Ha fogyatékos gyerekem születik, hogy tudok lemondani róla?

Én hasonlóan gondolkodom, mint a kérdező, leírom az én álláspontom: olyan helyre adnám őt, ahol megfelelően tudnak róla gondoskodni. Mert én nem tudnék. Én nem vagyok ápoló, szakorvos, nem értek ezekhez, nem tudnám őt pl. gyógytornáztatni, stb. Fel kéne adni az állásom, élhetnénk egy fizetésből (nyomoroghatánk, az meg külön jó lenne biztos az alapból nyomorék gyereknek).

Ez pont olyan, mint ahogy a szüleimet is öregek otthonába küldeném, ha már 24 órás ellátást igényelnének, mert nem tudnám ezt nekik megadni. Nem ezt tanultam, nem ez a dolgom. Szerencsére ők megértőek ebben, és már most megvan az az otthon, ahova később, ha szükséges lesz bemennek önszántukból, és ők választották ki maguknak még "tisztán", remek orvosokkal, szakápolókkal. Én ugyanígy vagyok vele. Ha velem valami történik, megkértem már jó régen erre a férjem, ne maradjon velem. Tarthatjuk a kapcsolatot, látogathat, ha neki a lelkiismeretének ez könnyebb, de kezdjen új életet, keressen egy életrevaló nőt, és ne keseredjen meg mellettem évtizedek alatt, mert nekem se lenne öröm azt látni, hogy a nagy kutyahűségben ő is tönkremegy. Ez fordítva is igaz, én sem maradnék olyan ember felesége, aki életképtelen. Ez van. Az élet túl rövid ahhoz, hogy feláldozzuk egyetlen ember ápolására a napjaink 24 óráját és mellette elfelejtsünk élni, majd azt vegyük észre, hogy már minket ápolnak, és itt a vég.

Nem érzem magam rosszul, és nem sajnálom, amiért ilyen gondolkodással születtem, és otthonról is ezt hoztam, hisz a szüleimmel sokat beszéltünk ilyenekről, és ők erősítették meg bennem, hogy nem hiba, amiért ezeket így gondolom, és nem kell szégyellnem.

A családban is láttam erre példát. Nagynéném rákos beteg volt, az ágyban nem tudott egyedül felülni. Kórházban ápolták, nem otthon, pedig megoldható lett volna - ha nagybátyám otthagyja a munkahelyét, és ő ápolja. De a nagynéném ígyis-úgyis meghalt volna, munkahely meg kitudja, mikor lett volna újra, a 2 kisiskolás gyerek meg várta este a vacsorát. Én úgy érzem, reálisan látom a dolgokat, mert számomra az a reális, hogy a rászoruló embereket szakképzett emberek ápolják, hisz azért képezték őket. Az egészségesek pedig élik az életüket, dolgoznak, felnevelnek egészséges gyerekeket, akik később a társadalom hasznos tagjai lehetnek, és nem a pelenkájukban ülnek még 56 évesen is.

Nem kell minket megérteni, és azonosulni ezzel a gondolkodásmóddal, de el kell fogadni, hogy van ilyen is, mint ahogy mi is elfogadjuk, hogy más meg foggal körömmel ragaszkodik a testi/szellemi fogyatékos gyerekéhez, hagyja, hogy rámenjen az élete, a kapcsolata, a pénzügyei, alkoholista legyen, életunt, megkeseredett. Ilyen is van, olyan is. El kéne ezt fogadni. Én sem próbálok téríteni, pedig van a közelemben ilyen ember, nem véletlen írtam ezt a példát. 25 éves a gyereke, pelenkázza, majd ledönt egy felest, és délre az utcára nem tud kimenni, mert lábra sem tud állni, olyan részeg. Férj már elhagyta, pénzük nincs, télen alig-alig fűtöttek. Mégsem megyek oda hozzá, hogy figyi, passzold le a gyereket, úgyse mész vele semmire, és szedd rendbe az életed. Mert felesleges, ő ezt választotta. De ha én szülnék egy fogyatékos gyereket és lemondanék róla, akár évekig rohangálhatnának vele utánam, akkor sem kéne, és nem tudnának meggyőzni, mert én meg ezt az utat választanám.

