Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?
A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.
Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.
Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.
17/lány
Ki emlékszik a húsos-csontosra meg a lekvárosra?
Ott is annyira belekeveredett a kérdező a történetébe/hazudozásába, hogy játszva cáfolhatta bárki. Csak vagdalkozott, ellentmondott magának, kapálózott, majd elsüllyedt.
Így jártál te is.
Ó dehogynem erdekel pipike.
Itt figyelmet kapsz, ami a lételemed, csak épp még mindig nem érzed mennyire is gáz vagy.
Gyereket kinyomni stb stb. Mondod ezt te, nőnemű egyedként, a testvéredről es az anyukájáról. Rólad is majd mondhtják, hogy csak kinyomtál egy gyereket azt szevasz. Fogalmad sincs micel jár egy terhesség és egy szülés, de ordenárébban fogalmazol egy hímsoviniszta faszinál is. Erre vered magad milyen kemény csaj vagy? Az ilyen szöveget 14-15 é vesen kinövik. Neked nem sikerült.
Nem a testvérem anyja, csak a féltestvéremé. Nekem semmiféleközvetlen közö nincs hozzá...
Ja, én nem fogok egyet se kinyomni/megszülni.
1. A mai világba feleslegesnek tartok szülni
2. Nem szeretnék saját gyereket
"Emlékeim szerint az egy gyerekresz nem vonatkozik a közösen lakott ingatlanra, abból nem jár, csak haszonélvezetet kap rá. Nem?"
Így van, az utolsó közösen lakott ingatlanra haszonélvezete lesz a túlélő házastársnak, minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonból egy gyereknyit örököl. Apósom tavaly év végén halt meg, és eszerint volt az öröklés.
Neked se kéne szaporodni. (Én nem is akarok)
(tényleg nem én pontozgatok se fel, se le, se másik profillal, mert tökre letojom)
Különben meg:
Ismét ordenáré leszek, de a szaporodás ls szülés az egyik legalapvetőbb dolog amit meg bír tenni egy ember. Nem olyan dolog, amiért elkéne ismerni valakit. Sokkal inkább az számít, hogyan, miként nevelsz egy gyereket, nem pedig az, hogy megszülted. Arra még az állatok is képesek. Másképp lett volna az elődeink kihaltak volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!