Ha fogyatékos gyerekem születik, hogy tudok lemondani róla?

A párom testvére is fogyatékos. A jobb oldala béna volt mikor született, mert agyvérzést kapott az amúgy egészséges baba a szüléskor. Mentálisan ép, rengeteg kezelést és fejlesztést kapott élete során, most 30 éves diplomás, dolgozik, de egy olyan testbe van zárva, ami már most tudja, 40 évesen kerekesszékbe fogja kényszeríteni... Az anyja sokáig otthon volt vele, mert kezelésekre kellett hordania stb. A fél élete ráment, mindent megtett érte, és a mai napig folyton vele veszekszik a lánya, mindent rajta tölt ki. Tragédia. ÉS sajnos nem boldog. Tud menni, mindenre képes, de mivel szellemileg teljesen ép, egyszerűen saját magát és a korlátait nem képes elviselni.

Az exem testvére is betegen született, neki a lábával voltak dolgok, őt olyan 90%-osra műtötték 10 év alatt, de neki is torz a lába és jóval alacsonyabb az átlagos embereknél, mert nem fejlődött a lába. Ő is élete végééig kezelésekre fog szorulni.

Hm most elgondolkodtat a dolog, az univerzum üzenni akar nekem valamit??? Egyébként én is lemondanék a gyerekemről, ha a kórházban kiderülne, hogy beteg. Én láttam, hogy az anyák mennyire tönkrementek ebbe. A házasságok szétmentek, az apák leléptek az anyák egyedül maradtak fogyatékos gyerekeikkel és azóta sincs párkapcsolatuk. Jah, elég szar pasizós szöveg, hogy van egy fogyatékos gyerekem, éljünk boldogan! Szóval ha kiderülne korán én elvetetném, vagy a kórházban hagynám. Ha később derül ki nyilván nem tesz már ilyet az ember csak viszi a keresztjét egy életen át. És azt kívánja bár sose vállalt volna gyereket.

Én megértem a kérdezőt, nem tudom miért nem lehet elfogadni azt, hogy vannak emberek, akik máshogy gondolkodnak. Én sem akarok egyelőre gyereket, bár a későbbiekben igen, de én se szeretem őket. Bömbölnek, sok kisgyerek gonosz, stb. A sajátomhoz nyilván nem így fogok állni, addig, amíg nem lennék biztos abban, hogy a sajátomat se fogom szeretni, nem szülnék. Nem is gondolom úgy, hogy kötelező lenne szülni, de az én jövőképemben szerepel 1 (egy darab!) gyerek, de ez még a távoli jövő, így van időm rákészülni.

De abban én is 100%-ig biztos vagyok, hogy nem vállalnék beteg gyereket. Ha szülés előtt derülne ki, elvetetném, ha már nem lehetne, megszülném, de lemondanék róla. Nem áldoznám fel az életem arra, hogy egy beteg, életképtelen embert ápoljak erőmön felül életem végéig, még akkor is, mikor már én szorulnék ápolásra. Szóval ez van, önző vagyok, szemét vagyok, de nem nem és nem kéne. A lemondás tudtommal egyszerű, hisz a fiatal anyák is hagyják ott a gyereküket a kórházban, akik előtte nem vetették el. Őket ha jól tudom már a kórházból örökbe is lehet fogadni. Van is egy ismerősöm, aki a kórházból hozott el egy 4 napos babát, és már a szülés után pár órával ott voltak, mert értesítették őket, hogy van örökbefogadható baba.

" ....abban az esetben sürgősen és gyorsan akarok lemondani róla, mert amúgy is undorodok a csecsemőktől"...

Nálam ez verte ki biztosítékot. Nem szoktam ilyeneket mondani, de remélem nem fog bekövetkezni, hogy akár egészséges, akár fogyatékos gyermeked szülessen. Lehet, hogy korban már benne vagy, de értelmileg nagyon nem. :(((

Ne aggódj, kérdező, az ilyeneknek, mint te, nem születik fogyatékos gyereke. A világ valahogy így működik, úgyhogy aggodalomra nincs okod...

Nekem született beteg gyermekem - a betegségéből adódóan rámondhatjuk, hogy fogyatékos volt, de én soha nem tekintettem így rá. Lemondhattunk volna róla, de nem tettük. Végül pár hónapos korában meghalt. A kapcsolatuk, köszönöm szépen, kibírta, szerencsére én sem bolondultam meg, és azóta született még gyermekem. A sors olyanoknak nem ad beteg gyereket, min te, úgyhogy relax. Ha meg mégis, hát lemondasz róla, mi sem egyszerűbb...

Őszinte részvétem utolsó! :(

Ez a kérdés és legfőképp némelyik válasz kiverte nálam a biztosítékot. Azt gondolom az anyaság ott kezdődik, hogy felelősséget vállalunk a gyermekünk iránt. (és ez a felnőtt kor kezdete.. úgy látom sok gyerekes gondolkodású nő társam van még..)

Kérdező!

Nem szoktam negatív, mocskolódó választ írni senkinek, de Te olyan mértékben felháborítottál, hogy nem tudom megállni. Azzal semmi bajom, hogy nem akarsz gyereket, sokan vannak így, és ilyenkor mindenkinek jobb, ha nem is vállalsz, mert mind a gyermek, mind a házasság megsínyli azt, ha olyan helyre születik, ahol nem 100%-os a szeretet, odaadás. A Te esetedben én úgy gondolom, egy egészséges gyermek is rosszul járna, hidd el, érezné, hogy neked nyűg őt betegen ápolni, éjszakánként etetni stb. ez kinek lenne jó? De ami mérhetetlenül felháborított, az az, hogy úgy beszélsz egy ártatlan kis életről, mintha egy rossz ízesítésű joghurt lenne. Igazából nem szereted a joghurtot, de egye fene, kipróbálod, ááááá, mégsem ízlik, gyorsan odaadom másnak. Ha gyereket szülsz, azzal vállalnod kell a TELJES felelősséget! Nekem nincs bajom azzal, ha valaki nem szül. Azzal sincs bajom, ha abortuszra megy, mert legalább belátja, hogy neki a két "rossz" közül ez a kevésbé rossz, és van eset, hogy a gyermek is tényleg rossz helyre születne. De ha kihordja, megszüli, akkor szeresse, gondoskodjon róla! Két fiam van, egészségesek, de ha bármelyikükkel bármi gond lenne, akkor is imádnám őket. Könyörgöm, az ember nem magának szül gyereket, hanem vállalja, hogy egy új életet indít útnak a világban, akit nem hagyhat magára azért, mert nem olyan, mint ahogy azt elképzelte. Nem is értelek, esetleg sikerülne valahova beadni a sérült gyereket, te pedig otthon ülnél, kakaót szürcsölgetve néznéd a tévét, és nem őrülnél meg az aggodalomtól, hogy a gyereked éppen érted sír idegen emberek között, és nem tudnád kihez kerül, hogy bánnak vele, fogja-e őt szeretni valaki az életben?! Számomra undorító vagy, nem vagy jobb azoknál, akik a kukába dobják a csecsemőjüket...