Meg kéne már tanulni elfogadni az emberek különböző nézeteit. Általában mi, "szabadabb elvűek" vagyunk elfogadóbbak, minket mégsem fogad el a nagy többség, és nem tudnak mellettünk szó nélkül elmenni. Mi meg nem foglalkozunk másokkal, hogy ki hogy viselkedik, vagy épp hogy teszi tönkre a saját életét. Mi nem keressük másban a hibát, és ha mégis megtaláljuk, azt is próbáljuk pozitív irányba fordítani. Erre sokan nem képesek.

"Egy csecsemő kopasz, erőszakos és csúnya. Nem kell az álszentség, sokak osztoznak a véleményemen. Nekem nem kell fogyatékos gyerek, ez a végszavam,felőlem neked legyen nyugodtan és légy boldog vele."

Nálam végképp ez a hozzászólás verte ki a biztosítékot. Undorító egy lény a kérdező. Gratulálok a nagy "szabadelvűségéhez", aki ezt így gondolja. Nem kell nektek gyerek, ha bármikor el tudnátok dobni magatoktól. Minek szül az ilyen senkiházi?

olyan helyre adnám őt, ahol megfelelően tudnak róla gondoskodni. Mert én nem tudnék.

Ezzel nincs semmi baj, nem hiszem, hogy bárki elítélne egy anyát, aki úgy dönt, nem tud mit kezdeni a helyzettel, és inkább másra bízza a beteg gyerekét, aztán látogatja az intézetben, hétvégére, ünnepre hazaviszi, a testvérei tudják, hogy létezik, hogy beteg, fogyatékos.

NEkem a kérdező hozzáállása a gondom, hogy előre kijelenti, neki aztán ilyen nem kell, az esélyét sem adva meg annak, hogy megismerje a gyereket, megpróbálja, majd azt mondja, nem megy. Neki soha, egy napra sem kellene a gyereke, ha nem egészséges.

nincs baj azzal, ha valaki nem akar gyereket, de akkor ne szüljön. Az, hogy jaj, hát ő szereti a párját, ezért szül, mert ez elvárás a férfitól... hát az ilyen ne szüljön. Keressen olyan párt, akivel azonos életet terveznek, mert ha ennek a férfinak szül, a pasi előbb-utóbb egyedül marad a gyerekkel.

Kedves 61-es! Azzal nekem sincs bajom, ha hozzáértő intézetbe adják a gyereket (de már csak akkor, amikor ez neki is jobb), mert az orvosok, ápolók, hasonló gyerekek közt jobban fejlődhet. De ilyen esetben a szülők nem mondanak le a gyermekükről, mert látogatják, állandóan konzultálnak az orvosokkal, pedagógusokkal, hétvégére hazavihetik. Tehát SZERETIK, és törődnek vele. De az a hozzáállás, hogy valahova lepasszolom, csak nekem ne kelljen vele szenvednem, na, ez a gusztustalan.

57-58-60. válaszoló voltam

"Ezzel nincs semmi baj, nem hiszem, hogy bárki elítélne egy anyát, aki úgy dönt, nem tud mit kezdeni a helyzettel, és inkább másra bízza a beteg gyerekét, aztán látogatja az intézetben, hétvégére, ünnepre hazaviszi, a testvérei tudják, hogy létezik, hogy beteg, fogyatékos."

Ha már betegen születne, úgy mondanék le, hogy később sem látogatnám, az egészséges testvérei sem ismernék. Ha már több évesen lenne valami baja, akkor azért látogatnám, de túl szoros kapcsolatot biztos nem tudnék vele ápolni.