Jogosan bánt, hogy a szobámat megkapja a féltesóm?
A szüleim elváltak 5 éve, én anyuval élek, de minden 2. hétvégét apunál töltöm. Péntek, szombat, vasárnap.
Apunál a régi szobámban szoktam aludni, meg lenni, mert amíg ott éltünk családként, az volt a szobám. Közel 12 évig. Megszokás.
Apu és az új felesége július végére várjak az öcsémet. Most rendezik át az én szobámat babaszobának. Mert az van a háló mellett. És ez rohadtul fáj. Nem akarom mondani apunak, de az az én szobám, sok emlékem van onnan. És igen, cserébe az eddigi vendégszobát berendezik nekem új, “felnőttes” bútorokkal apám szavaival élve, de én a régi szobámat is szerettem. Mindössze azért döntöttek így, mert a vendégszoba a ház másik felében van. Az sincs olyan messze, csak a konhya és nappali másik felében. Ha már egyszer éjszaka fel kell kelni a babához, akkor nem mindegy, hogy 10 méterrel többet sétlnak? Tudom, bunkón hangzik. Valamiért logikusabbnak érzem ha az eddig üres szobát (mert sosem aludtak nálunk (vagyis már náluk) vendégek) rendeznék be az öcsémnek. Akkor az én "új szobámra" se kéne költeni.
17/lány
Feltestvér igen, de egyik fele apádból van, nem baszol ki a nővel ha nem szereted. Ha ő se szeret téged valszeg pomt le is kakkantja, de apádnak fajni fog, ha egyik gyereke nem szereti a másikat, mert neki bizony egyformán a gyerekei vagytok. EQd nulla, ismét bizonyítottad.
"Szülemény" ezzel meg ismét a tirpákságodat bizonyítottad, gyerekről, főleg meg sem született testvéredről így írni... 🤢🤮 Te már most nem szereted azt a szerencsétlent ez tisztán világít. Remélem bántani azért nem mered majd, mert kicsit úgy tűnik, h9gy azt a babát inkább kell majd a lelki nyomorék nővérétől félteni, mint bármi mástól. 😔
Mi tisztán láttuk már eddig is, hogy ki a hibás!
Lepetéző féreg apád felesége, aki féltestvért szül? Honnan tudod, hogy hülye a nevelése? Aki téged eddig is elviselt, jó képet vágott hozzád, az csak angyali türelmű, kiváló nevelő lehet!
Egyre növekvő gyűlölettel ugyanazt a hülyeséget hajtogatod oldalakon át, egyre hajmeresztőbb nagyot-mondással.
Azt hiszed, ha mindig írsz egy újabb piszkos bejegyzést, káromkodással, csúnya szavakkal fűszerezve, akkor neked lesz igazad???
276, azt, mert:
a) ennyire gyermeteg,
b) unatkozó troll.
Egyik esetben sem értem, hogy a moderátorok miért engedik tovább ezt a nyilvánvalóan pszichés problémákkal küszködő hisztériát. 😔
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!