Hogy tudják sokan otthonba adni a szüleiket?

Kérdező, én bár megértem az álláspontodat és a gondolatmenetedet, de ne ítélkezz mások felett, amikor fogalmad sincs az egészről!

A betegápolás, főleg ha 0-24 órás, rettenetesen megterhelő feladat, nagyon sokan nem is tudják megfelelően csinálni, és az egész jóval de jóval többet takar, mint elbeszélgetni az illetővel, meg segíteni neki enni, WC-re menni, meg felöltözni.

A legtöbb ember nem azért adja otthonba a szüleit, mert utálja őket vagy nem akar velük foglalkozni, hanem mert ott szakképzett dolgozók vannak, akik tudják, mit kell csinálni, katéterezni, gyógyszert adagolni, stb. és a szülőknek sem megterhelő lelkileg az, hogy a gyerekük őket pelenkázza. Nagyon sok szülőnek ez iszonyú lelki teher, ha azt kell átélnie, hogy a gyerekének kell őt ápolnia. Arról nem is beszélve, hogy az ember nem teheti meg már azt, hogy egyszerűen otthagyja a munkahelyét, és egész napos idősgondozó lesz otthon, mert szó szerint éhenhalnak mindketten. De még ha van 1 személy a családban, aki dolgozik, 1 kereset semmire sem elég egy család számára.

Az idősgondozás egy rendkívül nehéz szakma, ami lelkileg is megterhelő, de ha ezt még ráadásként a hozzátartozók csinálják, abba teljesen bele lehet roskadni lelkileg, hogy a szemed láttára épül le édesanyád/édesapád. Ráadásul ha valamit rosszul csinálsz, mert nem értesz hozzá, annak súlyos következményei lehetnek, mint a fertőzés, vagy miegymás. Nem hiszem, hogy egy szakmában járatlan személy képes lenne normálisan katéterezni, vagy úgy segíteni a betegnek felállni, hogy az nem fáj senkinek sem, mert bizony ezt is tanulni kell és külön technikák vannak hozzá.

És ez még csak azokat takarja, akik szimplán nem tudják magukat már ellátni, annyira öregek. Most képzeld el azokat, akik demenciával küszködnek. Egy demens ember sokszor aggresszív, kiszámíthatatlan, kezelhetetlen, lenyugtathatatlan, nagyon sok plusz munkát vagy problémát okoz, sokszor félnek másoktól, mert nem tudják (már), hogy ki az, meg mit akar velük tenni.

Van ismerősöm, aki idősek otthonában dolgozik, ő is mesélte, hogy a demens páciensek a legnehezebbek, és még a legszakképzettebb kollégáknak is sokszor kihívás. Pár dolog, amiket ő átélt demens páciensektől: a kiabálás mindennapos, sok az aggresszív aki csapkod össze-vissza mert azt sem tudja már, hogy hol van, a pelenkát leszabják magukról, megpróbálnak elszökni vagy csak szimplán elvándorolnak (minden ajtó riasztós, de mégis volt olyan, akinek sikerült kimennie és alig tudták megtalálni és visszahozni), volt olyan, aki zavarában késsel hadonászott meg széklettel dobálózott a folyosón.

Ezek mind-mind professzionális, erősen stressz rezisztens hozzáállást és szakmai tudást igényelnek. Akkor szerinted mégis mihez kezdene egy abszolút szakképzetlen családtag egy ilyen szituációval? Ez nem csak a családtagnak kegyetlen nehéz, de a betegnek sem jó ez, hogy nincs mellette olyan, aki tudja a dolgát.

Anyum még csak most lesz 60, de ő is azt mondta, hogy ha olyan állapotban lesz, akkor mindenképpen otthonba szeretne menni, mert nem tudná elviselni lelkileg azt, hogy ha a gyerekeinek kellene őt ápolnia. Papám 95 éves koráig el tudta látni magát, azután otthonba adta anyum, papám meg is köszönte és azt mondta, hogy jól tette, mert anyumnak is van élete, munkája, amit nem szabad az ápolásért feladni. Ahol a papám volt, ott is képzett ápolónők voltak, akik profin végezték a dolgukat, pedig ez egy kisebb idősek otthona volt egy kisebb városban. Papámmal is történtek olyanok, ami rögtön ápolói vagy orvosi beavatkozást igényelt, és mivel ezt azonnal megkapta, még 99 éves koráig élt.

