Anyukám folyton érezteti velem, hogy szülnöm kéne és háztartást vezetnem. Más nő is megkapja ezeket a családtól? Miért mondogatják ennyit?

Nem tudom már hova tenni ezt az egészet. Az az igazság , hogy még senki nem tudja de amúgy épp holnap megyünk nőgyógyászhoz , hogy megtudjuk minden rendben van-e aztán belevágunk a babaprojektbe de most ilyen szempontból ez lényegtelen.

Nem mondtuk senkinek mert nem akarom azzal stresszelni magam , hogy minden hónapban kérdezgetik, hogy na még mindig semmi stb stb...majd ha jön elmondjuk. Lényeg a lényeg, hogy én ilyen folyton tanulni vágyó , izgő -mozgó, de pihenni kikapcsolódni is vágyó emberke vagyok, aki tulajdonképpen élvezi az életet , keresgéli magát, tanulni vágyik, fejleszteni magát stb stb és nem értem miért kapom ezt a fejemhez mindig anyukámtól, hogy minek tanulok , miért nem szülök gyereket, menjek csecsemőgondozási meg főző tanfolyamra és ne nyelvet meg sokadik szakmát tanuljak.

Ma finoman utalt rá, hogy munka után nincs dolgom mert nem vezetek háztartást meg nem nevelek gyerekeket stb..hogy mit akart ezzel mondani, azt nem tudom.

A lakás mindig rendben van mert folyton takarítok, mindent megcsinálok mindig csinálok valamit, de igaz bevallom na: tényleg valóban nem minden vágyam ,hogy főzőcskézzek délutánonként ..szívesebben járok el nyelvórára, sportolni vagy a barátaimmal inni egyet minthogy itthon főzőcskézzek minden nap.

A gyerekkel kapcsolatban meg megkaptam , hogy ő nem érti, mert ő amikor kislány volt mindig imádta a gyerekeket és rájuk nézett és jó kedve lett mert olyan aranyosak stb ..és szerinte én nem voltam soha ilyen. Nem szerettem babázni, ha volt a rokonságban kisbaba nem akartam megfogni nem foglalkoztatott különösebben és ez igaz is ezt is bevallom..Most is ha látok kisbabát igen aranyos , de nem nagyon tudok velük mit kezdeni, nem fogok gügyögni nekik aranyos megnézem aztán jól van..nem az enyém mit csináljak mások gyerekeivel? sőt bevallom azt is, hogy némelyik gyerek kifejezetten idegesít és fáraszt.

Ne értsetek félre, szeretnék én is gyermeket a páromtól de tulajdonképpen azt is be kell valljam , hogy inkább a korom miatt kezdjük el ezt az egészet nem pedig az őszinte tiszta mélyből jövő vágyam miatt, hogy anyává válhassak , gondoskodhassak egy életről.

Az az igazság , hogy tulajdonképpen néha nem is értem, hogy maradhatott fenn ez az ösztön az emberekben mert azért valljuk be egy gyerek nem mindig leányálom.

Engem megijeszt ez a hatalmas felelősség, de állok elébe mert igen szeretnék tényleg gyermeket és én azt gondolom senki nem tudhatja , hogy milyen anyává válik majd.

Lehet valaki vágyik rá évekig és nem lesz a legjobb anya, míg a másik nem is vágyik rá és mégis a legjobb anyuka lesz belőle.

Szóval nem tudom , de olyan furcsa ez nekem.

Hogy kezeljem ezt az egészet?

Ti is kaptok ehhez hasonló utalásokat, hogy szüljetek és főzzetek ?

És attól még , hogy valóban nem különösebben rajongok más gyerekeihez attól még lehetek jó anya?

Össze vagyok zavarodva néha.

Bűn, hogy nem mentem hamar férjhez és nem szültem gyerekeket hanem könnyebb életet élek?

Néha már már lelkiismeretfurdalásom van, de őszintén nem bánom, hogy nem mentem férjhez 20 évesen és nem szültem gyerekeket mert tartalmasnak éltem meg így is a huszas éveimet.

Most 33 vagyok és most jutottam el arra a szintre , hogy bevállaljam lesz ami lesz.

Bűn ez? Baj ez?

Vagy csak ennyire más ez a generáció és nem is én tehetek róla csak ez egy ilyen önzőbb generáció?

Mert igen bevallom az vagyok.

Önző vagyok, mert amikor hallom, hogy más gyereke ordít meg hisztizik akkor mindig arra gondolok, hogy úristen ez nem hiányzik még nekem úgy istenigazából.

Nyilván a sajátom más lesz (vagyis remélem) de nem mondom hogy jaj de édes kis aranyos a gyerekre aki ordít meg hisztizik.

Szerintem inkább idegesítő mint aranyos na..

Bűn ez?