Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?
A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.
Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.
Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.
17/lány
A kulonbseg az, hogy apam felesege kihasznalva a fentebb emlitett helyzetet, sunyin befurta magat apamhoz, aki ezt pillanatnyilag jonak latta.
Anyam viszont a valas utan evekkel jott ossze a parjaval.
Figyu már, akkor apád valami retardált? Szerinted a csaj fúrta be magát, apádnak ez pillanatnyilag ok, de azért feleségül veszi, meg gyereket csinál neki, úgy, hogy a csaj 'csak' befúrta magát. 🤣
Hallod, egyre gázabb ahogy apádat is bolondnak nézed, mert beleszeretett valakibe anyád helyett/mellett és mert boldog.
Emészd már meg, hogy elváltak, hogy boldogok és gyerekük lesz, mert egyrészt szánalmas, másrészt szerencsére nem tudsz úgyse ellene tenni. Bár, megpróbálhatnád. Legalább ha belebuknál apád is látná milyen vagy.
Ha a csaj nem nyomul apamra valoszinuleg nem lett volna semmi. Az meg kihasznalta, hogy lelkileg epp instabil. Olyankor sokkal tobb dologra igent mond az ember, sajat tapasztalaltbol tudom. Na ez genyosag. Utolag lehet, hogy megkedvelte, bar elarulom, hallottam mar oket tobbszor veszekedni, nem egyet erteni.
Anyamat meg kicsinalta az, hogy ez a no tonkrevagta a hazassagat. Utana meg probal velem jopofizni, hogy magahoz edesgessen. Persze csakis apukam miatt jarok oda!
Felfogtam, hogy gyerekuk lesz es hazasok, de kivancsi leszek meddig lesz minden happy annak a nonek.
Azt se tudhatjuk, hogy akartak-e azt a gyereket. Sose beszeltek rola, hogy szeretnenek.
Es igen, orulok az ocsemnek, mint tesomak. De lehet, hogy a hu lye anyja majd ellenem hangolja es akkor a testversegnek is annyi. Nem a gyerekkel van itt a baj, hisz o meg nem tehet semmirol.
Csak halkan jegyzem meg neked, a házasság alatt
vagyonkozosseg van. Ez azt jelenti, hogy nem apád veszi, hanem együtt veszik, a közös pénzből. Ami akkor is közös, ha apad 1millat keres, a felesege meg semmit.
Lehet, hogy papiron mindenkepp vagyonkozosseg van, de rengeteg part ismerek, akik a sajat fizetesukbol vesznek dolgokat es nem kozoskodnek max ha tenyleg nagy dolgot vesznek.
Oket nem tudom, nem szamoltak be rola, ugyanakkor nem erdekel, hisz apam momdta tole kapom.
Ja, a felesege is keres, es apam se keres 1 millat.
"Azt se tudhatjuk, hogy akartak-e azt a gyereket. Sose beszeltek rola, hogy szeretnenek."
Aztán ugyan miért kellett volna beszélniük róla? Kapaszkodj: a gyermekvállalás kérdése csak rájuk tartozik, senki másra. Pláne nem az egyértelműen féltékeny kiralylanyra
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!