Szóval szerintem gondold át mindezt, mielőtt ítélkezel.

A sok hozzászólás is jól mutatja, hogy a mai világban a legjobb szándék mellett se megy sokszor, hogy valaki otthon maradjon magatehetetlen betegként. Egyszerűen se idő, se energia nincs arra, hogy főleg egy családtag ápolja sok éven keresztül. Ez nem jó,-vagy rosszindulat kérdése, hanem kényszer.

Nem véletlen, hogy kialakult az a rendszer, hogy vannak idősotthonok, házhoz járó, vagy bentlakó ápolók, gondozók. Egyedül nem képes a legtöbb ember ezt csinálni, vagy ha vállalkozik rá, rámegy az egészsége, emberi kapcsolatai, anyagi helyzete.

105.: Én azt látom, hogy nagyon merev gondolkodású ember, akibe bizonyos elveket nagyon belenevelhettek. 30-40 éve falun még valóban megvetették azt, aki otthonba adta az idős hozzátartozót, mert az volt az erkölcsi elvárás, hogy csak az lehet jó ember, aki teljes önfeladással otthon gondoz, megszakadásig. Az elmúlt évtizedekben toleránsabb lett a társadalom ezzel, de ennek az az elsődleges oka, hogy átalakult a társadalom és az orvostudomány sokáig életben tud tartani sok beteget.

Másrészt sok ilyen "erkölcsbajnokban" csökevényes az empátia, nemigen tudják beleképzelni magukat más helyzetébe. Itt is sokan leírtuk, miért nem ördögtől való mással gondoztatni az idős, leépült családtagokat, nem értette.

Ez a hozzáállás, miszerint szívtelen és embertelen az, aki otthonba adja a 24 órás felügyeletet igénylő, idős családtagját az önfeláldozó gondozás helyett, tipikusan a régimódi, kisebb falvakra volt jellemző. Ilyen helyeken viszont teljesen átlagos volt az , hogy több generáció élt egy fedél alatt, sokszor a nő a háztartást vezette munka helyett, így mindig otthon volt valaki, aki az idős családtagot gondozni tudta valamennyire. Manapság ez már nagyon nem állja meg a helyét. 1 fizetésből fenntartani több embert lehetetlen, a társadalom is sokkal elfogadobb már a témával kapcsolatban.

Amúgy meg ne haragudj, de pont azok szoktak a legnagyobb erkölcshuszárok meg ítélkezők lenni ezzel kapcsolatban, akiknek fingjuk sincs az egészről, vagy azt hiszik, hogy a családtag gondozása kimerül a beszélgetésben, meg az öltöztetésben. Szerinted véletlen, hogy az idősgondozó / betegápoló egy külön szakma?

Egyébként meg nem tudom honnan vetted, hogy valaki utálatból teszi a szüleit otthonba. Egyrészt az otthonokban kilométeres sokszor a várólista, másodszor nem épp olcsó mulatság, harmadszor aki utálja a szüleit, azt pont nem fogja érdekelni, hogy otthonba vannak-e vagy sem, valamint legyél azzal is tisztában, hogy senki sem kényszeríthető arra, hogy otthonba menjen. Ha az adott személy nem akar menni / nem egyezik bele, akkor nem veszik be az otthonba. Ez alól csak azok az idősek kivételek, akik már vagy alig vannak maguknál és nem döntésképesek, vagy súlyos(abb) demenciával küszködnek, ekkor sem számítanak döntésképesnek.

Egy demens ember számára a lehető legjobb döntés az, ha beadják otthonba, mert ott vigyáznak rá és mellette tudnak lenni.

De hadd mondjak egy ellenpéldát: Belgiumban történt egy eset, hogy egy demens idős nőre vigyázott a szintén idős (de nem demens) férje, meg a lánya és annak a férje. A lány meg a férfi dolgoztak délelőtt, az idős bácsi otthon volt és addig vigyázott rá, ameddig haza nem értek a munkából.

