Hogy tudják sokan otthonba adni a szüleiket?

Az a lelketlenség, amikor otthon vagy vele és szenvedtek mindketten, pedig egy szakápolóz igényelne meg rendszeres orvosi felügyeletet.

Nem mártírkodni kell és beledögleni, hanem vállalni, hogy bizony az lesz a legjobb, ha szakintézménybe kerül az idős ember.

Tudod én is lehet, hogy szívtelen lettem volna, de a mamámnak jobb lett volna egy otthonban és nem nekem kellett volna mindent feladni, köztük az orvosi egyetemi álmaimat és elmenni esti gimibe, hogy tudjam ápolni. Fekvőbeteg volt, 0-24 ellátás kellett neki, a balesetekor az agysérülése miatt elkezdődött a durva leépülés is, azt se tudta ki vagyok. 17 voltam. Tudod te milyen 17 évesen pelenkázni, etetni, ölben vinni fürdeni, gyógyszerezni, injekciózni, masszírozni felfekvés ellen a mamádat? Nem, nincs szabadnap, nincs olyan, hogy beteg vagy!

Gőzöd sincs milyen ez. Nem tudod. Ítélkezni tudsz egyedül, mert semmit nem tudsz a témáról.

111.: Valóban, nagyon nehéz helyzetbe kerültél. Miért rád testálta ezt a család 17 évesen? Talán nem volt más hozzátartozó?

A te példád is mutatja, hogy segítség nélkül nem jó ezt csinálni, rámehet a gondozó élete is.

Én egy fórumon évekkel ezelőtt egy olyan esetet olvastam, hogy egy nő 36 évesen szűz volt és akkor kezdett társat keresni, mert akkor haltak meg a beteg szülei, akiket addig ápolt. Emiatt nem volt még párkapcsolata se.

Nagyon komoly károkat szenvedhet valakinek az élete, ha egyedüli ápolóként van sok évig egy súlyos beteg mellett.

36

"És, a szüleink is feladaták az addigi életüket, munkájukat értünk."

Nem az életüket adták fel, hanem csak pár évnyi rendes alvást. Ráadásul azért nem ugyanaz felkelni éjjel háromkor a síró gyerekhez szoptatni, mikor tudod, hogy utána pár órát mindenképp nyugisan alszik. Ráadásul annak tudatában, hogy ennek X idő után vége.

Munkaügyileg csak az anyát érinti egyedül a gyerekszületés, de őt sem valami sokáigt. Ha van rá igény, 20 hetes kortól mehet a gyerek bölcsibe, míg a szülők dolgoznak. 3 éves kortól meg kötelező az óvoda.

Ráadásul nem olyan egy 1 éves gyereket etetni, pelenkázni, fürdetni, stb, mint egy 70+ évest. Vagy kisgyerekkel pl mehetsz boltba, vendégségbe, közösségbe, parkba, stb.

112, apuék elváltak, anyám narkózott, leszarta mamát. Az öcsémre csak nem rakom, az egyik nővérem autista és otthonban volt már akkor, a másiknak kicsi gyereke volt. Persze felajánlotta, de basszus komolyan ezt lássa egy 8 éves kisgyerek, aki imádta a dédijét? Látogatni is csak akkor engedtem, amikor úgy tűnt, kicsit tisztább és olyankor mindig kapott egy kis “extrát” az infúziójába is.

Amúgy most olvastam végig az egész kommentsort. Kérdező, egy rohadt szemét disznó vagy, de nem csak az ítélkezésed meg a mártírságod tesz azzá. 12 éves a gyereked és semmi szórakozást nem engedsz meg családilag, anyád miatt? Ez ugye nem komoly, hogy nem viszed nyaralni a gyereket évek óta?! Ő a fontos, ő ugyanis a jövő! Pont ezek a gyerekek szarják le teljes joggal a kedves mártír anyukájukat majd felnőtt korban! Ha anyád olyan jó ember meg olyan jó szülő lenne, akkor az unokája érdekében maga vonulna be otthonba.

