Ha fogyatékos gyerekem születik, hogy tudok lemondani róla?

79: gondolom tőled kaptam a kedves sorokat privátban, ezúton is köszönöm.

80: a sztoriban túl sok volt az istenezés, hit, én ateista vagyok, így átugrottam.

Te nem lettél olyan életunt, önsajnáló mártír mint az egyik válaszoló korábban. Teszel valamit, dolgozol, nem a 4 fal közt síránkozol. Nyilván te hasznosabb vagy annál az anyánál aki fentebb írt. A lányod más tészta. Nekem az "önzetlen szeretetet tanít" nem elég ahhoz, hogy hasznosnak találjam, de ez ugye értékrend függő, amit kár megpróbálni megváltoztatni egymáson. Én sem próbálkozom nálad, mert időpazarlás.

nem is akarok senkit se megtéríteni:) én hívő vagyok és hiszem hogy oka van miért őt kaptam... nem hibáztatok én senkit hogy más az értékrendje mint az enyém... de nézzük más szemszögből akkor hogy hasznos tagja-e a társadalomnak... nézzünk egy olyan társadalmat, ahol nincs egyetlen egy sérült gyermek sem, sem beteg emberek... hány kórház, rendelő, intézmény, iskola zárhatna be és az ott dolgozók munkanélkülivé válnának... lehet ő személy szerint nem termel semmit... mégis munkát adnak sok 1000 embernek... :) és a mai munkanélküli világban ez sem elhanyagolható :)

ami engem igazából idegesít az emberi tudatlanság a sérült emberekről... rengeteg tévhit kering és félelemmel töltik el őket ha meglátnak egyet... pedig aztán a legártalmatlanabb emberek... sokszor figyeljük a férjemmel az emberek reakcióját a lányomra pl ha elmegyünk vásárolni... tudni kell a lányomról, hogy szinte mindenkinek köszön és nagyon sokszor odamegy vadidegenekhez bemutatkozni.. nyújtja a kezét és mondja a nevét :) 2 féle ember van: az egyik mosolyogva megfogja a kezét bemutatkozik neki és megy tovább... a másik elhúzódik, látom hogy megijed és szinte rohan el a közeléből, mintha leprás lenne... persze figyelek rá hogy ha látom hogy félelmet vált ki valakiből akkor megakadályozzam a közeledését... de jó lenne végre egy elfogadó társadalomba élni és nem leprásként kezelni őket... nem nekik kell vele élni, nem nekik kell gondozni, fél perc kedvesség kéne csak... semmi több! de tudom hogy ezt nem én fogom megváltoztatni azzal hogy itt írok pár mondatot :)

Utolsó, ez meglehetősen ledegradáló válasz volt, szerintem...

Nem hjinném hogy bárki is tanulmányokat gyártana, nem is értem az érvelésedet.

Gyerekek esetén egyébként elnézőek a felnőttek, hozzám is jött már oda nagy vagányan kis srác. :-)

"azt megértem ha egy felnőtt ember megy oda az ember első reakciója, hogy "mit akarhat tőlem? bántani?" de itt gyerekekről beszélünk..."

Nem nekem írtad, de hidd el, én például "félek" a gyerekektől.

Vagyis nem igazi félelem, de ha egy felnőtt odajön hozzám, és nem akarok vele kommunikálni, megmondom neki, ha esetleg erőszakos, én is lehetek ugyanannyira erőszakos.

És pont ezért nem szeretem, ha (egészséges) gyerekek odajönnek hozzám. Mindenki várja, hogy eldobjam az agyam, gügyögjek, de egy gyereket nem tolhatok arrébb, hogy hagyjál már békén, és akkor is rossz szemmel néznek, ha nem tetszik nekem, hogy egy idegen gyerek végigtapogat. De nem lökhetem el, ahogy egy felnőttel tenném. Így pl. orvosnál mikor ülök, azon imádkozom, hogy ne másszon az ölembe senkinek a gyereke, és a szülője vegye már észre, mert én nem szeretem az idegeneket. Hogy gyerek vagy felnőtt, az tök mindegy.

"azt azért megkérdezném tőled hogy akadályozod azt meg amikor állsz a sorba melletted a másik és erre fél pillanat alatt odaköszön neki és nyújtja a kezét..."

Bár nem írtad mennyi idős, de nagyon egyszerű: megnevelem. Elmondom neki, hogy nem szabad csak úgy mindenkihez odamenni, zaklatni az idegeneket. Ha köszönni és kezetnyújtani már tud, van olyan korban, hogy lehessen őt nevelni, még ha sérült is. Az egészséges gyerekek általában tudják, hol a helyük, mert megnevelik őket, persze rengeteg kivétel van, sajnos találkoztam már értetlen, neveletlen gyerekkel, nem kevéssel. De a beteg gyerek se kivétel alól, hogy ha már megtartották és nem szakértők gondozzák, akkor a szülő vegye a fáradtságot és nevelje őt meg. Ne az embereknek kelljen alkalmazkodni egyetlen beteg gyerekhez, hanem ha már a társadalom hasznos tagja, akkor ő alkalmazkadjon egyedül a sok emberhez.