A bácsi kiment gyorsan kiteregetni a ruhákat, mire a néni fogta magát, kiment az ajtón, és eltűnt. Kb maximum 10 perc telhetett el, mire a bácsi észrevette, és azonnal hívta a rendőrséget meg a mentőket. Ez egy kis településen volt. Körbekutattak mindent, nem találták meg. Teltek-múltak a hónapok, lassan évek, mire a Google Street View-en valaki meglátta a háznál, hogy az idős néni a szomszédba sétált. Ekkor ismét elkezdték keresni, és a szomszéd ház melletti mély, teljesen benőtt, hatalmas gödörben megtalálták a holttestét, max 200m-re a saját házától. Valahogy sikerült neki oda beleesnie, és senki sem talál rá, mert annyira be volt nőve az egész, hogy nem is gondolták, hogy oda be tud valaki esni.

Ha beadták volna otthonba, a mai napig élne a néni, ugyanis az ilyen otthonok fel vannak szerelkezve, mert tudják, hogy a demens páciensek "szívesen" elvándorolnak.

0-24-ben ott volt valaki mellette, mégis elég volt 10 perc, hogy tragédia történjen, mert senki sem gondolta, hogy ilyen gyorsan egyszer csak eltűnik. Természetesen nem hibáztatja senki sem a családtagokat, mert nem tehettek róla, de érted, mire akarok kilyukadni: szakképzett emberek között sokkal nagyobb az esélye a hosszabb életnek és a túlélésnek is.

87-es vagyok, aki azért látom, kaptam pár százalék mínuszt is :o

Azzal szeretném kiegészíteni, hogy amikor édesapánknak elkezdtük szervezni, a szívünk szakadt meg és az volt a terv, ha szeglnykém nem hal meg időközben, hogy hétvégente mindketten, hétköznap pedig felváltva, de hog yminden nap bementünk volna hozzá. Még a hely lokációját is választottuk ki, hogy a tesómékhoz közel legyenek tömegközlekedésileg, de parkolni is lehessen, mert én messzirl kocsival érkeztem volna, hogy hétvégén hazavittük volna, ha kicsit is bírja, stb. Az ő ismerőseihez is közel volt a hely, hogy be tudtak volna menni hozzá ők is. Tehát mi nem apánktól megszabadulni akartunk, hanem a 0-24-es szakszerű felügyeletet megadni, hogy ne legyen életveszélyben, ha rosszul van illetve az ilyen pelenkás dolgokat ellássák neki. Én ezt magasabb szintű "szülőről való gondoskodás"-nak tartom, mint bénázni, szarakodni, öklendezve pelenkázni azt, akire életedben felnéztél stb. Én pl mentálisan nem bírtam volna saját apámat pelenkázni, fürdetni stb. De kocsival elmenni érte, elvinni kirándulni stb azt igen. Amikor otthon volt még, de ápolók jártak és beállt neki, hogy mikor van széklet, rendbetették, járókerettel kisegítettem a kocsihoz, és mivel imádta a kastélyokat, a fél országot bejártuk egy délután. Ki nem tudott szállni már, de élvezte, hatalmasakat nevettünk gyönyörködtünk a tájakban, az épületekben. Utolsó ilyen kiruccanása volt, de láttam az örömet a szemében, hogy büszke, hogy a felnőtt fia meg autóztatja és számára kedves helyekre viszi. És ha megélte volna az otthont, akkor is ezt csináltuk volna. A húgomék is erre készültek és én is.

107.: Igen, a várólistával is számolni kell. Szerintem kb. 50-60 éves kortól jó, ha valaki elkezd gyűjteni idős korára, hogy ha be kell menni ilyen helyre, akkor ne kelljen éveket várni, vagy úgy rendezni az ingatlanvagyont, hogy legyen mit eladni, ha készpénz nincs elég.

Emiatt szükség lenne komolyabb állami beruházásokra is a területen. Több állami otthont építeni, házhoz járó gondozókat, ápolókat is többet foglalkoztatni. Az elöregedő társadalomnak erre szüksége van. Ugyanis nincs mindenkinek pénze, vagyona fizetős otthonra.