Tudod mit tanultam abból, hogy két évig fekvőbeteget ápoltam? Hogy rájöttem, én nem akarom ezt a családomra bízni. Amint lett munkám, nyitottam egy számlát havi megtakarításnak és a mai napig rakom bele a pénzt. Ez lesz az időskori alapom egy szakotthonra. 28 vagyok, kérdező. Két gyerekem van. Remélem engem “utálnak” majd annyira, hogy a saját életüket élik majd és nem rajtam akarnak pelenkát cserélni… Inkább “dobjanak el” egy intézménybe, ahol hozzáértők vannak, de ne üljenek miattam otthon évekig. A férjem dettó ugyanez.

Apám is kijelentette, hogy nem óhajt a szemünk láttára leépülni, megjelölte szépen a kinézett otthont és gyűjti rá a tartalékot.

22 éve költöztünk ebbe a házba, ahol most is élünk. Még viszonylag fiatalok voltunk; az idősebb házaspár, akitől megvettük az ingatlant, elköltözött. Pár éve megjelent az ajtóban egy idős hölgy; láthatóan zavart volt. Nem volt nála semmiféle irat, így bevittem a rendőrségre, onnan elküldtek - ha már amúgy is a kocsimba ül...- a sürgősségire. Szerencsém volt, mert ahol leparkoltam, onnan nem messze lakott. A párja ott sétált fel-alá az utcában és kétségbeesve kereste. Sejtettem, hogy Alzheimer. ŐK voltak az előző lakók.

Aztán a nő ismét megjelent az ajtónk előtt. Újra és újra. Hol én, hol a szomszéd fiatalember vitte haza. Szóltunk többször a férjének, hogy ne hagyja bóklászni, keressen neki egy intézetet. Ebből baj lesz.

Nem, nem adja be. Sajnálja.

Aztán egyszer nem a néni jött, hanem a rendőrség...

A férjének nem elég, hogy el kellett temetnie, még jól meg is hurcolták.

Ennyit arról, hogy sajnálatból, szeretetből nem keressük a legmegfelelőbb segítséget.

Kérdező, nekem meg tudod mi a véleményem? Hogy bizony az a lelketlen és szívtelen ember, aki ha megtehetné sem bízza az adott családtagot biztos és szakképzett kezekbe, hanem inkább otthon ápolgatja "jó lesz az úgy" módon, aztán mindketten tönkremennek lelkileg meg idegileg.

De mondd már meg: te szülőként képes lennél azt elnézni és elviselni, ha azt kellene átélned, hogy a dolgozó gyerekednek fel kell adnia az életét meg úgy un bloc mindent, hogy otthon tudjon téged istápolni? Pelenkázni, fürdetni, öltöztetni, stb. Ez marhára nem ugyanaz, mint amikor valaki gyereket vállal, hanem sokkal de sokkal megterhelőbb. Unokatestvérem anyja pont ilyen volt. Jaj a mamát csak otthonba ne, mert az szívtelen, embertelen, gonosz. Felmondott a munkahelyén, a férje gürizett, mint állat, hogy meg tudjanak élni, a nő meg éjjel-nappal ápolta a már 84 éves, gyenge és betegeskedő anyját. Tisztára tönkrement idegileg, teljesen le volt amortizálódva, testileg sem bírta már, lelkileg meg főleg nem, már nagyon mély depresszióba kezdett süllyedni. Tudod mi volt számára a legnagyobb megkönnyebbülés? Amikor az anyja 89 évesen otthon meghalt. Olyan szintű teher esett le a szívéről, hogy azt látni kellett volna. Pedig az anyja évekig mondta neki, hogy ő nem akarja, hogy ő szenvedjen amiatt, mert neki őt ápolnia kell, hadd menjen otthonba, ott sokkal jobb és könnyebb. Jaaj azt neem, mert az kegyetlenség, meg milyen dolog már.

Tudod mit mondott így az anyja halála után 2 évvel? Hogy SOHA többet nem csinálná ő ezt végig, és az anyjának volt igaza, hogy otthonba kellett volna menni, és ott látogatni.

116, szerintem mi egy faluban lakunk 😳

Ugyanez a sztori kering itt is, a férj majdnem börtönbe került.

34.

A vénember túlél benneteket!