Hogy tudják sokan otthonba adni a szüleiket?

Sokan teherkent elik meg az allando istapolasukat. Masoknak se idejuk, se lehetoseguk magukhoz venni oket vagy naponta odajarni hozzajuk. Az ottalvos apolono allitolag draga.

Ocsem megunta apamat, es a hugom segedletevel ravettek az otthonra.

Ferjem nagymamajatol a majdnani orokseg megszerzese miatt szabadult meg a sogorom es vette ra, hogy menjen otthonba, elore odaadva az orokseget.

Ezt itt mar irtam. Tobben kerdeztek, hogy mehet be valaki magatol? SIMAN! Addig megy a terror, a szoveg, a duruzsolas, amig szegeny oreg alairja a papirt, es menekul be a muintezmenybe, ahol apam is, a mama is, meg 3 honapig elt.

Dolgoznak és nem tudják másképp megoldani. Úgy látják, hogy ez egy külön szaktudást igénylő, nagyon nehéz feladat, amit nem mernek/tudnak egyedül bevállalni. Nem akarnak testileg lelkileg beleroppanni.

Azért azt kijelenteni, hogy lelketlen aki otthonba adja, meg eldobja, elég meredek. Főleg így, sose csináltad, csak más f@szával vered a csalánt(=testvéred kínlódott), már bocs.

(Láttam otthoni ápolást, azt is hogy ment benne tönkre a "gyerek". Az én anyukám is azt mondta utána, hogy őt nem kell ápolni idős korában, nem akar minket ennek kitenni. Sajnos olyan fiatalon meghalt, hogy esély se volt egyáltalán végiggondolni ezt később)

Ha nem szereti valaki a szüleit, nem érdekli a sorsuk.

Figyelj, én sosem jöttem ki az anyámmal (apám már kisgyerekkoromban lelépett, nem is tartottuk a kapcsolatot), ő az a tipikis kontrollmániás, rosszindulatú, idegbeteg szülő volt, akinek soha egy jó szava nem volt hozzám, végig veszekedtük a kamasz korom, aztán érettségi után le is léptem, pár évig még hébe-hóba beszéltünk, de már évek óta egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot, a gyerekeimet nem is ismeri.

Na most, elhiszed, hogy tökre nem érdekel, mi van vele? Olyan, mint egy idegen. És azt gondolom, sokan mások is így vannak a szüleikkel, csak társadalmi nyomásból nem szakítják meg velük a kapcsolatot, de nincs köztük szerető kapcsolat, mert a szülő ezt nem építette ki gyerekkorban.

És nyilván ezeket a gyerekeket sem érdeklik annyira a szüleik, hogy bevállalják a gondoskodás terhét.

Tudod, mi a szívtelen és lelketlen dolog?

Olyan sz* szülőnek lenni, hogy a gyereked első gondolata az legyen, hogy tud téged otthonba rakni.

De hogy oldod meg az éjjel nappali felügyeletet ha 8 órában dolgozol, utána futsz a gyerekeidért az óvodába majd haza, hogy legyen valami kaja is.

Àruld el, hogy oldod meg ? Fogadsz két ápolót kb 5-600 ezerért?

És ha te csak 300 ezret keresel?

Mitől jobb a 2 ápoló? Az is akkor lelketlenség?

Szerintem te nem láttál még beteg embert közelebbről.

Mondjuk jó fej a férjed és azt mondja eltart, ápold anyudat, akkor soha nem mentek sehova?

Hogy képzeled?

Anyukám területi szociális gondozó.

Ő maga mondta, hogy amint olyan állapotba kerül, akkor keressünk neki otthont, mert nem kívánja azt nekünk, amit a gondozottjai családjainak.

Van két gyerekem. A nejemmel mindketten dolgozunk. Ha valamelyikünk hozzátartozója lerobbanna nem tudnánk ápolni. Se a lakásunk nem olyan, hogy 0-24-ben gondozzunk valakit, egyikünknek sincs betegápoló szakértelme. Ráadásul ha az ápolás miatt az egyikünknek fel kéne mondani, akkor a család anyagi helyzete nagyon rossz lenne.

Egy hozzátartozó otthonba adása nem jelent azonnal szívtelenséget. Ha majd én leszek olyan állapotban, hogy ápolásra szorolnék, akkor én otthonba akarok menni. Az ápolásom miatt nem bírnám nézni a gyerekeim szenvedését és aházasságának tönkremenetelét. A lakásom eladásából simán futná az otthon költsége.