Ha fogyatékos gyerekem születik, hogy tudok lemondani róla?

Úgy, hogy otthagyod a kórházban. Jogodban áll.

Ha pedig később derül ki, hogy súlyosan fogyatékos, és egy életen át csak szenvednél mellette, akkor sem vagy köteles kínlódni vele. Én sem tenném, soha.

Mielőtt bármelyik ostoba hisztérika nekem rontana: csak tessék belegondolni, hogy mit jelent évtizedeken át nap mint nap egy súlyosan fogyatékos gyerekkel élni, aki soha nem lesz életképes, önálló felnőtt, aztán locsogni szülésről, anyaságról és csodálatos szeretetről.

Ps: az "amúgy is undorodok a csecsemőktől" nem változik meg soha, semmiféle hormon hatására. Azért undorodsz a csecsemőktól, mert anyád ezt tükrözte feléd, amikor te voltál csecsemő. Értsd: az édesanyád undorodott tőled. Sajnálom, de ez így van. Ha akrod, küldök szakcikket is.

Ne vállalj gyereket soha, nem vagy anyának való. Ez nagyon-nagyon komolyan mondom.

Ezen én is gondolkodtam már és bizony igen csak nehéz és tabutéma manapság az ilyen.

Én nem tudnék úgy élni, hogy van egy fogyatékos gyerekem. Az én és az ő élete is megkeseredik.

Nekem van egy ismerősöm, akinek szellemileg ép, de testileg súlyosan fogyatékos gyermeke van. Nem fiatalok már. Az anyja szememben egy hős, mert én nem tudnám utána csinálni ezt. Viszont szegény lány, sose mondja, de én a helyében már rég megbolondultam volna. Mérhetetlenül szomorú lennék, ha világéletembe másra lennék ráutalva, más segítsége kellene az alapvető cselekvésekhez.

ÉN is testi fogyatékos vagyok, 10 éves koromig anyum itthon volt velem, mert orvoshoz kellett hordania.

Én nem lennék képes arra a kínlódásra amit anyukám tett velem. Pedig nekem "csak" a jobb kezem béna. Tudok járni, mentálisan egészséges vagyok.

23L

Mindenkinek a magánügye, hogy akar-e gyereket vagy nem. Nem kötelesség szülni, főleg ha valaki utálja a gyerekeket. Ezt nem a szülők mondják meg és nem a társadalom, nem a férjed. Ő persze beleszólhat, hiszen az ő gyereke is de a végső döntés szerintem a nőt illeti és ha úgy dönt, hogy nem akar szülni, akkor azt tiszteletben kell tartani.

Egyébként, Kérdező, ha idejében kiderül a baj, megszakíttathatod a terhességet, szülés után otthagyhatod a gyereket a kórházban, később pedig a gyámügynél kell lemondó nyilatkozatot aláírni a gyerekről, aki aztán intézetbe kerül.

Bár én azt tanácsolnám, hogy ne szülj gyereket ha undorodsz tőlük. Egyébként minden gyerektől undorodsz vagy csak a csecsemőktől?

Velem az a helyzet hogy csecsemő fóbiás vagyok. Egyszerűen nem tudom elviselni a látványukat, ha a közelemben van egy akkor igyekszem nem nézni, ha meghallom a sírásukat, az agressziót vált ki belőlem. Ellenben egy egy éves már abszolút nem zavar. Viszont ha valaha vállalnék gyereket, az csak és kizárólag akkor történne meg, ha érezném, hogy ebben a kritikus időszakban biztosan nem fogok agresszívan fellépni a gyerek ellen és el fogom tudni látni, legyőzve az undort. (Félreértés ne essék, nem a kaki, nem a köldökcsonk, nem a gyerekhányás és társaik azok a dolgok amiktől kiráz a hideg hanem maga a csecsemő, és ez gyerekkorom óta így működik, még egy játékbabát sem voltam képes elviselni soha.)De ha ez nem következik be, akkor nem lesz gyerek és kész. És ezzel a párom is egyetért.

Egyébként, örökbefogadásra nem gondoltál? Nagyobb gyereket, aki már nem csecsemő? Úgy tudnád azt is biztosra, hogy nem fogyatékos.