, mert nem tudhatjuk mennyit bír, mindenki bántalmaz aki picit is bántalmaz. Hát ezért. És én úgy érzem, jogilag ezt így is kell, mert ha csak egy kis élet megmenekül, mert a szigorú szabályok alapján elvehető a mérgező környezetből, inkább legyen így. A közvélekedés pedig inkább ez legyen, mint az, hogy a családon belül az erőszak nem számít. Ha két véglet vsn, márpedig sajnos a társadalom nagyon feketén-feheren gondolkozik, inkább így legyen. Ha nem birkak lennénk, mi emberek együtt, igazat adnék neked az általános megítélést és túltolt polkorrekt cikkezést illetően. De nézz körül, sajnos minden területen egyre birkábbak az emberek.